Terka ​és Gyurmuki a városban (Terka) 26 csillagozás

Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Terka egy cserfes, négyéves kislány. Önálló véleménye van mindenről, szüntelenül kérdez, és más szemmel nézi a világot, mint a felnőttek. Gondoltátok volna, hogy egy ilyen kislány unatkozni is szokott? Pedig ez a történet pontosan így indul. De szerencsére Terka gyorsan feltalálja magát, és nyakába veszi a nyüzsgő várost. Újdonsült barátjával, Gyurmukival együtt igazi móka villamosra vagy éppen buszra ülni. De vajon mindketten épségben hazaérnek?

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2016
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153115 · Illusztrálta: Boris Juli

Kiemelt értékelések

ziara>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Adélkával rendes havi könyvtározásunkon voltunk, és mivel ő elvonult olvasni, és rám nem volt szüksége, gondoltam hasznosítom az időt, és a Merítés-díjra jelölt könyvek közül elolvasok valami rövidebbet, ami bent is van. Ez a könyv volt az első, amit megtaláltam az újdonságoknál.Hát, nem igazán tetszett, nem fogott meg, a figurák sem nőttek a szívemhez. Ez van. Nem is jött velünk haza.

Hintafa>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Kicsit vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Elég aranyosak az illusztrációk, de maga a történetet mérsékelten érzem jó választásnak. spoiler Bár én a felolvasás közben igyekeztem nagyon hangsúlyozni, hogy a történeteket Terka csak megálmodta, és csak az álomvilágban szabad ilyesmit csinálni, a valóságban nem.

2 hozzászólás
Molymacska>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Elég butácska minden szempontból.
A története annyi, hogy Terka csinál egy gyurmababát, majd körbemegy vele a városban, és különféle közlekedési járművekkel utaznak.
Az egyik problémám az volt, hogy bár gyerek, de közben olyan dolgokat csinál, ami nem gyerekeknek való. Kiszökik (erre még van 10 éve, ne most kezdje el), egyedül járkál, baj is történhetne vele (mint ahogy a kis gyurmafigurával történik is). Úgy is nézhetjük a történetet, hogy ebben a mesében Terka a felnőtt, de még így is sántít nekem.
A rajzolás pedig… hát ööö… nagyon csúnya. Vagyis számomra egyáltalán nem tetszik, sőt, Terka enyhén félelmetes is.
Ez nagyon nem olyan mese, amit szívesen adnék a gyerekek kezébe. Érdekes lehet a közlekedési járművek megértésére (lányosabb kiadásban), de ez még mindig nem elég számomra.

3 hozzászólás
Chöpp >!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Számomra kicsit ijesztő volt, hogy a 4 éves Terka vendégfogadás közben csöndben ki és visszaoson otthonról Budapest forgalmas utcáira és Gyurmuki barátjával karöltve próbálgatják ki a közlekedési eszközöket. Hát, nem tudom…
Egyébként nem rossz történet.

icu79>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Nekem ez nem igazán nyerte el a tetszésemet. Nem tetszett az illusztráció sem és a történet sem. Terka is hidegen hagyott, talán a gyurma figura iránt éreztem némi szimpátiát. Azt díjazom némiképp, hogy próbálta a szerző a tömegközlekedési járművek jellemzőit megismertetni a kicsikkel.

dianna76 P>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Aranyos mese volt, s ez a gyurmából készített figura jópofa. Gyurmuki, azaz gyurmából lett muki(férfi?). Na jó, ez egy kitérő, de nekem elsőre ez esett le az elnevezésről.
Amúgy azt hittem, hogy a városról szól,de inkább járműismeret volt. Megjegyezném, hogy kicsit gáz, ha egy négy éves gyerkőc kislisszan a lakásból, és a városban kujtorog, miközben a szülők mindezt észre sem veszik. Ajjaj!! S az a nagy fenekű néni… Volt már egy mesében ilyen tulajdonsággal illetett személy. Nekem ez annyira nem tetszik, mert a csúfolás kategória határát súrolja, vagy talán már az is. Amúgy a sztori vicces volt. Szegény Gyurmuki….
A könyv összességében aranyos volt, ahogy az illusztrációk is. Nekem tetszik ez az eltúlzott fejmérettel rendelkező kislány.

>!
Móra, Budapest, 2016
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153115 · Illusztrálta: Boris Juli
Boglárka_Madar>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Hát ez annyira nem tetszett. Aranyosak a szereplők, Terka meg Gyurmuki is, nekem még az illusztrációk is tetszettek, illetve szuper hogy sokféle jármű megjelenik a könyvben. De spoiler

1 hozzászólás
lenne P>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

Már maga a név; Gyurmuki… szóval emiatt kezdtem el olvasni a könyvtárban. Az a baj a könyvtárakkal, hogy hirtelen úgy érzem, hogy minden könyv elolvasására van időm, de ilyen kisebbekre jut valójában csak.

2 hozzászólás
Honey_Fly P>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

@Hintafa és @Boglárka_Madar leírta a lényeget. Sajnálom, hogy nem tetszett maradéktalanul mert spoiler a városi járművek bemutatása érdekes még akkor is, ha van már ilyen témában pár könyv. Nekem tetszettek az illusztrációk a furi lufifejű emberek ellenére is. Mondjuk ha nem gyerekkönyv lenne akkor Gyurmukit egy South Park figurához tudnám leginkább hasonlítani de azt hiszem ezt inkább hagyjuk.

szabszev>!
Hohol Ancsa: Terka és Gyurmuki a városban

(Általában) aranyos illusztrációk és kedvesnek induló kis történet. A gyerekkoromból ismert kerettörténettel indul: a felnőttekhez vendégek jönnek, amit a gyerek megun és jobb dolgok után néz. De az előttem írókhoz hasonlóan én is fennakadtam azon, hogy Terka olyan ügyesen kiszökik a lakásból, hogy senki sem veszi észre, illetve egyik járműről szállnak a másikra…. De az ötlet aranyos, ahogy Gyurmuki egyik kalamajkából keveredik a másikba, illetve a járművek bemutatásának az ötlete, de nekem jobban tetszett volna, ha mondjuk egy szülővel együtt ülnek fel, akár ennél több járműre is, és akkor soknak nem csak a neve szerepel.


Népszerű idézetek

lenne P>!

– Gyurmuki, bemutatom neked Gyurmicit és Gyurmucit, az új barátaidat!

29. oldal

lenne P>!

Terka egy cserfes, négyéves kislány. Szeret énekelni, és mindig hangos csókolommal köszön a szomszéd néniknek meg bácsiknak.

1. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni
Czernák Eszter: Hová bújt a süni?
Berg Judit: Sári és a mókusok
Berg Judit: Mesék a Tejúton túlról
D. Tóth Kriszta: Lolamesék – Repül a, repül a… Lola!
Balázsy Panna: Szandra és az ovi – Kiscsoportos mesék
Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!
Harcos Bálint: A boszorkánycica
Berg Judit: A Nádtenger télen
Gryllus Vilmos: Vízcseppmesék