In ​the Country of Men 2 csillagozás

Ugyan nem teljesen érthetetlen, ha ez a regény sokaknak tetszett, de sajnos az sem, hogy sokaknak pedig kevés volt. Az elolvasása után én is inkább úgy látom, azért korántsem olyan kiemelkedő darab. A gyerekszemszög nagyrészt működik, de a visszatekintésként megírt történetet nem értem, miért kellett, mert végül az író nem él az ebben rejlő lehetőségekkel, és úgy mesél, mintha szimultán történnének az események, nem jelenik meg igazán a jövőből való visszatekintés, a későbbi események nem színezik a korábbiakat, a felnőtt férfi nem is reflektál arra, hogyan élte meg gyermekként az eseményeket, ezért aztán az olvasónak is a gyermek elbeszéléséből kell kihámoznia a történteket. Mintha az eleje és a vége között az író elfelejtette volna, hogy az eseményeket visszatekintésként meséli el.
Pedig önmagában a gyermek Suleiman viselkedésének bemutatása nekem összességében tetszett. A barátaival való viszony, ahogy próbál eligazodni, próbálja elfogadtatni magát másokkal, ahogy a szüleihez viszonyul, ezek jelentik a könyv erősebb oldalát. Matar nyugodtan elhagyhatta volna a jövőből visszatekintő Suleimant, hiszen ez utóbbi nem igazán adott hozzá a könyvhöz. Vagy, ha már nem akarta elhagyni, legalább értelmet adhatott volna a felnőtt Suleiman szerepeltetésének. Suleiman sokszor, természetesen, nem érti, mik történnek körülötte, próbál eligazodni ebben a világban. Ebben a szülei sincsenek igazán segítségére – apja gyakori távollétei és édesanyja alkoholizmusa nem segít. Az olvasó persze a kapott támpontok alapján elég könnyen össze tudja rakni a dolgokat. Csak a szülőkkel való kapcsolatot találtam kicsit furcsának, különösen a fiú és az anyja kapcsolatát.
Végül azonban nálam azon vérzett el a regény, hogy az ember egy idő után megcsömörlik a rengeteg diktatúráról szóló könyvtől. Én legalább is megcsömörlöttem, és ha egy ilyen regény nem nyújt igazán semmi pluszt, akkor elkönyvelem, mint amiből tizenkettő egy tucat. Ebben is van elhurcolt szomszéd, vallatás, testileg megnyomorított és kivégzett emberek is, meg minden szükséges kelléke egy hagyományos diktatúrának. Feltételezem, hogy ha ez lett volna az első (vagy legalább is nem túl sokadik) könyv, amelyet a témában olvasok, akkor nagyobb hatást gyakorolt volna rám. Bár ez sem garantált. Hiába valós eseményeken alapul, a végeredmény sokkal kevésbé megrázó, mint például az 1984 második fele.
Noha nem kifejezetten rossz a regény, csak kevés olyat nyújt, ami révén ki tudna emelkedni. Afrikai, muszlim (és szűken muszlim női sors), diktatúra témában is találni jobb regényeket, gyermekszemszögből írt könyvekből is vannak jobbak. Olvasásra ugyan érdemesnek találom a könyvet, de a díjesőt már nem igazán értem.

Az utóbbi időben több gyerekszemszögből írt könyvet is olvastam és szerencsére egyiknél sem éreztem kimódoltnak, „felnőtt tetteti, hogy gyerek”-szerűnek a történeteket. A Földközi-tengeres kihíváshoz sok közel-keleti történet is a kezembe került, ami egyfelől öröm, hiszen amúgy ritkán kerülnek elém, másfelől viszont rettenetesen megterhelő volt olvasni ezekről a végtelenül zárt, erőszakos, férfiközpontú társadalmakról, ahol mindig az erősebb – vagy az aljasabb – kutya ba…rátkozik. Félelmetes.