Fullmetal ​Alchemist 20. (angol) (Fullmetal Alchemist 20.) 95% 13 csillagozás

spoiler

Kicsit szerteszaladósra sikerült ez a kötet, ahány szál, annyifelé megyünk, és nem számoltam, de 4-5 szál egészen biztosan van, de inkább több. Kicsit nehéz is volt felvenni emiatt a fonalat, meg hát nem 6-9 hónapokat kéne várnom két egymást követő kötet elolvasása között. spoiler
Ettől függetlenül a kötet nagyja rendben volt, szokás szerint eseménydúsan zajlik az élet és újabb érdekes apróságokra derült fény, de nem éreztem igazán kiemelkedőnek. Kivétel az utolsó pár oldal, amikor néminemű információ körbejárta a szereplőgárdát, mert az viszont remek volt.

Ezzel a kötettel Envy kiérdemli a legbénább homunkulusz címet – nem először nyal be egy átverést, nem is utoljára, és mindig öröm látni, amikor valaki bokszzsáknak használja. A Team Scar amennyire hülyeségnek tűnt, annyira kezd összekovácsolódni, és még a végén egy korrekt kis antihős csapat lesz ez.
Felbukkan a zombisereg, aminek nem örülök, mert minden sztoriban utálom a zombiseregeket. Lehet, hogy tévedek, de mókás módon mintha a Hellsingben is lett volna valami hasonló ökörség, plusz ugye Alucard is ilyen szemekkel operálós paráztatást rendezett, úgyhogy vicces dolgok ezek. (Nem fogok itt koppintást kiáltani, mert pont elég szimultán sztorinál láttam már döbbenetes hasonlóságokat ahhoz, hogy legitimnek tartsam a „több alkotót smárol le ugyanaz a múzsa, ugyanazokat az ötleteket lepasszolva” érvet.)
Hohenheim papa és Al interakciója nagyon ütős, és klassz az is, hogy a vég kezdetének bejelentése a manga kezdőpontján, Reole-ban történik.
A gyíkcsávó szintén fantasztikus. Arakawának félelmetes tehetsége van ahhoz, hogy elsuvasszon mellék-mellék-mellékszereplőket, hogy utána tizenkötetekkel odébb előhalássza és fontos események katalizátorának használja őket. Ha ő nincs, a remekbeszabott Greed-Ed duó (oké, plusz Lin, plusz kimérák) sem áll össze, szóval van haszna bőven a fazonnak.
És most már tényleg „apa kezdődiiiik” hangulat van, lassan beindul a showdown!

Ennél a kötetnél kezdtem úgy érezni, ami aztán a befejezésnél megszilárdult bennem, hogy a manga teljes egészében jobban tetszik, mint az animék. (Istenkáromlás, tudom) Ebben a kötetben különösen finoman el volt oszlatva a komolyság és a humor, pont akkor és ott volt időzítve az utóbbi, amikor az előbbi már kezdett sok lenni.