Híres ​festők 47. – Giorgione 2 csillagozás

Az életük, ihletőik és műveik
Híres festők 47. – Giorgione

Giorgione ​nagyon rövid idő alatt válik híressé. Ugyancsak gyorsan terjed el róla, hogy enigmatikus festő. A művész élettörténete csakúgy, mint a munkásságára vonatkozó adatok, kevéssé dokumentáltak. Ez természetesen méginkább rá irányítja a figyelmet. Tehát minden művészettörténész megteremti a maga Giorgione-vízióját. Ma, öt évszázaddal halála után, néhány rejtély megoldódott. Mindezek ellenére Giorgione titka ma is érzelmeket ébreszt. Egy dolog biztos a velencei festőt illetően: nélküle a női akt, valamint a szín szerepe az európai festészetben eleve más lenne, mint ahogy azt a művészettörténetből ismerjük. Piero della Francesca és Bellini kifejtették már, hogy a színnek korlátlan lehetőségei vannak, de csak Giorgione szabadította ki azt a rajz fogságából. A Fiú nyílvesszővel című kép például már a rajzhoz való menekülés nélkül megfestett. Ennek a forradalomnak a következményei óriási jelentőségűek voltak. A festők előtt eddig ismeretlen területek nyíltak meg. Számos kalandvágyó… (tovább)

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Híres festők Eaglemoss Hungary · Híres festők – Az életük, ihletőik és műveik Eaglemoss Hungary

>!
Eaglemoss Hungary, Budapest
32 oldal

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Irving Stone: Michelangelo
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci
Chris Rodley (szerk.): David Lynch
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Marcel Paquet: Magritte
Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna
Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete I-II.
Ross King: Dühödt ámulat
Hugh McLeave: A festő és a hegy
David Weiss: A velencei