Vampire ​Knight 3. (Vampire Knight 3.) 101 csillagozás

Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Hino Matsuri véres-romantikus vámpírmangája a műfaj egyik legismertebb futó sorozata. Yuuki és gyerekkori barátja, Zero diákprefektusként dolgozik a jónevű Cross Magánakadémián, ahol két diákcsoport tanul felváltva: a nappali és az éjjeli tagozat. A nappali diákoknak azonban nem is sejtik, hogy éjjelente vámpírok ülnek a padokban, Yuuki és Zero dolga pedig az, hogy ez így is maradjon. A lány hisz az emberek és vámpírok békés egymás mellett élésében, annak ellenére, hogy gyerekkorában kis híján maga is egy vámpír fogai között végezte…

Eredeti megjelenés éve: 2006

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Mangafan, Budapest, 2011
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639794696 · Fordította: Koch Zita · Illusztrálta: Hino Matsuri

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Kuran Kaname · Aidou Hanabusa · Ichijou Takuma


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Linszyy P>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Szuper volt, hogy végre látuk a háttértörténeteket a főszereplőinknél, és érezni ebben a részben, hogy jönnek a nagy események. :D

ap358 P>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Ebben a részben az éjjeli tagozatosokról tudhattam meg többet, tetszett, hogy jobban megismerhettem a rendszerüket.
Yuuki múltja is kezd kibontakozni, de itt picit dühített, hogy egyes dolgokat már megint csak újra és újra elmondtak.
Mivel már az alap és a két tagozat terítékre került, remélem, a folytatás akciódús lesz, már ami a konfliktusokat illeti.

schesztiஐ>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

„Csinálj úgy, mint a vámpír abban a mangában, amit rám tukmáltál! Állj ki a napra és porladj el…” :DDD Ez mindent visz! :D
Ó, annyira imádom azokat a részeket, amikben a pici Yuuki és Kaname, a „megmentő” szerepel!!! ♥

AliceL>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Nagyon tetszett ez a rész, főleg a visszaemlékezés. Jó volt látni, hogy milyen múltja van a három főszereplőnek, plusz Yuki és Kaname kapcsolatába belelátni. Tetszett, hogy újabb infót kaptunk a vámpírokról. Emellett érezni lehet, hogy valami készülődik, főleg a vége felé. Az extra fejezetet imádtam, olyan aranyos volt.

diamondfox>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Nos… hivatalosan is megkaptuk a magyarázatot arra, hogy Yuuki miért van belebolondulva Kanamébe és emellett Zero is végre megmutat egy kicsi magából. Nagyon várom a további részeket, mert végre beindul a történet (jót nevettem, amikor az ajánlóba a mangaka is ezt írta :D). Örülök, hogy a múltról is kaptunk képeket, hogy tudjuk: az Akadémia Éjszakai tagozata hogyan is jött létre. Na, de ez az új pitsa… fúúú.

barbikaunatkozik>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Végre történések is vannak. Igaz, nem sok, de már előfordulnak.
Észrevettem, hogy a szerelmi háromszögön kívül minden érdekesebb. Itt már komolyabban belementek a hierarchiába, hála a vészjóslóan Ichijou-nagypapinak, aki legalább annyira frusztrál jelenlétével, mint Kanamén kívül bárki más. Ha már Kaname, mindenképpen jár a piros pont neki, hogy megvédte Aidou-t attól, hogy komolyabb bajba kerüljön a meggondolatlansága miatt, bár ehhez elég durva eszközt vetett be. És ilyenkor szokása mondani, hogy őt nem érdekli más hogyléte, csakis Yuukié. Hah…
Yuuki továbbra sem tudja, mit akar és még inkább kotnyelesebb, mint valaha, amit Zero rendre ki is használ és provokálja a lányt. Mert szerintem ezt csinálja. Egy egészen különleges módját találta fel az önsanyargatásnak ezzel.

BallaNóci>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Zerot egyre jobban kedvelem.
És végre egyre többet tudunk meg Yuuki és Kaname kapcsolatàról, hogy mièrt is rajong èrte annyira Yuuki.
Vàrom a folytatást. :)

Sophiechan>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

A rajzolás még mindig nagyon tetszett, tetszik. :)
A sztori meg halad tovább, az anime meg pontosan követte a mangát, úgyhogy nagyon újat nem mutatott, inkább csak segített feleleveníteni, hogy mégis mi történt.

liquidsugarx>!
Hino Matsuri: Vampire Knight 3.

Ez a rész volt eddig a legjobb. spoiler A rajzokba még mindig szerelmes vagyok ❤


Népszerű idézetek

victoria_m997>!

Csinálj úgy, mint a vámpír abban a mangában, amit rám tukmáltál! Állj ki a napra és porladj el.

Kapcsolódó szócikkek: Aidou Hanabusa
ap358 P>!

Valaki egyszer azt mondta nekem:"A lányok mind hercegnőnek születnek."


A sorozat következő kötete

Vampire Knight sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Juki Kaori: Angyalok menedéke 3.
Cassandra Clare: A hercegnő
Richelle Mead: A halál csókja
Csóti Lili: Hetedvérig
Richelle Mead: Vérvonalak
Elizabeth Richards: Szárnyak
Gina May Silber: A múlt kísértetei
David Safier: Happy Family – Szörnyen boldog család
Gina May Silber: A rabszolga
Christopher Moore: Vérszívó démonok