Középkor ​újratöltve 2. (Középkor újratöltve 2.) 5 csillagozás

Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.

Három év telt el az első kötet történései óta. Az Ismert Világ forrong. A tanácsnoki rendszer ellen forduló Anglia magára maradt a többi országgal szemben. A háború elkerülhetetlennek tűnik, ám egy nem várt fordulat felülírja a térségben kialakult helyzetet.
Sir Lenny Black maroknyi csapatával öngyilkos küldetésre szánja el magát. Még közvetlen környezete sem hisz vállalkozása sikerében, sőt úgy gondolják, hogy a hadvezért elvakítja saját legyőzhetetlenségébe vetett hite. Ráadásul magára hagyja Mortimer királyt, akinek ingatag hatalmát külső és belső ellenség is támadja."

>!
Faqore, 2016
562 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631272840

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.

Már nagyon vártam hogy megjelenjen a második kötet, az első abszolút kedvenc volt, és végre itt a folytatás. Valami hatalmas katasztrófa történt a világban , minden vissza süllyedt a középkorba. Egy Atlantisz nevű helyről a király mellett szolgáló tanácsnokok segítenek de igazából ők az igazi urak, ha a király nem engedelmeskedik képesek hatalmas járványokkal megfertőzni a királyságot. Az angol Sir Lemmy Black más néven Stratéga megtámadta és pusztította Atlantiszt de persze nem volt teljesen a siker Új-Atlantisz még erősebb lett, nehéz idők járnak az angol szigetre . Nagy Iván minden oroszok királya és szövetségesük a belsőföldi sárga népek apró gyors lovaikkal megindultak hogy elfoglalják az ismert világoknak nevezet királyságokat. Az első kötetből én hiányoltam a magyarokat és most itt is vannak. A magyarok maguknak való népség nem hódoltak be Atlantisznak az országot hatalmas mocsár veszi körül így támadni nagyon nehéz ráadásul túl jó harcosok aki eddig próbálkoztak azok mind oda vesztettek .. Iván is kikerüli a fejedelemséget …a stratéga zseniális tervel áll elő az invázió megállítására amiben a francia tanácsnoknak, és a magyaroknak is fontos szerepet szán. Itt megismerjük az országot László fejedelemmel az élen.. Ahogy az illik a regényben mindenki mindenkinek a farkasa, szövetségesek, barátok árulják el egymás, újabb szerelmek és barátságok kötődnek, csaták és kínzások váltják egymást. A francia tanácsnok és az angol hadvezér a két legizgalmasabb szereplő ,míg a francia hidegvérű bárkit, bármikor megöl, megkínoz minden lelki furdalás nélkül, az angol hadvezér vér profiként tervez meg minden hadmozdulatot kémei útján tud mindenről ő kevésbé vérszomjas, de nem is hátrál meg.. vannak különleges emberek mutánsok akiket az egyház üldöz, képesek hang nélkül beszélni, vagy hihetetlen gyorsak ami a csatában nem rossz dolog. Az orosz és a belsőföldi sárgák között a hadvezérre és a cár mutánsára érdemes oda figyelni, izgalmas karakter lett még Árnyék a bérgyilkosok legjobbja is. Nem volt több oldalon keresztül leírt csaták amiket én szeretek de itt nem hiányoztak a regény egész másban zseniális . Összességében nem tudok rosszat írni pedig kerestem mibe köthetek bele a karakterek fejlődése jók, nem ül le a sztori egy percre sem a párbeszédek zseniálisak minden meg van magyarázva mi miért történik ezt szeretem a legjobban a levezetést,a magyarázatot az eseményekre, a szöveg könnyen és jól olvasható nem is nagyon találtam helyesírási hibát alapos profi munka.. .Már csak annyi maradt a végére hogy olvassátok jó sokan, és a szerzőhöz egy kis kérdés igaz készül már a harmadik kötet ?

>!
anesz P
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.

Úgy látszik, mostanában nehezen kezdek neki jó könyveknek. Amikor azonban belekezdek, le sem tudom tenni. Ez is abszolút kedvenc lett, mint az első rész!
Nagyon jó a cselekmény, tele van izgalommal, fordulatokkal. Soha nem lehet tudni, hogy mi következik, egy percnyi nyugalma sincs az embernek jó értelemben. Ehhez a kiszámíthatatlansághoz hozzájárul a szereplők jelleme is. Nincsenek sablonok, jók és rosszak. Van olyan, hogy egy szereplőt kezdetben szeretünk, aztán kiderül róla valami, tesz valamit, és az ellentétes végletbe esünk. Vannak újabb szereplők is, aztán főszereplőknek gondolt embereket csak úgy meghalasztja az író a mű kellős közepén, vagy feltűnnek olyan személyek, akiket halottnak véltünk. Ezáltal a bizonytalansággal is fokozódik az izgalom. A cselekmény több szálon fut, de abszolút követhető minden.
Nagyon élveztem a történelmi utalásokat, amik az eseményekben megismétlődnek, de nincsenek kimondva, viszont a történelmet jól ismerők rácsodálkozhatnak (a legegyértelműbb a tatárjárással való párhuzam).
Nagy meglepetésemre feltűnnek a történetben a magyarok, jellemző módon külön-utas szerepben. Ennek ellenére jól beilleszkedtek a történet fősodrába. Nagy meglepetés volt, bár éppen ki lehetett találni az előzményekből, hogy spoiler.
A szerelmi kapcsolatok is érdekesek és egyesiek. A nők szerepe az eseményekben.
Rengeteget lehetne írni a könyvről, nagyon sok benne az érdekesség. A legnagyobb dicséret azonban az, amit az elején írtam, hogy egyszerűen letehetetlen és az, hogy felejthetetlenül benne marad az emberben. A stílusa is magával ragadó. A borító is hangulatos, illik a beltartalomhoz.
Ajánlom mindenkinek olvasásra: azoknak is, akik a szórakoztató irodalmat kedvelik, és azoknak is, akik a mélyebb írásműveket preferálják, hiszen a mélyebb rétegekben kincsesbánya húzódik! :-))

>!
Nico_71
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.

Nagyon szuper könyv! Ötletes, fantáziadús, izgalmas, fordulatos. Új műfajt teremt a fantasy világában!
Megérdemelné, hogy megfilmesítsék!
Igor! Nagyon várom a trilógia harmadik részét!
Molnár B. Lajos grafikus és festőművész

>!
Mar1etta
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.

Miután elolvastam az első könyvet (ami nem tagadom, csak kicsit tetszett) tudtam, hogy mire számíthatok a második résznél. De érdekelt a folytatás.
Van egy klassz sztori ( a távoli jövőben az atlantiszi világ szándékosan a középkor szintjén tartja az Ismert Világot) és az író elsieti a mesélést. Úgy fogalmaz, olyan durván,olyan elnagyoltan, mint egy felsős tanuló a fogalmazásórán.
Utánanéztem, Hídvégi Igor TV-rendező, aki dokumentumfilmek születésénél bábáskodik, s így már jóindulatúan elnézhető neki, hogy egyszerű mondatokból, néhány szavas párbeszédekből álló ide-oda csapongó „forgatókönyv-szerűséget” ír, nem pedig egy érzékletes leírásokból, jellemzésekből, fordulatos és igényes meseszövésből álló regényt. De így is jó!! Mert mentségemül szolgáljon, hogy talán engem csak az zavar, hogy hozzászoktam a régi öregek, pl. Fehér Tibor, Harsányi Zsolt, Passuth László, Rónaszegi Miklós, Karczag György stb. korhű, igényes, mesteri szövegalkotásaihoz. Náluk a hangsúly a történeten van és nem a fröcsögő vér mennyiségén, az erőszak brutális ábrázolásán, a nők megalázásán, a trágár beszéden. De én már ehhez is hozzászoktam, mert a kortárs írók szerint ez érdekel minket, olvasókat. (Pedig dehogy!) Márpedig aki friss történelmi regényt akar olvasni, az óhatatlanul beleszalad ezekbe a divatos „stíluselemekbe”.
Jó a könyv, bár sokáig nem tudtam, hogy mi zavar. Az idétlen dialógusokat meg lehet szokni. (Ööö„, hát, szóval… az úgy volt, hogy…) A hétköznapi szereplők erőltetetten szexista és trágár beszédét is meg lehet szokni.
Aztán rájöttem. Kedves író! Nem kell minden huszadrendű mellékszereplőnek az ötperces felbukkanásakor belelátni a fejébe! Nem érdekelnek a kisemberek gondolatai, indítékai. A főszereplők a lényegesek! Csak ők. Nem kell ennyire szétszabdalni a történetet. A kevesebb több lenne.
Kívánom, hogy a harmadik rész (mert ugye lesz harmadik?!) hosszabb ideig készüljön. Adja meg a módját! Válogassa meg a szavakat, törekedjen az igényesebb szóhasználatra! Legyen képszerűbb! Legyen több és fantáziadúsabb leíró részekkel tarkítva! Legyenek a karakterek kidolgozottabbak, élesebbek! Simogassa a szöveget, lágyítsa, finomítsa, fűszerezze! Akkor beérik, mint egy gyümölcs és igazi, élvezhető, igényes regény lesz, olyan, amilyeneket az éttermekben szolgálnak fel és nem az útszéli fogadókban. Mert ez a történet megérdemli!


Népszerű idézetek

>!
anesz P

Óvatosan felkönyökölt, majd lassan körülnézett. A falak mentén könyvekkel telezsúfolt polcok sorakoztak. Készítőjük még a fa kérgét sem távolította el. Pierre-nek tetszett, mert úgy nézett ki, mintha a barlangba kúszó erdő ölelte volna át a könyveket.

119. oldal

>!
anesz P

Az emberek nem képesek békében élni, ha nem küzdhetnek valamiért, akkor boldogtalanná válnak.

195. oldal

>!
anesz P

Valahol a következő mondást hallotta: „Az életet csak előrefelé lehet élni, de csak visszafelé lehet megérteni.”

209. oldal

>!
anesz P

– Figyelj! A hatalom nem önmagáért való. Ha nincs oka, célja, akkor nem ér semmit. Neked az ok inkább ürügy, hogy fürödj a felsőbbrendűségedben.

388. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen Baxter: Antijég
Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék
Abraham Merritt: A Holdtó
Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé
Acsai Roland: Szívhajítók
Bánki Éva: Elsodort idő
Csurgó Csaba: Kukoricza
Estelle Brightmore: 13. napon
Czékmási Csaba: A Tűzgyermek és a szellem
Brátán Erzsébet: Az álomkalandor