Vissza ​Japánba 86% 39 csillagozás

Folytatódik a „sógun szaga” (Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?). Ugrottunk pár évtizedet és már az ezredfordulón járunk. Mintha felgyorsult volna az idő Japóniában.* Még több japán férfi lapozgat pornó mangát a vonaton, a fiatalok végkép „elkanászodtak”: szóval beütött az infoforradalom – amit végül is részben náluk találtak fel… Eddig sem voltak prűdek, most már végképp nem azok, az országot ellepték a garniszállók, ahol a nem is a légyottra vágyók a leggyakoribb törzsvendégek, hanem – a szűkös lakásviszonyok miatt – a fiatal házasok. Vagy mert még a szülőknél laknak, vagy simán csak szűk, nem elég komfortos a lakás, így aztán kialakult ez a fura szobáztatási iparág, ahol relatíve olcsón luxuslakásokban lehet egy-egy éjszakát eltölteni. (Meg kialakultak a bordélynegyedek, ahol a törökfürdő kifejezést a török diplomácia tiltakozása miatt át kellett nevezni soap lady szakzsargonra.)

Ezúttal még inkább elemzői szemmel ír nekünk Hidasi Japánról, sok statisztikát is idéz, ami nem feltétlenül tesz jót a szövegnek, így még kevésbé gördülékeny olvasmány, mintha csak hevenyészett melléklete lenne a korábbinak. És néha ismétli is önmagát, vagy csak a japánok nem változtak meg nagyon, csak az életkörülményeik? Továbbra is mindent meghatároz konfliktuskerülő magatartásuk: sok példát idéz, valóban zavarba ejtően udvariatlanok tudnak lenni – a mi felfogásunk szerint. Ugyanaz az eset az ő szemükben totálisan máshogy értelmezhető. Például mindent megígérnek, hogy aztán a legutolsó pillanatban mondják le – az ő értelmezésükben ezzel okozták a legkisebb problémát: sokáig hitegetik a másikat, számukra egy ajánlatra rögtön nemet mondani a legkínosabb. Ugyanígy fura nekünk kínos szituációkban a zavart elfedő viselkedésük: mosolyogva adják át a rossz hírt, nevetgélnek, mikor minket már elönt az indulat, mindez csak azért, hogy udvariasan, feszültség nélkül lábaljanak ki az adott helyzetből.

Sok mindenről szó esik most is, akár az első kötetben: még mindig alig beszélnek angolul, sőt a turistáknak is alig segítenek angol feliratokkal, útmutatókkal, nem is olyan húzóágazat a turizmus, mint az ipar. Még mindig minden precíz és tiszta, ha lehet, még precízebb és tisztább, mint pár évtizede, ugyan nőtt a bűnözés, de még ezzel a statisztikával is a legnyugisabb helyek egyike a világon, na persze a legdrágább is.

Összességében, az olvasónak még kevesebb kedve támad felkerekedni Japóniába, mint az első kötet után, persze Hidasi nem útikönyvet ír, csupán élményeit osztja meg velünk, jót és rosszat egyaránt, és ilyen őszinte egy prospektus, egy profi útikönyv, vagy pl. egy szponzorált blogger-útinapló (ez magyarul az influencer?) sosem lesz.

* ”Japónia”: mikor először jelent meg magyarul Jelky András kalandjai 1791-ben (merthogy német az első kiadás) Sándor István fordításában, talán itt említik először magyarul a szigetállamot, vagy ha nem is elsőként, de ilyen érdekes formában. (Jelky ugyan nem járt Japánban, csak hantázik róla, legalábbis eszerint: Bárány Attila – Pusztai Gábor (szerk.): Diplomata írók, író diplomaták )

Kicsit kevésbé tetszett, mint a Na, és hogy tetszik Japán? című könyve. Valahogy szakdolgozatszagúnak tűnt, főleg az eleje. Illetve, csak az eleje, aztán már jó lett. Csak a sok %-kal, meg arányokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni. Érdekes volt olvasni, hogy mennyi mindenbe belelátott a szerző, amikor kinn élt. A 2003-as állapotokhoz képest 2013-ban szinte minden ugyanolyan volt. Két dolog változott: több az angol kiírás és a parkok már nem makulátlanul tiszták (bár összehasonlíthatatlanul jobb állapotban vannak a magyarokhoz képest!).
Annyira más a japán kultúra, hogy szerintem nem lehet maradéktalanul bemutatni, minden bugyrába elmerülni, de jó keresztmetszetet ad az írás.

Az előző rész Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán? kiváló folytatása.

A 21. századba belépő Japán változott valamennyit, de a japán néplélek legbelül továbbra is hagyományos.
Az elrendezett házasságból már nem kérnek a fiatalok, inkább maguk választanak párt. Sőt, megjelent a színen az egyedülálló, dolgozó nő.

Japán szeretne nemzetközibb lenni, de ehhez még sok akadályt kell legyőznie. Például minden csak japánul van kiírva, ami megnehezíti a külföldiek tájékozódását.
Az angol nyelv oktatása kívánnivalót hagy maga után. A tanulók mondatokat bifláznak be, viszont ha a való életben eltér a beszélgetés a forgatókönyvtől, akkor leblokkolnak.

A japánok nem mondanak nemet. Inkább kivárnak, hezitálnak, hogy rá tudjanak érezni a csoport dinamikájára, hogy elkerüljék a konfrontálódást. Ez sokszor zsákutcába vezet, ha külföldiekkel tárgyaknak.

Nagyon tetszettek ezek az aprólékos, mélyre ható „lélek-elemzések.” Kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt 18 évben mi változott Japánban, hogy néz ki a mai Japán egy bennfentes szemszögéből.

Ha már az első kötetet olvastam, kíváncsi voltam erre is. Tetszik, hogy a rossz és jó dolgokat egyaránt ugyanakkora hangsúllyal mutatja be, igyekszik mindenre rálátást adni. Mindezt sokszor a saját példáján keresztül :D.
Kellemesnek tartom a stílusát is, úgyhogy sajnáltam, hogy csak ilyen vékonyka volt a könyv.

„Azokban az esetekben, ha a japán fél egy adott kérésre, megkeresésre, problémára nem tud pozitív visszajelzést adni, azaz nem tud teljesíteni, a nemleges válasz helyett hallgatással reagál.”

„Amíg az európai gyökerű kultúrákban a határozottság, a gyors reakció, a világos állásfoglalás mind pozitív viselkedési norma, addig a japán viselkedési kultúrában a hezitáció, a határozatlanság, a kétértelműség a kívánatos. ”

A szerző előző, Na és, hogy tetszik Japán? c. könyvét nemrég olvastam, azt is nagyon érdekesnek találtam, de kíváncsi voltam, hogy az időközben eltelt években mi változhatott. Ez a könyv arra próbál választ adni. A japán kultúra nagyon érdekes…. és nagyon furcsa. A konfliktuskerülés, a köntörfalazás, a kínos helyzetekben való mosolygás („Nem ritka, hogy közeli hozzátartozók halálhírét vagy egyéb őket ért bajokat mosolyogva közölnek”), a nemleges válasz helyett hallgatás és/vagy mellébeszélés, vagy ha egy csomaggal a hónod alatt megkérdezel valakit, hogy merre van a posta, és ő útbaigazít, tudva, hogy aznap egyébként nincs is nyitva… vagy a túludvariaskodás, amivel a szerzőt például az uszodában gardírozták, mind-mind olyan dolog, ami miatt azt hiszem, képtelen lennék Japánban élni. De egyszer szívesen odautaznék 1-2 hétre.

Lehelletnyi konyvecske, nem tobb, mint egy cikket elolvasni, feluletkapargato. Mindazonaltal egy magyarnak, akinek minden olyannyira jo, ami kulfoldi ("ennel csak jobb lehet"), biztos erdekes.
Japan a huvos, elegans egzotikum. Liza, a rokatunder.

Hidasi jól és élvezetesen ír.
Hasznos kis könyv ez minden Japánnal mélyebben foglalkozni akarónak, vagy akár annak is, aki csak épp oda készül.
Tény, hogy ez nem az a fajta útibeszámoló, amely elmondja, hogy mit érdemes megnézni, hol lehet a legfinomabb sushit megkóstolni és milyen múzeumokat érdemes felkeresni. Erre találhatunk számos színes-szagos útikönyvet. Ez az írás a számunkra nagyon-nagyon furcsa és „távoli” japán mentalitással próbálja megismertetni az olvasót, amellett, hogy ír a 2000-es évek elején kialakuló társadalmi és gazdasági válságról, melyet a gazdasági csoda buborékjának kipukkadása okoz. És fűszerezi mindezt saját szórakoztató tapasztalataival kezdve a hipermodern WC-ülőkétől egészen a mindennapos bevásárlás okozta problémákig.
Figyelemre méltó, hogy a szerző egyenlő arányban hozza a pozitív és negatív példákat is mindenre, vagyis láthatjuk az érem mindkét oldalát.
Tényleg izgalmas könyv, amely segít jobban megérteni a japán kommunikációt, gondolkodást és mindezt tudományos alapokra támaszkodva, mégis közérthetően magyarázza.
Ezt olvasva közelebb lehet kerülni a japánokhoz, ami szerintem nagy szó!

Az első kötet elolvasása után mindenképpen szerettem volna ezt is elolvasni. Az első kicsit jobban tetszett, sokkal több volt benne a mindennapi élet, a szokások, hagyományok leírása. Ebben a könyvben több szó esett a hagyományok felbomlásáról, a gazdasági és társadalmi válságról. Az első kötetet tökéletesen kiegészíti, de mindenképpen érdemes az elsővel kezdeni.

Japán fejlődése jó pár éve megtorpant. Már régóta csodálkozom azon, hogy miért nem javul a helyzetük. Ez a könyvecske rámutat, hogy az egyik ok maga a sajátos japán kultúra lehet. Az az életszemlélet, életmód ami rendkívül sikeressé tette őket, a megváltozott körülmények között már nem elég hatékony. A japán társadalom rendkívüli kihívások előtt áll, de nem tud egyik napról a másikra megváltozni.

Egyórás könyv és tele érdekes információval a mai (2005 körüli) Japánról. Sajnos az ilyen jó és teljesen életszagú ismertető könyvek miatt sajnálok egyévi megtakarításomat arra költeni, hogy a valóságban is kimenjek Japánba. Három hét alatt ugyanis ezeket az infókat úgyse túrom ki, a fák virágok meg bokrok miatt meg annyi pénzt sajnálok. Arról ne is beszéljünk, hogy nem is szívesen látják a turistákat.