Na ​és, hogy tetszik Japán? 72 csillagozás

Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Hidasi ​Judit japanológus, a Külkereskedelmi Főiskola Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézetének a vezetője, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke saját tapasztalatai alapján ismeri Japánt. Többször, hosszabb időt töltött a távol-keleti országban; volt ösztöndíjas, tanár, majd professzor, ott élt különböző élethelyzetekben, ismeri az ország múltját, kultúráját, jól beszéli nyelvüket, sok és sokféle emberrel ismerkedett meg. A kép, amit a kötetben az olvasó elé tár, hallatlanul színes és érdekes, mentes minden közismert sablontól, életes és gazdag. A könyv épp ezért szolgál meglepetésekkel, új ismeretekkel anélkül, hogy szenzáció ízű beszámoló lenne, a legnemesebb értelemben vett művelődés- és országtörténet, népismeret a munka. A japán értékrend, a csoporterőbe vetett hit és bizalom, a munkához való viszony, a japán házasság tartópillérei, a japán észjárás, a táplálkozási szokások, a művészi szórakozás különféle formái, a fehér ember gondolkodásvilágának megítélése mind rendre… (tovább)

>!
Terebess, Budapest, 1999
108 oldal · ISBN: 9639147044

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pável>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Átlagjapánok élete a felkelő naptól napszálltáig – és tovább, mert ők éjjel csak keveset alszanak, majd reggel, munkába menet pótolják, vadidegenek egymásnak dőlve, a másodpercre pontosan induló, szinte már hangsebességű vonaton, ami nem azért patyolattiszta, mert a menetszél flexként vágja le a dzsuvát, hanem mert odabent, a lelkükben igényesek, még ha néha másra is vágynak, mint mi, ’fehérek’. Mert pl. ott is, mint sok keleti népnél, a hófehér ('fakó') bőr a sikk, míg mi napozunk, ők a koktélospohárból kikapott napernyők mögé bújnak, legalábbis a nők, mert a pasik meg az európai, fehér nőkre gerjednek leginkább. Miközben, legalábbis tradicionálisan, nem a dekoltázsra buknak, hanem a szabadon hagyott, ill. kivillanó nyakszirtre… Szóval arrafelé sem könnyű az élet. Ezt még hosszan lehetne folytatni, de inkább váltsunk komolyra.

Alapos országismeret ez, kissé néprajzos-szociológus szemmel, és ugyan szűk irodalmiság-igénnyel, de annál részletgazdagabban, őszinte kíváncsisággal és közlésvággyal. A ’hogyan telnek a japán hétköz(-és ünnep)napok’ kibontása pipa: iskolába járás, álláskeresés, házasodás, étkezés, lakberendezés, családi viszonyok, udvariasság és idegen nyelv-ismeretek, mind-mind felfejtve. A színe után a fonákja is: mert a végére már úgy éreztem, nem kapunk olyannyira pozitív összképet Japánról, mint ami sokunkban él, szinte elveszi a kedvet egy japán úttól (pedig nem célja).
Elég sok taszító jelenségről is olvashatunk: a saját ’buborékjukon’ kívüliekkel szembeni közöny/gorombaság; a férj-feleség középkorias viszonya; a munkatársak, általában a munkahely központi szerepe az életükben, a minden más fölé rendelt, elég torz karrierizmus (aminek nagy része csak annyi: bekerülni valami jó helyre, onnan már szenzoros mozgólépcsővé válik a szamárlétra: elég csak fellépni rá, és félrehúzódni).

„A japán emberek nagyon érzékenyek arra, hogy mit szólnak a szomszédok, mit szólnak mások. Ezért arra törekszenek, hogy minél jobban alkalmazkodjanak a társadalmi elvárásokhoz, hogy különcködéssel, egyénieskedéssel ne hívják föl magukra a figyelmet. Nincs meg bennük az a törekvés, hogy kitűnjenek mások közül. Nem az egyéniség az érdem, hanem a minél tökéletesebb beolvadás, a közösségi értékekhez való alkalmazkodás. Az egyik legtalálóbb japán közmondás önmagáért beszél: „Deru kugi utawareru” (A kiálló szög beverendő). Azt, aki vélt vagy valós képességeivel ki akar tűnni a tömegből, elutasítja magától a közösség. Ezért fontos számukra a minél tökéletesebb összhang kialakítása a szomszédsággal, a lakóhelyi, a munkahelyi, iskolai közösséggel.”

Mindennek már hatévesen elkezdik meginni a levét (saját, most kitalált japán közmondásom: nem iszik olyan melegen a szakét!), addig tiszta Hawaii minden apróság élete. Nem szólnak rájuk soha, a tomboló gyerekcsínyeknek, rosszalkodásnak nincs határa, de első osztálytól elkezdődik, és az egyetemi felvételiig tart a poroszos drillt is megszégyenítő, magolós, hajszás életmód. Lásd a tömeges diáköngyilkosságokat egyetemi felvételi idényben, ami ha jól emlékszem, kábé a híres cseresznyefavirágzás heteire esik. Megjegyzem, egyik legnagyobb csalódásom: ezek a gyönyörű fák nem hoznak utána gyümölcsöt, Japán cseresznyeimportra szorul.

Minden fentebb vázolt társadalmi jelenség főleg még az előző nemzedékek Japánjára igaz, a maira talán kevéssé általánosítható (bár a traumák alighanem csak halmozódtak). A fenti tapasztalatokat bár több kint eltöltött év hitelesíti, de ezek az élmények a hetvenes-nyolcvanas évektől gyűltek a szerzőben, mára bizonyosan sokat változott Japán, hiszen az itt leírt korszak is alaposan eltér a háborút követőtől, és épp ez, a változás képessége, no meg mindezt az ősi tradíciókhoz illesztésének képessége tette naggyá az addig, jobb híján fogalmazzunk úgy, félfeudális országot. (Óvatosan a jelzőkkel, hiszen ha már ekkorra nem lettek volna a néha a Nyugatot is megszégyenítően precíz gyárai, nem lett volna mire olyan nyugodt szívvel atomot dobniuk az amerikaiaknak, pl. a Mitsubishinek helyet adó Nagasakira.)
Sokat tanultam a vékony kis kötetből a modern Japánról, de legtömörebben úgy tudom megfogalmazni: már értem a használtbugyi-automatákat.

Idézetek hamarosan. Folyt. köv.: Hidasi Judit: Vissza Japánba

1 hozzászólás
Bélabá>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Ez könyv ugyan töménynek hat, de nem zavaró mivel érdekes témáról szól. Japánról, az emberekről, szokásaikról, a mindennapokról, egy magyar szemével. Számos dolgot már ismertem, olvastam róla itt-ott, szétszórtan, de voltak benne újdonságok is.
A legjobban az oktatásról szóló fejezet tetszett. Azontúl szó volt a szokásokról, lakásról, munkáról, a nyelvről, az emberek jelleméről és habitusáról, a technikai dolgok dömpingjéről, házasságról, fürdői szokásokról tehát fejezetekre bontva bepillanthatunk Japán majd minden fontos szegmensébe. A szerzőnő nem tudományos munkát írt, hanem a saját benyomásait vetette papírra. Olvashatja olyan is, aki már képben a dolgokkal, és főként azoknak hasznos és informatív könyv, akik még nem ismerik a szigetország életét, hagyományait.
Azzal együtt, hogy nem minden volt újdonság, tetszett, főleg a tematikus bontás, alaposan összefoglalva teljes képet ad a fenti dolgokról. Megér egy ötöst (4,7 pont) az ismeretterjesztő kategóriában jól megírt könyvnek gondolom.

Ninácska P>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Szeretem az útleírás műfaját. Számomra az eddig olvasottak mind-mind nagyon izgalmasak, érdekesek voltak, sok újdonsággal szolgáltak.
Japánról eddig nem tudtam sokat, nem is igazán vonzott engem, de amikor a kezembe került a kötet és olvasni kezdtem, egyre inkább kíváncsivá váltam.
Előnye a könyvnek, hogy egyáltalán nem száraz. Könnyen olvasható, figyelemfelkeltő alkotás.

DTimi>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Nagyon érdekes volt ezt a beszámolót olvasni Japánról. Sok mindent ismerek erről az országról és mégis számos dolog megdöbbentett. Az udvariasság mögé bújtatott agresszívitás, vagy csak frusztráció időnkénti kicsattanása, s főleg az idegenek iránti tiszteletlenség és gorombaság. A nemek közötti hatalmas különbségek. Az egyén és egyéniség, mint olyan, teljes megsemmisülése. A kreatívitás hiánya, azaz elnyomása, stb. stb. stb. Az oktatási rendszeről nem is beszélve. Való igaz, hatalmas és gyors fejlődést tudhatnak magukénak, de kérdem én, megéri így ez?

Dénes_Gabriella >!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Kihívásra olvastam el, és nem támadt bennem rajongás a japán emberek és kultúra iránt. Azt hiszem, hasznos lehet a kiadvány annak, aki Japánba készül vagy japán üzleti partnerei vannak, mert megért pár dolgot, a miérteket… Nyilván az európaiakról és azon belül minden országról is lehetne egy ilyen sztereotípiakalauzt kiadni. (Mert ahogy a japánoknak minden fehér amerikai, úgy nekünk minden ázsiai kínai… Ezzel nagyjából kvittek is vagyunk…) Egyébként egy érdekességnek elment a könyv. De ha az érdekel, mit kell megnézni, vagy mit kell enni Japánban, akkor vegyél egy igazi úti könyvet. (Kell = hogy az Insta-/Facebook-követőid, a kollégáid és ismerőseid arról regéljenek neked, hogy milyen vagány röpködjenek a lajkok… Egyébként meg nincs olyan, hogy kell. Ha átélni, élvezni mégy oda vagy bárhová, sokkal jobban jársz.)

Lynn>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Köszönöm kérdését, tetszik Japán. Nem is kicsit.

Ha esetleg lenne még talpalatnyi hely, mindenképpen szóljon, megyek. Na, nem örökre, úgy egy-két évre és viszem a családomat is. Mert azért japán férfi felesége nem lennék mondjuk le is csúsztak rólam, höhö, meg hát tényleg édenkert ott kicsi gyereknek lenni.

Ha el tudná intézni nekem, akkor a következőkre vágyom:
– Jó lenne egy, a szokványos japán lakásokhoz képest nagyobb vityilló valami nyugis helyen. Légkondi legyen légyszí, nem akarok nyáron megfőni.
– Kocsira is szükségem lesz, de legalábbis egy éves, családi Shinkanzen bérletre. Az úgyis gyorsabb és kényelmesebb.
– Szeretnék megtanulni valamilyen szinten japánul, elég a beszélt nyelv, klasszikusokat szívesebben olvasok magyarul vagy angolul.
– Japán főzőiskolába szívesen járnék, kedvencem a lazac meg a mizoleves.
– Fürdőket, múzeumokat, vidámparkot örömmel tesztelek a hét minden napján.
– Földrengésre, tájfunra, egyebekre nem fizetnék be (bármennyire is izgalmasan hangzanak).

Előre is nagyon köszönöm, ha lehetőséget biztosít arra, hogy egy sokkal élhetőbb és biztonságosabb országban élhessek… tudom, tudom, jakuzát elkerülöm, becsszó. Addig is, maradok őszinte híve és várólistázom a következő irományát.

3 hozzászólás
P_Lilla_Réka>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Nagyon régóta érdekel a japán kultúra és minden, ami japánnal kapcsolatos. Régi nagy álmom, hogy egyszer mindenképpen kijussak ebbe az igen különös, ám képek és filmek alapján gyönyörű országba. Hidasi Judit rengeteg érdekességet ír le magáról az országról, de főként a japán emberekről és szokásaikról. Bár mivel tényleg nagyon érdekel Japán ezért már sok mindent tudtam a leírtakból, de szerencsére még így is találkoztam több újdonsággal amiről eddig nem tudtam. A legérdekesebb rész számomra az oktatásról szóló volt, de ilyen volt még a Gaijin-fóbia és a japán házaséletről szóló is. Maga a könyv rövid és elég tömény is, de a stílus nagyon olvasmányos, pláne ha tényleg igazán érdeklődik az ember az ország és a kultúra iránt akkor tényleg egy nagyon érdekes információkkal teli kis könyvet tarthat az olvasó a kezében.

Zsofir>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Nem is hittem volna, hogy ennyire jó lesz ez a könyv. Előzetesen nem sokat tudtam Japánról, de most részletesen megismerhettem a mindennapi életet (család, tanulás, munka stb.), a szokásokat és a japán lélek mozgatórugóit.
Japán napos és árnyékos oldalát is bemutatja a szerző. Kedvet csinált, hogy egyszer elutazzak Japánba.

Miyako71 P>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

Nem egy irodalmi művet olvashattam, de kellemes olvasmány volt. A könyvből sok érdekességet megtudhatunk a japánokról, a japánok életmódjáról, és ezek közül a legtöbbre magyarázatot is kapunk. Ez a könyv legnagyobb erőssége szerintem: hogy igyekszik nem csak leíró jelleggel bemutatni a szerző élményeit, hanem segít az események mögé látni, a viselkedés miértjeit is megtudni. Azt nem írom, hogy megérteni, mert sok esetben ez nekem nem sikerült, még akkor sem ha egyébként eléggé elfogult vagyok Japánnal szemben.
Amiért viszont levontam fél pontot: bár a könyv fejezetekre oszlik, egy-egy fejezeten belül többféle témáról is olvashatunk, erősen csapong a szerző az egyes témakörök között; így gyakran a cím alapján nem várt dolgok is előkerülnek. A másik, ami picit fárasztó volt, az a leírások helyenként száraz ismeretterjesztő jellege. Ezt igyekszik az író sok helyen személyes, közvetlen élményekkel fogyaszthatóvá tenni, de ettől helyenként szétesik az egész mű. Vissza is értünk oda ahonnan indultam: ha nem irodalmi műként tekintünk rá, hanem egyszerű, ismeretterjesztő élménybeszámolóként, akkor érdekes, néhol szórakoztató, de mindenképpen hasznos olvasmányban lehet részünk.

2 hozzászólás
Szelén>!
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?

A téma sokkal érdekesebb, mint amilyen a könyv lett. Olvasva mások által írt értékelést, kicsit zavarban vagyok, mert nekem ennyire nem tetszett, sőt.
Roppant száraz és sok-sok ismétléssel van tele ez a könyv. Olyan, mintha sorozatosan újságcikkekben megjelent úti beszámolókat vagy leveleket adnának ki egy könyv formájában. Annyival érdekesebben is meg lehetett volna ezt a könyvet írni.
Mindenesetre azért számos új dolgot megtudtam a japánokról, a gondolkodásukról, csak azt hiszem, hogy azóta sok változás állt be az ő életükben is, a globalizáció rájuk is nyilván hatással van.


Népszerű idézetek

Bélabá>!

Gyakran éri az a vád a japánokat, hogy „munkamániások”, megszállottak, és hasonlók… Ezt a látszatot erősítik a késő estébe nyúló egyetemi szemináriumok, a néha még hétvégeken is folyó előadások, munkamegbeszélések. Volt olyan professzorom, aki későn kelő ember lévén – minden óráját délutánra helyezte. Ez még nem lett volna baj, kellemetlenné akkor kezdett válni a dolog, amikor a szombat délutáni szemináriumain néha belefeledkezve a mondanivalójába, csak estefelé eszmélt az idő múlására. A kétórás szemináriumból így néha 6 órás kerekedett – amit a jelenlévők zokszó és moccanás nélkül vettek tudomásul. Hiszen amíg a „főnök” jelen van – akár egyetemi professzor, akár vállalati osztályvezető – addig a „beosztottak”-nak se jut eszükbe mozdulni. Senki se hivatkozik fogorvosra, hivatali intéznivalóra, gázszerelőre azért, hogy felmentést kapjon. Ismeretlen az az európai szokás, hogy közlekedési dugóra, defektre, objektív körülményekre, személyes elkötelezettségekre hivatkozva előnyhöz, megkülönböztetéshez jusson az ember. Hiszen elütni másoktól, különbözni másoktól nem erény a japán társadalmi megítélésben. Hasonlóképpen nem szokás azzal kezdeni a napot, hogy:
– Na gyerekek, olyan fejfájással ébredtem, hogy ma semmi értelmeset nem tudok csinálni.
A japán felfogás szerint aki beteg, az maradjon otthon, aki viszont jelen van, az teljes értékű munkaerőként működjön. Japánban rosszul járnának azok az ügyeskedők, akik ilyen-olyan ürüggyel mindig kihúzzák magukat a munkából. Megkülönböztetett elbánás senkinek sem jár; a csoport minden tagjától azonos odaadást várnak el a munkában. Ezt az elvárást sikerrel teljesítik is a japánok, hiszen az erős csoportszellem nagy fegyelmező erő.

73. oldal

4 hozzászólás
Bélabá>!

Állás nélkül tengődni tudniillik sokkal nagyobb szégyen, mint bármiféle, akár nem kvalifikált munkát is végezni. Japánban nem ismeretlen fogalom a munkanélküliség, de százalékosan sokkal kisebb arányú, mint más fejlett ipari országokban. Ennek az az egyik oka, hogy mindenki igyekszik álláshoz jutni – még ha nem is a szakmájában. A másik oka az, hogy a
fölöslegessé vált munkaerőt vagy átképezik, új munkaterületekre irányítják, vagy pedig rejtett munkanélküliként tovább alkalmazzák. Sok korosodó hivatalnok egyetlen foglalatossága munkahelyén abból áll, hogy annak rendje és módja szerint reggelente elfoglalja helyét megszokott íróasztalánál, átolvassa a napi sajtót, tesz-vesz, de érdemi feladatokat már nem kap. Ezt a mellőzöttséget fájdalmas ugyan lelkileg tudomásul venni, de még mindig jobb, mint az, ha valaki a társadalmi tekintélyét vesztené el azáltal, hogy már nem dolgozhat.

70. oldal

Lynn>!

A magyar turista joggal képed el azon, hogy csúcsforgalomban a tokiói metróvonalak és vasútvonalak némelyikén a vonat indulások és indítások idejét nem percekben, hanem másodpercekben határozzák meg: az egy és fél percenként egymást követő szerelvények hajszálpontosan gördülnek be és hagyják el a zsúfolt peronokat.

Idő! - Idő?

SzarnyasLany>!

Van egy japán közmondás, miszerint: „ha valamennyien nekivágunk, akkor a piros lámpától sem kell félni.”

25. oldal

Ninácska P>!

A tusolás pedig? Az egy rohanás, abban semmi élvezet nincs, a fürdőzésnek is meg kell adni a módját, különben fabatkát sem ér, mondogatták.

Ninácska P>!

A fölöslegessé vált munkaerőt a vállalatok nem küldik el, hanem átképzik vagy inkább rejtett munkanélküliként látszatmunkakörben tovább alkalmazzák.

Ninácska P>!

Az első nagy sokk, amely Japánt érte, a II. világháborús vereség volt.

Lynn>!

… a halálhoz való viszony más, mint Európában. A halál, nevezetesen az öngyilkosság még a szamuráj-idők óta nemhogy bűnnek, hanem erénynek számított. Az, aki nem tud a világ, illetve önmaga előtt elszámolni valamilyen cselekedetével, mint egyetlen megoldást az öngyilkosságot választja, ezzel mintegy „tisztává” teszi magát.

Anton_Gorogyeckij P>!

Egy Japán-járt ismerősöm jóindulatúan figyelmeztetett, hogy annyi ajándéknak való apróságot vigyek magammal, amennyit csak bírok. Így is történt. De egy egész bőröndnyi hímzett terítő sem elég egy pár hónapos tartózkodásra Japánban. Ha vendégségbe megy az ember, akkor tudniillik illendő ajándékkal beállítani. Ez nem marad viszonzatlan! A vendégség végén a háziak is mindig ajándékot nyújtanak át a vendégnek! Így tettem szert vagy tizenhat legyezőre, több tucat díszzsebkendőre; nyolc szélcsengőre és megszámlálhatatlan mennyiségű evőpálcikára.

76. oldal (Terebess, 1999)

Ninácska P>!

Egy élménybeszámoló megírásához nagy merészség kell.


Hasonló könyvek címkék alapján

Géczi János: Allah rózsái
Bíró Szabolcs: A Sub Rosa tanulmányút
Farkas Ildikó: A japán modernizáció ideológiája
Cheryl Strayed: Vadon
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Roger J. Davies – Osamu Ikeno: A japán észjárás
Edith Eva Eger: Az ajándék
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Pál Ferenc: Ami igazán számít
Szondy Máté: Olvadás