Kilenc (Kovács Vera 2.) 79% 51 csillagozás

Rövid idő alatt ez a második könyv, amely abban erősített meg, hogy nincsenek véletlenek. Hidasi Judit műve a belső utazások könyve, annak a tisztázása, hogy mit jelent a saját életünk, barátságaink, szerelmeink, szüleinkkel való kapcsolatunk?
Kellemes nyári olvasmánynak is olvasható, de ha akarjuk több is lehet.
Új kortárs szerzőt avattam ezzel a regénnyel, aki eddig ismeretlen volt számomra, de nem lehetetlen, hogy folytatom az ismerkedést vele.

Érdekes és elgondolkodtató történet volt a barátságról, a kapcsolatokról, házasságról, szülő-gyerek viszonyról, bulizásról….egyszóval az élet értelméről.
Eleinte kicsit untam, de ahogy rázódott össze a „négyes fogat” (Piros, Attila, Lulu, Vera), egyre jobb párbeszédek zajlottak le, egyre színesebb lett a cselekmény és aranyigazságok jöttek elő.
Hidasi Judittól, ez a harmadik regény, amit olvastam, és bátran kijelentem, hogy a kortárs írónők közül ő is a kedvencek közé tartozik! igaz, mostanában babázik, de remélem ír még nekünk hasonló jó regényeket

A Kilenc egy utazás története. Mondhatnám, hogy „duplán” is utazás -egy fizikális, egyik helyről a másikra való mozgás és egy hatalmas belső utazás, amit Fehér Piros megtesz. Megkap egy kilenc névből álló listát, és a listán szereplő színészeket kell felkeresnie. Közben azonban önmagát is meg kell vizsgálnia, kérdéseket kell magának feltenni, hogy tisztázza magában, mit jelent számára a szerelem, a családja, a barátai.
Az életünk néha, látszólag, véletlen események sorozata, de a regényt elolvasva ismét megfogalmazódik bennem a gondolat – minden mindennel összefügg. És szép lassan az életünk kis puzzle darabkái a helyükre kerülnek, és látjuk, mi miért történt. Aztán ha elég bölcsnek bizonyulunk, meglátjuk az események mögött az igazságot, és tanulhatunk a hibáinkból

Azt a picsogó, nyávogó mindenit :) Na, ebből elég egy időre.
Az önsajnálat áradt minden oldalról. Pedig, az ötlet nagyon tetszetős, kilenc embert felkajtatni, mellette pedig a megélt történetek. Ami persze igen, a végén kiderül miért alakul úgy, de mégis. Mindig azt olvasni, hogy a szerelme távol van. 5 hónap. Hú. Van akinek a szerelme elutazik 1-2 évre is. És minden vadidegennel lelkizni többedmagával… hm…. ez nagyon nem tetszett.
Nem éltem bele magam túlságosan, csak a kutatás kiteljesedése, végeredménye érdekelt.
Felmerül a kérdés: magunknak rendezzük az életünket, vagy akadnak segítők, akik láthatatlanul fogják a kezünket? És itt most nem a Jóistenre gondolok.

Nem teljesen ismeretlen nevekkel találkozunk ebben a könyvben, mert aki olvasta az Április út című regényt, annak ismerős Kovács Vera és Erdős Mária is. Bár ez a könyv nem róluk szól, hanem Fehér Pirosról és barátairól, Luluról és exbarátjáról, Attiláról. Kilenc színészt kell meggyőzni, hogy vállaljanak el egy darabban való szereplést. Miközben keresik a színészeket, ők is keresik önmagukat. Van ebben a könyvben minden, sírás, lelkizés, vitatkozás, veszekedés és rengeteg ital. Mert a pálinka-sör-bor igencsak folyik az oldalakon, és a szereplőink torkán. Nekem kicsit tömény volt ez a rengeteg agyalás, a dagonyázás a problémákon – szeret, nem szeret, hiányzik, nem hiányzik – néha megráztam volna Pircsit.
Azt hiszem, én most erre a belső utazásra nem voltam nyitott.

Hidasi Judit már a Rozéfröccsel belopta magát a szívembe jópár évvel ezelőtt egy tavaszi teraszon ücsörgős délutánon, úgyhogy egy picit elfogult vagyok vele kapcsolatban, de nem baj, ha az ember életében van néhány író, akinek a regényeihez bátran nyúlok, mert előre tudom, hogy szeretni fogom. A magyarok közül ő az egyik ilyen.
Pedig a Kilenc nem nekem íródott, ez biztos. A főhős, Piros, pont az a csaj, akit én száműztem magamból úgy két éve, utálom a lelkizést és az állandó agyalást, nem vagyok a híve annak sem, hogy mindent agyon kell beszélni. Talán erre rájön a hősünk is előbb-utóbb, de addig is hosszan fárasztja a környezetét a saját nyomorával, már ha van ilyen. A cselekmény jó kis keretet ad az egész útkeresésnek, gyanítom mindez csak ürügy arra, hogy Piros lelkivilága helyrejöjjön, de jó volt ez így. Az nem a könyv hibája, hogy nem nagyon bírom a szívünk-agyunk-akármink kivesézését, de engem most nem talált meg annyira a Kilenc, mint Judit előző két szuper könyve.

Eléggé vegyes kritikai előzménnyel kezdtem neki Hidasi Judit újabb regényének. Bevallom, hogy az elején még olvasás közben zavartak is mások véleményei. Már-már hagytam magam befolyásolni, de azért még időben helyretettem magam.
Mert miről is van szó? Adott egy szerelmes, de ideiglenesen magányra ítélt főhősnő, aki megpróbálja feldolgozni kedvese hiányát. Nem mondhatnám, hogy nagyon sikerül neki. Az elején még legalábbis úgy fest. (Itt van az a rész, amivel szerintem sokunk tud azonosulni. Hiszen ki nem volt még szerelmes és kinek nem hiányzott a szerelme tárgya?)
Aztán jött ez a kutassuk fel és beszéljünk rá kilenc színészt, hogy szerepeljen egy darabban dolog, amely kizökkentette Pircsit végre az önmarcangolásából.
Igen, mondhatjuk azt, hogy ó, hát ez csak egy regény és nagyon regényízű is, mert a valóságban semmi nem megy ilyen könnyen, egy csettintésre! A színészek szinte ölükbe hullanak és minden további nehézség nélkül aláírják a szerződést. De valójában nem is ez a lényege ennek a könyvnek. Nem az a kilenc aláírás. A kulcs itt a lélekben van, a barátságban, illetve a baráttá válásban, a mások megsegítésében, abban, hogyan is kell lezárni egy régi kapcsolatot, hogyan húzzuk ki magunkból a tüskét. Az utolsó oldalakon más megvilágításba kerülnek az addigi események és már semmi kétség nem marad bennünk: ennek így kellett történnie. Mindennek.

Nekem tetszett az a megoldás, hogy itt-ott beleszőtte az Áprilisi út néhány szereplőjét is. Jó volt újra „hallani” róluk. Az, hogy Dávó is megjelent a színen a vége felé – mégha csak egy leheletnyi időre is – külön örömömre szolgált!

Ekkora dicshimnusz után miért vontam le mégis egy csillagot? Mert kissé idegenkedtem attól, hogy a felkeresett színészek már az első öt percben úgy megnyíltak kalandorainknak, vagy épp a főhős volt az, aki rögtön titkaikba avatta őket. Ez azért számomra nem volt túl életszagú. No, de én nem ismerem annyira a művészembereket! Ki tudja, talán tényleg ilyenek?!?!

Szerettem ezt a könyvet, még ha úgy is éreztem, hogy túl gyorsan történnek az események és néha túl sok a tanulság benne. Kevesebb küzdés van ebben a regényben, és egy kicsivel több párkapcsolati tanács, mint az előzőben. Pircsit kevésbé zártam a szívembe, mint az Április út sebezhető és visszahúzódó Veráját, viszont Piros és a köré épített történetek egy kicsit olyan, mintha én nyaram is lett volna. Koncertek, fesztiválok, nagy beszélgetések, vízpart, fröccsök, nosztalgiázás, régi kapcsolatok, új szerelmek, elengedések, elmúlások, barátságok megszilárdulása, zsúfolt romkocsmák, fullasztó délutánok, hajnalba belevesző cigarettafüstös ráeszmélések.

Elgondolkodtató könyv a Kilenc és Hidasi Judit stílusa még mindig hihetetlen sodró lendülettel bír!

Ez érdekes volt. A fülszöveg alapján sokkal spontánabb utazást vártam, kalandosabbat, sokkal több kalamajkával. Ehelyett elég lélektanira sikeredett, ami nem gond, csak néha sok volt az útkeresés. Pircsi egyébként egy nagyon szerethető karakter, aki ugyanúgy szerencsétlenkedik mint bárki más, tehát sokszor hajlamos azt hinni, hogy körülötte forog a világ, aztán koppan egy nagyot. Attilát sokáig nem tudtam hová tenni, de a végén nagyon megkedveltem. Csak ne kezdett volna el ő is beszélni arról, hogy tudta, hogy neki erre az útra el KELL jönnie, nem csak jóindultaból segített… a soros mi? A könyv elején még örültem annak, hogy zökkenőmentesen gyűjtögették az aláírásokat, aztán egy idő után elegem lett a szerencséből, és a sok sors szerű történésből. Hiányoztak a csavarok, és az akadályok, ugyanis Piros megbocsátási láza nem nevezhető akadálynak. de ami igazán zavart az az, hogy Dénes úgy viselkedett mintha őnagysága lenne a nagybetűs SORS, mert ő egy hiperérzékeny írócsoda aki pontosan tudja, hogy kinek mi a jó, és az hogyan fog megtörténni. WTF? Tehát a laza csirkevásárlással kezdődő könyv átment a végére egy hatalmas megvilágosodásos lelki túrává. Ami amúgy nem volt rossz, csak egy idő után erőltetett. Mellesleg mit keres a könyv a Kovács Vera sorozatban, amikor Veruka csak a könyv felén túl csöppen bele a történetbe, mint idegesítő mellékszereplő?

Persze ez csak nekem most ilyen sok csillag, mert jókor vettem a kezembe…Az előttem szóloknak igazuk van sokmindenben. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy nekem az Április út egyáltalán nem tetszett, akkor úgy gondoltam, hogy nem is kell nekem több Hidasi Judit. Most utólag örülök, hogy engedtem a nagykönyvtári polc csábításának…