Szex 92 csillagozás

A psziché labirintusában
Hevesi Krisztina: Szex

E könyv sok év oktatói és terápiás tapasztalatából született, s napjaink legjellemzőbb, szexualitással – és tágabban véve: párkapcsolatokkal – összefüggő tévhiteit és problémáit mutatja be. Célom vele az, hogy szexuálpszichológusként a lehető legtöbb esetben feleslegessé váljak. A szexuális elakadások jelentős része ugyanis nem igényel komolyabb munkát a szakemberrel, viszonylag kevés információval oldható, orvosolható – így minimális erőfeszítéssel igen sokat tehetünk életminőségünk javulásáért.

A tudás azért persze nem véd meg minden vihartól, de abban biztosan segít, hogy felkészüljünk rájuk, s kisebb veszteséggel vészelhessük át őket.

A psziché szerepe a szexben, a szexualitás szerepe a lelki egészségben – erről szól a könyv, no meg arról, hogy miként tartható fenn (olykor biológiánkkal is dacolva) a varázslat.

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2013
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638902689
>!
Kulcslyuk, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9786155281693

Enciklopédia 30


Kedvencelte 5

Most olvassa 19

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 98

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Hevesi Kriszta nevébe itt-ott belefutottam korábban, annyit tudtam róla, hogy szexuálpszichológus, de különösebben nem néztem utána a munkásságának. Aztán egy este @verone átküldte az egyik videóját. Már nem emlékszem pontosan mi volt a téma, talán több, kisebb dologba is belekapott, de egyből megfogott az, amilyen módon előadta, közvetlenül és sok-sok humorral. Így amikor egy akcióban megláttam a könyvét, úgy voltam vele, hogy próba cseresznye és szerencsére nem kellett csalódnom.
A könyv hozta a videóban is látott közvetlen, sztorizgatós, azokat sokszor konkrét példaként felhozó és humorizáló stílust. De tényleg humoros, helyenként hangosan felnevettem, mint a berlini fallal házasodó nő esete, vagy miért is hozta létre az evolúció a női melleket. (Aztán persze voltak hűb+, ilyen nincs esetleírások is, mint a purhabos. /O\) Miközben szórakoztat, rengeteget is tanít párkapcsolatokról, az egymás iránti odafigyelésről, hogyan lehet hosszan fenntartani a szikrát vagy épp újra felszítani a tüzet.
A könyv legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy minden fejben dől el. Nem véletlenül áll ott az az alcím, elképesztő, hogy mennyi külső hatás, a neveltetés milyensége, akár egy-egy rosszmájú megjegyzés, stb. bele tud égni mélyen az ember elméjébe, hogy aztán sokszor évekkel később kihatással legyen a lepedőakrobatikai képességére.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Akit elriaszt a címe, azt megnyugtatom, nem pornó könyvről van szó, ez bizony kőkemény pszichológia, ami pont az egyik legkellemesebb elfoglaltsághoz kapcsolódik. Na meg „sex sells”, ahogy angolul mondják, egy „A psziché hatása a párkapcsolatokra és a szeretkezésre” című könyv lehet kevésbé hívná fel magára a figyelmet, mint ez, amin a négy öles betű már messziről virít.

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2013
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638902689
32 hozzászólás
mcborzaska>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Első olvasásra imádtam. Talán azért, mert a gyakorlattal együtt haladva olvastam. A pácienses történetek a Tanárnő szájából hallva sokkal viccesebbek. Vannak benne hasznos dolgok, néha-néha elő lehet venni.
Második olvasásra utáltam az egészet, lehet azért, mert akkor muszájból volt a zh miatt. Ekkor már a fülemben csengtek a dolgok, ahogy Tanárnő mondta órán, és a nevetése :D

Bookaholic77 >!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Egy kihívás miatt vettem a kezembe ezt a könyvet. Hevesi Krisztáról sokat hallottam, így kíváncsi voltam! Elég sok szakmai rész volt a történetben, de ennek ellenére könnyen lehetett haladni vele, mert oldalról-oldalra azt éreztem, hogy hajt a kíváncsiság… Mi jön még?? Kellő humor is volt benne, amivel tényleg szórakoztató olvasmány volt, amiből számomra az jött le, hogy tényleg minden fejben dől el!! Nagyon tetszett!!!

BakosJuci>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Alapvetően jó könyv volt, olvastatta magát, érdekes, néhol humoros, néhol elgondolkoztató, néhol meg olyan száraz és tankönyvszagú, hogy nem is értettem. Volt egy egyenletsége: néha agykutak szintjén magyaráz vegyletekről s hormonokról, máskor meg irő humorosan mesél el történeteket. Leginkább olyan volt, mintha valaki lejegyzetelte volna egy félév előadásait, és kiadta volna: a tömény részekből is van magyarázat – „de majd otthon elolvassátok” alapon értintőlegesen és teljesen váratlan pillanatokban – , van pár különlegesebb esettanulmány és sok-sok információ, ami tudományosan helytálló, előadásmódjában viszont némileg humoros – csak hogy ne aludjon el az egész előadó.
Tehát tetszett is, meg egy picit nem is. Más szóbal előadni, és más ezt könyvben, ahol az író személyét is csak a betűkön keresztül lehet megismerni.
Amiről szólt, az viszont tényleg érdekes volt: a szex, mint elválazthatatlan része az életünknek, és a vele járó zavarok, amik a legtöbb esetben nem szervi, hanem agyi problémák csak. Nem vitázom vele, amiket leír (náha túl, a – számomra – érdekesebb részeknél – néha elnagyolva csak) teljesen helyén vannak, és jó lenne, ha mindenki fejében is benne lennének.

Dóra_Hegedűs>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

„Várni passzívnak lenni korunkban nem tűnik túl értékesnek. (Pedig ilyenkor mennyivel nehezebbnek tűnik nem cselekedni…). A lányok rivalizálnak versengenek -öltözködésben, viselkedésben, aktivitásban, szexuális felhívó jellegben – a fiúkért. Ez azonban elveszi a férfitól a kiérdemeltség élményét. Nem kell megharcolni, küzdeni, mint a csodaszarvasért Így devalválódik a női nem. A férfi unottá és kiégetté válik, mint a gyerek, aki mindent megkap. S ha véletlenül mégis talál egy nőt, aki nem űzi, hajkurássza, kergeti és fut utána, hanem esetleg akadályokat is állít elé (lásd a mesék üzenetét a királyfi büszkeségéről a kiállt próbák után)-megkönnyebbülten és boldogan beleszeret.”

Little_Monster>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Van, aki beszél róla, és van, aki csinálja. Ez esetben nem tudom, Hevesi hogy csinálja, de az biztos, hogy jobban beszél róla, mint ahogy leírja. Könnyed, humoros, de előadásokon életszagúbb volt.

Thorpapa>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Nagyon érdekes, humoros könyv. Szerintem nem csak egyetemen kéne tanítani, hanem már bőven középiskolában is ott lenne a helye, akár választható olvasmányként. Nem tudok róla többet írni, mint az előttem értékelők. Mindenkinek el kéne olvasni. ;)

ShedowCat8>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Egy nagyon tanulságos, olvasmányos és érdekes könyv.
Jól leírja a szexualitást és kifejezetten érdekes betekintést nyújt.
Viszont egy picit túl tud terhelni a sok információ és ahogyan meg van írva.

Mountainlover>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Elég jó olvasmány, sok érdekes tényt közöl az író olvasóval. Én néhol túl közvetlennek találtam (például amikor zárójeles megjegyzéseket tesz, hogy „hát igen, ez így van/nem így van” stb.). Szerintem lehetne kissé szakmaibb, legalábbis én nem szeretem, amikor tudományos dolgokról valaki ennyire lezseren ír. Illetve jó lenne, ha a könyv végén lenne bibliográfia, főként olyanok számára, akik kicsit jobban elmélyülnének a szexuálpszichológiában. Mindezen dolgok ellenére érdemes egyszer elolvasni.

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2013
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638902689
ancsu1771>!
Hevesi Krisztina: Szex

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Már korábban több videót néztem Hevesi Kriszta előadásairól, a napokban is rakott fel egy rövid videót. Rengeteg példája, sztorija visszaköszönt a könyvben, így sok ismerős dolgot találtam benne. De ahogy korábban, így most is nagyon szórakoztatónak találtam az előadásmódját.
Jó egyensúlyt talál a közvetlen humorosság és a szakmai nyelvezet közöt, laikusoknak is fogyasztható.
Nekem tetszett.


Népszerű idézetek

vicreed>!

A világon minden a szexről szól. Kivéve a szex, mert az minden másról.

20. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: szex
DaTa>!

„Nemcsak szükségleteink vannak, hanem erősen motiváltak vagyunk […] arra, hogy másoknak szükségük legyen ránk.” Szeretni és szeretve lenni – központi szükséglete életünknek. A szeretet adni, a vágy kapni akar.

24. oldal - A szex mint veszélyes sport?

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: szeretet · szükséglet · vágy
DaTa>!

Mivel pszichológiáról, szexualitásról tanítok, írok, gyakori kérdés, hogy az én életem tökéletes-e. Erre röviden csak annyit szoktam felelni, hogy tojást sem tudok tojni, de azt meg tudom állapítani, melyik tojás záp. Nem szükségszerű, hogy a szívsebésznek legyen a legerősebb szíve. Az a fontos, hogy „legalább egy fokkal mindig jobb állapotban legyünk, mint a páciens”, ahogy egy klinikai szakpszichológus kolleganőm fogalmazott szellemesen. A tudás ugyanis nem véd meg a viharoktól, de segít abban, hogy felkészüljünk rájuk, s a lehető legkevesebb veszteséggel vészelhessük át őket.

10. oldal - ELŐszóJÁTÉK

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: pszichológus · tojás
2 hozzászólás
Razor P>!

Ennek ékes bizonyítéka az objektofília, a tárgyak iránti erotikus vonzalom, amely akár olyan elragadtatásra is késztetheti a „szerelmest”, hogy a berlini falat válassza hites urának, mint tette ezt a svéd származású Eija-Riitta Eklöf Berliner-Mauer 1970-ben. S amint azt szépen csengő asszonyneve jelzi, fel is vette férje nevét, bár vélhetően a demarkációs vonalként funkcionáló fal lerombolása megviselte szerelmüket.

115. oldal, 2. fejezet: A szexuális válasz kérdései: zavarban vagy terápiában?, A libidó tárgyát keresi

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: berlini fal
10 hozzászólás
TiaRengia I>!

Férfi a nőhöz: „Miért nem szólsz, amikor orgazmusod van?”
Nő: „Szólnék, de sosem vagy itthon.”

208. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · nők · orgazmus
Terezia_Gondon>!

Az érintések tanításának legjobb oktatója a macska. Nem véletlenül ősi női praktika: nézd meg a férfit, hogyan ér a cicához, s már tudod is, milyen szerető.

161. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

TiaRengia I>!

Minden kislány egy kis királylány, és szüksége is van rá, hogy efelől gyermekként biztosítsák a szülei! Kell, hogy föltankoljon önértékeléssel, önelfogadással, szeretettel. Hogy ő úgy, ahogy van, szeretetre méltó. Ez a rogersi feltétel nélküli elfogadás lényege – ami természetesen a kisfiúkra is érvényes! Hogy nincs semmiféle „akkor, ha”. Ne legyen feltételhez kötve, milyen esetekben vagyok szerethető, értékes – hanem önmagam jogán, mindentől függetlenül.

352. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

virrasztó>!

Kultúránk a nemek mentén tagol, kategorizál, jutalmaz és büntet – például a nemünknek nem megfelelő viselkedésért.

48. oldal, Szexuális énkép: a szexuális nő és a szexuális férfi

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: nemi szerepek · viselkedés
vicreed>!

Ha egy férfi kinyitja a kocsiajtót egy nő előtt, akkor vagy a kocsi új, vagy a nő.

61. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · nők
TiaRengia I>!

A csók a párkapcsolati rituálé része: amikor két ember megcsókolja egymást, biokémiai üzenetek sokasága cikázik közöttük. E mechanizmus első körben segít kiszűrni azon partnereket, akikkel genetikai vagy immunrendszerbeli összeférhetetlenség állna elő. A száj és a nyelv útján nyerhető információk feldolgozásának kapacitása az agyban hihetetlen mértékben túlreprezentált: akár egyetlen csók is olyan információmennyiséggel szolgál, amihez más úton nem juthatnánk hozzá.

338. oldal

Hevesi Krisztina: Szex A psziché labirintusában

Kapcsolódó szócikkek: csók

Hasonló könyvek címkék alapján

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Claudia Hochbrunn – Andrea Bottlinger: Pszichiáter látott már?
Giulia Enders: Bélügyek
Jorge Cham – Daniel Whiteson: Az Univerzum – gyakran ismételt kérdések és válaszok
Parti Nagy Lajos: A vak murmutér
Ládonyi János: Stellala
Sarah Brewer – Tim Webber: A szex
Mark Manson: Egy kis remény egy elb*szott világban
Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
Adam Kay: Ez fájni fog