Irén 8 csillagozás

A nőket nem könnyű becsapni; hajszálfinom érzékük van a hamis hangok iránt.

Az emberi személyiségnek van szerves, soha nem változó magja, a személyiség végzet és börtön, amelynek a falába hasztalan verjük a fejünket.

Az élet célja a tapasztalás. Valamirevaló ember nem válogat a tapasztalatok között, és nem csimpaszkodik bele görcsösen egyik vagy másik tapasztalatába. Mindenféle tapasztalatot el kell viselni, fel kell dolgozni, és valamennyin felül kell kerekedni.

A boldogság önfeledt és kissé együgyű állapot, hiányzik belőle az ízlés meg a mértéktartás. A boldog ember emlékezete olyan finom háló, amely a leghitványabb, leghaszontalanabb tárgyat is megőrzi, semmit sem enged át a feledésnek. A boldogság hosszú, tagolatlan gügyögés, de minden rezzenése hangsúlyos. A boldogság elvarázsolja az utcasarkokat, átlelkesíti az autóbuszmegállókat, ünnepi díszbe öltözteti a vendéglők vörösborpecsétes abroszát.

Vannak lelkek, amelyek újjá tudnak születni a semmiből. Talán ez a lényege a szerelemnek és az irodalomnak, ez a tékozlás, ez a nagylelkűség, amellyel az ember apait-anyait prédára vet… Minden jó írásmű végkiárusítás, utána nem marad egyéb, csak az üres pultok, az ásító faliszekrények. Aztán lesz, ahogy lesz. Aki a jövőre gondol, aki takarékoskodik, hogy maradjon valami a következő művére, az ne vegyen tollat a kezébe.

Ha van valami tehetségem, ha valami kevéssé különbözöm a többi embertől, csak abban, hogy egyáltalán nem tudom gyúrni, formálni, elváltoztatni a személyemet, nem tudok pózolni, szerepet játszani, képtelen vagyok elbújtatni és feldíszíteni önmagamat.

A boldogság nem nyugalmi állapot, hanem vágtató iramú kalandregény és a nő, aki előállítja, maga is kalandornő, mézes madzaggal csalogat bennünket és mi mohón, eltorzult halszájjal kapunk utána és sokáig hétrét görnyedünk, fetrengünk a szenvedéstől, mert nem fér a fejünkbe, hogy annak, amit érzünk, semmi sem felel meg a külső, tárgyi valóságban.

Az a gyanúm, hogy a házasság a lehető legjobb esetben afféle üdülőhely, ahol begyógyulnak a sebek; akinek ellőtték a lábát, valahogy megtanul műlábon bicegni, vagy Robinson szigete, amelyet a hajótörött a fantommá vált, talán sohasem létezett otthon nyomorult jelképeivel berendez magának…

A boldogtalanság akkor ér véget, amikor nem égeti, nem marcangolja az embert a remény, a boldogtalanság egészen pontosan a remény, ha az ember már nem remél, akkor egészen tűrhetően érzi magát.

Lehet, hogy nincs is titkod.
Olyan vagy, mint a kártya: gyönyörű és csúf lapok céltalan egymásutánja… Ebben a pillanatban egy kicsit utállak. De lehet, hogy egy óra múlva megint tetszeni fogsz nekem… Ezek a betegségem immár veszélytelen utórezgései…