Nabokov ​regényösvényein 1 csillagozás

Hetényi Zsuzsa: Nabokov regényösvényein

„Egy szép napon elhatároztam, hogy kiismerem Nabokovot, ezt a nagy szövegbonyolítót. Sorra veszem a regényeket, az író életét és alkatát, sőt a fordításokat is nagyító alá helyezem, és megosztom másokkal, amire jutottam. Jó okom volt erre: a világszerte kultikus író műveit Magyarországon nem eléggé ismerik, noha könyvem megjelenésekor már minden regénye és novellája elérhető magyarul is. Kutatás közben ráébredtem, hogy nincs hasonló könyv a világon, ahol egyetlen szerző elemzi mind a tizenkilenc Nabokov-regényt, de mire megijedtem ettől, már késő volt."

Róla szól: Vladimir Nabokov

>!
986 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155454776

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Archibald_Tatum>!

A gondolkodás egyben értelmezés, mert az összekötő logika megtalálása új viszonyt teremt a részletek között. „Cincinnatus képzeletben seregszemlét tartott a börtönben töltött órák fölött. Akaratlanul engedve a logikus egymásra következés kísértésének, akaratlanul (vigyázat, Cincinnatus!) láncolatba kovácsolta a dolgokat, amelyek külön-külön még teljesen ártalmatlanok voltak, értelmet lehelt az értelmetlenbe, az élettelenbe pedig életet” [141. oldal, Meghívás kivégzésre, korrigált fordítás].
A folyamat, amelyet Nabokov itt leír, arra világít rá, hogyan konstruál az emberi elme mindenből értelemmel rendelkező koherens szerkezetet. Ez a mélyen emberi tevékenység, amely már a mítoszok alkotásakor megfigyelhető, értelemtulajdonításnak nevezhető. Minden olvasás kiváltja ezt az értelmi aktivitást, és nem pusztán azért, mert az elemző és értelmező olvasó feltételezi, hogy az írott szó tudatos szerkesztés (vagy a szent szövegek esetén isteni sugallat) eredménye, hanem mert saját magát biztonságos, saját fogalmaival berendezett világban szeretné tudni. Ha hiátusokat talál, addig ügyeskedik, amíg olyan logikát is talál hozzá, amellyel kitöltheti ezeket. Ahhoz hasonlítható ez, ahogy az ember az absztrakt képeket nézi: ha nem figurális ábrázolást lát bele, akkor a színek viszonyát vagy a vonalak vezetését fogalmazza meg, hiszen a nyelvi megfogalmazás a birtokbavétel. Az ember szeretné az élet eseményeit is rendszernek látni, ok-okozati történés soroknak, ezeket rendezi össze Cincinnatus is a részletekből. Az összerendezés értelmezése viszont szükségképpen változtat az eseményeken. Így működik az emlékezés emlékkép-módosító tevékenysége is […]
Az emlékezés során utólag felismert összefüggéseket az idő távlata is támogatja. A rendszerbe nem illő elemeket véletlennek nevezzük, és azoknak is okot, de legalább értelmet tulajdonítunk, legyen az babona vagy álomelemzés, akár a logikájukkal rokon irodalomelemzés. Az irracionális elemek létezését nehéz elismerni, a kisgyermekkori „miért?” korszak soha nem múlik el. Nabokov metafikciós beavatkozásai, ha kiemelnek és kizökkentenek a regény szférájából, mégis helyükre teszik az irodalom és élet viszonyát, rendet teremtenek, mert éreztetik a felsőbb szerzői hatalom jelenlétét, akinek az akarata átlátszik a tőle függő, de tőle külön is váló szövegben.

413. oldal (KALLIGRAM, 2015)

Archibald_Tatum>!

Ahogy szaporodtak a póslosztyi [kb. közönségesség] fogalmát illető nyilatkoztok Nabokov életművében, úgy kompromittálódott is, hiszen mindenféle didaktikus tartalmú deklarálás eleve póslosztyi, és ettől a nézet-diktátor írónak sarkos, egyszemélyes esztétikája fokozatosan elveszti hitelességét. Nabokov maró iróniával csoportosította az ál-kultúra divatos szerzőit a valódiakkal szemben. Minden, amiben nem volt valami termékeny újítás vagy gyökeresen új szemlélet, az hamisnak hatott számára, illetve ahol politikum, előítélet, deklarált ideológia, közvetlen üzenet, szenvelgés vagy nagy eszme jelent meg célzatosan, ebbe a kategóriába került. Faust és Freud, Dosztojevszkij, Csernisevszkij és Turgenyev, Camus, Sartre, Thomas Mann (a „Halál Velencében” csakúgy, mint a Varázshegy), és sok más művész és mű. Ljov (sic!) Tolsztoj esetében a Feltámadás és a „Kreuzer-szonáta” kihullanak a rostán, míg az Anna Karenina és az „Ivan Iljics halála” igazi mesterművek. Hemingway életműve is két részre oszlik számára, mint ez sejthető, az Akiért a harang szól nem nyer bebocsátást az első vonalba, az csak kamasz fiúknak szóló játék (a book for boys about bells, balls and bulls). Edgar Poe is veszít értékéből idővel:ifjúkorában sokkal fontosabb volt (amint az látható a Lolitában, Humbert H. ironikus Poe-idézeteiben). A mindvégig piedesztálon maradt írók nincsenek sokan, Puskin, Shakespeare, Joyce (de csak az Ulysses-szel), Kafka Átváltozása, Andrej Belij Pétervárja és Proust (de csak Az eltűnt idő nyomában első fele). Nabokov mind esztétikai, mind etikai ízlésben arisztokratikus, elitista nézeteket vallott, és szigorú hierarchiába rendezte értékeit.

398. oldal (KALLIGRAM, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Hemingway
1 hozzászólás
Archibald_Tatum>!

A szörnyűségek komédia-szerű bemutatása [a Meghívás kivégzésré-ben] egy fajta művészi, felülemelkedő irónia távolságtartásával ragadja meg a diktatúra időtlen jellegzetességeit, például a póslosztyi [kb. közönségesség] és az erőszak szoros kapcsolatát, nem pedig egyik vagy másik aktuális politikai rendszert. Alter [Robert Alter] szerint ez szemléleti kérdés: egy olyan megfigyelő szemszöge, aki képes megőrizni tudatának lehetőségeiben az intelligens értelmet, és a tudatot alávetni akaró társadalmat így képes groteszk komédiának látni. Hozzátehető: az irónia az értelmiségi védekező, önmegerősítő magatartása is. A leglényegesebb képlet azonban a diktatúra időtlen jellegzetességeire vonatkozik: a rothadó, posványos, olcsó, kiürült és hamis formák jellemzik az erőszakot.

402. oldal (KALLIGRAM, 2015)

Kikicsglory>!

„A világot vasárnap teremtették", mert a világ a művészet szellemi szférája nélkül csak „az élelmet kereső morgó vadállat őrült rögeszméje"

49. oldal

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Éva (szerk.): 7x7 híres mai magyar regény
Fenyő D. György: Poétai iskola
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza
Gerold László: Gion Nándor
Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet
Vathy Zsuzsa: Angolpark
Elek Tibor: Fényben és árnyékban
Turcsány Péter (szerk.): És lészen csillagfordulás