Kísérteti ​jelleggel 1 csillagozás

Hertza Mikola: Kísérteti jelleggel

Hertza Mikola (Herţa Micola, szül. 1974, Csíkszereda) – író, programozó, rendszermérnök. Fiatalon kezdett írni, közölni, majd tíz év csend után 2010-től jelennek meg rendszeresen rövidprózái a Székelyföldben, illetve a Helikonban. 2011-ben elnyerte a Székelyföld kulturális folyóirat Szabó Gyula-díját. Szerzői oldala: www.mikola.ro. Ez az első kötete.

Tartalomjegyzék

>!
Hargita, Csíkszereda, 2012
158 oldal · ISBN: 9789737625441

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

eme>!
Hertza Mikola: Kísérteti jelleggel

(…) megunta az egészet, mivel elege lett belőle. Szívéből indult és agyára ment.

mondja az elbeszélő az egyik novella főhőséről. A kötet olvasása közben az volt az érzésem, hogy bizonyos értelemben ez magára az elbeszélőre/szerzőre is igaz. Nem, nem rossz értelemben. Csak hát ki ne unná meg a reflexszé vált mindennapok, a klisék, a rutin monotóniáját? És kinek ne menne néhanapján az agyára? Vannak, akik ilyen, rövid, meghökkentő, néhol groteszk, humoros, néhol abszurd, szatirikus, poénkodástól sem mentes novellák, tárcák formájába öntik szívből induló, agyukra ment unalmukat – hogy hadat üzenjenek a megszokottnak, hogy eljátsszanak a variációk lehetőségeivel.
Hertza Mikola elsőkönyves csíkszeredai rendszermérnök és programozó. Rövid, érdekes hangvételű novellákat ír, mintegy kísérteti jelleggel, melyekre minden jellemző, csak a szokványosság nem. Mondhatnám, hogy becsalogat a málnásba, majd miután egy ideig picit elbizonytalanodva, iránytűt vesztve tapogatózol és keresgélsz, rájössz, hogy nincs is baj, csak annyi, hogy amit málnásnak hittél, az nem málnás, hanem mondjuk szedres, vagy kökényes, vagy áfonyás, vagy amit akartok. Picit fanyar, picit más, de mindenképp felüdítő.
Hogyan éri mindezt el? Érdekes nézőpontok, csavaros, néha túlságosan is csavaros és túlírt történetek, de többségében jó ötletek segítségével. Szavak, szókapcsolatok, berögzült, konvencionalizálódott kifejezések, szólások, mítoszok, ünnepek, de rítussá vált hétköznapi mozzanatok is úgy épülnek be a rövid írásokba, hogy meglepjenek, megcáfolják elvárásainkat, megdöbbentsenek, rádöbbentsenek gondolkodásmódunk sablonosságára is. Néha már a kiinduló szituációt félreérted, és csak a novella végén, utólag világosodsz meg. Néha a fordulópont döbbent rá a „csalásra”, esetleg vezet még sűrűbb bozótba. Érdekes, többségükben kb1percesek.
Olvasgassátok: http://mikola.ro/


Népszerű idézetek

eme>!

Még fél perc az élet

Most jelentenék be – ha még volna rá idő –, hogy fél perc múlva a Föld nevű bolygón – amely sajnos, amellett, hogy az egyetlen általunk ismert “élő” égitest, egyben a mi lakóhelyünk is – megszűnik minden létezni.
Nemcsak rajta, ő maga is.
A Nap ugyanis – milyen kár, hogy most nincs időnk tudományosan elmagyarázni, elég komplex kémiai folyamat – fel fog robbanni, három másodperc múlva őrült villanásba nyelve létünk inkubátorát is.
Kár azokért az állandóan halogatott tervekért – majd holnap, majd hétfőtől –, kár volt előre törleszteni a harmincéves hitelt, kár volt azon a semmiségen összeveszni, és kár a meg nem született gyerekeinkért (gyászolni késő).
Persze, könnyű így utólag okosnak lenni.
Fél perc nem sok, de értelmesen is el lehet tölteni, még lett volna idő egy utolsó fohászra – Veres Kató néni a rózsafűzért morzsolta (mint mindig) –, például.
De te ezt is olvasással töltötted, balf…

94. oldal

eme>!

Rubics Elemér szombat kora délelőtt szokásos újságolvasásával hígította kissé erősre főzött kávéját.

Értesítő (első mondat) 112. o.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szász András: Képmások
Szász András: Kiválasztottak
Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről
Vida Gábor: Nem szabad és nem királyi
Farkas Árpád: Nem ilyen lovat akartam
Fekete Vince (szerk.): Erdélyi szép szó 2001
Papp Kincses Emese: Gonosz novellák
Bogdán László: A felesleges utazás
Csender Levente: Zsírnak való
Sebestyén Mihály: Rencz Dezső jégmauzóleuma