Egy jó dalt írni nem túl nagy torna,
nekünk mégse ment már évek óta.
Hiszed vagy sem, de most megtörténhet:
az alternatív célba érhet.
Elképzeltem, de nem ezt vártam…
Úgy ébredtem: Malmöben jártam.
Van ez a nóta, én lefalcolnék,
de még előbb A Dalba neveznék.
És tudom-e majd überelni anyámat?
És a Verebes ír-e nekem is egy számot?
Nem kellünk itt mi minden sorra,
majd egy jó program ezt úgyis megoldja.
Ez volt a legnagyobb sláger a nyáron.
A csapból is folyt, az eremet vágom,
ha csak meghallom, újabb fejem nőhet,
s akár még a forint is bedőlhet.
A rádiókban is célba érhet,
de az Eurovízió messze tényleg.
Maradunk most már haknisztárok,
de ezen én nem problémázok.
Futtat a Petőfi, vagyunk páran,
a biztató fényt viszont nem láttam.
A CD-t benzinkúton adják,
a színvonalat így hogy tartják?
De sikerült überelni anyámat,
bár a Verebes sajna nem írt nekem számot.
Lesz majd lakás és jut autó,
aranylemez rá a dukkó.
(Honeybeast: A legnagyobb hős – saját átirat)
Mivel ebben a könyvben az őszinteség az egyik, ha nem a legfontosabb kulcsszó, nekem is muszáj azzal kezdenem, hogy ez egy nagyon nehéz szívvel adott négy és fél, a levonás pedig tulajdonképpen annak szól, hogy hiába van itt két országszerte ismert és elismert előadóművész, akik írtak-alkottak valamit közösen, kivitelezés szempontjából nem érzem azt a fajta megbecsülést, amit érdemelnének, ami a kötetnek kijárna. (Ráadásul a könyv is több, mint egy szimpla celeb-könyv, itt bulvár csak olyan szinten van, hogy megemlítenek két országos napilapot nem túl pozitív kontextusban. Ennyi, kész.) Szerintem ha Zsófi illusztrációi nincsenek ott fejezetelválasztónak, akkor még egy kicsit húzok a végeredményből, hiába tetszett maradéktalanul, amit olvastam és hú, de nagyon szívesen olvastam volna még tovább, akár kétszer ekkora terjedelemben is… Maga az egész ötlet, stílus és kivitelezés teljes mértékben rendben van, bár sztorik szempontjából vannak átfedések és ismétlődések, az ilyen jellegű beszélgetős könyvek esetében szerintem ez teljesen normális. Tetszett, hogy nem interjú-jellegű, kérdés-felelet formában került szerkesztésre ez a csak papíron és nagyon durván 300 oldal, ezért hamar berántott és megnyert magának a mindkét oldalt hallgassuk meg úgy, ahogy ő emlékszik és meséljen csak-jelleg és hála a gördülékenységnek, nagy margóknak, ebből a szempontból is olvastatta magát, de…
Mint már mondtam, ez nem egy egyszerű celeb-könyv, habár ismert emberek teregetik benne a szennyest, eddig oké, de terápiás jelleggel teszik egyrészt, másrészt magukért, egymásért és azért, hogy ezzel az olvasónak is segítsenek, kapaszkodót nyújtsanak számos, érintett témában legyen szó akár evészavarról, faji kirekesztésről vagy éppen rossz családi minták továbbviteléről – a transzgenerációs történeteket feldolgozó regényeket nálam lazán sarokba állította most anya és lánya azzal, amit összehoztak. És hát nem volt túlzottan zökkenőmentes a kapcsolatuk, ezt be kell látni (hmm, még finoman is fogalmaztam ezt illetően, azt hiszem…), viszont az csodálatos, hogy ha úgymond nagy verekedések árán is, de rendezni tudták kettejük viszonyát, éppen ezért is tökéletes választás a cím. Az, hogy ennél azért nagyobb odafigyelés jár a könyvnek, azért vetődött fel bennem, mert nyilván jól hangzik és mennyivel eladhatóbb már, ha Hernádi Judit és Tarján Zsófia nem kifejezetten rózsakertre hajazó szépségű anya-lánya kapcsolatát állítjuk a középpontba, de ami az egyébként remek borítófotó mögött van, az sokkal, de sokkal több: részemről H. J. volt a prioritás és tulajdonképpen miatta választottam elsősorban a kötetet, mivel tisztelem-becsülöm és szeretem a munkásságát, a Zsófi és zenekara által vitt világ azonban nagyon nem kompatibilis az enyémmel, viszont ezt le tudom nyelni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vártam egy kis bulvárt is, de anélkül sokkal jobban működött az egész dolog, itt tényleg komolyabb és mélyebb értékekről van szó.
Akár önsegítő, önfejlesztő, pszichológiai céllal is bárki kezébe szívesen odanyomnám ezt a könyvet, hiszen mindkét oldalról elhangzanak olyan dolgok, amiken napokig lehet tovább agyalni és gyakorlati formában akár életünk során is alkalmazni vagy éppen elrettentő példaként felmutatni, miszerint ezt már aztán azért tényleg ne… Csak helyenként éreztem elnagyoltnak és úgy, hogy ebből vagy abból a mozaikból azért többet is szívesen megismertem volna, de hát valami csak maradt még kettejük között és elég lesz valami hasonlóra a következőkben akár így, együtt, akár külön-külön, esetleg színpadon, mert a terápiára bizony szükség van. Az, hogy kiírd, hogy elmondd, megkönnyít – valamennyire legalábbis biztosan, én a magam részéről ezt a páros könyvet jó szívvel és lelkesen ajánlom nem csak a szerzők rajongóinak, tiszelőinek, hanem azoknak is, akik szeretnek elmélyülni nem éppen szívderítő témákban is. Higgyétek el, ha majd ti is egyetértetek velük olvasás közben, sokkal jobb és könnyebb lesz több szempontból!