Ne ​maradjon kettőnk között 85% 47 csillagozás

Egy jó dalt írni nem túl nagy torna,
nekünk mégse ment már évek óta.
Hiszed vagy sem, de most megtörténhet:
az alternatív célba érhet.

Elképzeltem, de nem ezt vártam…
Úgy ébredtem: Malmöben jártam.
Van ez a nóta, én lefalcolnék,
de még előbb A Dalba neveznék.

És tudom-e majd überelni anyámat?
És a Verebes ír-e nekem is egy számot?
Nem kellünk itt mi minden sorra,
majd egy jó program ezt úgyis megoldja.

Ez volt a legnagyobb sláger a nyáron.
A csapból is folyt, az eremet vágom,
ha csak meghallom, újabb fejem nőhet,
s akár még a forint is bedőlhet.

A rádiókban is célba érhet,
de az Eurovízió messze tényleg.
Maradunk most már haknisztárok,
de ezen én nem problémázok.

Futtat a Petőfi, vagyunk páran,
a biztató fényt viszont nem láttam.
A CD-t benzinkúton adják,
a színvonalat így hogy tartják?

De sikerült überelni anyámat,
bár a Verebes sajna nem írt nekem számot.
Lesz majd lakás és jut autó,
aranylemez rá a dukkó.
(Honeybeast: A legnagyobb hős – saját átirat)

Mivel ebben a könyvben az őszinteség az egyik, ha nem a legfontosabb kulcsszó, nekem is muszáj azzal kezdenem, hogy ez egy nagyon nehéz szívvel adott négy és fél, a levonás pedig tulajdonképpen annak szól, hogy hiába van itt két országszerte ismert és elismert előadóművész, akik írtak-alkottak valamit közösen, kivitelezés szempontjából nem érzem azt a fajta megbecsülést, amit érdemelnének, ami a kötetnek kijárna. (Ráadásul a könyv is több, mint egy szimpla celeb-könyv, itt bulvár csak olyan szinten van, hogy megemlítenek két országos napilapot nem túl pozitív kontextusban. Ennyi, kész.) Szerintem ha Zsófi illusztrációi nincsenek ott fejezetelválasztónak, akkor még egy kicsit húzok a végeredményből, hiába tetszett maradéktalanul, amit olvastam és hú, de nagyon szívesen olvastam volna még tovább, akár kétszer ekkora terjedelemben is… Maga az egész ötlet, stílus és kivitelezés teljes mértékben rendben van, bár sztorik szempontjából vannak átfedések és ismétlődések, az ilyen jellegű beszélgetős könyvek esetében szerintem ez teljesen normális. Tetszett, hogy nem interjú-jellegű, kérdés-felelet formában került szerkesztésre ez a csak papíron és nagyon durván 300 oldal, ezért hamar berántott és megnyert magának a mindkét oldalt hallgassuk meg úgy, ahogy ő emlékszik és meséljen csak-jelleg és hála a gördülékenységnek, nagy margóknak, ebből a szempontból is olvastatta magát, de…

Mint már mondtam, ez nem egy egyszerű celeb-könyv, habár ismert emberek teregetik benne a szennyest, eddig oké, de terápiás jelleggel teszik egyrészt, másrészt magukért, egymásért és azért, hogy ezzel az olvasónak is segítsenek, kapaszkodót nyújtsanak számos, érintett témában legyen szó akár evészavarról, faji kirekesztésről vagy éppen rossz családi minták továbbviteléről – a transzgenerációs történeteket feldolgozó regényeket nálam lazán sarokba állította most anya és lánya azzal, amit összehoztak. És hát nem volt túlzottan zökkenőmentes a kapcsolatuk, ezt be kell látni (hmm, még finoman is fogalmaztam ezt illetően, azt hiszem…), viszont az csodálatos, hogy ha úgymond nagy verekedések árán is, de rendezni tudták kettejük viszonyát, éppen ezért is tökéletes választás a cím. Az, hogy ennél azért nagyobb odafigyelés jár a könyvnek, azért vetődött fel bennem, mert nyilván jól hangzik és mennyivel eladhatóbb már, ha Hernádi Judit és Tarján Zsófia nem kifejezetten rózsakertre hajazó szépségű anya-lánya kapcsolatát állítjuk a középpontba, de ami az egyébként remek borítófotó mögött van, az sokkal, de sokkal több: részemről H. J. volt a prioritás és tulajdonképpen miatta választottam elsősorban a kötetet, mivel tisztelem-becsülöm és szeretem a munkásságát, a Zsófi és zenekara által vitt világ azonban nagyon nem kompatibilis az enyémmel, viszont ezt le tudom nyelni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vártam egy kis bulvárt is, de anélkül sokkal jobban működött az egész dolog, itt tényleg komolyabb és mélyebb értékekről van szó.

Akár önsegítő, önfejlesztő, pszichológiai céllal is bárki kezébe szívesen odanyomnám ezt a könyvet, hiszen mindkét oldalról elhangzanak olyan dolgok, amiken napokig lehet tovább agyalni és gyakorlati formában akár életünk során is alkalmazni vagy éppen elrettentő példaként felmutatni, miszerint ezt már aztán azért tényleg ne… Csak helyenként éreztem elnagyoltnak és úgy, hogy ebből vagy abból a mozaikból azért többet is szívesen megismertem volna, de hát valami csak maradt még kettejük között és elég lesz valami hasonlóra a következőkben akár így, együtt, akár külön-külön, esetleg színpadon, mert a terápiára bizony szükség van. Az, hogy kiírd, hogy elmondd, megkönnyít – valamennyire legalábbis biztosan, én a magam részéről ezt a páros könyvet jó szívvel és lelkesen ajánlom nem csak a szerzők rajongóinak, tiszelőinek, hanem azoknak is, akik szeretnek elmélyülni nem éppen szívderítő témákban is. Higgyétek el, ha majd ti is egyetértetek velük olvasás közben, sokkal jobb és könnyebb lesz több szempontból!

Évekkel ezelőtt hallottam a Bódottá című dalt a rádióban és nagyon megtetszett a szövege, pláne, hogy egy részét úgy érzem sikerült is átélnem utána nem sokkal. Az énekesnő hangja is tetszett, majd amikor hallottam a következő dalt, az is nagyon tetszett. És akkor láttam meg egy újság címlapján, hogy ez a nagyon jó hangú lány az egyik leghíresebb magyar színésznő lánya. Innentől még nagyobbat nőtt a szememben, szinte egyik kedvencem lett és még egy koncertjükre is elmentem. Amikor hónapokkal ezelőtt megtudtam, hogy közösen könyvet írnak, nem volt kérdés, hogy ezt el fogom olvasni. Olvasás után azt mondhatom, nem csalódtam. Mi olvasók gazdagabbak lettünk azzal, hogy anya és lánya életébe és gondolataiba beleláthatunk olvasmányos formában. A kötet 11 fejezetében felváltva mesélnek a közös életükről, konfliktusaikról vagy éppen sikereikről. Megismerhetjük gyerekkorukat, a sikerhez vezető utat, a nehézségeket, a világnézetüket és persze az egymás iránti érzések is előkerülnek nagyon jó sztorizgatások közepette. A sztoriknak köszönhetően nem egy csöpögős, ömlengős könyvet kapunk, hanem nagyon érdekfeszítő, olvasmányos történeteket, amely még az őket körülvevő világot is bemutatja és néha az ironikus humort sem nélkülözi. A fejezeteket Zsófi rajzai választják el egymástól. Maga a szöveg könnyen olvasható, az ember szinte észre sem veszi és nagyon gyorsan túl van a 307 oldalon. Ajánlható. Bárkinek, aki kedveli két hölgy munkásságát és kíváncsi milyen az anya-lánya kapcsolat nagyon olvasmányos történetekben!

„Azt viszont a mai napig nem értem, miért kell gyűlölködni. Sokkal fontosabb lenne megérteni a másikat, és utánajárni, ki miért csinál, miért gondolkodik, miért érez úgy, ahogy.”

Én teljes mértékben azt kaptam, amire számítottam: Anya és Lánya közötti kapcsolat bemutatása, történetek, érzések elbeszélése mind a két fél részéről. Nekem nagyon tetszett, hogy váltott szemszögben íródott a könyv: Egyik fejezetben Hernádi Judit szólalt meg, majd a következőben lánya Tarján Zsófi. Mind a kettőjük egészen mélyre engedi az olvasót, nem éreztem azt, hogy bármi finomítva, ködösítve jelenne meg a könyvben. Témától függően voltak humorosabb, vidámabb részek, de ugyanúgy mély érzelmekkel teli történetek is. Szép íve van a könyvnek, Judit és Zsófi egymásra találásának fejezeteit ajánlom mindenkinek!.

(Bevallom, én inkább Zsófi miatt vettem meg a könyvet, hiszen nagy Honeybeast rajongó vagyok és szerettem volna kicsit jobban megismerni. :))

A szándék remek, nagy értéket közvetítenek. Egyrészt gondolom még mindig sokaknak segít, ha egy nő nyíltan beszél arról, hogy milyen kihívásokat jelentett számára az anyává válás, és még izgalmasabb, hogy hallhatunk egy ilyen anya mellett felnőtt gyereket is az „eredményekről” nyilatkozni.
Klasz, hogy vállalták a konfliktusaikat, és hogy azt közvetítik, hogy a legmélyebb forrású konfliktusok is helyrehozhatóak, a sebek begyógyíthatóak, ha a két fél akar és tud mélyre menni, hibákat belátni és bocsánatot kérni, és az így átbeszélt dolgokat egy idő után nem újra és újra elkövetni.

És éppen azért, mert az üzenet ennyire fontos, azt tökéletesen értem, miért gondolták úgy, hogy ne maradjon kettőjük között, én csak azt sajnálom, hogy ezt az üzenetet ez a két hang nem egy izgalmas podcast-sorozatban adta át, hanem megpróbált könyvet írni belőle, ami sajnos közepesen rossz lett, és ezt akkor is érdemes belátnunk, ha mindkét szereplőt és a fent említett szándékokat is szeretjük, becsüljük, nagyra tartjuk.

Ugyanitt: ha valaki igazán remek, merész, tanulságos anya-lányakönyvet forgatna, annak óriási szeretettel ajánlom ezt itt.

Oh, hogy ez milyen nagyon, nagyon jó könyv! Imádtam minden egyes sorát! :-))) Semmi kritikát nem tudok megfogalmazni a könyvvel kapcsolatban. És ez igen ritka… ;-) Ráadásul olyan sem fordult még elő velem soha, hogy még mielőtt befejeztem volna egy könyvet, már kedvencnek jelöltem. Nah, ezzel a könyvvel ez is megtörtént. :-)
Furcsa, vagy nem furcsa módon Hernádi Juditot jobban ismer(t)em, mint Tarján Zsófit, holott korban Zsófival nem állunk egymástól messze… Bár szerintem ez nem furcsa. Akkor voltam gyerek, – már nem kisgyerek, de még nem is nagy, – amikor a „tévés robbanás” történt, a 2000-es évek elején. Elég, ha csak a heti hetest említem. off Hernádi Juditot mindig is bírtam, csak ugye színésznő és sosem voltam benne biztos, hogy milyen a valódi személyisége. Nah, ebből a könyvből most szerintem ezt megtudtam. Nagyon pozitív kép alakult ki bennem, maximálisan megerősítve azt, amit korábban gondoltam róla. Vicces, őszinte, jó fej és még sorolhatnám… :-)
Tarján Zsófit is nagyon megszerettem e könyv által, ő is nagyon jó pofa, úgy, mint az anyukája. Más, egészen más személyiség, ahogyan azt ők maguk is többször említik a könyvben, de az alapok hasonlóak. ;-)
A legjobb pedig, hogy annyira érződik a könyvből, hogy mennyire szeretik és tisztelik egymást. Akármennyit vitatkoznak, akármilyen viszonyban is vannak éppen, ez a két dolog végig érződik a könyvön keresztül is. :-)
Ami még nagyon tetszett, hogy nekem annyira őszintének tűnik ez a könyv. És szerintem az is. :-) Mindketten bátran felvállalják, beismerik, hogy időnként hibáztak.
Szóval én tényleg imádtam minden sorát, csak ajánlani tudom mindenkinek! :-)
És, mivel mindketten elmondták, hogy még sok megbeszélnivalójuk van, még messze nem értek a végére, remélem, hogy ezekről írnak egy újabb könyvet. :-)

Ha azért akarod elolvasni, mert konkrétan Hernádi Judit és/vagy Tarján Zsófi élete érdekel, akkor szívesen ajánlom. Ha azért, mert megfogott a fülszöveg, akkor viszont nem. Az ott feltett hat kérdésből talán egyre kapun egyenes választ, mégpedig arra, hogy mi történt velük. A maradék olyan, mint mikor egy középsulistól megkérdezed, hogy milyen napja volt és azt válaszolja rá, hogy jó. off

Elhiszem, hogy terápiás és nagyszerű élmény volt nekik összeülni, átbeszélni ezeket a dolgokat és aztán együtt leírni mindent… De ezt nem sikerült jól adaptálni. Mindenki monológszerűen elmondja, hogy mi történt vele, felsorolja a sérelmeit, majd hozzáteszi mintegy jegyzetként, hogy azóta leültek és ezt megbeszélték. Sok benne az ismétlés meg a felesleges kitérő, amiről érezni lehet, hogy semmi köze az alap témához, csak a két művész szerette volna, ha a kvázi „önéletrajzi” könyvükben ennek-annak nyoma marad. Arról pedig, hogy hogyan oldották meg a köztük lévő konfliktust, hogyan írták meg ezt, milyen segítséget kaptak, igazából semmi szó nem esik. Leültünk, megbeszéltük, leírtuk. Kész, ennyi.

Na mindegy, én nem bánom, hogy elolvastam, mert Judithoz is volt már személyesen szerencsém – vagy szerencsétlenségem, nézőpont kérdése – és a színházas korszakomban sokat láttam játszani is, a Honeybeast pedig egyenesen a kedvenc együttesem. És milyen viszonylag erősebb „kötődésem” van mindkettejükhöz, így érdekes volt megismerni az élettörténetüket. Bár egyébként érdekes módon hiába szeretem kivételesen a munkásságukat, emberként elég antipatikusnak tűntek. És az igazság az, hogy ezt az érzésemet a Ne maradjon kettőnk között csak megerősíteni tudta.

Végig az az érzésem volt, hogy elbeszélnek egymás mellett. Hernádi Juditot tinédzser koromban, a Heti Hetesben sokszor láttam és nagyon szórakoztató, eklektikus nőnek gondolom. Tarján Zsófia is valószínűleg ilyen ember lehet, sajnos róla túl sokat nem tudtam meg.
A Görög Lacis részeket nem éreztem túl elegánsnak.

Két rendkívül erős egyéniségű nő kapcsolatába, családi életébe enged betekintést ez a könyv, és egyben a színházi és a zenész társadalom működését is jobban megismerheti belőle az olvasó. Élmény olvasni a beszélgetéseket, a párhuzamba állított fejezetek gördülékenyen követik egymást, nem érezhető zökkenés, amikor átveszik a szót egymástól. Az egész könyv nagyon valódi: nem rózsaszínre színezett, van helyük a hibázásoknak, a felismeréseknek, a tökéletlenségeknek és a küzdéseknek. Ettől lesz igazán szerethető ez az anya-lánya terápiás könyv, amiből annak ellenére, hogy nagyon személyes, bárki tanulhat. spoiler

Nyugodtan maradhatott volna kettőjük között. Biztos most divat olyan csoporthoz tartozni, ami valami miatt kirekesztettnek számít, így aztán hosszú kutakodás után találtak magukban némi zsidó vért, így már érthető, hogy miért is érzik azt, hogy ők nem a többséghez tartoznak. Pénzt biztos nem adnék egy ilyen könyvért, és ha nem ezt vittem volna el a hosszú hétvégére, el sem olvasom, de nem volt más.

Nagyon kedvelem Juditot és Zsófit is, de én személy szerint kicsit mélyebb, érzelmesebb alkotást vártam. Zsófi részei sokkal jobban tetszettek, valahogy személyesebbnek, és őszintébbnek éreztem. Nem rossz könyv, de hiányérzet maradt bennem utána.