Hollóember (Garabonciás Osztag 1.) 65 csillagozás

Hernád Péter: Hollóember

Szuperhősök. ​Különleges képességekkel bíró, álruhás jótevők. A képregények és a mozivászon sztárjai. Rendszerint Amerikához szokás kötni őket, pedig…

Garai Gábor, azaz Hollóember éjszakánként Budapest egén járőrözik. Koltai Lilla, vagyis Fürkész, nyitott könyvként olvas mások gondolatai között. Vész Konrád, alias Fanyűvő sebezhetetlen harcos. Homonnai Ignác, más néven Pannónia Parancsnok emlékszik valamennyi őse életére, így évezredek tapasztalata áll a rendelkezésére. Ők négyen alkotják a Garabonciás Osztagot, a Magyarországot oltalmazó szuperhős alakulatot.

A lehetőségeik azonban nem mérhetőek nyugati kollégáik lehetőségeihez. Űrbázis helyett elhagyatott városszéli víztorony a központjuk, repülő erőd híján húszéves kisteherautón indulnak küldetésre. Elégedetlenségük napról-napra nő, hol egymás ellen áskálódnak, hol a világ szuperhősei felett álló korlátlan hatalmú szervezet, a Kamara ellen lázonganak.

A megalkuvást nem ismerő Hollóember egyre gyakrabban… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
ISBN: 9789633951248
>!
Delta Vision, Budapest, 2015
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950845

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina IP>!
Hernád Péter: Hollóember

Most már tényleg kéne valamit olvasni attól a Lukjanyenkótól…
Ez már a harmadik regény az olvasmányaim közül, amelyikkel kapcsolatban emlegetik Lukjanyenkót,* és mind a három nagyon tetszett, csak éppen még Lukjanyenkót nem olvastam.
Mindhárom elég nyomasztó is volt. Tudtommal a lukjanyenkói világ is az.
Minek olvasok akkor ilyeneket, mitől jó ez a fajta irodalom? Mivel ezirányú műveltségem sajnos erősen hiányos, nem tudom pontos kategóriákkal körülírni, mitől jó, csak azt tudom elmondani, amit én szerettem ebben a regényben.
(Meg a másik kettőben – de azt ott megírtam már.)

Először is azt, hogy sajátosan közép-kelet-európaivá, azon belül sajátosan magyarrá tud tenni valamit, amit – ismereteim szerint – az amerikai kultúrára találtak ki. Teszi pedig ezt nem úgy, mint – bocsánatot kérek minden rajongótól – J. F. Cooper, aki megírt öt Walter Scott-regényt, és azokat azért hívjuk amerikaiaknak, mert skótok helyett indiánok szerepelnek bennük. Itt nem némi helyi színezetről van szó, hanem: rémületes nemzetközi szuperhős-bürokráciáról, alacsony költségvetésekről, alulfizetettségről, tehetséggel párosuló széthúzásról meg irigységről, ahol az elhivatottság nem(csak) az önérdekkel kell, hogy megküzdjön, hanem a mélységes közömbösséggel is. Háttérnek meg ott a gazdasági válság, a maffiák, a kilátástalan sorsú gyerekek. Na, ettől lesz közép-kelet-európai meg magyar. (Ezt nekünk…)
Félreértés ne essék: ez a világ nekem marhára nem tetszik. Az tetszik, ahogy a könyv ügyesen beépíti a saját világába. Ahogy szépen összesimul az irreális a reálissal. Az igen jó. Ezek a szuperhősök a fizikai törvényeknek fölötte állnak – de a nagy magyar valóságnak, annak ugyan nem…**
(Megj.: nagyvárosi ugyan a környezet, de annak annyira a széle ez a fiktív XXV. kerület – faluból lett külváros –, hogy az még bőven az én tűréshatáromon belül esett. :))

Aztán az alternatív történelmet. Azt már felhőtlenül. :) Időnként pár bekezdésre átveszi a regény a magyar történelem főbb fordulópontjait, hogy elmesélhesse, melyikben milyen szerepet „játszottak” az akkor még tudákosoknak nevezett szuperhősök. Részemről az 1956-os események viszik a pálmát.
Ezzel összefüggésben: a humort, amely főleg ezekhez a bizonyos eseményekhez kapcsolódott, de egyébként is igggen jól szórakoztam. A magyar szuperhősöknek jutó húszéves, rég kiszolgált kisteherautón például, amely kizárólag azért tud működni, mert a parancsnok előszedi egy perzsa mágus ősének a tudományát, és ráolvas. Ilyen kocsit már én is láttam, csak arra nem olvastak rá. Tudom még javasolni a később megírandó folytatásokhoz a lábakra szerelt és csirkeóllá átalakított ócska vasúti kocsit, mert ebből a regényből valahogy kimaradt, pedig „Bíkísben” már olyat is láttam. :D

No meg a főszereplőt. Marha nehéz ám úgy rajzolni nézőpontkaraktert, hogy rokonszenves is legyen, de azért a hibái is ugorjanak ki. Engem éppen emiatt a sok vámpírregényre meg vámpírfilmre való hivatkozás se zavart – valahogy illett a főszereplőhöz, hogy minden létező alkalommal szidja őket, magában vagy hangosan. Hiszen egyébként is rögeszmés egy alak, túl sok minden nem jár a fejében, az a kevés viszont állandóan.
(Azért a vége felé már nekem is kissé sok volt az ismétlődés, de az a harci helyzet, hogy tudok olyan embert élőben is, aki állandóan csak ugyanarról a pár dologról képes gondolkodni. :P Nem, nem kellemes dolgokról van szó. Nem, az se kellemes, ha éppen engem használ lelki szemetesnek.)

Ami a fordulatokat illeti… izgalmasnak nagyon is izgalmas a regény, biztos, hogy aki ezt várja, az szeretni fogja. Sajnos be kell vallanom, engem ez kötött le legkevésbé. Sőt, a regény utolsó negyedében már kezdtem is sokallani. Nekem elég lett volna kevesebb is. De ezt aztán igazán nem megrovásként mondom, hiszen pont ezt követeli meg a műfaj. Én működök fordítva.

Utóirat: Éppen ideje már, hogy visszakapjuk az álarcos igazságosztók figuráját az angolszászoktól. :) Mégiscsak egy báró Orczy Emma találta ki őket, ezelőtt száz évvel. :) :) :) Csak hát emigráns létére ezt angolul tette, így nem a mi irodalmunk része lett… Lett helyette világhírű… Hm, ráleltem volna valami halvány iróniára a sors részéről?…

* A másik kettő az Abban a Házban és az Alekszandra és a Teremtés növendékei.
** A könyvet párhuzamosan kezdtem olvasni egy mordvin népi eposszal. Szándéktalanul tettem őket egymás mellé, egyszerűen csak ezt a kettőt választottam ki. Aztán nem volt akármilyen érzés látni, ahogy a pár száz éve „keletkezett” mordvin népi hős lazán kiszedegeti a fenyőt a földből, és egyéb fegyver híján azzal csap szét a tatárok között. :D A képregényeknek is kellett tanulni valahonnan. :D Ha nem is mindjárt a mordvinoktól…

6 hozzászólás
Noro >!
Hernád Péter: Hollóember

Azzal kezdem, hogy sosem voltam szuperhős-rajongó. Ismerem az alapokat, a jellegzetes toposzokat, de igazán csak az olyan feldolgozások érdekelnek, amelyek ezektől merészen elrugaszkodnak. A Hollóember egy ilyen könyv, és nem csak azért, mert könyv.
A legfontosabb szerintem talán az, hogy az itt megalkotott világban egy egységes szuperhős-kép látszik kirajzolódni. Nem az a kicsit sci-fi, kicsit fantasy, kicsit rosseb-se-tudja univerzum. A hősök a természetfeletti szörnyetegek ellen küzdenek, Hollóember maga pedig konkrétan vámpírvadász. (Mellesleg rögtön a prológusban egy akkora pofont ad a vámpírok mítoszának, amelynél erősebbet a korai Buffy epizódok osztottak ki utoljára. Ez a helyes hozzáállás, kérem szépen :) Ehhez jön a jellegzetesen kelet-európai – és ebben a formájában főleg Lukjanyenkót idéző – mentalitás, amely szerint a természetfeletti világa sem lehet meg a komplikált bürokrácia és a gyakran idegesítően fafejű ellenőrző szervek nélkül.
A következő fontos elem persze a szereplők magánélete, amelyet szintén ügyesen sikerült megoldani. Maga Hollóember katolikus pap, meglehetősen idealista, megalkuvást nem tűrő figura, titkolt kétségekkel. Vagyis tulajdonképpen sok van benne az archetipikus szuperhősből. Ezzel együtt is úgy érzem, hogy sikerült kihozni belőle valami érdekeset, de a társai szerintem izgalmasabb alapanyagot rejtenek. (Ha jól értem, a folytatásokban mindig más karakter kerül majd a középpontba. Tetszetős ötlet.) A magyar mindennapokat is jól illeszti a szerző a hősök életébe, és szerencsére sikerült elkerülnie, hogy a végeredmény parodisztikus legyen (lássuk be, ennél a könyvnél azért fennállt a veszélye.) Mellesleg két karakternek történelmi múltja is van, amely remélhetőleg nagy szerephez jut majd a velük foglalkozó kötetekben.

A történetről csak annyit, hogy bár az első száz oldal inkább a főhős karakterét alapozta meg – és én a focizós részeket nagyon át akartam ugrani, bármi más hobbit, csak ne ezt – miután beindul, már egy pillanatra sem torpan meg. A könyv nagy részében a cselekmény egyenletesen pörög, nem fél bedobni néhány igen durva fordulatot, a háttérben pedig felsejlik, hogy a pofozkodás mögött komoly intrikák húzódnak meg.
Végül egy visszatérő hibáról: értem én, hogy a regény világában is vannak hülye (vámpíros) filmek, amiket fikázni lehet, de fárasztó állandóan azt hallgatni, hogy a szereplők minden hibára rámutatnak. Ez egyszer jó poén, maximum.

1 hozzászólás
zamil>!
Hernád Péter: Hollóember

Mikor megláttam, hogy meg fog jelenni ez a könyv, már akkor tudtam, hogy a polcomon a helye és olvasnom kell. Most jött el az ideje, és nem csalódtam.
Nagyon jó könyv, jó a humora, szeretem a hazai helyszíneket, tipikusan olyan könyv aminél azt érzem, hogy nekem lett írva.
A szuperhősök karakterei nekem nagyon tetszettek, ahogy a képességük is jól illett a történetbe. A cselekmény már talán kicsit gyengébb volt, de kárpótolt a helyszín és a humor mindenért.
Várom a folytatást, és remélem nem lesz szokás minden résznél, hogy hasonlóan legyen lezárva a könyv, mint az első résznél.

pat P>!
Hernád Péter: Hollóember

Attól, hogy szuperhős vagy, még lehetsz idióta.

Először arra gondoltam, hogy itt főhőst és írót egyaránt meg fogok ütni, többször is, de aztán rájöttem, hogy ez a dupla- sőt triplafenekű karakterábrázolás* igen nagy pacsit ér inkább. És még mondanivalója is lesz tőle a regénynek, nahát!
Ez tehát zseniális húzás volt, mint ahogy maga a koncepció és a teremtett világ is telis-tele van remek ötletekkel. A többi karakter is megnyerően ellentmondásos, helyenként bosszantó – a történet vége meg kifejezetten bátor.
Lehetett volna viszont még hangsúlyozottabban magunkon-röhögős, és kevésbé nemzet-sztereotipikusan mindenen-kesergős. Valamint kevésbé túlírt, szájbarágós és helyenként önismétlő – egy csomó dolgot felfogtam ám első olvasásra is, köszi. És tempósabb, netán kicsit körmönfontabb a cselekmény.
Egyszóval, egészen korrekt, élvezhető, de nem hibátlan darab – remélem, a folytatás(ok)ban tovább domborodnak majd az erősségek.

*spoiler

13 hozzászólás
Razor SMP>!
Hernád Péter: Hollóember

Mikor először feltűnt a Hollóember a Delta Vision oldalán, egy kicsit szkeptikusan néztem rá, mi a manó is ez? Hernád Péter addigi fantasy munkásságához még nem jutottam el, így a szerző is ismeretlen volt előttem, ám a sok pozitív kritika ill. A tántika nászajándéka c. novellája meggyőztek, hogy érdemes vele megpróbálkoznom. A próbára csak most került sor, de egyáltalán nem bántam meg. Péter nagyon jól elkapta a lepukkant lakótelepes, tipikus magyarországi hangulatot. „Hőseink” is ennek megfelelőek, mind személyiségre, mind képességeiket illetően – egyikük sem az a feltétlen A-listás csapattag lenne a Bosszúállóknál vagy az Igazság Ligájánál. Ráadásul jó magyar szokás szerint ők sem épp az a békés társaság, folyamatosan marakodnak egymással. (Bár ez éppenséggel a külföldi kollégáktól sem feltétlen idegen dolog.)
Nagyon tetszett még, ahogy a történelmet, néphiedelmeket (spoiler) vagy épp a szóbeszédet (spoiler) beépítette a sztoriba. Ha már sztori, arról sokat nem mondanék, érezhetően itt az alapozás, a világ kiépítése zajlott, tökéletesen fogyasztható formátumban. Az eseményeket a címszereplő Hollóember szemszögéből látjuk, aki civilben pap, szóval nem épp az a tipikus főszereplő, érdekes volt a gondolatvilágát és annak változását nyomon követni.
Összességében én nagyon elégedett vagyok ezzel a regénnyel, és kíváncsi vagyok, miként is csavarodik tovább a történet. Potenciál még bőven van benne.

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950845
4 hozzászólás
ViraMors P>!
Hernád Péter: Hollóember

Igazi meglepetés volt nekem ez a könyv, kerülgetem már egy ideje, de az az igazság, hogy sci-fi- fantasyszeretet ide vagy oda, a szuperhősök könyvben nem igazán csúsznak. Ők nekem valahogy jobban esnek képregényben meg filmen. De – persze – győzött a kíváncsiság, és függetlenül attól, hogy az örömöm nem felhőtlen, abszolút pozitívan csalódtam a könyvben. Nem „tolta túl” a szuperhősösdit, a természetfeletti mellett helyet kapott az emberi is, és ez jót tett a dolognak.
Kicsikét azért bajban vagyok, ha lehetne, kétféle csillagot adnék rá, de – mint az közismert – nem lehet. Hát majd megpróbálok átlagolni.

Stílus, hangulat: 5/5
Kis, magyar valóság, urban fantasy-s, szuperhősös köntesbe öltöztetve. Cinikusan realista, a vázolt problémák komoly hányadáért nem kell levennem egy regényt a polcról, elég híreket olvasni. Mindehhez kellemes humor, klasszikusokra való utalások és a divatklisék titkolatlan kifigurázása társul. A világ beszippantott, a könyv abszolút olvastatja magát, a hangulat komor, helyenként úgy éreztem, közelít a cyberpunk-hoz. Nagyon tetszettek a kritikának nevezhető részek, legyen szó a klisék megpiszkálásáról spoiler vagy éppen társadalomkritikáról spoiler. Mégis…

Történet, történetvezetés, karakterek:3/5
A könyv sokkal inkább világépítés, háttérinfó-gyűjtemény, főcímszereplő- és csapatbemutatás, mint történet. Mert a történet… hát valljuk be, meglehetősen egyszerű, sok tekintetben kiszámítható. spoiler Mire kezdett volna tényleg érdekes lenni, addigra vége lett, és bennem bennem jó adag kérdőjel maradt, amiket a következő kötet remélem, tényleg megválaszol.
Az elején egyébként kifejezetten megfogott Gábor/Hollóember karaktere, de volt egy pillanat, ahol annyira átcsapott „bezzeg Gábor”-ba, hogy tarkón tudtam volna vágni a fensőbbséges, fellengzős viselkedésért. Saját szemében a gerendát etc…

Összességében tetszett. A világban rengeteg a potenciál, de azért lehetett volna kiegyensúlyozottabb, de legalábbis juthatott volna több történet ennyi infóra.

Hanaiwa>!
Hernád Péter: Hollóember

Nos, ez egy igen élvezhető könyv volt, egy remek alapötletből!
Ügyesen és ízlésesen egyensúlyozva a magyar rögvalóságba helyezett szuperhőslét kérdéseiről. Se nem volt túl komolyan véve, se nem volt áttolva paródiába…pont remekül eltalált arányokkal operált az író.
Nekem Gábor, a katolikus pap szuperhős belső énje sokáig túl karót nyelt volt, túl sokat filózott, kesergett, de aztán megkedveltem az ő karakterét is.
A vámpírok is igen erős szereplői a regénynek, tetszett hogy szembement az ábrázolásuk mai trendekkel.
Várom a folytatást, van a többi szuperhősben is potenciál bőven…

Dominik_Blasir>!
Hernád Péter: Hollóember

Furcsa regény – nem is a témája miatt (persze azért is: egy klasszikus képregényes műfajt elbeszélni prózában nem triviális vállalkozás, de ezzel a részével nem volt gondom, vagy ami mégis, azt hajlandó vagyok elnézni neki), hanem a benne rejlő kísérletezések miatt. És mert kétszer is kénytelen voltam újragondolni mindent, amit korábban róla sejtettem.
1. Hangvétel. Látszólag éles ellentétben áll egymással a magyar rögvalóság és a szuperhősök szórakoztató stílusa (nem is beszélve az erős paródia-jellegről), de amikor végül összeérnek (vagy csak megszokom), rádöbbenünk: pont a sajátos magyar helyzet teszi zseniálissá a koncepciót. Mert mi is lehet annál fájdalmasabb, mint hogy kedvenc szuperhőseink, akik naponta mentik meg a világot valami világuralomra törő szupergonosztól, pont a mindennapi dolgozókon, a lecsúszott kisembereken, a kilátástalan helyzetben élőkön nem tudnak segíteni?
2. Karakterek. A kétharmadáig teljesen abban a hitben voltam, hogy a regény az örökérvényű „show, don't tell” írástechnikai alapelv megcsúfolása. Erre kiderült, hogy csak elhitette velem a felszínességet, mintha valahol az E/1 és az E/3 elbeszélés módok között állna: E/3-at ír, de E/1-et gondol. Ki érti ezt?
Úgyhogy a végére megszerettem a Hollóembert, jöhet a folytatás is.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-10…

AniTiger MP>!
Hernád Péter: Hollóember

Ha szerethetőbbek lettek volna a szereplők, akkor jobban tetszett volna a regény, bár akkor viszont rengeteget veszített volna az életszerűségéből. A karakterek túlságosan élők, akik tele vannak jellemhibákkal és hajlamosak rossz döntéseket hozni, de ezáltal vált hihetővé a Garabonciás Osztag létezése. Ötletes és életszagú urban fantasy, ezért ha valakit érdekel egy valóságosnak tűnő szörnyvadász gittegylet harca a ma élő rémekkel – legyen az akár helyi oligarchia, akár reneszánsz vámpír –, akkor olvassa el bátran.

spoiler

Bővebben…
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/12/hernad-pe…

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
374 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950845
Wiggin77 P>!
Hernád Péter: Hollóember

Olyan emberként, aki háromszor nézte meg közvetlenül egymás után a legutóbbi Civil War előzetest (de mondhatnám az X-Men-t is) és hangosan újongott, amikor Spidey feltűnt, egyértelmű volt, hogy mielőbb el kell olvasnom a Hollóembert. Magyar szuperhősök? Még jóhogy!
Kicsit azért tartottam tőle, mert bár az ötlet nagyon sok lehetőséget rejt, könnyen fordulhatott volna önmaga paródiájába. De nem tette, sőt! Magyar szuperhőseink nagyon mások, mint amerikai társaik. Sokkal inkább tűnnek gyarló, hétköznapi gondokkal küzködő közönséges embereknek, akiknek mellesleg különleges képességeik vannak, mint Marvel-féle szuperhősöknek. Van, akinek a képessége inkább teher, mint öröm. Az osztagot ráadásul nem az igazi bajtársiasság jellemzi, rengeteg belső feszültség, ellentét van a tagok között. Ehhez adódik még a helyszín, a szürke magyar valóság, a peremkerület a lerobbant lakótelepekkel, drogosokkal és kurvákkal. Van még oligarcha és kerületi maffiafőnök is, kopasz, pitbullos verőemberek, korrupt rendőr. Ezektől lesz olyan ismerős és – fura egy szuperhősös történetre ezt mondani – egészen hihető is a történet.

A cselekmény nagyon jól és feszesen lett felépítve, remek akciókkal és kellő csavarral. Szívesen látnám vásznon is. Pedig az elején kicsit fintorogtam, hogy spoiler
A szuperhősök Pannónia Parancsnok kivételével szimpatikusak és hibáik ellenére is szerethetők. A parancsnoknak viszont pont a képessége nagyon tetszett, hasonlóval még nem találkoztam: nem csak emlékszik valamennyi őse életére, de bármelyik ősét elő is tudja hívni és átadni neki a teste irányítását. Ilyenkor a teste is átalakul, ami kifejezetten jól tud jönni, hiszen Ignác egy ötvenes, pocakos-szemüveges fickó. Az ő karakterét idegesítőnek tartottam, nem is értem, miért ő a parancsnok. Garai Gábor, a Hollóember civilben papként küzd olyan problémákkal, amelyekhez még egy szuperhős is kevés: szegénység, kilátástalanság, bűnözés, drogok… Egyértelműen a legszimpatikusabb figura. Konrád a lazasága és a humora miatt kedvelhető. Lilla még túl sokat nem mutatott, de van potenciál a karakterében. Bár azt kicsit nehezen tudom lenyelni, hogy egy gondolatolvasó hogyan tud egy maffiavezér barátnője lenni.

A történet oly módon ért véget, hogy már ugranék is a folytatásra. Nagyon tetszett! Sok lehetőség van még ebben a felállásban.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Noro >!

Rideghváry Bence a magyarországi vámpírklánok legfőbb vezetője, két- vagy háromszáz éves, minden hájjal megkent vérszívó volt. Róla már Jókai is írt a Kőszívű ember fiaiban. A regényből végül kimaradt a vámpír-szál, nem tudni miért, de könnyen lehet, hogy ez nem volt véletlen – pedig ha a mester benne hagyja a szövegben, húsz évvel megelőzte volna Bram Stoker Drakuláját.

169. oldal

6 hozzászólás
Adachi>!

Sajnos a Garabonciás Osztag tagjait sosem kötötték össze olyasfajta meghitt, bajtársi érzések, amelyek a filmeken vagy könyvekben jellemezték a hozzájuk hasonló különítményeket. Nem adtak egymásnak beceneveket, nem értették félszavakból a másikat, nem szoktak egymásba karolva, fátyolos szemmel állni a zászlajuk előtt, és sírig tartó fogadalmak sem kapcsolták egybe őket. Ha valami balszerencse folytán együtt kellett volna meghalniuk, senki sem mondta volna, hogy megtiszteltetés volt veled szolgálni, testvér. Inkább: miattad van, bazmeg, te tehetsz róla…

189. oldal

Kapcsolódó szócikkek: garabonciás
Shinzo P>!

Ha a Jóisten azt akarta volna, hogy rend legyen, nyilván egyenesnek teremti a folyókat, és sorba rendezi a hegyeket.

146. oldal

Adachi>!

Gábor szájában azonnal megkeseredett a sonka, mint az a gyros, amit egyszer tévedésből befalt nagypénteken.

191. oldal

ViraMors P>!

Ez az, amit a vámpírtörténetek naiv ötletgazdái képtelenek megérteni. A legaljasabb ösztön a vérszomj. Ideig-óráig talán lehetséges elfojtani, de végül mindig felülkerekedik. Nincs kivétel. Nincs jó vámpír.

350. oldal

nrb>!

Gyurkó még mondott volna valamit, de a következő pillanatban olyasmi történt, ami már túl soknak bizonyult megviselt idegeinek. A Garabonciás Mobil mögül Ignác rontott ki, félmeztelenül, szemüveg nélkül, a jobb kezében lovagkori kardjával, a baljában pörgő láncos buzogánnyal.
– Hajrá! – kiáltotta torkaszakadtából. Általában halkan beszélt, de ezzel a hanggal bevált volna egy metal zenekar énekeseként, vagy egy B-közép vezérszurkolójaként is. Gábor rájött, hogy ez már nem Ignác, hanem a tizenhatodik századi megtestesülése, Gáspár vitéz.
– Reszkess, pogány! – zúgott a csatakiáltás.
Gyurkó ugyan nem volt pogány – Gábornak egyszer a kezébe került a srác keresztlevele, amikor rendet csinált a plébánia irattárában –, de komolyan vette a fenyegetést. Megfordult és a nyakába szedte a lábát.
A pap nem figyelte, merre menekül, Ignác/Gáspár felé indult, hogy leállítsa. Konrádnak azonban jobb ötlete támadt.
– Ott a pogány! – mutatott Pici terepjárójára.
– Ej, be csúf szörny!
Ignác/Gáspár gondolkodás nélkül támadott. A karddal még csak a visszapillantót kaszálta le, de a láncos buzogány acéltüskékkel kivert feje már bebombázta a vezetőülés melletti ablakot. Fanyűvő a hasát fogva nevetett. Lilla a mobiltelefonjával fényképezett, az arcán már fel is száradtak az iménti rémület könnyei. Gábor szeretett volna rájuk szólni, de akkor nekik állt volna feljebb, hogy mindig elrontja a mulatságot, így hát nem tette.

228-229. oldal, 14. fejezet

Wiggin77 P>!

Most azonban megfordult a pap fejében, hogy a zsurnaliszta talán mégsem tévedett akkorát. Mindegy, majd meggyónja Lencsés püspöknek. Persze sejtette, hogy Lencsés miféle penitenciát fog kiróni rá.Két huligán megruházva? Mit iszol?

71. oldal

Laura_Arkanian IP>!

Gábor hőn remélte, hogy igaz a szóbeszéd, miszerint Cezium elvtárs már nincs az élők sorában. A pletyka szerint Afganisztánban végzett vele egy dzsinn, akit a mudzsahedinek idéztek meg, hogy segítse a szovjetek elleni harcukat. Ám akadt egy másik híresztelés is, amely azt állította, hogy a dzsinn húzta a rövidebbet, Szoboljev pedig Kubában tölti a nyugdíjas éveit.

169. oldal

Adachi>!

Valentino Corsi már korábban is hallott a könyörtelen magyar papról, Közép-Európa legveszedelmesebb vámpírvadászáról.

(első mondat)

Adachi>!

Gábor nemigen értette sem az egymásra találásokat, sem a szakításokat. Mint kerületi plébános, akivel minden nyugdíjas néni beszélgetni akar, és akit mindenki bejelöl a közösségi portálokon, sőt még a gyónásokat is hallja, komoly tájékozottsággal bírt a szívügyekkel kapcsolatban, de mégiscsak tudatlan maradt. Tudta ugyan, ki kivel van együtt, de sosem sikerült felfedezni valamiféle értelmes mintázatot ezen a területen. Időnként olyan férfiakat és nőket látott turbékoló galambpárrá változni, akikről egy percig sem feltételezte volna, hogy érdekelhetik egymást. Máskor meg olyan párok váltak el nagy dérrel-dúrral, akikről biztosra vette, hogy a sírig hűséges társai maradnak egymásnak. Persze mindig azt hallotta, ez nem logikai alapon működik, hanem a szív szava dönt. Ám Hollóember azt hitte, ez egyszerűen kamu, szépítő attitűd, és a szerelmi dolgok legmélyén megbújik valami nagyon is világos, ésszerű mechanizmus.

178. oldal


A sorozat következő kötete

Garabonciás Osztag sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…
Horváth György: Ólompegazus
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
Brandon Sanderson: Tűzlény