A ​lélek okulására 0 csillagozás

Hermész Triszmegisztosz: A lélek okulására

Az emberiség történelme folyamán írásművek millióiban kísérelték meg, hogy az igazságot valamiképpen formába öntsék. Ez azonban lehetetlen! A kimondhatatlant nem lehet kimondani. Az Egyetemes Világosságnak legfeljebb egy-egy sugarát lehet felfogni és szemügyre venni. Ez a mű is ilyen fénysugár: a Krisztus előtti rejtélyiskolákhoz tartozó Hermész Triszmegisztosz (a "háromszor hatalmas Hermész") lélek-műve. Ebben arra szólítják fel az olvasót, hogy… egyesítse a lényében rejlő örök elveket, hogy saját tulajdonává váljanak. Ennek révén lehet elnyerni a belső látást. E cselekedet – mint a bevezetőben is elhangzik – megóvja a lelket attól, hogy még mélyebbre süllyedjen az ellentétek eme világában, amely idegen az ő eredetétől. Ha csupán első és utolsó oldalát olvassa is el könyvünknek, lélek-utazása során kétségtelenül tapasztalja majd a belőle áradó segítség közvetlen erejét!

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály sorozat

>!
Rozekruis Pers, Haarlem, 1997
80 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637420215

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 8


Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
Halász Emese: Ignis
Chris Land: Jaguár árnyéka
Eckhart Tolle: Új Föld
Berti M. Bagdi: Angyalokkal szárnyalók
Robert Lawson: Fényben járók
Michel Desmarquet: Thiaoouba
Kammerer Edina Bliss: Avalon hív – a misztériumutazás
Elisabeth Haich: Beavatás
Szepes Mária: Raguel hét tanítványa