A kötet összefoglalót ad az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő, részben kísérő megtorlásokról. Ismerteti a vésztörvényszékek működését, az osztrák kormányzatnak és tanácsadóinak a Magyarországon megtorlás alá vonandó személyek körével kapcsolatos elképzeléseit, a megtorlás elveinek alakulását 1848 októberétől 1849 augusztus végéig. Bemutatja a megtorló gépezetet, az oroszok és az osztrákok között az amnesztia kérdésében folytatott tárgyalásokat. Megállapítása szerint az erőtlen amnesztia-terveket a császár semmisítette meg, s ezért a kivégzésekért legalább akkora felelősség terheli, mint Haynaut. Bemutatja a kivégzetteket, majd részletesen ismerteti a megtorlás egyéb formáit: a botozásokat, börtönbüntetést és sáncfogságot, az ellenálló települések feldúlását, a Kossuth-bankók megsemmisítését. Végül összegzi a magyarországi és a korabeli európai politikai megtorlások méreteire vonatkozó adatokat és a megtorlás megszüntetésének, illetve az amnesztia kiterjesztésének… (tovább)
Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után 2 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Változó világ
Enciklopédia 6
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Alapos, érdekes, kézbe illő, rengeteg kutatáson nyugvó, de lábjegyzetekkel nem nehezített hiánypótló összefoglalása a témának a szerző saját kutatásai alapján, új szemlélettel.
Népszerű idézetek
A magyar szabadságharc vértanúi között kell számon tartanunk azt a tizenhárom huszárt is, akiket ugyan nem Magyarországon, azonban egyértelműen a szabadságharc támogatásáért végeztek ki. A külföldön szolgáló huszárezredek katonái 1848 őszétől kezdve minden módon igyekeztek hazajutni az ország védelmére. A kisebb-nagyobb csapatokban útnak induló huszárok sokszor súlyos harcok árán küzdötték ki a hazajutást, s némelyik csapat óriási veszteségeket szenvedett.
18. oldal
Az 1848–1849-es szabadságharcot követő megtorlás kapcsán általában a kivégzések és azon belül is az aradi vértanúk kivégzése jut eszünkbe. Kevéssé közismert, hogy a főbe lövetés és az akasztás mellett a megtorlásnak más formáit is alkalmazták. Már a nyári hadjárat során is bevett büntetési mód volt a botozás. Az egyik áldozat esete bejárta az európai sajtót is. Madersprach Károlynét Buchwald Franciskát az osztrák hatóságok azzal vádolták, hogy amikor júniusban szabadság-fát ültettek, akkor egy a császárt jelképező bábút temetett el. A nőt brutális módon megvesszőzték, majd a karánsebesi várba csukták néhány órára. A férj szégyenében főbe lőtte magát. Az esetnek híre ment egész Európában, s ennek is köze volt ahhoz, hogy Haynaut a Barclay and Perkins sörgyár munkásai 1852-ben megverték.
A büntetés egy másik módja a várfogság volt: a börtönre ítélt rab saját ruháját viselhette, látogatót nem fogadhatott, írószereket s könyvet nem tarthatott. Csak felügyelet mellett írhatott levelet, s csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú könyvet, illetve imakönyvet olvashatott. Kezére és lábára vasat vertek.
A legkínosabb büntetések egyike a sáncfogság volt: erődítési munkákban kellett részt venni, rabruhát kellett viselnie, haját lenyírták, lábára (esetenként kezére) 2-3 kg-os súlyú láncot helyeztek, attól függően, hogy hány évi büntetésre ítélték.
Haynau 1849. július 30-i rendeletével újabb büntetési formát vezetett be, a besorozást. Az egyes hadifoglyokat, önként visszatérőket és behozott polgári személyeket felfegyverezték és alakulatokhoz rendelték. A papok és püspökök elleni perek érdekessége az volt, hogy nem egyházi, hanem haditörvényszék előtt tárgyalták az ügyüket. Az amnesztiában részesülő egyháziak is csak külön engedéllyel térhettek vissza papi teendőikhez.
A büntetés egyik sajátos formája az elítélt távollétében történő kivégzés volt. 1851. szeptember 21-én Pesten 36, távollétében halálra ítélt emigráns (pl. Andrássy Gyula, Batthyány Kázmér, Beöthy Ödön, Guyon Richárd, Horváth Mihály, Kmety György, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Szemere Bertalan, Teleki László, Vukovics Sebő, Táncsics Mihály) nevét bitófára szegezték.
Mind a császári és királyi, mind az orosz csapatok kegyetlenül jártak el a velük szemben fellépő településekkel. Járőrök dúlták fel, vagy csapatok porig égették a településeket, túszokat szedtek, raboltak, fosztogattak. A helységeket azzal is büntettek, hogy hadisarcot szedtek tőlük.
Azokat a földesurakat, akik részt vállaltak a szabadságharcban, azokat a kárpótlási előlegből kizárták. Az ország lakosait egészében sújtotta, hogy kivonták a forgalomból az önálló magyar pénzt, a Kossuth-bankót.
A legáltalánosabb büntetési forma a börtön volt. A korabeli szabályok szerint a rab a saját ruháját viselhette, pénzét és értéktárgyait elvették. Kapott szalmazsákot, szalmavánkost, lepedőt és pokrócot, használhatta a saját ágyát is, de csak a fentebbi ágyneművel. Látogatót nem fogadhatott, írószereket és könyveket nem tarthatott.
Fontos esetekben a várparancsnok engedélyezhetett látogatást. Ugyanígy engedélyezhette a levélírást, de csak egy tiszt felügyelete mellett. A könyvolvasást szintén engedélyezhette, de a könyv csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú, illetve imakönyv lehetett.
A várfogságra vasban elítélt fogoly kezére és lábára vasat vertek. A fogságot csak orvosi rendeletre, illetve várparancsnoki engedéllyel hagyhatta el. A fogoly élelmezésére egy 1820. november 16-i rendelet szerint naponta 8 krajcárt kapott, ezt, valamint a fa, a világítás és a mosás költségeit köteles volt szabadulása után a kincstárnak visszatéríteni.
25. oldal
A foglyok számára a legkínosabb az unalom volt; a különféle foglalatosságok mind-mind ennek a kellemetlen vendégnek az elűzésére szolgáltak. Marcona hadfiak kertészkedtek, hímeztek, festegettek, verseket írtak, könyveket fordítottak, csak hogy megszabaduljanak az unalom keltette depressziótól. Mások az őrszemélyzettel veszekedtek, panaszra jártak, hogy így tartsák kondícióban magukat. Az egyhangú napok miatt a foglyok egy része különböző kedélybetegségekben szenvedett, volt, aki megőrült, vagy öngyilkosságot kísérelt meg.
25. oldal
A legkínosabb büntetések közé tartozott a sáncfogság, azaz az erődítési munkákban való részvétel. Az erre elítélt rabtól elvették a ruháit, s rabruhát kellett viselnie, haját lenyírták. A hat évnél rövidebb időre elítéltek 3,5 fontos (kb. 1,75 kg.), az ennél többre elítéltek 5,5 fontos (kb. 2,75 kg.) súlyos láncot viseltek a lábukon. (Ha lábgyöngeségük ezt lehetetlenné tette, akkor a kezükön). Szállásuk a „teljesen elkülönített, szellős, tágas, száraz, kikövezett, vasrácsos ablakú” kazamatákban volt (ebből a felsorolásból a „tágas, száraz, kikövezett” nem minden esetben érvényesült); fekhelyük egy priccs volt, s csak télen kaptak pokrócot. Étkezésüket a törzsfoglártól kapták, ami egy 1817-es rendelet szerint naponként egy meleg ételből, hetenként kétszer csont nélküli, fél fontnyi (kb. 0,25 kg.) húsételből állt. Az erődítések körül mindenféle munkát kellett végezniük, így talicskázni, földet, követ, fát rakni, fát vágni, kőműves- és ácsmunkát végezni, utcát söpörni, havat lapátolni.
26. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld 93% ·
Összehasonlítás - Benedek Elek: A szabadságharc kora ·
Összehasonlítás - Vajda János: Egy honvéd naplójából ·
Összehasonlítás - Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848-49 85% ·
Összehasonlítás - Kossuth Lajos: Fel mindnyájan a hon védelmére! ·
Összehasonlítás - Kossuth Lajos: Kossuth Lajos válogatott munkái ·
Összehasonlítás - Csikány Tamás: Honvédtüzérség az 1848-49-es szabadságharcban ·
Összehasonlítás - Jakab Elek: Szabadságharczunk történetéhez ·
Összehasonlítás - Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II. 98% ·
Összehasonlítás - Bogáti Péter: Édes Pólim! 96% ·
Összehasonlítás