Sziddhártha 703 csillagozás

Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha Hermann Hesse: Sziddhártha

Egy cél lebegett Sziddhártha szeme előtt, egyetlenegy: üressé válni, üressé a szomjúságtól, üressé a kívánságoktól, üressé az álmoktól, üressé az örömöktől és szenvedésektől. Elhalni önmagától, nem válni többé Énné, kiürült szívvel nyugalomra lelni, Énjétől megválva gondolkodni, és nyitottnak lenni a csodára – ez volt a célja.

Eredeti megjelenés éve: 1922

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Helikon Zsebkönyvek Helikon · Európa Diákkönyvtár Európa · Hermann Hesse Cartaphilus · Új termés Genius

>!
Helikon, Budapest, 2020
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634791508 · Fordította: Horváth Géza · Illusztrálta: Jayantha Gomes
>!
Helikon, Budapest, 2018
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634790730 · Fordította: Horváth Géza
>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
216 oldal · ISBN: 9789632662633 · Fordította: Kászonyi Ágota

12 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Buddha


Kedvencelte 227

Most olvassa 42

Várólistára tette 386

Kívánságlistára tette 281

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

A buddhizmus úgy tartja, a dolgok alapvetően semlegesek, előjelüket a mi hozzáállásunk határozza meg. Ennélfogva akár egy tragédiából is ki lehet jönni pozitívan, de válhatunk megkeseredett emberré akkor is, ha semmi eget rengető indokunk nincs erre, dolgaink nem mennek rosszabbul, mint bárki másé. Ez a tézis bennem úgy csapódik le, hogy a dolgoknak van ugyan alapvetően is előjelük, ez azonban akár az ellentétére is fordítható a hozzáállásunk által. Folyvást elégedetlenkedve, mindig a pohár üres felét látva, bolhából elefántot csinálva, s ha nincs bolha, akkor keresve gyermekember válik belőlünk, olyan személy, aki anélkül éli az életét, hogy lelki üdvével – nevezzük akárhogy – foglalkozna. Lehet egy gyermekember sikeres, gazdag, eredményes, a gyermekemberség inkább egyfajta attitűdre utal – arra, amikor szaladgálunk a dolgaink után egy életen át, s közben valahogy észrevétlenül megkeseredünk, negatív ember válik belőlünk, hiába megy látszólag jól a sorunk, képtelenek vagyunk az elégedettség érzésére, a körülményeinktől függetlenül mindig keserűek vagyunk, aggodalmasak, feszültek és elégedetlenek.
A gyermekemberekkel szemben szép számmal vannak azok is, akik keresnek valami többet, akik nem érik be a világi sikerekkel (munka, vagyon, család, szerelem). Számtalan út kínálkozik az ő számunkra: próbálhatják elérni a megvilágosodást aszkézis, böjt, tanítómesterek követése vagy remeteség által, s bizonyára még ezer más módon is. Egyik út sem megvetendő, mindegyik által gazdagodhat az, akinek nyitott a szíve, a megvilágosodás kulcsa azonban bennünk rejlik. Hiába hallgatjuk meg akárhány vallás tanítását, olvasunk el akármennyi elméletet, ha nem tesszük őket a magunkévá, nem ültetjük át őket a gyakorlatba, hiába volt az egész.

Nem először olvastam, de Sziddhárta életútja mindig tartogat új olvasatokat, új üzeneteket. Ez is egy olyan könyv, amit pár évente érdemes elővenni és újraolvasni, mert élethelyzettől függően mindig mást ad. Számomra ezúttal az volt a fő üzenete, hogy a belső béke kulcsa én magam vagyok. Akármennyire háborog is a tenger körülöttem, a hullámok csak akkor csapnak össze a fejem fölött, ha hagyom magam kibillenteni az egyensúlyomból. Amíg szilárdan állok, addig nincs az a vihar, ami elsöpörhetne, s bár a vitorláimat tépázó förgeteg néha elviselhetetlennek tűnhet, s ha úgy is érzem olykor, hogy könnyebb lenne feladni, összeroppanni és elsüllyedni, amíg élek, addig nincs veszve a remény. Sziddhárta életében is nem egyszer eljött az a pont, amikor úgy érezte, hogy nincs tovább, mégis mindig volt tovább. Nem szabad feladni soha, ki kell tartani a végsőkig, mert a végsők ott vannak, ahová mi magunk pozicionáljuk őket.

Sziddhárta életútján is voltak meghatározó jelentőségű személyek, ahogy mindannyiunk életében vannak: egy barát, egy szerető, egy idegen, akivel sorsunk az események összejátszása folytán összefonódik. Mindannyian hozzáadtak valamit a személyiségéhez, s az előjelüket valóban csak az határozta meg, hogy Sziddhárta hogyan építette be az életébe mindazt, amit tőlük kapott/tanult. Aki hátráltatta, talán veszedelemtől óvta meg ezáltal, s aki romlásba vitte, az alantas vágyak vezérelte élet valódi arcát segített meglátni Sziddhártának, mely tapasztalat egy újabb mérföldkő volt a megvilágosodás felé vezető útján.
Sosem tudhatjuk, hogy egy adott személy vagy esemény a későbbiekben milyen hatással lesz ránk – illetőleg ez a hatás csak rajtunk múlik. Lehet, hogy akkor és ott a pokolba kívánjuk az illetőt, ám ha félretesszük zsigeri ellenérzéseinket, lehetőségek tucatjai nyílnak meg. Akármilyen hosszúra is sikerült ez az értékelés, a lényeg mindössze annyi, hogy ha pozitívan állunk hozzá az élethez, akkor a dolgaink is pozitívan fognak alakulni, míg ha mi magunk negatívak vagyunk, a rosszat látjuk meg másokban, akkor az élettől is hiába várunk jót. Nincs ebben semmi misztikum, egyszerűen csak minden éremnek két oldala van, és ha a pozitívat nézzük, akkor mindig a dolgok napos oldalán fogunk maradni.
Aki nem hiszi, járjon utána.

3 hozzászólás
csillagka P>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Akkor a folyó megint nevet rajtunk, mélyről jövő teli szájjal. Rajtunk földi halandókon akik a nagy keresésben, elfelejtünk találni, szeretni, remélni és élni, elfogadva amit a karma ránk mér. Lesz még pár körünk itt a földön, amíg megtanuljuk mi is az igazán fontos, abban biztos vagyok, hogy nem a pénz, a hírnév és a hatalom. A megértés, barátság, könyörületesség előre visz az úton, még menni kell, de egyszer talán a folyó se rajtam fog röhögni, ha nem most, talán majd egyszer egy másik életben.
Ui: rájöttem Coelho honnan másol merít ihletet, de ez jó, tényleg az :)

3 hozzászólás
Chöpp >!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Annak ellenére, hogy határozottan sokkal hamarabb kellett volna elolvasnom, tetszett. Hesse szépen ír és sok okosságot hoz össze egy könyvön belül. A folyóról szóló részt a Tisza mellett olvastam és végig mosolyogtam és bólogattam. Egyébként is több dologgal egyetértettem (bár volt, amivel nem; talán nem vagyok még elég érett a buddhista gondolatokhoz. Minden esetre igyekszem felzárkózni!).

16 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Régóta igyekszem a hinduizmussal behatóbban ismerkedni, erről szóló irodalmat olvasva, előadásokat meghallgatva. Bhagavad-gíta és a Tökéletesség útja elevendett meg előttem, miközben ezt a remekművet olvastam. Hesse nagy felkészültséggel, remek stílusban írt, meseszerűen fűzte a cselekményt, kidolgozott karakterekkel.
Ismerkedésem a művel nehézkesen indult, de ez szerencsésen átbillent, elringatott, elvarázsolt. Ez a révésszel, Vászudévával való találkozástól datálható, aki igazi tanítómesterévé vált, a maga egyszerűségével, bölcsességével tanította meg, mi a türelem, mit jelent hallgatni, várakozni, majd rátalálni a békességre. S hogy ami másoknak akadály, nekünk lehetőség.
Milyen kevés is elég, hogy teljes legyen az életünk, melyben kiteljesedhetünk, észrevéve a lényeget, megtalálva az EGYSÉG-et!

Lunemorte P>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Gyermekemberek bár jönnek-mennek, kavarognak bennem a gondolatok, akár a végtelen folyónak habjai. Egy révész vagyok, aki nem tud dönteni, átkeljen-e végül a túlpartra…
Megérintett, eltemetett, felismeréseket adott, eltiport és megtaláltam végül magam. Azt hiszem, akár én is lehetnék Sziddhárta.
Örökös harcot vívunk az Énünk ellen, még akkor is, ha nem vesszük észre…
Fontosak-e a szavak? Fontos-e, miként nevezed a Mindenséget és az Egységet? Létezik-e egyáltalán? Nemcsak önmagunkban élünk a világon, léteznek más emberek is? Nem csak kivetülés az egész emberiség? Tárd ki szíved, csukd be szád! Nyisd ki a szemed és a füled! Csodák vesznek körül, még ha szenvedésekkel teli is az életed…Készülj fel befogadni a nyugalmat! Olvasd el a könyvet!!

pannik>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Érdekes történet volt.
Sziddhárta történetét ismertem egyéb olvasmányokból és filmekből. Ennek okán meglepett a könyv mert másként ismertette, teljesen más életutat mutat be.

A klasszikus történethez képest ez sokkal emberibb, természetesebb, kevésbé misztikus és isteni, inkább egy halandó ember mindennapos kínlódásai aki azért felismerésekkel teli életutat jár be.
Érdekes, hogy részben egyezik a klasszikus történettel. Részben pedig új dolgokat mutat be. A megvilágosodás felé vezető út egy része önmegtartóztatással, meditációkkal, elvonulással teli, de ott a másik oldalon a természet, szerelem, szexuális gyönyörök, kényelem, kereskedelem, pénz és pénzért megvehető dolgok, amik szintén részét képezik az útnak.

Az üzenetét valahogy úgy tudnám megfogalmazni (bár ez nem könnyű), hogy a nagy mesterek és tanítók módszereit követve nehéz eljutni önmagunkhoz, mert az az út nem a miénk, valaki más útja és nincs két egyforma ember. Valamint ott és úgy tudjuk megismerni önmagunk belső útját ahol és ahogy éppen élünk. Nincsenek különlegesen jó helyek és segítők, lehet egy folyó, egy révész, egy kurtizán is aki segíthet, és az is lehet, hogy éppen egy mester tanítása ébreszt rá arra, hogy hogyan nem jutunk önmagunkhoz és a lényeghez közelebb.

tgorsy>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Befejeztem, kölcsönadtam, visszakaptam, továbbadtam, visszakaptam, viszem vissza a könyvtárba
És még most sem nagyon tudok mit írni róla.
Regénynek nem regény.
Filozófiának nem filozófia.
Hitvallásnak nem hitvallás.
Filozófiai hitvallás regénybe öntve. Talán
A lélekvándorlás, a keresztyénség, a buddhizmus ötvözése: „megszabadulás az indiai gondolkodástól, és egy olyan keresztény származású férfi hitvallása, aki korán hátat fordított az egyháznak, és azon fáradozott, hogy megértse a többi vallást is, különösen az indiai és a kínai hitformákat” – írja Hesse (p.:155)
Hesse ötvözi a három vallást, gondolkodást, világszemléletet. A lélekvándorlás több milliárdéves folyamatát megmutatja egy emberöltőn. Azaz ez a folyamat tarthat évmilliókig (kavicsból a Nirvánába, de ez az egész folyamat lejátszódik születéstől halálomig. Nem azt mondja, h. az egyik léleknél így, a másiknál úgy. hanem ez egyszerre van , lehetséges.
Nem ennyire zavaros. De nem is ennyire világos.
nekem eddig ez a hessei-csúcs.

11 hozzászólás
Sapadtribizli>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Ilyen szavak után minden értékelés fércmunka.
Nagyon tanulságos az az út, amit Sziddhárta bejárt. Tanulságos a maga forradalmi módján, elvégre Sziddhárta nem a hagyományos úton keresi az élet értelmét, vagyis inkább a létet, a tökéletességet, a tökéletes összhangot. A lehető legjobb helyen találja meg ezt a mindent átható derűt, de ehhez bizony be kell járnia az utat, a szentség és a profán szélsőséges útját.
Az egész könyvet ez a kicsit fensőbbséges derű lengi be. Sok jó, megfontolandó gondolat van benne. Mindenképpen újraolvasom majd!

Olympia_Chavez P>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Gyermekemberi létem legtöbb napján érzem azt a kényszerítő erőt, ami vagy fizikailag, vagy spirituálisan próbál kizökkenteni az élet kicsiségeinek taposómalmából, és nagy ritkán, amikor sikerül ennek eleget tennem, az nem csak elégedettséget, sokkal inkább békét hoz. Olyan luxus ez, amire a ma embereként nem sok időt tudunk fordítani, vagy cinikusan, szkeptikusan viszonyulunk hozzá. Hesse allegóriája egy erre rezonáló keleti történetbe oltott nagyon is nyugati gondolat, egy lélegzetvétellel elmondott tanmese az önfelfedezés útjának tökéletes, érző és kifinomult kifejezése.

Sziddhártha életútja, akárcsak a miénk tele van fordulópontokkal. Változó életünk során képesek vagyunk új színben, új megvilágításban látni a már jól ismert dolgokat. Felülbírálni magunkat, átértékelni és ha kell, új pályára állni, ami talán a legnehezebb felismerés mind közül. Ideális esetben ehhez, – mint Sziddhártha – saját tapasztaltaink útján jutunk el.
Nehéz bármit is írni a regény lelkiségéről off. Nagyon személyes írás, aminek közvetített gondolatai egyénenként, sőt akár életszakaszonként változhat, de sosem adja meg a hamis önigazolás kényelmét. Elhelyez minket egy mindennel összefüggő, koherens világban, a múlt és jövő aspektusai nélküli örök jelenben, mindezt ezoterikus maszlagok nélkül, a laikus hétköznapiság nézőpontjából.

Hesse története azokat a magányos, elégedett pillanatokat idézte meg bennem, amikor zavaró gondolatoktól és gondoktól mentesen, elmélyedve önmagamban és csodálatom tárgyában (legyen az bármi) kizökkenek az időből. Magam vagyok, Én vagyok, a gondolataimmal vagyok, bizsergéssel és némi félelmes szorongással, hisz ebbe a hatalmas világba senki nem hatolhat be rajtam kívül. Az abszolút magány és releváció izgalmas pillanatai ezek, amit a regény esetében, annak szépsége, nyelvezetének könnyedsége tesz teljessé.

Mariann_Czenema P>!
Hermann Hesse: Sziddhártha

Első könyvem Hessétől, ezután tényleg sorra kéne keríteni a Pusztai farkast. Amúgy elég agyament ötlet Hesse művét diákkönyvtárba besorolni, 30 éves kora előtt elég keveseket érdekel ennyire mélyen a filozófia, mint amit ez a kötet mesél el, a meditáció és a szépirodalmi feldolgozás kombináció meg pláne nem.
(és persze nem árt meditálni sem, mármint hogy érthető legyen mire gondolt a szerző)

Jó volt, nálam újraolvasós, de kb megint olyan, mint a sztoicizmus: nem mindenkinek való.


Népszerű idézetek

tgorsy>!

[…] a lágyság erősebb, mint a keménység, a víz erősebb, mint a szikla, a szeretet erősebb, mint az erőszak.

121. oldal (Cartaphilus, 2005)

8 hozzászólás
tgorsy>!

[…] a bölcsesség át nem adható. Az a bölcsesség, amit a bölcs mégis át akarna adni, mindig bolondságnak hangzik.
[…]
A tudás átadható, a bölcsesség azonban nem. A bölcsességet lehet megtalálni, lehet aszerint élni, a sodrásához igazodni, csodákat tenni általa, de kimondani és megtanítani nem lehet.
[…] minden igazságnak az ellentéte is igaz!
[…] az ember sohasem teljesen szent vagy tökéletesen bűnös.

142-143. oldal (Cartaphilus, 2005)

2 hozzászólás
formanella>!

[…] mindenki újraszenvedi a régi szenvedéseket, minden visszatér, amit még nem szenvedett meg, ami még nem oldódott meg az ő életében.

113. oldal

1 hozzászólás
tgorsy>!

Nekem azonban egyedül az a fontos, hogy szerethessem a világot, meg ne vessen, ne gyűlöljem sem azt, sem magamat. Sőt szeretettel, csodálattal és tisztelettel tudjam szemlélni a világot és magamat és minden létezőt.

147. oldal (Cartaphilus, 2005)

5 hozzászólás
formanella>!

Azért az én szememben jó minden, ami van, a halál is, az élet is, a bűn is, a szentség is, a bölcsesség is, a balgaság is, mindennek olyannak kell lennie, amilyen, minden csak beleegyezésemre, csak engedelmességemre vár, mindenhez csupán szeretetteljes egyetértésem hiányzik, így hát nekem csak jó lehet, csak javamra válhat, és semmi sem árthat. Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenteljesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.

144. oldal (Cartaphilus, 2005)

Chöpp >!

– Te is észrevetted – kérdezte egyszer Sziddhárta –, te is megtanultad a folyótól azt a titkot: hogy az idő nem létezik?
Vászudéva arca mosolyogva felragyogott.

94. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Buddha · idő
18 hozzászólás
Carmilla >!

Tanulékony vagy, Sziddhárta, hát tanuld meg ezt is: szerelmet lehet koldulni, vásárolni, ajándékba kapni, az utcán találni, de rablással nem lehet hozzájutni.

63. oldal, Kamala

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
formanella>!

Ha valaki keres, könnyen megeshetik vele, hogy már csak azt a valamit találja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célja van, mert megszállottja e célnak. Aki keres, az egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal.

Sándor_Langer_Pudingman P>!

Sziddhárta így szólt: – Ugyan mi mondanivalóm lehetne neked, tiszteletre méltó barátom? Talán, hogy túl sokat keresel? Hogy épp a sok keresés miatt nem találsz semmit?
– Hogy lehetséges ez? – kérdezte Govinda.
– Ha valaki keres – szólt Sziddhárta –, könnyen megeshetik vele, hogy már csak azt a valamit látja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célja van, mert megszállottja e célnak. Aki keres, az egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal. Te is, tiszteletre méltó férfiú, valóban kereső ember lehetsz, mert, célodra gondolván, észre sem veszel sok mindent, ami pedig majdhogy ki nem szúrja a szemedet.

118. oldal

Szelén>!

[…] a szeretet, Govinda, a lényege mindennek, úgy hiszem.

Govinda


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása
Wilde Oszkár: Dorian Gray arczképe
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Rudyard Kipling: Kim
John Steinbeck: Egerek és emberek
Michael Ende: A Végtelen Történet
Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül
Umberto Eco: A rózsa neve
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága