Klingsor ​utolsó nyara 77% 39 csillagozás

Klingsor most éli meg igazán az első nyarát.

Csodás képek és illatos lapok segítettek elmélyülni szegény Klingsor gondokkal fűszerezett életében – mely életben oly sok a hasonlóság az enyémhez képest…
A mindenről való lemondás, örökös mélabú és a szerelem reménytelen keresése járja át a történet keserű virágát…Noha tény, nem ez a legjobb könyve Hessének, azért sok olyan gyilkos gondolatot megtalálunk ebben a kötetben, melyek esetleg segíthetnek átvészelni a mindennapi élet fájdalmait…

Ez a kisregény messze nem tartozik az író fontosabb művei közé. Eredetileg nem is akarta publikálni. De én örülök neki, hogy végül mégis kiadták, mivel bármit örömmel olvasok, ami Hesse kezei közül -akár csak vázlatkén is- kikerült. Ebben a formában pedig különösen jó olvasni, mert Gunter Böhmer (aki amúgy Hesse barátja volt) illusztrációi hozzásegítenek a hangulat átéléséhez.
Én személy szerint nagyon szeretem, tisztelem és csodálom a képzőművészetet, képzőművészeket. Szeretek festőkről olvasni. Azonban sokszor az elvontabb műveket már nem értem és csak tágra nyílt szemmel és egy furcsa grimasszal állok előttük. (És persze minden művészeti ágazatra igaz ez. Én amatőr zenészféle vagyok. És teljesen megértem és tudom, hogy más pl. aki nem hallgat komoly zenét, csak zajként fogja fel Muszorgszkijt, Prokofjevet, Bartókot, Dvorakot, stb. mert nem értik). Van Gogh még viszonylag befogadható, de nem tartozott a nagy kedvenceim közé. Részben ő ihlette ez a művet. (Talán ezért is van tele hátborzongatóan agykifolyósan őrült képekkel. Ez ritkaság Hessénél) És sokkal de sokkal közelebb került hozzám. Most jobban tetszik, jobban értem és lelkesedve viszonyulok a képeihez. Most már igazán csodálom. Szerencsére engem az író stílusa is sokban hozzá segített a megértéshez. Hesse ugyanis zenész is volt, nem 'csak' író (hegedült). És ahogy ír, az telis teli van zeneiséggel.
Másrészt a háború és személyes tragédiák is hatással voltak rá ez időben. A könyv Kligsor utolsó nyaráról szól, aki még utoljára akar élni. Egyszerre imád és gyűlöl mindent és mindenkit. Az életet. A depressziós hangulat és téma ellenére mégis van valami apró fénycsóva, egy kis remény, egy kis öröm. Hesse művei nagyrészt ilyenek. Hiába ír a halálról oldalakon, fejezeteken keresztül, valahogy emellett mindig csodálja az életet, gyönyörűnek látja. Igazi művészként. Ezért éri meg a műveit kézbe venni.

Mindegy, hogy mit ír Hesse, s milyen formába van öntve a mondandója, engem érdekel. Ezzel az elfogultsággal ültem neki a Klingsor utolsó nyarának, tudtam, hogy valami olyasmit kapok majd, amit Hessetől megszokhattam a Pusztai farkas és a Demian olvasásakor. Úgy is lett.
Klingsor (Hesse alteregója) sokat látott, sokat tapasztalt művész, aki már papírlapot és vásznat is megfestett, sok asszonyt szeretett, sok hagyomány tisztelt, s élete végére halálosan elfáradt. Ahogy a címben szereplő „utolsó nyár” is sejtteti, hogy itt bizony az elmúlásé lesz a főszerep, a tartalom is hű marad ehhez. Mélabú, nyomorúság, rettegés, halálfélelem honol Klingsor szívében, aki már a halálra készül ugyan, mégis inkább élni akar, legalább egy kicsit.
Jelen kötet Gunter Böhmer, Hesse fiatal festő barátja illusztrációival készült Hermann Hesse halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a Cartaphilus Kiadó gondozásában. Roppant csinos darab, meg kell hagyni, igényes szerkezetű tartalommal, gyönyörű borítóval és az említett illusztrációkkal a szöveg mellé illesztve. Számomra ugyan nem nyújtott akkora élményt, mint a Demian vagy a Pusztai farkas, de kétség kívül élni fog emlékeimben a maga pátoszos témájával. Erősen hasonlítom Wilde Dorian Gray képmásához, és Krúdy Purgatóriumához. Ugyanazt a hangulatot idézték meg bennem, ugyanolyan fennkölt hangnemben üzentek patetikus eszmefuttatással.
Klingsor (Hesse?), maga vall lelkiállapotának hervadásáról: „Isten tudja, miket írok itt össze, látszik, hogy nem vagyok jól”. „De ez csupán néhány összes arca közül. Egy másik arc az elbukót, a pusztulót, a pusztulásával megbékéltet ábrázolja: moha nő ki halántékából, szuvas fogai ferdén meredeznek, petyhüdt bőrét pörkös, gombás barázdák szántják. Néhány barátját épp ez ragadta meg a portréban. Azt mondják, ecce homo, íme az ember, korunk megfáradt, mohó, vad, gyermekded, mégis túlontúl kifinomult embere, a haldokló, halni vágyó európai ember, aki mindenre vágyakozik, káros szenvedélyek rabja, lelkesen elfogadja a pusztulást, kész bárminemű haladásra, érett bárminő visszalépésre, minden porcikájában izzik, miközben kiégett, megadta magát sorsának, mint morfinista a méregnek, elmagányosodott, kiüresedett, ősöreg, Faust és Karamazov, állat és bölcs, lecsupaszított, immár minden becsvágytól megfosztott, meztelenül reszket gyermeki szorongással a haláltól, kimerülten mégis készen áll, hogy meghaljon.”
Nos, aki ezen gondolatok után nem kívánta meg Klingsor utolsó nyarának olvasását, az minden bizonnyal az én győzködésem hatására sem fogja. Hesse nemcsak klasszikus edzetteknek ajánlott, minden negyedik könnyed olvasmány után az ötödik olvasandó kötet egy hasonló stílusú szépirodalmi mű kellene, hogy legyen. S ha már épp hasonlót ajánlok, miért ne ajánlhatnék rögtön Hessét?!

Számomra a nyár mindig különleges, a hozzá tartozó emlékekre felfokozott érzésekkel gondolok vissza, és ebbe az emlékképbe beletartoznak a fények, a hőmérséklet, a színek, az anyagok, amiket tapintok és még néhány különleges részlet. Ilyen emlékképek leginkább nyáron születnek, a megfoghatatlan pillanat, ami olyan hamar véget ér, egy út, egy találkozás, egy szabadban eltöltött este. Amennyire én nem tudom megfogalmazni mindezt, annyira gyönyörűen ír róla Hesse. Számomra egy gyöngyszem ez a könyv, helyenként kissé túlburjánzó. Néhány képben azonban pontosabban írja le az érzést, mint valaha gondoltam volna, hogy lehet. Hiszen a nyár, a tombolás, lángolás olyan varázslat, amit nehéz szavakkal megfogni, és ami elválaszthatatlan az elmúlás és a vég gondolatától. Számomra nem szomorú ez a könyv, se nem nyomasztó. Egy költemény az alkotásról, a csodásan felfokozott lelkiállapotról, a nyárról és az elmúlásról.

Ehhez foghatót sem olvastam még. Nem is könyv, inkább egy drágakő.Teljesen értelmetlen, hiábavaló … mint a Szépség… és ez a könyv Szép. Kívül-belül. Az illusztárciók, a gondolatok, az érzések. Olvasás után … irigységet éreztem Klingsor életére, és ellenállhatatlan vágyat arra, hogy (most) éjszaka mielőbb kimenjek a kertbe mély levegőt szívni … nem is levegőt akartam szívni… Klingsor már-már őrületbe hajló „önkontrollja”, „racionalizmusa” nagyon plasztikus tükröt tol elénk, basszus! …. minden hónap, hét, nap, óra, perc kincs. Banális tudom … de még a banalitásban, a hibákban is ott lüktet az élet. Ez a könyv szép. Nem jut más eszembe.