Nappal találták meg, és hazavitték. Rémült apja kénytelen volt félretenni a botot, s felgyülemlett haragját hirtelen kifújni. Nem sírt ugyan, sőt alig lehetett észrevenni rajta valamit, de a következő éjszakán is ébren maradt, és az ajtó résén át időnként átnézett elcsendesült, tiszta ágyra fektetett fiához. A gyerek finom homloka, sápadt, okos arca még mindig egy különleges teremtésről árulkodott, akinek született joga, hogy a többiekétől eltérő sors jusson osztályrészéül. Homlokán és kezein a bőr kékespirosra horzsolódott, csinos vonásai kisimultak, szeme fölé csukódott fehér szemhéja, kissé elnyílt szája pedig elégedettnek, szinte derűsnek látszott…
Kerék alatt 86 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1906
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Hermann Hesse Cartaphilus · Hermann Hesse Helikon
Enciklopédia 5
Kedvencelte 15
Most olvassa 7
Várólistára tette 58
Kívánságlistára tette 54
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Hermann Hesse úgy nézett ki (főleg, ha viselte a kis, kerek lencsés szemüvegét), mint amilyennek azokat a pedagógusokat képzeljük, akik a Kerék alatt főhősét, Hans Giebenrath-ot testileg és lelkileg is megnyomorították – de ne higgyünk a látszatnak, a szigorú külső Hesse esetében meleg lelket takar! :)
Ő ugyanis igazi humanista volt, aki alighanem ösztönösen – megelőzve a saját korát – tudta, hogy a gyermek- és ifjúság éveiben törékeny a lélek; törékenyebb, mint bármikor máskor, és ha nem óvják, és nem biztosítják számára az alapvető szükségleteket a kiteljesedéshez, elsorvad.
Jelen kisregényében a kitűnő tanuló vidéki fiú, Hans Giebenrath tragédiáján keresztül mutatja meg, hova vezet, ha szülő és nevelők fittyet hánynak a bontakozó gyermeki lélek olyan természetes szükségleteire, mint az önfeledt játék, együttlét a kortársakkal, sok szabadidő – és saját önző becsvágyuktól hajtva szellemileg és lelkileg is kizsigerelik.
Miután Hans sikeres tartományi vizsgát tett, a környék legjobbjaival együtt felvételt nyert az ország egyik legszigorúbb szemináriumába, ahonnan a tervek szerint néhány évvel később teológusként távozhatott volna.
A kolostor rideg légkörét azonban nem tudta megszokni, és amikor barátságot kötött a költőlelkű, zsenigyanús, örökké lázadó Heilnerrel (elemzések szerint a srác Hesse szócsöve), sorsa megpecsételődött: végérvényesen elindult a lejtőn. Nem csak a hosszú, tanulással töltött órák viselték meg, hanem az olyan – napjainkban jóformán elképzelhetetlen – események is, mint amikor a tanári kar kivezényelte a diákokat az aktuális tanórájukról, hogy segítsék megkeresni annak a társuknak holttestét, aki nem sokkal korábban elmerült a tóban.
Hesse képletesen felboncolta és kiterítette az orrunk előtt Hans-ot. Megmutatta, hogy nincs nagy titok, „csak” egy szépreményű, kitűnő képességekkel megáldott, érzékeny fiú, akiben nevelői elültették a büszkeség és gőg magvait, majd amikor lázadni próbált, egyemberként fordultak el tőle, mint az olyanoktól szokás, akikben nem látnak mást vagy többet saját, ki nem élt vágyálmaik megvalósítójánál.
Hans-nak bukott diákként távoznia kellett a szemináriumból, és ezzel megpecsételődött a sorsa: szerény szellemi képességet igénylő munkalehetőségek vártak rá egyszerű emberek között, holott ő maga bonyolult lelkivilágú, éles eszű fiú volt.
Talán nem lepődik meg senki, ha elárulom: a történet nem ért boldog véget…
Bátran ajánlom a kisregényt, mint majdnem az összes, eddig általam olvasott Hesse-művet! :)
Míg az előző Hesse-olvasmányom, a Peter Camenzind során már az első oldalaktól éreztem, hogy én ezt szeretni fogom, addig ennek a könyvnek sokkal nehezebben fogott meg a hangulata. Azt viszont szerencsésnek érzem, hogy a fülszöveget nem olvastam el előre, mert az megfosztott volna a vége nyújtotta élménytől, még annak ellenére is, hogy már a történet elején sejteni lehet, hogy ennek nem lesz jó vége.
A szorgalmas Hans példás tanulmányi előremeneteléről szól mindaddig, míg a magas elvárások súlya alatt meg nem roppan, és vissza nem süllyed a középszerűségbe. Mindattól kezdve, hogy a megérdemelt szünidőt sem élvezheti ki, és a végén még ő is azt gondolja ez a legjobb neki, sőt, még örömét is leli benne; egészen a sorozatos fejfájásokig, az események előrevetítik a végkimenetelt.
Egy gyereknek gyereknek kell maradnia egészen addig, amíg lehet. Azután pedig a felnőtt korára is meg kell őriznie valamennyit gyermeki lelkéből. Úgy gondolom az, hogy a hétköznapi apró örömeket is gyermeki lelkesedéssel fogadjuk, segít elviselni a hétköznapok szürkeségét is.
Összeségében tetszett ez a könyve is, de az első könyv olvasásélményéhez képest ez kissé alulmaradt a várakozásokhoz képest. Mindenesetre egy ideig még nem fejeződik be a Hesse-életmű olvasásom.
Német precizitással elbeszélt érvágós próza.
Habár számomra az egész könyv túlságosan leíró jellegű, azt belátom, hogy az első fejezetek erősek, gazdagok, hangulatosak, érzékletesen közvetítik a mondanivalót, azonban miután Hans elhagyja a szemináriumot, és visszamegy a városába, sajnos nem tudott úgy lekötni a történet, laposnak éreztem, mintha pont akkor fogyott volna ki a szusz Hesse-ből, amikor a cselekménynek el kellett volna érnie a csúcspontját. Nem a végkifejlettel volt bajom, az szinte előre borítékolható volt, spoiler hanem ahogyan oda eljutottunk.
A tehetség kibontakoztatása, lehetőség a tudomány megismerésére és a megkapott elismerés olyan értékek, amelyekről ábrándozik az ember. Ha már úgy érzi, neki nincs esélyre vagy ereje rá, hogy elérje, különösen a gyermekének akarja – mindenki erejét felülmúlva – ezt a kiváltságot lehetővé tenni, hogy legalább ő tűnjön ki a tömegből. Miért nincs esélye ennek a gyermeknek az igazi boldogságra?
Kedves Horváth Géza Sorozatszerkesztő úr!
Legyen olyan kedves és ne spoilerezzen egy író korai művének utószavában egy későbbi, uram bocsánat, főművének főszereplőjének sorsát, semmilyen elemzés kedvéért sem! Hogy kontkrét legyek, lehetett volna kevésbé konkrétan írni a víz hessei életműben betöltött szerepéről, lehet, hogy nem mindenki a legnépszerűbb könyvekkel áll neki egy író életművének, hanem időrendben halad. Nem tudom, hogy a spoilerezett rész az utószóban említett műben milyen jelentőséget tölt be, de számomra meglehetősen kulcsfontosságú eseménynek tűnt.
Köszönöm!
De hogy a Kerék alattről is szó essen, a könyv története mellbevágó, a fordítás gyönyörű, ahogy Hesse meg tudja ragadni a gondolatok és érzések lényegét, még ha kissé mesterkéltnek is hat néha a stílusa, nagyon átélhető.
Egyedül a párbeszédek hiánya az (meglehetősen kevés a párbeszéd a könyvben), ami valamelyest nehezebbé tette az olvasást.
Az utószó utolsó szakasza a fentebb említett ok miatt – részemről – erősen kifogásolható.
Csalódottságom – persze ez kit is érdekel – körülbelül ahhoz mérhető, amikor a Harry Potter és a Félvér Herceg egyik végkifejletét lőtték le nekem kedvesen és figyelmesen.
Népszerű idézetek
A fa, amit megfosztanak a lombjától, a gyökerek közelében növeszt új hajtásokat – a lélek is hasonlóan tesz, ha virágzáskor betegedik meg, és indul pusztulásnak: visszatér a kezdetek tavaszához, a gyerekkor ígéreteihez, mintha új reményeket meríthetne, s az élet megszakadt fonalát újracsomózhatná. A gyökérhajtások frissen, serényen sarjadnak, ám életük puszta látszat – soha nem lesz valódi fa belőlük.
152. oldal
[…] a zsenik és a tantestület között mindig is mély szakadék húzódott. Amit ezek az emberek az iskolában mutatnak, az a professzorok számára valóságos rémálom szokott lenni. Számukra a zsenik csupán azok a rémes tanulók, akik nem tanúsítanak megfelelő tiszteletet irántuk […] Bármelyik iskolamester szívesebben lát néhány szamarat, mint akár egyetlen zsenit is az osztályában.
115. oldal
Egy csinos, még meglehetősen fiatal nő átnézte fiacskája zsúfolt szekrényét, és szerető kézmozdulattal végigsimította a fehérneműket, a kabátokat és a nadrágokat. Amikor végzett, széles vállú, pufók fiát kezdte simogatni. A fiúnak kínos volt ez, zavartan mosolyogva elhúzódott, s hogy ne nézzék érzelgősnek, mindkét kezét nadrágja zsebébe dugta. Úgy tűnt, anyjának inkább nehezére esik a búcsúzás, mint neki.
Másoknál épp fordítva volt. Moccanatlanul és tanácstalanul figyelték anyjuk serénykedését, s legszívesebben újra hazaindultak volna. Az elválástól való félelem, a gyengédség és ragaszkodás felfokozott érzése azonban mindannyiukban küzdött a mások előtti szeméremmel és a férfias komolyság dacos méltóságával. Néhány fiú, aki szíve szerint sírva fakadt volna, nemtörődöm arcot vágott, és igyekezett úgy tenni, mintha közömbös maradna. Az anyák persze csak mosolyogtak rajtuk.
68-69. oldal
A gyermekkortól megfosztott lelke most kitörő vágyakozással fordult vissza azokba a szép, derengő évekbe, és elvarázsoltan bolyongott az emlékek erdejében, melynek ereje, pontossága talán beteges volt. Egykori élményei ugyanolyan melegséggel, szenvedéllyel töltötték el, mint amikor a valóságban átélte őket; a megcsalt és megerőszakolt gyerekkor sokáig elfojtott forrása tört fel benne.
152
Hogy melyikük szenved azonban többet és súlyosabban a másiktól, a tanár a gyerektől, vagy fordítva, hogy melyikük zsarnokibb, gyötrőbb, melyikük az, aki inkább tönkreteszi, meggyalázza a másik életének, lelkének egy darabját, azt nem vizsgálhatjuk anélkül, hogy ne gondoljunk haraggal, szégyennel a saját ifjúságunkra.
115. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger 84% ·
Összehasonlítás - Sienna Cole: Elmejáték 95% ·
Összehasonlítás - Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - John Williams: Stoner 93% ·
Összehasonlítás - Papp Csilla: Szerelem újraírva 93% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold 92% ·
Összehasonlítás - José Saramago: Minden egyes név 91% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a Hold / Szerelem csütörtök 91% ·
Összehasonlítás - Thomas Mann: A varázshegy 87% ·
Összehasonlítás - Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról 86% ·
Összehasonlítás