Gertrud 52 csillagozás

Hermann Hesse: Gertrud

„Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.” Hermann Hesse

Eredeti megjelenés éve: 1910

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hermann Hesse Cartaphilus

>!
Cartaphilus, Budapest, 2004
268 oldal · ISBN: 9789639303171 · Fordította: Dohy Gábor, Hudáky Rita
>!
Cartaphilus, Budapest, 2001
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303178 · Fordította: Dohy Gábor, Hudáky Rita
>!
Cartaphilus, Budapest, 1998
268 oldal · ISBN: 9638588217 · Fordította: Dohy Gábor, Hudáky Rita

Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Hermann Hesse: Gertrud

A reménytelen, soha el nem múló szerelem regénye. Tévedésből vettem ki a könyvtárból, mellé nyúltam a polcon, aztán egy nap alatt felfaltam. A stílusa kissé dagályos, a cselekménye kiszámítható, de a figurái szerethetőek.
Hessének ez a harmadik regénye, vagy 10 éven keresztül írta, mégis olyan, mint egy tehetséges kezdő első munkája, amelybe mindent bele akar zsúfolni: érzelmet és értelmet, pszichológiát és filozófiát.
Száz évvel ezelőtt Németországban, ahol a történet játszódik, boldog békeidők uralkodtak. A két tehetséges művészember: Heinrich Mouth, a Don Juan-i típusú, de mély belső izzással élő operaénekes, és Werther Kuhn, a befelé forduló, örökös kétségek között őrlődő zeneszerző barátsága, és párhuzamos szerelmi szenvedélyük a regény címszereplőnője iránt, zavartalanul bontakozhat ki, külső (társadalmi) körülmények nem befolyásolják. A művész még a közösség része, megbecsült, bár kissé furcsának tekintett tagja.
A konfliktus a szereplők belső életében, lelkében, és egymáshoz fűződő érzelmi kapcsolataikban zajlik. Ennek megvan az az előnye, hogy kortalanná teszi a művet, ugyanakkor a veszélye is: itt aztán könnyű eltévedni, zavaros (pl. freudista) teóriák mentén felszínes pszichologizálásokba bonyolódni.
Hesse könnyedén kikerüli ezt a csapdát: a mindentudó narrátor helyett, az egyik szereplő szájába adja a történetet.
Werther Kuhn, a zeneszerző meséli el a saját életét, barátságát és szerelmét. Az ő naiv – de belső vívódásait őszintén feltáró, és ezért hitelesnek érzett – nézőpontjából láthatunk mindent, és ezért nem hiányzik a posztmodern többszempontú megközelítése. Az író megbízik az olvasóban, abban, hogy a hiányzó, elhallgatott részeket a saját fantáziájával kiegészíti, és a saját olvasat lehetőséget teremt ahhoz is, hogy a történet értelmezését illetően a mesélővel akár teljesen ellentétes következtetésre is juthassunk.
A regény első bekezdését a Cartafilus Kiadó a kötet hátlapjára is kiemelte. Ez a részlet az egész könyv szemléletét és stílusát, és ugyanakkor a fiatal Hesse gondolkodását is igen jól megvilágítja, ezért ennek idézésével zárom ezt az értékelést. (A könyvet egyébként jó szívvel tudom ajánlani minden Hesse rajongónak, és mindazoknak, akiktől nem idegen az érzelmes, de elgondolkodtató, hagyományos irodalom.)
„Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.”

17 hozzászólás
DaTa>!
Hermann Hesse: Gertrud

Hermann Hesse tizenhat éves koromban robbant be az életembe A pusztai farkassal. Nem állítom, hogy teljesen értettem a könyvet, de akkor, ott, tizenhat évesen közte és köztem örök barátság köttetett. A pusztai farkast az azóta eltelt bő húsz évben többször újraolvastam, és ezen kívül ott van még tőle a kedvenceim polcán a Demian, A Csillagsors, a Kerék alatt. Arra a bizonyos kedvencek polcra pedig nem rakok ám akármit.
Az örök, beteljesülhetetlen szerelem és vágyódás története ez, az íróra oly jellemző filozofikus eszmefuttatásokkal. Hesséhez mindig jó visszatérni, megpihenni, vele jó nagyokat beszélgetni, egész egyszerűen végigkísért az egész olvasás során az érzés, ami olyan erősen megjelent az első oldalnál már: Ó, Hesse, drága barátom! Hiányoztál!

3 hozzászólás
Georgina77>!
Hermann Hesse: Gertrud

„A nyár véget ért, s egy sötét éjszakán, amikor szenvedélyes, vadul síró záporok ömlöttek az égből, befejeztem a nyitányt.”

A mélységből előjött belőlem, mennyire jó volt régebben Hermann Hesset olvasni. Tyűha! Mindenképp kedvenc. Annyira különleges hangulata van, és oly részletgazdag (ami megfelel zenei alaposságnak) személyiségleírásokban, azokhoz való alkalmazkodásokban, azokkal szembeni viselkedésekben, ugyanakkor saját magunk alakításában is a másik által, hogy azzal nem lehet betelni.
Ez valami fenséges volt. Üde lélekmosdatás. Igazán szívembe fogadtam a zeneszerző és Gertrud jellemének tisztaságát, nemességét, építő/gyógyító/nemesítő voltát. Számomra páratlan mű ez. Ilyet kellene kötelező olvasmánynak adni, bárki fiatal kezébe.

nana1>!
Hermann Hesse: Gertrud

Nagyon szépen megírt, finom rezdülésű kötet, oly lebegő, mint a finom halasi vert csipke. A történet önmagában nem hoz újdonságot, mert valahol belül végig éreztem olvasás közben, hogy mi lesz a vég. De az oda vezető út nagyon szépen lett ábrázolva. És kíváncsi lettem a szerző többi művére is.

Natalie_Danaisz IP>!
Hermann Hesse: Gertrud

Ha a szeretet csak alamizsna, és ettől a lélek kottát könnyezik, akkor ott a hegedűk hangja az égig ér. Gyönyörű dolgokat szül a fájdalom. Olykor pedig a halált. Ha így, ha úgy, nincs menedék. Itt nem volt feloldozás.

Aquarius >!
Hermann Hesse: Gertrud

Kuhn életét a zene határozza meg. Egy felelőtlen döntés után, fiatalon balesetet szenved, amely egész életére rányomja bélyegét. A bizonytalanság, és az önsajnálat béklyóiban őrlődik, bár időnként kompromisszumot köt a megváltoztathatatlannal. Szerelem, siker, barátság – végigkíséri az életben. Vannak benne nagyon jó gondolatok, amelyek (nálam) emelik a mű értékét. Két szuszra kiolvastam.

kékcseresznye>!
Hermann Hesse: Gertrud

Egy állandóan gyötrődő finom lelkű zenész, és egy örökké ezer fokon égő operaénekes különleges barátságáról, és életútjáról szól a regény. Van benne minden, amit szeretek: izgalmas művészvilág, sok-sok lelkizés, szerelmi bonyodalmak, mindez finom érzelmes stílusban, Hesse módra tálalva.

szöszmösz I>!
Hermann Hesse: Gertrud

Az elején túl nőies volt az írásmód. Szétbontott, túlcifrázott, jelzőkkel telepakolt, sehova sem vezető mondatok. De a mondanivaló jó, és a történet is… gondoltam. Aztán a végére valahogy ez is megváltozott.

A csillagokat néhány ütősebb mondatért adom és az irodalmi párhuzamokért, főleg a Goethe utalások miatt.

alice011>!
Hermann Hesse: Gertrud

Egyik kedvenc könyvem. Nem a legnagyobb műve az írónak, engem mégis nagyon megfogott. Rövid és könnyen emészthető, befogadható, mégis elgondolkodtató. Hozzám másrészt azért is áll közel, mert (amatőr zenészként) érzem és élem magam is a zenészek világát. nap, mint nap. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis filozofálgatós csemegére vágyik!


Népszerű idézetek

DaTa>!

Hogy az élet nehezen élhető, azt már korábban is megtapasztaltam olykor.

173. oldal

Carmilla >!

– Mi bántja?
– Minden. Nem tudok sem élni, sem meghalni. Az egészet hamisnak és ostobának látom.

DaTa>!

Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.

5. oldal

DaTa>!

El kell jutnia egy bizonyos közömbösséghez saját közérzetével szemben. Meg kell tanulnia végiggondolni: mi függ tőlem? Ennek egyetlen módja van: ha képes annyira szeretni valakit, hogy annak a másiknak a boldogsága fontosabbá válik a maga számára, mint a sajátja.

178. oldal

DaTa>!

Máig kételkedem abban, hogy az ember képes lehet saját és mások életét tudatosan alakítani. Megszerezhető a pénz, a megbecsülés, a kitüntetések, de a boldogságot, a boldogtalanságot nem tudjuk megszerezni, sem önmagunknak, sem másoknak. El kell fogadni azt, amit az élet magával hoz, bár ezt is igen sokféleképpen tehetjük. Ami engem illet, nem óhajtottam több erőszakos kísérletet tenni arra, hogy átkormányozzam magamat az élet napos oldalára, hanem el akartam fogadni azt, ami rám méretett, hogy képességeim szerint viseljem, sőt jóra fordítsam.

191-192. oldal

2 hozzászólás
Zsucsima>!

Miért is lehet az élet oly zűrzavaros, hamis és hazug, miért uralkodhat képmutatás, gonoszság, irigység és gyűlölet az emberek között, holott a legrövidebb dal, a legszerényebb zene is azt hirdeti, hogy a tiszta hangzatok harmóniája és testvéri összjátéka képes megnyitni az eget!

Első fejezet.

DaTa>!

Könnyelmű ifjúságomban először éreztem bizonyosan, hogy nem olyan egyszerű itt szeretve, ott pedig gyűlölködve, itt tisztelettel, amott lenézéssel átgyalogolni az életen és az embereken, mert a valóságban minden egymásba fonódik és egymás mellett lakozik, alig szétválaszthatóan, sőt némely pillanatokban alig megkülönböztethetően.

69. oldal

Aquarius >!

Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, […] és mindkettő szép és szükségszerű.

61. oldal

Aquarius >!

Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat – és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!

7. oldal

Aquarius >!

A sors igazságtalan, az élet szeszélyes és kegyetlen, a természetben nem a jóság és az értelem uralkodik. A jóság és értelem ugyan létezik, de csakis bennünk, emberekben, akik egyébként a véletlenek játékszerei vagyunk. Mégis lehetünk erősebbek a természetnél és a sorsnál, ha csak egy-egy órára is.

265. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Elias Canetti: Káprázat
Carl Spitteler: Imago
John Steinbeck: Édentől keletre
Thomas Mann: József és testvérei
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold
Albert Camus: Az idegen
Selma Lagerlöf: Jeruzsálem
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal
Halldór Kiljan Laxness: Független emberek