„Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.” Hermann Hesse
Gertrud 52 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1910
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hermann Hesse Cartaphilus
Kedvencelte 11
Most olvassa 1
Várólistára tette 21
Kívánságlistára tette 23
Kiemelt értékelések
A reménytelen, soha el nem múló szerelem regénye. Tévedésből vettem ki a könyvtárból, mellé nyúltam a polcon, aztán egy nap alatt felfaltam. A stílusa kissé dagályos, a cselekménye kiszámítható, de a figurái szerethetőek.
Hessének ez a harmadik regénye, vagy 10 éven keresztül írta, mégis olyan, mint egy tehetséges kezdő első munkája, amelybe mindent bele akar zsúfolni: érzelmet és értelmet, pszichológiát és filozófiát.
Száz évvel ezelőtt Németországban, ahol a történet játszódik, boldog békeidők uralkodtak. A két tehetséges művészember: Heinrich Mouth, a Don Juan-i típusú, de mély belső izzással élő operaénekes, és Werther Kuhn, a befelé forduló, örökös kétségek között őrlődő zeneszerző barátsága, és párhuzamos szerelmi szenvedélyük a regény címszereplőnője iránt, zavartalanul bontakozhat ki, külső (társadalmi) körülmények nem befolyásolják. A művész még a közösség része, megbecsült, bár kissé furcsának tekintett tagja.
A konfliktus a szereplők belső életében, lelkében, és egymáshoz fűződő érzelmi kapcsolataikban zajlik. Ennek megvan az az előnye, hogy kortalanná teszi a művet, ugyanakkor a veszélye is: itt aztán könnyű eltévedni, zavaros (pl. freudista) teóriák mentén felszínes pszichologizálásokba bonyolódni.
Hesse könnyedén kikerüli ezt a csapdát: a mindentudó narrátor helyett, az egyik szereplő szájába adja a történetet.
Werther Kuhn, a zeneszerző meséli el a saját életét, barátságát és szerelmét. Az ő naiv – de belső vívódásait őszintén feltáró, és ezért hitelesnek érzett – nézőpontjából láthatunk mindent, és ezért nem hiányzik a posztmodern többszempontú megközelítése. Az író megbízik az olvasóban, abban, hogy a hiányzó, elhallgatott részeket a saját fantáziájával kiegészíti, és a saját olvasat lehetőséget teremt ahhoz is, hogy a történet értelmezését illetően a mesélővel akár teljesen ellentétes következtetésre is juthassunk.
A regény első bekezdését a Cartafilus Kiadó a kötet hátlapjára is kiemelte. Ez a részlet az egész könyv szemléletét és stílusát, és ugyanakkor a fiatal Hesse gondolkodását is igen jól megvilágítja, ezért ennek idézésével zárom ezt az értékelést. (A könyvet egyébként jó szívvel tudom ajánlani minden Hesse rajongónak, és mindazoknak, akiktől nem idegen az érzelmes, de elgondolkodtató, hagyományos irodalom.)
„Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.”
Hermann Hesse tizenhat éves koromban robbant be az életembe A pusztai farkassal. Nem állítom, hogy teljesen értettem a könyvet, de akkor, ott, tizenhat évesen közte és köztem örök barátság köttetett. A pusztai farkast az azóta eltelt bő húsz évben többször újraolvastam, és ezen kívül ott van még tőle a kedvenceim polcán a Demian, A Csillagsors, a Kerék alatt. Arra a bizonyos kedvencek polcra pedig nem rakok ám akármit.
Az örök, beteljesülhetetlen szerelem és vágyódás története ez, az íróra oly jellemző filozofikus eszmefuttatásokkal. Hesséhez mindig jó visszatérni, megpihenni, vele jó nagyokat beszélgetni, egész egyszerűen végigkísért az egész olvasás során az érzés, ami olyan erősen megjelent az első oldalnál már: Ó, Hesse, drága barátom! Hiányoztál!
„A nyár véget ért, s egy sötét éjszakán, amikor szenvedélyes, vadul síró záporok ömlöttek az égből, befejeztem a nyitányt.”
A mélységből előjött belőlem, mennyire jó volt régebben Hermann Hesset olvasni. Tyűha! Mindenképp kedvenc. Annyira különleges hangulata van, és oly részletgazdag (ami megfelel zenei alaposságnak) személyiségleírásokban, azokhoz való alkalmazkodásokban, azokkal szembeni viselkedésekben, ugyanakkor saját magunk alakításában is a másik által, hogy azzal nem lehet betelni.
Ez valami fenséges volt. Üde lélekmosdatás. Igazán szívembe fogadtam a zeneszerző és Gertrud jellemének tisztaságát, nemességét, építő/gyógyító/nemesítő voltát. Számomra páratlan mű ez. Ilyet kellene kötelező olvasmánynak adni, bárki fiatal kezébe.
Nagyon szépen megírt, finom rezdülésű kötet, oly lebegő, mint a finom halasi vert csipke. A történet önmagában nem hoz újdonságot, mert valahol belül végig éreztem olvasás közben, hogy mi lesz a vég. De az oda vezető út nagyon szépen lett ábrázolva. És kíváncsi lettem a szerző többi művére is.
Ha a szeretet csak alamizsna, és ettől a lélek kottát könnyezik, akkor ott a hegedűk hangja az égig ér. Gyönyörű dolgokat szül a fájdalom. Olykor pedig a halált. Ha így, ha úgy, nincs menedék. Itt nem volt feloldozás.
Kuhn életét a zene határozza meg. Egy felelőtlen döntés után, fiatalon balesetet szenved, amely egész életére rányomja bélyegét. A bizonytalanság, és az önsajnálat béklyóiban őrlődik, bár időnként kompromisszumot köt a megváltoztathatatlannal. Szerelem, siker, barátság – végigkíséri az életben. Vannak benne nagyon jó gondolatok, amelyek (nálam) emelik a mű értékét. Két szuszra kiolvastam.
Egy állandóan gyötrődő finom lelkű zenész, és egy örökké ezer fokon égő operaénekes különleges barátságáról, és életútjáról szól a regény. Van benne minden, amit szeretek: izgalmas művészvilág, sok-sok lelkizés, szerelmi bonyodalmak, mindez finom érzelmes stílusban, Hesse módra tálalva.
Az elején túl nőies volt az írásmód. Szétbontott, túlcifrázott, jelzőkkel telepakolt, sehova sem vezető mondatok. De a mondanivaló jó, és a történet is… gondoltam. Aztán a végére valahogy ez is megváltozott.
A csillagokat néhány ütősebb mondatért adom és az irodalmi párhuzamokért, főleg a Goethe utalások miatt.
Egyik kedvenc könyvem. Nem a legnagyobb műve az írónak, engem mégis nagyon megfogott. Rövid és könnyen emészthető, befogadható, mégis elgondolkodtató. Hozzám másrészt azért is áll közel, mert (amatőr zenészként) érzem és élem magam is a zenészek világát. nap, mint nap. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis filozofálgatós csemegére vágyik!
Népszerű idézetek
Ha most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget.
5. oldal
Máig kételkedem abban, hogy az ember képes lehet saját és mások életét tudatosan alakítani. Megszerezhető a pénz, a megbecsülés, a kitüntetések, de a boldogságot, a boldogtalanságot nem tudjuk megszerezni, sem önmagunknak, sem másoknak. El kell fogadni azt, amit az élet magával hoz, bár ezt is igen sokféleképpen tehetjük. Ami engem illet, nem óhajtottam több erőszakos kísérletet tenni arra, hogy átkormányozzam magamat az élet napos oldalára, hanem el akartam fogadni azt, ami rám méretett, hogy képességeim szerint viseljem, sőt jóra fordítsam.
191-192. oldal
Miért is lehet az élet oly zűrzavaros, hamis és hazug, miért uralkodhat képmutatás, gonoszság, irigység és gyűlölet az emberek között, holott a legrövidebb dal, a legszerényebb zene is azt hirdeti, hogy a tiszta hangzatok harmóniája és testvéri összjátéka képes megnyitni az eget!
Első fejezet.
Könnyelmű ifjúságomban először éreztem bizonyosan, hogy nem olyan egyszerű itt szeretve, ott pedig gyűlölködve, itt tisztelettel, amott lenézéssel átgyalogolni az életen és az embereken, mert a valóságban minden egymásba fonódik és egymás mellett lakozik, alig szétválaszthatóan, sőt némely pillanatokban alig megkülönböztethetően.
69. oldal
Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat – és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!
7. oldal
A sors igazságtalan, az élet szeszélyes és kegyetlen, a természetben nem a jóság és az értelem uralkodik. A jóság és értelem ugyan létezik, de csakis bennünk, emberekben, akik egyébként a véletlenek játékszerei vagyunk. Mégis lehetünk erősebbek a természetnél és a sorsnál, ha csak egy-egy órára is.
265. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Elias Canetti: Káprázat 86% ·
Összehasonlítás - Carl Spitteler: Imago ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Édentől keletre 94% ·
Összehasonlítás - Thomas Mann: József és testvérei 92% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold 92% ·
Összehasonlítás - Albert Camus: Az idegen 91% ·
Összehasonlítás - Selma Lagerlöf: Jeruzsálem 90% ·
Összehasonlítás - Kazuo Ishiguro: Napok romjai 90% ·
Összehasonlítás - Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal 90% ·
Összehasonlítás - Halldór Kiljan Laxness: Független emberek ·
Összehasonlítás