Demian 90% 399 csillagozás

Miért nem volt egy olyan nevelő felnőtt az életemben, aki e könyvet tizenéves koromban kezembe adta???
Ez az első Hesse könyv, amit olvastam, s – utólag meg kell állapítanom – ez hiba, az enyém is, másoké is. Hesse az I.világháború idején írta ezt a regényt. amely, komoly értékválság ideje volt. A szerző útmutatást, segédkezet kívánt nyújtani mindazoknak, akik még bizonytalanok. Ezért kellett volna/ kellene mindenkinek tizenéves korban olvasni e könyvet, hogy idejében megtalálhassa saját útját. Több helyütt ráismertem saját tizenéves problémáimra, kételyeimre, gondjaimra. Számomra sem volt egy könnyen emészthető, befogadható olvasmány. Súlyos, néhol bonyolult filozófiai eszmefuttatásokkal, jelképekkel tarkított írás. Ám a mű üzenete kitűnő! Áttörni – mindenen keresztül önmagunkhoz, törekedni a legteljesebb önismeretre. (Erre biztat egyébként Knight is a Légy hű magadhoz című művében!) Nagyon ajánlom!

Kicsi koromtól szerettem a felnőttek asztalánál ülni, és csak hallgatni a beszélgetéseiket hosszú nyári estéken át… Szeretem a filozofálást, magam is töprengő hajlamú vagyok. Örülők, hogy rátaláltam Demianre, nagyon jól esett vele együtt elgondolkodni az emberben egyaránt meglévő jóról és rosszról, rágódni kicsit az élet kibékíthetetlen ellentmondásain. Nekem is megvoltak a magam Demianjei és Pistoriusai, sőt, talán Knauerem is akadt. Bár máshonnan indultam, más utakon jártak a gondolataim és természetesen máshová is érkeztem el, de az utazás közös Sinclairrel.
    Persze én sem tudtam nem észrevenni a szöveg stílusának és életfelfogásának rokonlelkűségét Thomas Mannal, akit kedvelek. Mint kiderült, a két Nobel-díjas is kedvelte egymást, levelezésüket várólistáztam, és szeretnék még Hessét is olvasni.

Végre valami olyan, ami a csontomig hatol. Annyira éreztem/értettem Sinclairt, hogy az még talán engem is meglepett. És mennyire igaz, hogy fogalmunk sincs önmagunkról, még felszínesen sem, ám hogy igazán mélyen mire vágyunk, mit akarunk, azt meg még saját magunk előtt is elrejtjük. Gyávák vagyunk, mert úgy a kényelmesebb. Inkább a napi robotba temetkezünk, vagy bármibe, ami eltereli a figyelmet arról, hogy szembe kelljen nézni önmagunkkal, a saját poklainkkal. Egyértelműen kedvenc. Olyannyira, hogy rá fog venni, hogy Nietzschét olvassak…

Gondolkodtál-e már azon valaha is,
… hogy a dolgok sokszor egyszerűbbek és nyilvánvalóbbak mindennél ;
… hogy a mögöttes tartalmakat kell keresni mindenben ;
… hogy jobb kockáztatni és minden lehetőséggel élni, amivel csak lehet ;
… hogy léteznek csodák ;
… hogy semmi sem véletlen ;
… hogy okkal álmodsz furákat ;
… hogy a lelked darabjaira rálelhetsz különböző könyvekben … ?

Ez a könyv az énem egyik része, érdemes tehát megismerkedned vele(m).
Az alcím akár az is lehetne, hogy Emil Sinclair útja önmagához, de úgy a legjobb, ahogyan van, minden a helyén van. Még mindig a szereplők hatása alatt állok és álmosan kopognak a szemeim, de megérte! @omegapolis -nak pedig örök hálám, hogy a kincseim között tarthatom számon ezt a kötetet! :)

Ez a második Hesse könyvem és egyre nagyobb kedvem van őt megismerni. Írásai szabadságra biztatnak, hogy igenis gondolhatok bármiről bármit. Nem emlékszem, vajon nekem is járt tizenévesen ennyi minden a fejemben, vagy ehhez Hessének kell születni? Ő gyakran zseni, gyakran félőrült, büszke és beképzelt, levert és megalázott, koraérett és visszamaradott, ahogy írja a könyvben. Megtalálni az értékeset és megőrizni a bátorságot.Talán bátrabban megyünk a kitaposott úton!? – ezek a kételyek kísérik őt azaz Sinclairt élete egy szakaszában. „Ha a természet denevérnek teremtett ne akarj struccmadár lenni” – ajánlja mintegy magának is. Nekem végig ez járt a fejemben:

„Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” (Példabeszédek14:12.)

A könyv ceruzával végig „fel volt dolgozva”, valakinek nagyon meg kellett értenie

Ritkán találkozom olyan könyvvel, ami nagyon fontos, komplikált mondanivalót, eszméket képes ennyire érthetően átadni. Ezer rétege van a könyvnek, ami leginkább megfogott az a felnőtté válás leírása, Emil Sinclair csontig vájó önelemzésével. Benne van minden fázis, a gyermeki boldogságtól, a duhaj világon át a közösséghez tartozás vágya és a különállóság, egyediség felismerése is. Benne van az érzékeny, gondolkodó ember tépelődése, magánya is. A művészé. A történelmi és hormonháború… Demian személye pedig magával ragadott.
Nem könnyű olvasmány, nagyon kell figyelni rá, de megéri a ráfordított időt.

Talán Dosztojevszkij Karamazov testvérei óta nem volt ennyire katartikus és megbénító érzésem egy könyv befejezése után. Becsuktam a könyvet és azóta a lelki szemeimmel csak bámulok magam elé. Hogy lehet hogy vége? És hova tovább most? Mintha megszületett volna bennen valami, de még nem látom tisztán.

Ki hitte volna, hogy ez a kis könyv lesz az, ami az eddigi „életfilozófiá(i)mat” alapjaiban megrengeti és lerombolja?
Újra fel kell építenem az egész életemet, úgy, hogy ez a könyv is benne van. Már épp kezdtem volna feladni mindent, amit vallottam és hittem, amikor pofán vágott. Jókor jött az életembe. A húsomba mart, megizzasztott, reményt adott.
Hesse zseniális. Éles határon táncolt nálam, ha még egy picit filozofikusabbra vette volna, sok lett volna, és félredobom.
Huh, nagyon kellett ez most nekem! Az öt csillag jár, és felkerült a kedvenc könyvek listájára.

Azt hiszem, most nem sikerült megtalálni Hessével a közös nevezőt. Vacillálok itt a 4 és 4,5 csillag között, az eleje nagyon tetszett, voltak benne hatalmas gondolatok, minden megvolt benne, ami kellett, de ez most valahogy nem jutott el hozzám. Majd talán legközelebb, ha újra előveszem, és le tudok lassulni az andalgó stílushoz, megfelelő érzelmi állapotban leszek, akkor majd talán jobban fog tetszeni, de most más kell ide. Ettől független várom a következő találkozást Hessével.

Túl sok gondolatot ébresztett bennem ahhoz, hogy érdemben bármit mondjak róla. Eddig csak a Narziss és Goldmundot olvastam Hessétől, kicsit féltem is az elején, hogy mivel a Demian kevésbé olvasmányos, ezért tetszeni sem fog annyira… de tévedtem. Hesse anélkül gondolkodtatja el az embert, hogy ezzel fárasztaná, vagy terhelné. Szeretem.