Az ​üveggyöngyjáték 147 csillagozás

Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Hermann Hesse életművének betetőzése ez a szimbólumokban gazdag regény, amelyért a szerző 1946-ban Nobel-díjat kapott. Szoros szellemi rokonságban áll Joyce Ulyssesével, Musil A tulajdonságok nélküli emberével és Thomas Mann Doktor Faustusával.
A történet egy képzeletbeli tudósállamban, téren és időn kívüli világban játszódik. A titokzatos, megfoghatatlan Üveggyöngyjáték a szellemi élet egyik lehetősége, absztrakt eszme, virtuóz bánásmód az emberiség teljes kultúrkincsével, játék e kincs minden tartalmával, a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez. Ugyanakkor ez a művészi és tudományos csúcsteljesítmény öncélú, s a valóságos élettől elszakított szellem pusztulásra ítéltetett.
Az utópiának ható történet soha el nem évülő kérdésekre keresi a választ, többek között arra, hogy az emberi szellemnek és az európai kultúrának mi a sorsa.

Eredeti megjelenés éve: 1943

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hermann Hesse Cartaphilus

>!
Helikon, Budapest, 2019
668 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634793199 · Fordította: Szabó Ede, Vajda Endre
>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
754 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662619 · Fordította: Szabó Ede, Vajda Endre
>!
Cartaphilus, Budapest, 2003
636 oldal · ISBN: 963930378X · Fordította: Szabó Ede, Vajda Endre

2 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 58

Most olvassa 23

Várólistára tette 212

Kívánságlistára tette 109


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

A 2015-ös Reading Challenge idején olyan könyvet kellett olvasni, amelyet pusztán a borítója kedvéért választ ki az ember. Ha volna olyan kihívás, amelyhez pusztán cím alapján kell választani, arra ezzel nevezhetnék be. Amikor először kedvem támadt rá, csak annyit tudtam róla, hogy ennél szebb címet nyolcvan évnyi kereséssel se találnék. Még azt se tudtam, hogy rajta van az 1001-es listán. Felnőttmesét akartam, azok közé éppen beillett. Utána pedig már juszt se néztem meg se a fülszöveget, se az értékeléseket.

Aki szeretné követni a példámat, annak csak annyit árulok el: a cím nem hazudik, a regény nagyrészt megfelelt a várakozásaimnak. :) Ők innentől már ne is olvassanak tovább. :)

A többiek kövessék a fehér nyulat a linket:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/06/hermann_he…

>!
Tericum, Budapest, 1996
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638453214 · Fordította: Szabó Ede, Vajda Endre
10 hozzászólás
Archibald_Tatum>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Azon gondolkodom, „mit gondolt az író”? Ha azt gondolta, amit gondolok, akkor jóformán semmit nem értek, amit meg mégis elmondok, hogy mit gondolok, mit gondolt, arra azt mondaná: „Gondolta a fene!”
Azért elmondom.

Azt is lehetne csinálni, hogy utánanézek, mit gondolt az író. Ez eleve rossz, mert akkor nem értettem meg abból a szövegből, ami arra lett volna hivatott, hogy megértsem (mit gondolt az író), vagyis rossz, buta olvasó vagyok, vagy a valószínűtlenebb, egészen valószínűtlen eshetőség, H. rossz és buta író, természetesen nem rossz író, érvénybe lép az első feltevés (összekötve a rosszat és a butát). De nem is akarok utánanézni, félek, épp azt látnám, amit gyanítok: ezotériát a köbön.

„A szememben minden idők legnagyobb regénye a Bűn és bűnhödés, mert ebben a tétel, a szereplők jelleme, cselekedeteik, gondolataik és a történet egymást erősítik, egymást formálják, egymásból következnek.”

Ezt Huxley mondta, legalábbis úgy emlékszem, nem találtam meg, ahol gyanítottam fellelhetőségét, azért idézőjelbe tettem, hadd keljen önálló életre a virtuális térben. Ha ettől jó vagy rossz egy regény, akkor Az ü. nagyon rossz regény: a szereplők jelleme túl steril, a beszélgetések, a tulajdonképpeni jelenetek arra valók, hogy kifejtsék tételeiket, részemről semmi kémia, a Dubliners-t is olvasgattam párhozamosan, ott mintha magam is a jelenetben lennék, együtt éreztem a szereplőkkel, itt, ha beszéltek, esszéiket olvastam. A híres jellemfejlődés ugyanennek az áldozata, megtudom, hogy fejlődött, igaz, semmi ív, semmi pszichológiája, ill. nekem kéne összeállítanom azt, főleg a betoldott, mármint a „törzsszöveg” mögé betoldott versek és három elbeszélés alapján ('sten bocsássa meg, erről Rejtő jut eszembe, állítólag sokat vitatkozott a kiadójával, mindenképpen a regény mögé akarta illeszteni Troppauer Hümér verseit), de a legutolsó jelenettől eltekintve valami lagymatag sterilitással éli meg Knecht a jeleneteket, az életét (miközben igen gyakori pl. az elhivatottság kifejezés a szövegben). Tk. van egy helyen egy hatalmas döccenés, ott tudtam meg, hová is tart ez az élet. (Ha jól értem, 10 éven át írta H., újságban jelentek meg az egyes fejezetek, ez sok mindent megmagyaráz.)

„Tulajdonképpen mi is az a „regény”? Annyi ember beszél a regényről, vagy „az íróról”, mintha egyáltalán lehetne általánosságban beszélni róluk.”

Ezt ott találtam, ahol a föntit kerestem. Ezt biztosan Huxley mondta, és ha erre vagyok tekintettel, akkor meg igen jó regény Az ü., egyszerűen mert érdekes esszék és tanmesék vannak benne egészen kivételesen gyönyörű nyelvezettel tálalva. Meg fogom szerezni ezt a könyvet, de nem azért, hogy még egyszer elolvassam, hanem csak azért, hogy néha, amikor szép és érdekes szövegre szottyan kedvem, pár oldalt lassan és élvezettel elolvassak.

Ez egy disztópia, és íme, a legnagyobb problémám: H. épít egy jövőbeli világot – ahol valami miatt az emberek már nem emberszerűek – a gond csak az, hogy mintha evvel az elbeszélő (H.?) nem lenne tisztában, vagyis mintha H. normálisnak tekinten olyan jelenségeket, amelyeket én nem tudok. spoiler spoiler

De könnyen lehet, tévedek, ezért is kellett volna mindennek utánanézni, lehet, H. végig ironizál, vagy elitolvasókra számított, akik értik, hogy az emberek miért éppen úgy emberszerűtlenek, miért formálódott így át az emberi természet és erkölcs több tízezer év után hirtelen – sajnos én nem ezt az alkotói szándékot érzékeltem, nekem úgy tűnt, amit kifejt, azt komolyan is gondolja, és akkor gonoszul azt is mondhatnám, a nagy üzenet az, hogy ha valami problémád van: meditálj egyet.

8 hozzászólás
Lunemorte P>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Jó gondolatok összezárva egy terjedelmes könyvben regénynek álcázva. A gondolatok egy idő után tömörek és lényegtelenné mállanak, a legyet is kiszúrod a plafonon, az is izgalmasabban zizeg az ősz adta lassú ritmusában. Mondta a mesterem, hogy meditáljak. Jó. De hogyan tovább? Ez a kötet nem ad válaszokat, csak lehetőségeket – egy ideig. Egy idő után elengedi kezed a szerző és indulhatsz a magad útjára. Ha szerencsés vagy, egy tiszta forrásban (a tudás forrásában) megleled az igazságot. Mosakodj meg vele alaposan! S ha ezek után is úgy érzed, hasznos útmutatás volt számodra ez a kötet, hát rajta, főzz le egy jó erős kávét és dalold az elfeledett éneket! Reméljük, nem tér vissza előző életed.

vargarockzsolt>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Most örülök, hogy Thomas Mannt olvastam ez előtt (Varázshegy). Mindent, amit abból hiányoltam, itt megtaláltam. A legegyszerűbb (és persze lehet hogy a legnehezebben érthetőbb) azt mondani hogy ennek a regénynek örök érvényű gondolatai vannak a másikhoz képest. Nem egy megregényesített művelődéstár, nyögvenyelős tudálékosság (bocs Thomas Mann) hanem költészet, filozófia és irodalom egyszerre.

9 hozzászólás
tgorsy>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

A könyv egyértelműen öt csillagos. Olvasás közben éreztem, h. valami nagyon fontos, jelentős dolgot tartok a kezemben. De azt is láttam, h. én ezt nem értem. Mint a gyöngykagyló: tudom, h. ott van benne, de nem nyílik. Időnként bele – belekukkanthattam, de leginkább zárva maradt.
Ugyanaz a témája, Mint a Faustus doktornak (Th. Mann) és a manni stílus sokkal nehezebb, mégis számomra az kézzel foghatóbb. Igaz Manntól majdnem mindent olvastam Hessétől viszont ez volt a második.
Lehet, h. egyszer majd visszatérek.

5 hozzászólás
formanella>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Nehéz egy olyan könyvről írni, ami ennyire az enyém, ami ennyire saját élmény (Hessének bizonyára sikerülne ez is), főleg, ha a könyv, az elolvasása után űrt is hagy maga után. A Sziddhártához hasonlóan, azért szippantott be a könyv, mert egy egyéni életúton keresztül folyt a története, és olyan mélységeken keresztül, amelyhez könnyen tudok kapcsolódni. Már a gyermek Knechthez elkezdtem kötődni és ez az érzés hűségesen ott maradt az utolsó oldalakig. Abban az időszakban pedig, amíg olvastam, egy másik dolog is folyton a fejemben járt: hogy összeférhet egymás mellett a spiritualitás és az intellektus, és Hesse számomra ettől válik példaképpé és biztonságot nyújtó gondolkodóvá.
Annyi rétege van a könyvnek, s a fülszöveg tömör, az európai kultúra sorsáról szóló kijelentése, valójában csak egy apró töredéke mindannak a gazdagságnak, amivel az Üveggyöngyjáték ajándékozza meg olvasóját. És a rétegek hosszú során egy dolog az állandó ebben a műben, a Jin és a Jang játéka, a harmónia és az összhang. A mester és tanítványának viszonya, az intellektus és ösztönélet harca, avagy harmóniája, a rész-egész (Kasztália és a világ viszonya, a történelembe illeszkedése), Designori figurája, aki a két alapelvet összegzi, aki a test és a lélek, az eszmény és a valóság szimbóluma, és nem utolsó sorban Knecht élettörténete.
Hesse le sem tagadhatná, hogy Junghoz járt analízisbe. A Selbst keresése, és az út, ahogy egyre beljebb kerülünk önmagunkban és egyre közelebbivé válik legbelsőbb önmagunk, ez Knecht útja.
A könyv végén található három elbeszélés is lebilincselt és csak fokozta a rossz érzést, hogy ez a könyv is elmúlt… Ami viszont ott maradt, sok gondolat, születő ébredés és segítség ahhoz is, hogy még inkább megértsem az értelmiség felelősségét a felnövekvő generációk terelgetésében, és azt, hogy a valódi spiritualitás ott van a hétköznapokban, az iskolában, a szomszéd Jolikában, a virág ültetésében, az időjárásban.

anesz P>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Ha csak ezt az egy könyvet olvastam volna az 1001-es listáról, már akkor megérte volna! Nagy szerelem lett. Ezt olvastam először az írótól, és a többit csak félve kezdtem el, mert arra gondoltam, hogy ezt nem lehet überelni. Mint utólag kiderült, igazam volt. Ha nagy szavakat akarnék használni, akkor azt mondanám, hogy a 20. század egyik csúcsműve.
Mi is az üveggyöngyjáték? Önismeret, elefántcsonttorony. Erősen megjelenik a műben a vezetők felelőssége. Mi a történelem értelme? Ilyen volumenű kérdéseket boncolgat Hesse.
Rettenetesen szerettem olvasni, nagyon jó a stílusa is, engem teljesen magával ragadott. Itt a példa, hogy hogyan lehet a szépirodalmat élvezetesen – és fogyasztásra alkalmasnak – megírni.
Egy fantázia szülte világot rajzol elénk Hesse nagyon hitelesen.

ujhelyiz P>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Úgy érzem, ezt a könyvet jókor kezdtem el olvasni. Nem sokkal azután, hogy átverekedtem magam az Ulysses-en (és felhánytorgattam az öncélú műveltségcsiszolgatását) és azután, hogy olvastam egy csomó cikket a legkülönfélébb AI és ajánlórendszerek témában, Az üveggyöngyjáték teljesen aktuális.

A könyv egy képzeletbeli önéletrajz, amit egy jövőbeli kutató ír meg a kasztáliai üveggyöngyjátékos rend egyik mesterének az életéről, bemutatva, hogyan került a rendhez, milyen hatások érték előtte és közben, és követi az eseményeket egészen a mester haláláig. Mindeközben nagy vonalakban bemutatja az üveggyöngyjátékot, ami legjobb értelmezésem szerint valamiféle virtuóz összegzése az emberiség teljes történelmének és művészeti eredményeinek, és azt, hogy a játék művelői hogyan képviselik az egyetemes kultúra csúcsát.

A jövőbeli kutató érdekes kettősséget vitt a könyvbe. Egyrészt tudjuk, hogy a mester életének volt számottevő hatása az első pillanattól kezdve, ami segít abban, hogy az első pillanattól kezdve érdeklőve nézzük az eseményeket. Másrészt viszont nem egyértelmű, mennyire lehet hinni a narrátornak: többször is kifejti, hogy nem is ismerte Knechtet és nem tud beszámolni emiatt a részletekről, másfelől rendszeresen beszél arról, hogy hogyan gondolkozott, miért tett ezt vagy azt. Ennek a kettősségnek nem tudom eldönteni, hogy mekkora volt a szerepe a könyv filozófiájának megértéséhez, például van-e egy második réteg a könyv elsődlegesen sulykolt filozófiája mögött, tudatosan félremagyarázza-e a mester eredményeit.

A könyv maga pedig abszolút aktuális kérdéseket feszeget. A nagy tudású üveggyöngyjátékosok az emberiség tudásának hatalmas rendszerét látják át és dolgozzák fel, ugyanakkor nem kifejezetten képesek új alkotások megalkotására (tény, ez nem is céljuk), hasonlít a modern, gépi tanuló- és ajánlórendszerek eredményeire, amelyek akár képesek meglevő alkotásokat akár teljesen átdolgozni. spoiler. És ezekkel úgy néz ki együtt kell élnünk.

Modern szemmel teljesen érdekes, ahogy a narrátor a „tárcairodalomról” beszél: olyan művek, ahol (akár nemes) szerzők tudományos nehezen értékelhető dolgokról beszéltek, és ezzel leértékelték a tudást önmagát. Kíváncsi vagyok, mit szólna napjaink bulvársajtójához, netán az explicit álhíreket is leíró oldalaihoz. Bár lehet, hogy igazából erre gondolt írás közben.

A regénynek volt pár aspektusa, ami személyesen is érintett, hiszen a rend belső viselkedése nem kicsit emlékeztet a modern akadémiai életre (legalábbis ahogy én láttam). A doktorandusz élet kérdései közül legalábbis felismerhető az imposztor szindróma (ami könnyen kialakul, ha az ember magát állandóan a legokosabb emberekhez hasonlítja :) ), mi az akadémia célja (például alap – és alkalmazott kutatás). Jó érteni, hogy nem feltétlen mai problémákról van szó, és azzal szembesülni, hogy 50 éve erre a problémára mit találtak ki.

Mindent egybevetve, nagyon érdekes és tanulságos olvasmány, amelyben egy lehetséges jövőképet mutat a tudománynak. Sajnos ez a jövőkép nem jár tökéletes, kövezett úttal, de legalább ad egy-két útjelző táblát, amire lehet figyelni.

Annamarie P>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

Korábbi olvasásom, igazságtalan lenne így értékelnem.
Annyit mindenképp elmondhatok, hogy igazi szellemi kaland az olvasása. Biztos, hogy harmadszorra is el fogom olvasni Josef Knecht bámulatos önéletrajzát a nagy játékról, ami egész életét átöleli.

Vladi>!
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték

A csillagozásom úgy jött ki, hogy a könyv nagyja 3.5 csillag lenne, viszont a végén lévő két életút közül A gyóntatóatya négy csillag, az Indiai életrajz pedig öt csillag, és az menne egyből kedvencnek is, ha külön kiadvány lenne. Ha az egész könyvet nem feltétlenül, de azt mindenkinek nagyon ajánlom elolvasásra.


Népszerű idézetek

csillagka P>!

Közülünk mindenki csak ember, csak egy kísérlet, útbanlevés. De útján arrafelé kell tartania, ahol a tökéletes van, a középpontba kell törekednie, nem a peremvidékre.

94. oldal

Nílkantha>!

…a cselekvés könnyebben elviselhetővé tesz minden helyzetet.

365. oldal, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2003

csillagka P>!

Történelemmel foglalkozni, kedves barátom, nem tréfadolog s nem felelőtlen játék. Történelemmel foglalkozni, ez feltételezi annak a tudását, hogy ezzel valami lehetetlenre s mégis szükségesre s nagyon fontosra törekszünk. Történelemmel foglalkozni annyi, mint átengedni magunkat a zűrzavarnak s mégis megőrizni hitünket a rendben és értelemben. Nagyon komoly feladat ez, fiatalember, s talán tragikus feladat is.

199. oldal

formanella>!

Talán nem állunk olyan rosszul ezzel a meg nem értéssel. Az biztos, hogy két nép és két nyelv sohasem értheti meg úgy egymást, közléseiben nem lehet olyan bensőséges, mint két egyén, aki ugyanahhoz a nemzethez és nyelvhez tartozik. De ez nem ok arra, hogy lemondjunk magunk megértetéséről és a gondolatok cseréjéről. Akik egy népből valók, és egy nyelvet beszélnek, azok közt is vannak olyan korlátok, amelyek akadályozzák a teljes gondolatcserét és a teljes, kölcsönös megértést: a műveltség, a neveltetés, a képesség, az egyéniség korlátai. Monthatnánk, hogy elvileg a földön minden ember megértetheti magát mindenki mással, de azt is mondhatnánk, hogy a világon egyáltalán nincs két olyan ember, akik közt igazi, hézagtalan, meghitt közlés és megértés lehetséges volna.

303. oldal (Tericum)

6 hozzászólás
palastim>!

Ha béke van a világban, ha minden dolog nyugalomban van, ha változásaikban a felsőbb parancsokat követik, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan a maga oka. Az egyensúlyból jön létre. Az egyensúly a törvényből, a törvény a világ értelméből keletkezik. Épp ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte a világértelmet.
A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán.

31. oldal

Nílkantha>!

…veszélytelen utakra csak a gyöngéket küldik.

87. oldal, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2003

Nílkantha>!

…minden kezdetnek varázsa van…

407. oldal, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2003

Nílkantha>!

…minden indulásban varázs rejlik,
Mely véd minket és megsegít, hogy éljünk.

408. oldal, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2003

csillagka P>!

Amit a klasszikus zene kifejez, ezt jelenti: tudás az emberlét tragikumáról, az emberi sors elfogadása, bátorság, derű!

49. oldal

Lunemorte P>!

Ebből az egészből nincs kivezető út, s aki magasabbra hág, és nagyobb feladatokat kap, az nem lesz szabadabb, csak egyre felelősebb lesz.

103. oldal, Cartaphilus (2012)

Kapcsolódó szócikkek: felelősség

Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Edwin A. Abbott – Olof Johannesson: Síkföld / A nagy számítógép
Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij: Mit tegyünk?
Ljuben Dilov: Az Ikárosz útja
Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás
Stanisław Lem: Magellán-felhő
Farkas Tiborc: Vadidegen
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Günter Grass: A bádogdob
Mészáros László: Nitta