A ​pusztai farkas 318 csillagozás

Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas Hermann Hesse: A pusztai farkas

„… Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Steppenwolf az a könyvem, amelyet gyakrabban és alaposabban félreértettek, mint bámely másikat… Ezek az olvasók mintha teljesen átsiklanának azon, hogy a pusztai farkas és kétes élete fölött is létezik egy másik, magasabb, örök világ is; a "Traktátus” és a könyv minden olyan része, amely a szellemről, a művészetről és a „halhatatlanokról” szól, pozitív derűs, egy személy és idő fölötti hitvilágot állít szembe a pusztai farkas szenvedéseivel… Természetesen nem írhatom elő – és nem is kívánom előírni – az olvasónak, miként értse elbeszélésemet… De azért jobban szeretném, ha sokan észrevennék, hogy a pusztai farkas története egy betegséget és krízist mutat be ugyan, ez azonban nem a halálhoz, a pusztuláshoz, hanem ellenkezőleg a gyógyuláshoz vezet." Hermann Hesse

Eredeti mű: Hermann Hesse: Der Steppenwolf

Eredeti megjelenés éve: 1927

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2015
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632274645 · Fordította: Horváth Géza
>!
Cartaphilus, Budapest, 2010
294 oldal · ISBN: 9789632661759 · Fordította: Horváth Géza · Illusztrálta: Gunter Böhmer
>!
Cartaphilus, Budapest, 2003
300 oldal · ISBN: 9639303755 · Fordította: Horváth Géza

5 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Harry Haller


Kedvencelte 97

Most olvassa 38

Várólistára tette 210

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Nagyon meglepett, mekkora kultusza van a molyos ismerőseim között nemcsak A pusztai farkasnak, hanem magának Hessének is. Eleinte szkeptikus voltam vele – az „előszó” például tetszett, Harry ömlengése magáról, majd mindennek a megismétlése a varázslatos kiadvány által annyira nem, de amikor felbukkant a színen Hermina és Pablo, már éreztem a mű nagyszerűségét. Letenni igen nehéz, még annak dacára is, hogy meglehetősen sűrű olvasmány, és a cselekményben haladva egyre inkább eluralkodik az emberen egyfajta becsapottságérzés – a döbbenet, hogy a valóság helyett sokkal magasabb szinteken kell értelmeznünk a leírtakat, és végül sosem fogjuk megtudni, az író hol választotta el a fantázia, a metafizika, és a szürke hétköznapok univerzumát… (nem vettem elég komolyan a mágikus realista címkét). Szóval olyan németes az egész. Varázslatosan nyomasztó…

Hesse szerint regényét rendszeresen félreértelmezték, de legalábbis elkövették azt a hibát, hogy a legtöbb figyelmet – avagy a kizárólagos figyelmet – Haller személyére irányították. Ez valahol érthető, hiszen a történet felkínálja a lehetőséget az elidegenedett ember számára, hogy ideológiai hátteret, sőt, figyelemreméltó skatulyát találjon magának sikertelen útkeresésének idejére. Ő lehet ugyanis a pusztai farkas. Ilyen tekintetben a kötet érthetően vált kultikussá, mert az egyéniség szerepe az idők során egyre fontosabb lett, az elidegenedés magasztosságából táplálkozó modern ego pedig a mindennapi életünk főhősévé vált. De ha Hesse tanácsát elfogadva félretesszük Harry karakterét, elmélyedhetünk kicsit magában a világban is, ami megszülte a félig ember, félig pusztai farkas alakját…
Ez a világ pedig a húszas évek Németországa, ahol a háború utáni generáció próbálja kiélvezni az életet, amíg még lehetséges, miközben újabb sötét fellegek gyülekeznek az égbolton – szerintem Hesse pusztai farkasa nem elsősorban a kafkai kisember környezetéből szakadt ki, hanem abból a frusztrált és megmérgezett német közéletből, amely bosszúszomjasan várta a lehetőséget, hogy újra naggyá váljon. Ezt láthatjuk például az idős professzor lakásában, ahol Harry az utolsó lökést kapja az élettől – hogy aztán Hermina karjaiba sodródjon. Tehát burkoltan, nagyon elrejtve, de van benne egyfajta antifasiszta él is.

A pusztai farkas rémesen érdekes, nagyon hangulatos és sokféleképpen értelmezhető mű. Nem tartom hibának, hogy az emberek többféle következtetést is levonnak belőle, különösképpen akkor nem, ha valakinek esetleg segíthet túlélni egy olyan közegben, ahol nem találja igazán a helyét – ez alighanem sokunknak ismerős élmény lehet. A kulturális hatása olyan nagy, hogy arról külön könyveket lehetne írni, úgyhogy ha másért nem, jelentősége miatt mindenképpen érdemes egyszer elolvasni.

>!
Helikon, Budapest, 2015
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632274645 · Fordította: Horváth Géza
>!
DaTa P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Hermann Hesse szívemnek nagyon kedves író, tizenhárom regényét olvastam, némelyiket többször is. Mint a Pusztai farkast, amit legelőször még tizenhat éves kamaszként (alig értve belőle valamit, mégis borzongva, ellenállhatatlanul vonzódva a sorokhoz) magyarul, majd a főiskola alatt németül, és olyan 8-9 éve újra magyarul olvastam el.

@Ákos_Tóth moly néhány hete jutott el ehhez a regényhez, és @Annamarie-val együtt a molyon mindkettőnkből önkéntelenül kitört, Ó!. És megszületett a vágy, ezt bizony újra elő kell vennünk nekünk is, kezdjük januárt Hesse barátunkkal.

Én ilyen firkálós típus vagyok. Nálam a könyvekben alig olvasható, macskakaparásos lábjegyzetek vannak, felkiáltójelek, aláhúzott szavak, mondatok, szövegkiemelővel megjelölt részek. Nekem a könyv mint tárgy nem szent, a mondanivalója, a tartalma viszont annál inkább az. Így a pusztai farkas is már kicsit viseltesebb darab. Ami igazán érdekes volt, elgondolkozni bizonyos részeken, ezt vajon annak idején miért húztam alá, jelöltem meg, és más részeket meg miért hagytam abszolút érintetlenül. Nagyon érdekes látni, milyen életszakaszban mi az, ami igazán megérint.

A pusztai farkas nem könnyű olvasmány, Hesse egyik legvitatottabb darabja, melynek magyarázására, megfejtésére már sokan próbálkoztak. Én ilyesmibe nem mennék bele, szerintem mindenkinek mást és mást mond ez a regény. Elolvasni viszont piszkosul ajánlom. Én meg ismét azt az érzést kaptam meg belőle, mint a korábbi olvasásoknál is, igen, már akkor, tizenhat éves kis tacskóként is, hogy én kicsit bizony pusztai farkas vagyok. És igen, vele együtt én is,

Ha egy ideig örömök vagy fájdalmak nélkül élek, és az úgynevezett jó napok langyos, poshadt elviselhetetlenségét szívom magamba, gyermeki lelkem szenved és gyötrődik, rozsdás, hálát zengő kintornámat az álmatag elégedettség-istenség elégedett képébe vágom, és inkább választom a kínokat, mint ezt az egészséges szobahőmérsékletet. Ilyenkor vad gerjedelmem támad magasztos érzelmekre és szenzációkra, acsarkodom a sivár, sekélyes, szabályozott és sterilizált életre (…)

Hesse az egyik legnagyobb huszadik századi írózseni. Olvassátok!

1 hozzászólás
>!
csillagka P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

A szabadság az, ha félelem nélkül tudsz élni. Valamikor késői tinédzser korban, mindenkinek le kellene ülnie önmagával egy őszinte, tisztázó beszélgetésre, eldönteni mit is szeretne az élettől. Minden pillanatban hajlandó e feláldozni magát a látszatért, a megbecsülésért, a előmenetelért vagy hagyja a fenébe és olyanná válik amilyen lenni szeretne és nem törődik a közönség szeretetével. A szerepjáték egy életen át borzasztó megterhelő, sajnos nem is mindenkinek ajánlott, főleg ha az alaptermészete nem idomul a konvenciókhoz, ilyenkor jön előbb utóbb a pótcselekvés, a drog vagy alkohol… Inkább maradok farkas mint, boldogtalan reszkető.
Woodstock után születtem, már csak lélekben lehet hippi, de a szabadság mindenkinek megengedett, ez utána a könyv utána még inkább. Nekem tetszett és örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Hiszen tudjuk ha:
" Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája! " (Hobo)

>!
Kozmikus_Tahó
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Vannak könyvek, amelyek érzelmileg érintenek meg.
Vannak, melyek új gondolatokat adnak.
Vannak olyanok is, amik cselekvésre, változtatásra sarkallnak.

Ha bármelyiket elérte velünk egy könyv, arról – azt hiszem – mondhatjuk, hogy igazán jó olvasmány.

Az olyan könyvek viszont, amik egyszerre mindhárom módon képesek hozzánk eltalálni, remekművek.
Nekem A pusztai farkas remekmű.

2 hozzászólás
>!
Oriente P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Kicsit elmebeteg könyv, de a legjobb értelemben.
Az öntudat vitája önmagával.
Az emberi személyiség összetettségéből fakadó csillapíthatatlan szorongás belső monológja, ami a könyv utolsó felében materiálisan kivetül a mágikus színház szobáiban.
Nehéz okosat írni róla, feszített, nyomasztott, mégis mélyen ismerősen csengett és lekötött szinte minden sora. Hadd kölcsönözzem inkább a mágikus színház sakkmesterének szavait: „Ahogyan magasabb értelemben minden bölcsesség alapja a paranoia, úgy a művészet és fantázia a skizofréniával kezdődik”.
Na, erről szólt ez a könyv. :)

6 hozzászólás
>!
Annamarie P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Hermann Hesse áll eddig legközelebb hozzám, mint író. (Természetesen Kőrösi Zoltán mellett)
Vannak dolgok, amik megkövülnek egy kicsit az emberben. Így ez a kedvenc dolog is. Nem is nagyon merjük ezt megkapargatni. Mert mi van, ha azóta már túlnőtt rajtunk. Ha már nem ugyanazt jelentenek a sorai számunkra, mint régen. Megdöbbentő volt számomra is, hogy most, amikor átnéztem, kiderült, hogy Hesse húsz könyvét olvastam már. De az elmúlt 8 évben csak azt a kettőt, amit idén olvastam.
A pusztai farkas újraolvasás volt. Meg merem kockáztatni, hogy több, mint huszonöt éve vettem először a kezembe. Nagyon nagy idő ez. Ráadásul épp abban az időszakban, amikor én is két világ közötti voltam.

Hesse pusztai farkasa Harry Haller, egy negyvennyolc éves, öregedő tudós ember, aki meglett kora ellenére is, két világ között ingadozó léleknek tartja magát. Érzi bensőjében az ösztönlényt, az elvonulót, a magányosat, az feloldódni képtelent, és benne él egy polgári ember, aki képes észrevenni és értékelni a rendet, és összhangot. A Harryben élő kettősség nagyon jó megjelenése a könyvben a szobájában levő káosz, és a lakhelyéül választott tüchtig bérház hangulata. Tulajdonképpen ennek a két erőnek a csatározását jeleníti meg a szerző egy lázálmos, vizionált alternatív világban, ahová Harry eljut.
Az 1927-ben megjelent könyvet a kábítószerezés bibliájának tekintették, leginkább az Egyesült Államokban, a beat nemzedék körében. Az 1969-es években havi 360 000 példányt adtak el belőle. Óriási siker lehetett. De vajon miben állt, és áll ma is a sikere?
Hesse ebben a művében egy olyan, addig érintetlen területhez közelített, ami nagyon is mindennapi életérzése az embernek. Amikor megtapasztaljuk, hogy nem alkotunk egységes arculatot, amikor ellentétes vágyak tombolnak bennünk, amikor „a jót akarom, de a rosszat cselekszem”, vagy annak átélése, hogy az ember folyamatos változik. Nem nehéz egy ilyen szituációban körön kívülinek érezni magunkat, egy leszakadtnak, egy meg nem értett, pusztai farkasnak. Legerőteljesebben talán épp a kamaszkorban tombol ez az életérzés, amikor oly nagyon vágyunk a megértésre, az egységre.
Érdekes, hogy Hesse mégis egy idősödő férfit használ, aki azt gondolnánk, hogy eljutott már személyiségfejlődésének arra a szintjére, ahol kellően megtapasztalta ezt az emberi sajátosságot, és megtanulta kezelni is ezt. De nem. Épp ez mutatja a dolog horderejét. Még egy Harry Hallernek is meg kell tanítani, hogyan szabadítsa fel magában azt, amit el akar fojtani.
Itt viszont nagyon könnyen félre lehet értelmezni a könyvet. Ezt már Hesse saját korában is megélte. És eljutottunk oda, hogy másrészről, miért lehet ilyen sikeres A pusztai farkas? Ugyanis sok mindent bele lehet magyarázni ebbe a ködös, ki tudja mi a valóság és mi a képzelet világba. Mi marad a vágy szintjén, és mi valósul meg belőle?
Természetesen az én értékelésem is csak egy ilyen lehetőséget vázolt fel.
Olvassátok, és döntse el ki-ki maga, hogy mi is ez a könyv?
Nekem most mindenképp kevesebbet jelentett, mint a korábbi olvasáskor.

>!
AeS P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Jártam egyszer egy fiúval, aki magát valamiféle társadalmon kívül állónak, magányos farkasnak, emberek között is felettük állónak érezte. Nagyon fiatal voltam, és ez nagyon imponálónak tűnt akkor spoiler. Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, attól féltem, hogy a pusztai farkas pozitív hősként, követendő példaként áll majd előttem, és már előtte borzongtam, hogy mennyit vesz majd ki belőlem, aztán mégsem így alakult. Szerencsére.
Nevessetek, emberek. Nevessetek, amíg lehet, nevessétek ki a világot, a többi embert, meg persze saját magatokat is. Tudjátok, „akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes”. Ebben a szellemben!

4 hozzászólás
>!
Lara
Hermann Hesse: A pusztai farkas

A könyv közepe táján eszembe jutott az Utas és holdvilág, és ettől fogva a két regény képei együtt peregtek előttem, mert annyi hasonlóságot találtam közöttük. A férfi és a nő princípiuma, a halál misztériuma, az önmagunk keresése és az önmagunktól való menekülés együttes jelenléte, a konvenciók megtagadása – ezek olyan motívumok, amik Szerb Antal regényében is központi szerepet játszanak. Emellett a főszereplő főbb jellemvonásai és cselekvései, érzései (introverzió, szorongás, halálvágy, viszolygás a konvencionális élettől, vágy idegen élmények és új szerelmek iránt… stb.) is az Utas és holdvilág Mihályára emlékeztettek. Tetszett, ahogy átszőtte a regényt ez a rengeteg kettősség, különösen azért, mert ezek legtöbbször egyszerre vannak jelen. „Néha furcsán összekeveredett bennem a régi és az új, fájdalom és kéj, félelem és öröm. Egyszer a mennyekben jártam, másszor a pokolban, de általában egyszerre mindkét helyen.” Azt hiszem, sokan éreztünk már így.
Érdekes volt, hogy Hesse azt írja, általában egységesnek akarják gondolni magukat az emberek, annyira, hogy ez a kérdés szintén központi szerepet kap a regényben („mintha veleszületett kényszerképzete diktálná az embernek, hogy énjét egységesnek lássa.”) Még nem jutott eszembe, hogy bárkinek egységesnek kéne lenni, hiszen olykor ellentmondásba kerülünk önmagunkkal, vagy meglepjük saját magunkat; ha egységesek (és ezáltal könnyen kiismerhetők) lennénk, akkor elég unalmas lenne az élet. Bár az is igaz, hogy abban a történelmi helyzetben, amiben A pusztai farkas született, vagy úgy is mondhatom, hogy a regény jelenében, igencsak aktuális volt ez a kérdés, mert a a szélsőségek egységesnek és egyszerűnek akarják látni és láttatni az egyént, ideológiájuk szerint.
Az első kötetem volt a szerzőtől, és szerencsére ezúttal jól választottam. :)

3 hozzászólás
>!
ppeva P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Vannak még lemaradásaim. Ez volt az első olvasásom Hermann Hessétől. Nem tudom, fiatalon mit szűrtem volna le, mit értettem volna meg belőle. Talán jobb volt, hogy csak most találkoztam a pusztai farkassal…

>!
kaporszakall P
Hermann Hesse: A pusztai farkas

Ezt a regényt nem a legjobb életkorban olvasom: materialista cinizmusom nem értékeli annyira, mintha a meg nem értettség mocsarában senyvedő kamaszként kerül a kezembe. Ezzel együtt nagyra becsülöm Hesse romantikus világszemléletét – ugyanakkor a regény első felének esszészerű önelemzése untatott.

Stílusát tekintve – bár az igazán nagy szerzők csak nehezen besorolhatók – a szecesszió és az expresszionizmus határmezsgyéjére tenném ezt a művet, egyúttal megjegyezve, hogy mindkét irányzat a romantika poszthumusz gyermeke a szememben. És Hesse hangja bővelkedik romantikus elemekben, amit a legtöbb kritikus ’lírai’ vagy ’költői’ jelzővel helyettesít. Csakhogy ez nem egyéb, mint mismásolás: a költői nem feltétlenül romantikus; mit szólnánk pl. ehhez a hasonlathoz: Hesse éppoly költői, mint Kassák Lajos…?

Szóval maradjunk csak a romantikánál – nem szégyen az! A pszichedélikus jelenetek, a húszas évek német és Hesse egyéni válsága mind ebben a köntösben jelenik meg. A depresszió életérzésén átszűrt sötét nagyvárosi miliő is. Azt elhiszem, hogy a bestseller különböző műfajai a romantika eszköztárát ormótlanra dagasztva napjainkra a jelzőt gyanússá tették, de a XX. század elején még a legjava művekre sem vetett rossz fényt a ’romantikus’ címke.

Ami az értelmezést illeti: ahány olvasó, annyiféle. Nekem az ’elkésettség’ jutott eszembe: a depressziós főhős (képzeletben?) kijavítja azokat a hibákat, melyeket korábban elkövetett, pontosabban: bepótolja azokat a fontos dolgokat az életben, amiket korábban elmulasztott. A regény második (élvezetesebb) felében Hermina és Pablo segítségével a húszas évek kavargásában tanulja meg élvezni az anyagi világ örömeit. Ennek ábrázolása (a prostitúcióé is) meglehetősen idillikus – összevetve az Isherwood/Bob Fosse-féle Kabaré hangulatával, vagy pláne ezzel a festménnyel:
http://www.abcgallery.com/G/grosz/grosz21.html

A regény – a túlzottan fejtegetős bevezető rész (A pusztai farkas traktátusa) kivételével – így is tetszett. Mégis jobban kedvelem a Narziss és Goldmundot, és a szerző némelyik elbeszélését. A Sziddhárta pedig még hátravan…


Népszerű idézetek

>!
EleoNórra68

Tanulja meg komolyan venni az arra érdemeset, a többin meg nevessen!

1 hozzászólás
>!
csillavirág

Ez a primitiv, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát…

197. oldal

2 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Hogyan is ne lennék hát pusztai farkas, rongyos remete egy olyan világban, amelynek egyetlen céljában sem osztozom, melynek egyetlen öröme sem az enyém!

>!
csillagka P

(…) vágyakozni sokkal könnyebb, mint az elszenvedett tapasztalatokból levonni a tanulságot.

99. oldal

4 hozzászólás
>!
_natalie_ I

… és ha legalább egyetlenegy őszinte, komoly szót tudna bárki is szólni a gyász és elkeseredés hangján erről a pusztuló világról, de senki sem képes rá, mindenki csak zavart vigyorral ácsorog a sír szélén.

101. oldal

>!
Azazello

Az állatok – folytatta – többnyire szomorúak. És ha az ember nagyon szomorú, na nem fogfájás miatt, vagy azért, mert elvesztette a pénztárcáját, hanem mert megérzi a valóságot,az egész életet,akkor hasonlít egy kicsit az állatokhoz,szomorú, de igazabb és szebb, mint máskor.

3 hozzászólás
>!
losdeftones

Ahogyan magasabb értelemben minden bölcsesség alapja a paranoia, úgy a művészet és fantázia a skizofréniával kezdődik.

>!
Chöpp

Temető az egész kultúránk, itt nyugszik Jézus Krisztus, Szókratész, Mozart; Haydn, Dante és Goethe.. és ha legalább egyetlen őszinte, komoly szót tudna bárki is szólni a gyász és elkeseredés hangján erről a pusztuló világról, de senki sem képes rá, mindenki csak zavart vigyorral ácsorog a sír szélén.

4 hozzászólás
>!
csillagka P

„A legtöbb ember nem akar úszni, amíg nem tud.” (…) És természetesen gondolkodni sem akar, mert életre és nem gondolkodásra született! Így igaz, aki viszont gondolkodik, az az elmélkedést tekinti legfőbb feladatának, sokra viheti a gondolkodásban, csakhogy a földről a vízbe csúszik, és egyszer csak megfullad.

16. oldal (Balassi kiadó)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Stanisław Lem: Solaris
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Thomas Mann: A varázshegy
Vardkesz Petroszjan: Elmulasztott esztendők
Erich Maria Remarque: Éjszaka Lisszabonban
Kerstin Gier: Halálom után felbontandó
Günter Grass: A bádogdob
Bernhard Schlink: A felolvasó
Daniel Kehlmann: A világ fölmérése