A ​napkeleti utazás 67 csillagozás

Hermann Hesse: A napkeleti utazás Hermann Hesse: A napkeleti utazás Hermann Hesse: A napkeleti utazás Hermann Hesse: A napkeleti utazás Hermann Hesse: A napkeleti utazás

A ​pusztai farkas és Az üveggyöngyjáték között írta Hesse ezt az elbeszélését, amelynek a tárgya ezúttal is az önmegismerés: az utazás a benső én, az egyéniség legmagasabb rendű állapota felé. A történet realitás és álomvilág mezsgyéjén egyensúlyoz, írója történelmi tények, földrajzi helyek, ismert személyek említésével köti saját korához, ugyanakkor a beavatottak titkos szövetségéről beszél, amelyhez magán és az említett művészeken, gondolkodókon kívül régi korokban élt rokon szellemek is hozzátartoznak. Az egész földet behálózó titkos szövetség tagjai nem sokkal a nagy háború után elhatározzák, hogy zarándokútra indulnak a mesés keletre. A résztvevőknek különféle célok lebegnek a szemük előtt – kinek a „tao” nevű kincs fellelése, kinek a varázshatalmú kígyó megkeresése –, maga a szerző Fatime hercegnő szerelmét akarja elnyerni. A menetben nemcsak alkotók, hanem műveikből kilépett szereplők is részt vesznek, kik az előbbiek rovására válnak egyre színesebbé. A kezdeti lelkesedés és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1929

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hermann Hesse Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2021
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634796435 · Fordította: Horváth Géza · Illusztrálta: Jayantha Gomes
>!
Helikon, Budapest, 2016
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276045 · Fordította: Horváth Géza
>!
Cartaphilus, Budapest, 2004
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303968 · Fordította: Horváth Géza

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Most olvassa 7

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

Juci I>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Fura könyv ez, eleinte oldalanként változott a véleményem arról, hogy mi is akar lenni, komolyan kell-e venni ezt a napkeleti utazást, vagy most együtt röhögünk a hippiken. A végére azért ez letisztult, helyükre kerültek a hangsúlyok spoiler, de a felemás érzés megmaradt bennem: ez a történet inkább Novalis és Hölderlin korába illik, nem a két világháború közötti időbe. A harmincas években szerintem már luxus volt egy ilyen elvarázsolt álomvilágban élni.

Lunemorte P>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Mi a barátság? Vajon örökké tart vagy múlandó, mint az élet? Nem lehet az esetleg, hogy mi minden létben örök vándorok vagyunk és bizonyos időre beragyogjuk olyan emberek életét, akiket mi barátként tartunk számon? Csakhogy minket is ugyanúgy tisztelnek és megbecsülnek-e? A barátság végső soron is egy szövetség, mely ha felbomlik akkor sokszor fájdalmasabb visszaemlékezni a boldog percekre, mint egy elmúlt régi szerelemre…
Én így értelmeztem ezt a rövid írást, persze lehet ezt máshogyan is biztosan. A csillagok levonása amiatt van, mert az alapok jók, de egyébként nagyon untam a kötetet… Olyan semmilyen, nincs jól kifejtve a lényeg.

esztie>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

A Sziddhártát annyira szerettem, hogy megszavaztam a feltétel nélküli bizalmat Hermann Hesse további alkotásainak is, így nem titkolom, voltak elvárásaim, amiket ez a könyv nem tudott megugrani. Sajnos végig hiányérzetem volt olvasás közben.

A Napkeleti utazás egy fiktív homályos memoár, egy elvarázsolt álomvilágban való lebegés. Mindazon túl, hogy ez a két világháború között kicsit idegennek hat, a könyv maga is belátja saját gyengeségét, miszerint csak akkor válhatna ez a lelki élményréteg befogadhatóvá és érthetővé, ha teljes mértékig beavathatnának minket mindenbe. De nem lehet. Mert szövetségi titok van. Nesze neked. Idézek: „Így azonban sok minden, talán minden hihetetlennek tűnik majd fel, és felfoghatatlan marad a számára.” Én ugyan elhiszem, de valóban nemigen fogom fel. Amikor már nincs szövetségi titok, akkor sem tudunk meg sokkal többet. Hát így jártunk.

A Sváb életrajz kellemes olvasmány volt, de maradandó élményt sajnos ez sem tudott nyújtani.

Az a legnagyobb bajom, hogy volt ebben fantázia, ha jobban ki lenne dolgozva, lehetne ez igazán jó is. Elvileg mindkettő kapcsolódik a szerző Az üveggyöngyjáték című regényéhez, ami egy kicsit nagyobb falat, meggondolom még, hogy bele merjek-e kezdeni, lehet tudna adni nagyobb létjogosultságot ennek az olvasmánynak.

Moonbreeze>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Hesse nagyon komoly tisztelőjeként, nem írhatok mást, mint hogy egy igazi remekmű ez is!
Nem tudtam letenni. És ahogyan ő is megfogalmazza, nem az a lényeg hogy teljesen megfoghatóan le tudjuk írni miről is szól ez a könyv, hanem valami elkezd bennünk dolgozni. Sokáig dolgozik, akár hónapokig is, utána megnyugszik és visszük a szívünkben tovább.
Az, hogy az ember nemesedni szeretne, felfelé lépni egy általa értékesnek tartott létrán, egy értékes közösség tagja lenni, tisztelni dolgokat, kiállni elvekért, megeshet hogy elkallódiki, majd megtalál újra végül pedig szembenéz a lelkiismerettel. Az igyekezet, ami megfog benne azt hiszem, hogy ez a keresés mennyire emberi és fontos.
Leo karaktere Demiant jutatta eszembe, ami szintén nagyszerű alkotás, bárcsak minden férfi elolvasná.

vodota>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Megmondom őszintén, küzdöttem vele. Valahogy összecsapottnak éreztem. Nem sarkall arra jelenleg, hogy Az üveggyöngyjátékot is a kezembe vegyem, de hátha majd egyszer. A Sváb életrajz valamivel jobban lekötött.

alice011 P>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Apró gyöngyszem Hesse remekművei közt. Nem kevésbe fényes.

B_Bori>!
Hermann Hesse: A napkeleti utazás

Majd, ha magamhoz térek, írok valamit … lehet…


Népszerű idézetek

pali>!

A megbánás önmagában nem segít semmit, a kegyelmet nem lehet megbánással megvásárolni, azt egyáltalán nem lehet megvásárolni. Már sokan jártak ugyanígy, nagy és híres emberek osztoztak a fiú sorsában. Egyszer fiatal korukban felviláglott előttük a Fény, akkor látóvá lettek és követték a csillagot, de aztán jött az ész és a világ gúnyolódása, jött a kishitűség, a látszólagos balsikerek, jött a fáradtság, a csalódás, és így újból elvesztették önmagukat, ismét vakká lettek.

22. oldal

csillagka>!

Megkérdeztem Leot, a szolgálót, vajon hogyan lehetséges, hogy a művészek néha csak félembernek tűnnek, míg képeik cáfolhatatlanul elevennek látszanak. Leo elámult kérdésemen, és rám nézett. Aztán szabadon engedte az uszkárt, melyet a karjában tartott, és így szólt:

– Ugyanúgy van ez, mint az anyákkal. Ha megszülték, és tejükkel táplálták gyermeküket, rááldozták szépségüket és erejüket, jelentéktelenné válnak, és immár senki sem törődik velük.

– Szomorú – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– szerintem semmivel sem szomorúbb, mint minden egyéb – mondta Leo-, talán szomorú, de szép is. A törvény akarja így.

– A törvény? – kérdeztem kíváncsian. – Miféle törvény, Leo?

– A szolgálat törvénye. Ami hosszú életű kíván lenni, szolgálnia kell annak. Ami viszont uralkodni akar, az nem él sokáig.

– Akkor miért törekednek olyan sokan a hatalomra?

– Mert ők nem tudják ezt. Néhányan uralkodásra születnek, ők vidáman és egészségesen végzik a munkájukat. A többiek azonban, akik csak törtetés árán lettek urak, egytől-egyig a Semmiben végzik.

– Miféle Semmiben?

– Például szanatóriumban.

ajikarei P>!

[…] jóllehet komoly filológus volt, csöndes, szerény modorával sikerült elkerülnie minden megbízatást és kinevezést […]

147. oldal, Sváb életrajz - második változat (Helikon Kiadó, 2016)

Lunemorte P>!

De hát az embernek úgyis a képtelenre kell vállalkoznia mindig, az amúgy lehetetlent kell minduntalan megkísértenie.

Lunemorte P>!

Néha az az érzésem, az egész világtörténelem nem más, mint egyetlen hatalmas képeskönyv, s mint ilyen az emberben élő leghevesebb, legvakabb vágyakozást tükrözi: a feledni vágyást. Hát nem épp azt törli-e ki az emlékezetből – a tilalom, az agyonhallgatás, a gúny eszközével – minden egyes nemzedék, ami az előző generáció szemében a legfontosabb volt? Nem azt éltük-e meg éppen a közelmúltban, hogy egész népek felejtettek és fojtottak el, tagadtak le és varázsoltak nemlétezővé hosszú éveken át, egy hosszú éveken át tartó irtózatos és borzalmas háborút, s nem azt látjuk-e, hogy ugyanezek a népek most, hogy egy kicsit kipihenték magukat, izgalmas háborús regények segítségével próbálnak ismét visszaemlékezni arra, amit pár évvel ezelőtt maguk követtek, illetve szenvedtek el?

Kapcsolódó szócikkek: történelem
csillavirág>!

A titkos értelemnek nem használnak a szavak, minden egy kicsit megváltozik, mihelyt az ember kimondja, kicsit torzul, kicsit bolondosan cseng- bizony, és még az is nagyon jó, és igen tetszik nekem, azzal is nagyon egyetértek, hogy az, ami az egyik embernek kincs és bölcsesség, a másik fülében mindig bolondságnak hangzik.

csillavirág>!

Igenis, hogy játék az élet, ha szép és boldog, akkor az -játék! Természetesen lehet belőle bármi mást csinálni: kötelességet, vagy háborút, vagy akár börtönt is, de attól nem lesz szebb az élet.

>!

Az a barátság és az a bizalom, melyet én hasztalan próbáltam elnyerni, holott alázatosan könyörögtem érte, szemmel láthatólag nemcsak ennek a Necker kutyának szólt, hanem minden egyes állatnak, minden egyes esőcseppnek, és ahova csak lépett Leo, minden talpalatnyi földnek is, úgy látszott, állandóan gyakorolja az önátadást, és különféle áramok és hullámok révén mindig bensőséges kapcsolatban és közösségben él a környezetével, mindent ismer, mindenki ismeri és szereti,

Lunemorte P>!

Már gyerekként is többször és alaposan kiélveztem ezeknek a sötét óráknak minden gyötrelmét. Akkor, ha rám tört a kétségbeesés, mindig úgy éreztem magam, mintha zarándok volnék, aki elért a világ végére, oda, ahonnan már nincs tovább, csak engedelmeskedni kell a vágyott mélység hívásának, és belevetni magam az ürességbe, a halálba.

B_Bori>!

Ezt a mondatot a költő, Novalis írta: „Hova megyünk hát? Mindig hazafelé.”

15. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Elias Canetti: Marrákes hangjai
Alice Munro: A szeretet útja
Fekete István: Régi karácsony
Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold
Nicolas Bouvier: Világunk járása
Alessandro Baricco: Novecento
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a Hold / Szerelem csütörtök
Elias Canetti: A megőrzött nyelv
Kertész Imre – Esterházy Péter: Egy történet