Vergilius ​halála 4 csillagozás

Hermann Broch: Vergilius halála Hermann Broch: Vergilius halála

A ​Vergilius halálá-t maga Hermann Broch egy önvallomásában így jellemzi: „A könyv a haldokló Vergilius utolsó tizennyolc óráját idézi meg, Brundisium kikötőjébe való érkezésétől kezdve másnap délután Augustus palotájában bekövetkező haláláig. Bár a regény harmadik személyben beszéli ezt el, valójában a költő belső monológjával van dolgunk. Saját életével száll vitába, igaz vagy igaztalan erkölcsű volt-e élete, ezt firtatja, s hogy van-e létjogosultsága a költői alkotásnak vagy nincs – Vergilius állítólag meg akarta semmisíteni egész életművét –, mivel pedig minden élet bele van ágyazva kora teljességébe, ez az önvizsgálat kiterjed azokra a szellemi és mélyen misztikus áramlatokra is, amelyek meg átjárták lüktetésükkel a Római Birodalmat ebben az utolsó, Krisztus előtti évszázadban, és Vergilius a kereszténység előfutárává avatták.”
A Vergilius halála azonban se nem életrajzi, se nem történelmi regény, hanem egyedülálló kísérlet a modern regényirodalomban, filozófiának,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1945

Róla szól: Publius Vergilius Maro

>!
Kalligram, Pozsony, 2004
534 oldal · ISBN: 8071496731 · Fordította: Györffy Miklós
>!
Európa, Budapest, 1976
550 oldal · ISBN: 9630713365 · Fordította: Györffy Miklós

Kedvencelte 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések


Népszerű idézetek

>!
Seigneur_Pecabot 

És ma, erőinek csaknem a végén, menekülése végén, keresése végén, amikorra végigviaskodta harcát, és készen állt a búcsúra, végigverekedte magát a készenlétig, és készen állt, hogy vállalja a végső magányosságot, meginduljon a hozzá vezető belső úton, most a végzet a maga kényszereivel ismét hatalmába kerítette, ismét megtagadta tőle az egyszerűséget és a forrást és a belső világot, ismét meghiúsította a visszatérést, átterelte a külső világ sokfélesége felé vezető útra, rákényszerítette ismét a betegséget, amely egész életét árnyékba borította, sőt, mintha a végzet már csak egyetlen egyszerűséget tartogatott volna számára – a meghalás egyszerűségét.

43-44. oldal

1 hozzászólás
>!
Szelén

Éppen ezért a fiúnak – kinek is viselte a vonásait? valamilyen időtlen időtlen idők előtti vagy nemrégi múlt vonásai voltak ezek? – éppen ezért el kellett volna fordítania a tekintetét, és nem folytatnia azt azt a játékot, amely mint időtöltés már nem volt időszerű; nem illett ide, hogy e tekintet mosolyogva el tudott siklani önnön halállal-átszőttsége mellett, hogy olyan kiterítetthez szállt föl, kinek szeme már nem tudott válaszolni, ah, nem akart válaszolni, nagyon nem illett a balgaság, a báj, a fájdalom a zsivalynak és a tűznek poklába, amely csupa vak nyüzsgés volt, hajszolt emberek, lankadt tömeg.

57-58. oldal

>!
Szelén

Nagyobb a fény, mint a föld, nagyobb a föld, mint az ember, és addig marad ember az ember, amíg hazafelé fordulva lélegzik, visszatérve a földhöz, földi módra haza tartva a fényhez, a földön földi módra fogadva a fényt, a fénynél csak a földön át fogadtatásra találva, a földön, mely fénnyé válik. És soha nincs a föld bensőségesebb fényközelben, a fény meghittebb földközelben, mint a két éjhatár bontakozó szürkületében.

47-48. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései
Joseph Roth: Radetzky-induló
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű
Thomas Mann: Doktor Faustus
Vladimir Nabokov: Gyér világ
Thomas Mann: A varázshegy
Flann O'Brien: Úszikkétmadáron
Ralph Ellison: A láthatatlan
Virginia Woolf: A hullámok