Moby ​Dick 76% 186 csillagozás

Miért is gondoltam én, hogy ez egy könnyed kalandregény? Melville villámgyorsan meghódított, s igen hamar eldőlt, hogy ez bizony kedvenc lesz. Ritka összetett regény, tele ellentmondással. Bigott, keresztény hajótulajdonosok a semminél is olcsóbban igyekeznek legénységet toborozni hajójukra, ám az egész vállalkozást meghatározó kulcspozícióra kénytelenek egy indiánt, egy afrikai négert, s egy óceániai kannibált szerződtetni. Cél a maximális haszon megszerzése, ám a hajó kapitánya csak azért keresi fel a bálnák tartózkodási helyeit, hátha belebotlik Moby Dickbe, a fehér bálnába. Nála a bosszú megelőzi a profitot. És ez csak az ellentmondások csúcsa. Nem csoda, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a regénnyel. Nem hinném, hogy jó ötlet volt ezt a művet az ifjúság számára lerövidíteni, mert kizártnak tartom, hogy meg tudta volna őrizni a sokszínűségét. Nem véletlen, hogy igen vegyes a megítélése. Bár én habzsoltam az oldalakat, ezt inkább csak azoknak javallanám, akik hozzám hasonlóan a kezdet kezdetén belehabarodnak ebbe a regénybe. De még a regény lassúbb elolvasását is csak azoknak javaslom, akik már beleedződtek az ellentmondásos olvasmányokba, akik hajlandóak kockáztatni, s nem várják el másoktól, hogy részletes útmutatókkal lássák el őket. Aki aztán ráérez erre a 19. századi csemegére, jutalmul kérdések hosszú során töprenghet el.

Nnna. Akkor én most Ámbrástól-tól Cetig kiműveltem magam bálnázásból.
Jó nagy betyár ez a Melville. Kézen fogja az olvasót, elkezdi vezetgetni egy ifjúsági kalandregény könnyen emészthető lapjain keresztül… van benne humor, izgalom, minden ami kell… hogy aztán amikor már teljesen a karmai közé kapta, hirtelen fejbe vágja a Bálnavadászati szakkatalógus keménykötéses példányával.
Egy picit érzékenyen érintett, hogy a kétszázadik oldalon elvágta a cselekményt, és utána 300 oldal tömény szakirodalom következett, hogy az utolsó 100 oldalon gyorsan lezavarja a sztorit is.
De! Legalább megtanultam, mi a különbség a valódi bálna, a szilas- és az ámbráscet között, képet alkothatok arról, hogyan néztek ki a spermacetolaj- illetve a bálnazsír feldolgozásának egyes lépései, mértani pontossággal megismerkedtem a bálnák csontozatának felépítésével, valamint bevezetést nyertem a letűnt bálnavadász-szakma legbensőbb titkaiba.
Piszok dolog így átverni az olvasót, de tény, hogy ha ezt nem játssza el, ma talán kevesebb fogalmunk lenne róla, hogy is szerezték az emberek a betevő világítanivalót a faggyúgyertya és a petróleum közötti időszakban. Az meg sose árt, ha az ember művelődik.
Trükkös, Herman… nagyon trükkös.

Végre elmondhatom, hogy megbírkóztam ezzel a monstrummal.
Az egyetemen anno a tanszékvezetőm, irodalmár professzorom ódákat zengett a Moby Dickről, többször hozta fel példának, illetve összevetette a főszereplőjét az általunk tanult valamely mű szereplőjével. Már akkor felkeltette az édeklődésemet, s bár jó sokáig húztam (lassan megszerzem a második diplomámat is), most pótoltam eme hiányosságomat :).
Terjedeméhez képest meglepően gördülékenyen olvasható, személy szerint nagyon élveztem a halászat rejtelmeibe bevezető részeket is off. Ez a komótos, régi, elbeszélő/elmesélő stílus, akár csak Az öreg halász és a tengernél, elvarázsolt. Stílusosan úgy lehet elveszni ebben a történetben, mint amikor felfekszünk a vízre és csak lebegünk; a történet sodor magával.
A mű 1851-ben jelent meg, így ahhoz, hogy az író ennyire hitelesen tudjon a halászatot folytató emberek mindennapjairól írni, szakszerű munkafolyamatokat megosztani az olvasókkal, igencsak felkészültnek kellett lennie. Mai szemmel, az internet korában én ezt külön értékelendőnek tartom egy könyvnél.
Kegyetlen világ a halászoké, sokszor nem is tudom eldönteni, ki a kegyetlenebb: az ember vagy az állat off…Sokszor megborzongtam a kegyetlenségen ,az ember állatias nyersességén annak ellenére, hogy ők pedig mndennap megküzdöttek a háborgó tengerrel, a nehéz és veszélyes körülményekkel és azzal ,hogy minden egyes kihajózásuk akár az utolsó is lehet. Ördögi körforgás.
Ez a regény tökéletes példa a makacs, csökönyös ember megszállottságára: Ahab évtizedeken át üldözi az óriás fehér bálnát, Moby Dick-et, hogy revansot vegyen azért, amiért az állat megnyomorította. Ennek az esztelen üldözésnek több áldozata is lesz, míg végül spoiler. Meg kell, hogy mondjam, kicsit sem bántam.

Ezeréves – na jó, nem, csak 47 éves – tartozásomat róttam le ezzel az olvasással.
Már a Molyra regisztrálásom idején megfogadtam, hogy ezt a könyvet elolvasom végre. Akkor rendeztem a könyvtárunk legnagyobb részét, és előkerült egy könyvszekrény mélyéről ez a kötet. Emlékeztem a borítóra, emlékeztem, hogy kitől kaptam, de a könyv elején található, szívhez szóló beírás az ajándékozótól már nem maradt meg bennem. Hálátlanság, tudom. 16 évesen kaptam, egy rajongómtól. :)
Sokszor tervbe vettem már, hogy végre elolvasom, de elriasztott az, amit olvastam róla az értékelésekben. Több száz oldal bálnafeldolgozási kézikönyv – brrrr… Szóval tolódott, tolódott, egyre hátrább. Tavaly év végén megfogadtam, hogy idén pedig a végére járok. És érdemes volt!
Teljesen más élményeket okozott a könyv nekem, mint sokaknak. Én az elejét és a végét nem élveztem annyira, a közepe viszont lenyűgözött! Az elején nagyon nehezen rázódtam bele a stílusába és a lassúságába. Teljesen le kellett lassulni hozzá, és néha újra és újra el kellett olvasnom egyes bekezdéseket, mert elkalandoztam olvasás közben. Azt mantráztam magamban, hogy ez nem egy futtában olvasható könyv, ez egy olyan korban íródott, amikor az emberek nem évi (pár)száz könyvet olvastak, hanem esténként ráérősen lapozgattak egy pár oldalt a petróleum- (cetolaj-) lámpás fényénél, így kitartott egy könyv hónapokig/évekig akár. Szép lassan, kényelmesen kell ezt olvasni, az se baj, ha néha erre is rákényszerülök. Bele is jöttem a lassított olvasásba, ha nem is tartott hónapokig.
A közepe, ahol pontról pontra, eszközről eszközre végigveszi a teljes bálnahalász hajót, zseniális volt. Olyan volt, mint egy néprajzi kötet, csak itt nem a népi eszközöket és a népviselet darabjait, hanem a bálnavadászok felszerelését, viseletét, munkaeszközeit, munkafolyamatait mutatta be rendkívüli pontossággal. Az emberek bemutatása, leírása, egymás közti viszonyaik is remekül volt megírva. Teljesen átélhető, élményszerű volt a bálnahalászok élete. Belegondolni is szörnyű, hogy évekig hányódtak a tengereken, minden nap kockára téve az életüket, részben családi hagyományból, részben megélhetésből, részben meg kalandvágyból. Az árboc tetején fél lábon őrségben álldogálás mindig megborzongatott, mert én már csak attól is elszédülök, ha felnézek olyan magasra…
Sajnáltam persze szegény bálnákat is, nemcsak az embereket.
Remek leckéjét adja Melville annak, hogy a bosszú, a harag, a megszállottság milyen rossz tanácsadó, és hogy a természet erőivel (beleértve a bálna erejét is) szemben milyen kockázatos az embernek szembeszállnia.
Külön élvezetet jelentett az író sajátos humora, erre aztán egyáltalán nem számítottam.
A végére kicsit sokallottam már a dagályos szózatokat, a színházszerű megoldásokat és nagymonológokat, és kezdtem várni, hogy vége legyen. De azzal csuktam be a könyvet, hogy érdemes volt elolvasnom, szép könyvélmény volt.

„Szólítsatok Ishmaelnek!”

Két rendkívül egyszerű szó – de két olyan egyszerű szó, mely azóta helyet szerzett magának a köztudatban, és alig lehet olyan ember, aki ne tudná, honnan is származik. Herman Melville halhatatlan művének kezdő sorai után ismerjük meg elbeszélőnk, Ishmael szemén keresztül a történetet, mely során nem kis szakértelemmel, leírással és nem utolsó sorban erős és árnyalt karakterábrázolással is találkozunk…

A történet legfontosabb figurája természetesen Ahab kapitány – a sokat tapasztalt, szálegyenes, de ugyanakkor megszállott, lelkileg kiüresedett Ahab, aki dacolva a tengerrel, vagy akár a természet erőivel is, bármilyen áron is, de azon munkálkodik, hogy a Fehér Bálna és ő szemtől szembe kerülhessenek, hogy aztán végül csak egyikük győzedelmeskedjen. De addig még hosszú út vár rá és legénységére a tenger nyílt terén…

A helyszíni leírások, legyen szó a nyílt tengerről vagy a kikötőfalukról, tökéletes. Érezni a hideget, a tengeri levegő sós illatát, a vihart, ahogy az ember arcába csap – Melville mindezeket csakugyan közel hozza az olvasóhoz; nem is csoda, hiszen ő maga is részese volt ennek a világnak. A matróz kocsmák a pipafüsttel, rummal koccintó, hangoskodó tengerészeivel is megadja a hangulatot, majd nem sokkal ezután a Pequod fedélzetére szállhatunk, ahol kezdetét veszi a fáradtságos munkával járó út, mely során bepillanthatunk a legénység lelkivilágába is.
A bálnákkal illetve a bálnavadászattal kapcsolatot leírások mintha jobban dominálnának a könyvben, de nem tűnnek zavarónak, ráadásul, hála Ishamelnek/Melvillenek, ezeket sikerült úgy megismertetni, hogy kellően érdekesnek tűnjön a laikus számára. De sokkal inkább hangsúlyosabb a lélektani, filozófiai eszmefuttatások, de még a Bibliai párhuzamok is. Ahogy pedig közeledünk Moby Dickhez, úgy lesz nagyobb a tét, és válik egyre nyilvánvalóbbá a kapitány őrülete. De a természet hatalmával nem jó dolog dacolni…Mindig kisebbek maradunk mellette, sosem befolyásolhatjuk – a Fehér Bálna erejével és a maga észjárásával tökéletesen szimbolizálja ezt.

Sokaknak talán nem lehet könnyű olvasmány, érthetően. De hatása azóta is fennmaradt, nem veszett az idő homályába; és fontos figyelmeztető az emberi arrogancia, dicsvágy ön-és közösségpusztító veszélyére…

Előre is elnézést kérek a Moby Dick rajongóktól, mert oké, hogy ez egy „klasszikus”, meg óriási, meg 1001 könyv, meg 111 híres regény…stb.
Ez a könyv egy unalomtenger volt a számomra. Így stílusos.
Nem kötekedem, nyilván megvan az a lélek, akihez öt csillaggal tud beszélni, de az most nem én voltam. A legtöbb bekezdést untam, nem érdekelt. Még a bálnák leírása sem, és a feldolgozása sem tudott pírt vinni az arcomra.
Én valami rettentő mély dologra számítottam, a lelkek legmélyének boncolgatását úgy, hogy levegőt venni is alig merjek.
Nos, nem ez volt az a könyv.
És ha még azt is hozzá tesszük, hogy a halakat (bálnákat, delfineket…stb.) jobban szeretem élve, mint leöldösve, akkor azt hiszem még érthetőbb. Sőt.
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger nagyobb hatással volt rám, mint ez a könyv.
Sajnálom.

Megküzdöttem vele…
Nem volt nagyon rossz, de annyira nem érdekelt, hogy nagyon nehezen olvastam. Nem nekem való volt a téma. Ráadásul nem is igazán értem, hogy miért került fel az 1001-es listára. Még egyszer mondom; nem volt szörnyű, de azért annyira jó sem.

Szólítsatok Ishmaelnek (lehet, hogy a rövidebb is elég lett volna)
Mondottam volt egy bikaviadalon a bikának szurkolok, így a tengeren nálam a Moby Dick az úr :)
Elismerem ez még férfias móka, és volt benne valami félelmetes ami a mai világban kiveszik, igen ha nem is egyenlő, de kiegyenlítettebb volt a küzdelem, és a másik oldalnak is létezett egy halovány esély.
Mikor ilyen könyveket olvasok nagyon komolyan felmerül bennem a vegetáriánuság esélye, de a franc essen bele imádom a húsit, elég paradox helyzet, de hát nem vagyok mindig következetes, ahogy egy nagyon finom parfümmel is le lehet venni a lábamról, akkor is ha már tudom honnan kerül bele az ámbrán.
Többet is tudok a témából mint szerettem volna, főleg hogy azt hiszem az egész technológia mára a múlt homályába veszett, így még hasznosítani se lehetne, ha netalán el szeretnék helyezkedni egy bálnavadász hajóra egy-ötszázadért ami nagyobb összeg mint az egy-kétszázad mint az elején megtudtuk :P
Közepe veszélyesen hosszú és felesleges, mivel ez a téma engem egyáltalán nem érdekelt, eleje és a vége tetszett.
Annak aki el szeretne merülni egy 18.századi bálnavadász hajó életében és a bálnafeldolgozás rejtelmeiben azoknak kötelező mű, többieknek talán az első 100 és az utolsó 100 oldal fogyasztható.

Méltatlanul alul van értékelve ez a könyv, pedig ha akként kezeljük, ami valójában, akkor ez egy nagyon értékes, különleges kötet. A Moby Dick ugyanis egy bálnavadászati szakkönyv elsősorban, ami a lexikális tudásanyagot szépirodalmi stílusban, kalandregénynek „álcázva” adja át az érdeklődőknek. Őszintén szólva nem nagyon olvastam még hasonlót – talán Morten A. Strøksnes Tengerkönyvét tudom még ide sorolni, ami a dokumentumirodalmat hasonló módon próbálta vegyíteni a szépirodalommal –, így nagyon nehéz a kötetet műfaj alapján értékelni, egyáltalán bármilyen műfajba igazán besorolni. De talán pont ez adja az egész történet egyediségét és igazi értéket, és emiatt lesz egy határozottan pozitív és maradandó élmény azoknak, akik szeretnének részletesebben belelátni ebbe a korba és megismerni a bálnavadászok viszontagságos, embert próbáló és sokszor reménytelen életvitelét.

A kötet lényegében a vadászat minden egyes részére hosszasan kitér: a bálnavadász hajó felépítésétől kezdve az ámbráscetek és sziláscetek közötti különbségek taglalásán át egészen az ámbráscetek elfogásáig és feldolgozásáig mindent apró részletekig megtudhatunk (nem kímélve minket sem a véres, sem pedig a gyomorforgató jelenetektől). A könyv ebből kifolyólag azoknak elég unalmas vagy vontatott lehet, akiket egyáltalán nem mozgat meg a téma és elsősorban a kalandregény jelleg miatt olvasnánk (ami maximum a könyv 30%-át teszi ki) – azoknak viszont nagyon különleges és szórakoztató élményt nyújthat, akik hozzám hasonlóan szeretnék bővíteni a tudásukat a témakörben. Nekem abszolút gördülékeny és olvasmányos volt a stílus, alig vártam, hogy minden este olvashassam és tanuljak valami újat Melville-től. Kifejezetten bravúrosnak tartom, hogy egy úgymond szárazabb téma köré rittyentett egy regény terjedelmű történetet, és mindezt a tudást egy „élő” bálnavadászat során kaphattuk meg.

A Moby Dick tehát egy igazán egyedi, vegyes műfajú kötet – lexikális szépirodalom?, szépirodalmi szakkönyv? –, amely egy nagyon szűk rétegnek szól. Személy szerint egyáltalán nem vitatom az értékét, sőt, de az 1001 listára kár volt felkerülnie pont abból az okból kifolyólag, hogy ez nem mindenkinek szól és nem is kell mindenkinek elolvasnia. De én nagyon örülök, hogy rátaláltam és bízom benne, hogy az értékelések alapján talán egyre inkább eléri majd azokat, akiknek igazán íródott.

Sajátos könyv egy sajátos írótól. Melville érthetően megszállottjává vált a témának. Rengeteg cetológiai és miegymás szakmázás van benne, ami akár még érdekes is tudna lenni, hisz a bálnavadászat egy érdekes világ, de az ember nem igazán erre számít egy szépirodalmi műtől. Nem csoda, ha csak töredékes változatokban van elterjedve. Némely részei megkapóak, szédítőek és szuggesztívak. Sok nagy gondolkodó lelkesedik is érte pl.: A. Camus, Thomas H. Huxley. Utóbbi mondta: „Könyvtáramban külön polcon gyűjtöm azokat a titáni műveket, amelyeket magasröptű szellemiségük és fenségességük tesz oly becsessé". Az ominózus polcon mindössze három könyv volt: Dosztojevszkij „Karamazov testvérek"-e, Nietzsche Zarathustrája és a Moby Dick.

Nálam valószínűleg a Moby Dick ezek közül egyelőre a harmadik helyet foglalná el a sorban (nem lefutott meccs, mert a Zarathustra még hátra van).

Én nem tudok a végletekig nyújtott szakmázások miatt tisztán rajongani érte; bár érzem, hogy hiteles, realista képet közvetít, és megértette velem, hogy kemény a bálnavadászok élete, meg úgy általában az élet küzdelme…