Nem olvastam még az írótól, erről a könyvről is csak annyit tudtam, amit a fülszöveg elárul, szóval nem volt semmilyen elvárásom vagy előzetes elképzelésem. Egy ideig meglehetősen ígéretesnek tűnt, de sajnos később ellaposodott és a végére már inkább fárasztott, mint lenyűgözött.
Az eleje még annyira jól indult. Tetszett az összetettsége, a szokatlan narratíva, a sok rejtély és az időbeli ugrándozások. Az írót és családját kukkoló alsó szomszéd egészen hátborzongató volt spoiler, bár rögtön sejtettem, hogy valami ilyesmi indítéka lehetett, így nem volt nagy meglepetés, amikor megerősítést nyertem. Mindenesetre érdekelt, hogy hová fog kifutni az egész.
Aztán a közepe táján, Lauráék részénél teljesen kifújt az érdeklődésem, untam, nem érdekelt az egész szerencsétlenkedés, kétdimenziósnak és irreálisnak tűntek a karakterek, és nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy az történt, ami. spoiler Utána meg már hiába váltottunk idősíkot, nem tért vissza a lelkesedésem.
Pedig annyi érdekes témát és cselekményelemet vetett fel – csak aztán a legtöbbel nem kezdett semmit, vagy csak felszínesen érintette, és utána hagyta elsikkadni. Én még szívesen olvastam volna a szerzőség kérdéséről, az írói inspirációról, a háborús szálról, mert ott még rengeteg dolog lapult a felszín alatt (elég csak az M. apját érintő megjegyzésekre gondolni), a múlt és a generációk traumáinak feldolgozásáról. spoiler
A befejezés nekem semmilyen téren nem ütött nagyot,nem váltott ki belőlem semmilyen nagy horderejű érzést. Csak véget ért, én meg vállat vontam, és arra gondoltam, hogy ez lehetett volna jobb is. Kár, mert tényleg benne volt a kivételes-könyv lehetőség, de valahogy nem voltam egy hullámhosszon vele. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok Herman Koch más műveire is. A Nyaraló úszómedencével eddig is a várólistámon trónolt, de most csatlakozott hozzá a Vacsora is.