Tisztelt ​M. úr! 68 csillagozás

Herman Koch: Tisztelt M. úr!

A valaha ünnepelt író, M. legnagyobb sikerét Jan Landzaat titokzatos eltűnéséről szóló regényével aratta. A középiskolai történelemtanárnak az után veszett nyoma, hogy viszonyt folytatott meseszép tanítványával, utoljára annál a nyaralónál látták, ahol a lány és annak új barátja töltötte a téli szünetet.

A regény bestseller lett, és a nemzetközi áttörést is meghozta M.-nek, akinek azonban most, karrierje végén egyre inkább a feledés az osztályrésze.
Ez persze nem vonatkozik rejtélyes alsó szomszédjára, aki folyamatosan szemmel tartja M.-et. De vajon mi köze a hírhedt eltűnési ügyhöz?

Eredeti cím: Geachte heer M.

>!
Európa, Budapest, 2020
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043040 · Fordította: Wekerle Szabolcs
>!
Európa, Budapest, 2020
464 oldal · ISBN: 9789635043804 · Fordította: Wekerle Szabolcs

Enciklopédia 5


Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 32


Kiemelt értékelések

Kitabu_hu P>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Ha lehetne, akkor 10 csillagot adnék!!! Betyárosan jó könyv! Első olvasásom volt Koch tollából, le vagyok nyűgözve! A stílus hibátlan! A sztori lebilincselő! Feszültségkeltés csillagos ötös! A karakterek pöccre kidolgozottak! Több szálon és idősíkon mozgunk, de minden egyes részlet belepasszol a többibe, zseniálisan fonódnak össze a szálak!

Az elsőtől az utolsó szóig lebilincsel, nincs egyetlen felesleges gondolat sem. Történet a történetben, majd abban még egy, és még pár apróbb, de semmivel sem érdektelenebb egyik sem a másiknál.

Olvasás közben peregtek a kèpek a fejemben, Koch kiválóan tud láttatni, lehetetlen nem bevonódni az eseményekbe!
Köszönöm Mr.Koch az élményt!
ZSENIÁLIS KÖNYV!!!

9 hozzászólás
HA86>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Soha rosszabb év végi-év eleji olvasmányt, mint a holland Herman Koch szépirodalomba oltott thrillere! Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a regényt, az az intelligens lenne. Ha kettővel, akkor intelligens és kimért . :)
Úgyhogy joggal gyanakodhattok, hogy nem igazi thriller ez: nem tocsogunk vérben és a körmünket sem rágjuk tövig izgalmunkban.
Ha az igényes, gördülékeny stíluson túl valami hajtott a továbbolvasásban, az bizony a kíváncsiság volt. Koch ugyanis mesteri módon csigázza fel az érdeklődést. Vajon ki lehet az alsó szomszéd, aki mániákusan figyeli a felette lakó híres írót és feleségét, és miféle kapcsolat fűzi ahhoz a negyven évvel korábbi – feltételezett – tanárgyilkossághoz, amiről az író nagysikerű regénye szól?
Mivel a cselekmény több szálon és több idősíkon fut, adott Koch számára a lehetőség, hogy az egyes szálakat a lehető legérdekesebb pontoknál vágja el. Ő pedig nem mulasztja el az elvágást…, és hogy egy rossz szóviccel éljek, az átvágást sem. Vagy nevezzük inkább szemfényvesztésnek. Hiszen minden az időzítésen, az információk elrendezésén, adagolásán és visszatartásán múlik. Koch pedig mester ebben, nem érezni az erőlködést, a szerkezet megtartja önmagát. Az érdekes cselekményen és az egyes síkok közötti profi váltáson túl, az intellektuális kalandtúra része még a sok furcsa, már-már zavarbaejtő eszmefuttatás – mondjuk – a burkoltan kudarcos tanárokról, vagy a fantáziátlan könyvtárosokról. Hogy az én (akinek épp könyvtáros és tanár szakos diplomája van) olvasási élményemen mit sem rontott a szerző* lesújtó véleménye a fentebb megnevezett két állatfajról, jelzi, hogy ez bizony egy jó regény! :)
Amiért fél csillagot mégis levonok, az a befejezés: szerintem túl drámai, túl szentimentális…

* na jó, a szereplőié…, de szerintem ők a szerző szócsövei :)

Dominik_Blasir>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Az értékelés előtt megnéztem a szerző korábbi regényeire adott csillagjaimat és egészen meglepődtem, hogy mind A vacsora, mint a Nyaraló négyet kapott tőlem – miközben utólag abszolút a kiemelkedően jó élmény maradt meg. Kíváncsi vagyok, hogy pár év múlva mi fog rémleni a Tisztelt M. úr! kapcsán: abban ugyanis majdnem biztos vagyok, hogy hiába ugyanaz a négy csillag, valójában gyengébbnek éreztem, mint a másik kettőt.
Persze ez csalóka: az a két regény eléggé egy rugóra jár. Valahol ugyanarra, mint a M. úr, de azért sokkal körülhatároltabbak és fókuszáltabbak. És nehéz nem velük szemben meghatározni ezt az újat, pedig valószínűleg megérdemelné, hogy önállóan nézzem.
Az ellenszenvességében és inkorrektségében szimpatikus, elfogult és félrevezető narrátor persze a régi, ám ezúttal nem a szokványos módon vezet végig a bűnesetet övező borzasztóan feszült szituáción. Sokkal kacskaringósabb, kitérőkkel, olykor posztmodern játéknak (az író!), olykor összezavarási kísérletnek (a késleltetések!) értelmezhető részekkel teli úton megyünk, ami bizonyos szempontból jót tesz a könyvnek (mert sokkal kevésbé egyértelmű, hogy mi történt, mi mivel függ össze), ugyanakkor nálam a feszültséget mégis rontotta. És bár megvannak ugyanazon gondolatfutamok és elmélkedős betétek, mint máskor, ezúttal talán kevésbé univerzálisak, a feltevések nem annyira gondolatébresztőek: valamennyire persze igen, de – és ezért megint az előadásmódot okolom – sokkal kevésbé, mint máskor. Mintha a játszadozás elvonná a figyelmet a tartalom elől.
Valószínűleg sokkal kevésbé érdekelt volna ez a regény, ha nem olvasom a másik kettőt, így ugyanis bíztam Koch-ban, kíváncsi voltam, miként fog annyira szórakoztatni, mint korábban. Bár nem tette, különleges főszereplője és izgalmas helyzetei miatt továbbra is remek élmény volt.

VeronikaNy>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Herman Koch nevével A vacsora című regénye kapcsán találkoztam, az valószínűleg témájából adódóan is felülmúlhatatlan, de azért a többi regénye is megér egy olvasást, sőt. Mondhatnám, hogy egykaptafa, de nagyon jó az a kaptafa: vesz egy nagyon békés-boldog szituációt, majd egy adag fekáliát beleszór a ventillátorba. Nagyon jó a cselekmény felépítése (az a kevés, mert Kochnál a beszélgetések, gondolatok, emlékek az igazán fontosak), tökéletesen abrázolt szereplőkkel, és a vége valahogyan mindig más, mint amerre felépíteni látszik az egészet. Mondhatnám, hogy krimik (mindig van valami olyan titok, ami többé-kevésbé törvénybe ütköző), de aki nyomozást-lövöldözést vár, az csalódni fog; a feszültség nagyon ott van, de szépen letakarva frissen mosott terítővel, Koch szereplői mindig úriemberek.
Ez a regény furcsán indul, valaki, akiről semmit nem tudunk, megfigyeli a felette lévő író, M életét, aki egykor sikeres volt, ma már kevésbé. Egyrészt az író mindennapjaiba látunk bele, másrészt a kukkoló múltjába, én itt teljesen megzavarodva álltam: ki a főszereplő vajon? Mi ez az egész? Majd az 53. oldal alján ott van egy picike mondat, ami sínre rak. M. egyetlen sikerkönyve egy megtörtént bűnesetet dolgoz fel, ami egész Hollandiát lázba hozta, többtíz év távlatából újra fókuszba kerül ez a bűntett M. életében. Senki nem tudja, mi történt, a regény csak a mindenki által ismert részleteket használta fel; M élete, a kukkoló beszámolói, és régmúlt bűntettének jelenetei felváltva követik egymást. Mert persze most is érintettek a kamaszok, és most is van csavar a végén, de hiába nagyon szórakoztató, A vacsorának nem érhet nyomába.

Belle_Maundrell >!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Nem olvastam még az írótól, erről a könyvről is csak annyit tudtam, amit a fülszöveg elárul, szóval nem volt semmilyen elvárásom vagy előzetes elképzelésem. Egy ideig meglehetősen ígéretesnek tűnt, de sajnos később ellaposodott és a végére már inkább fárasztott, mint lenyűgözött.

Az eleje még annyira jól indult. Tetszett az összetettsége, a szokatlan narratíva, a sok rejtély és az időbeli ugrándozások. Az írót és családját kukkoló alsó szomszéd egészen hátborzongató volt spoiler, bár rögtön sejtettem, hogy valami ilyesmi indítéka lehetett, így nem volt nagy meglepetés, amikor megerősítést nyertem. Mindenesetre érdekelt, hogy hová fog kifutni az egész.
Aztán a közepe táján, Lauráék részénél teljesen kifújt az érdeklődésem, untam, nem érdekelt az egész szerencsétlenkedés, kétdimenziósnak és irreálisnak tűntek a karakterek, és nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy az történt, ami. spoiler Utána meg már hiába váltottunk idősíkot, nem tért vissza a lelkesedésem.

Pedig annyi érdekes témát és cselekményelemet vetett fel – csak aztán a legtöbbel nem kezdett semmit, vagy csak felszínesen érintette, és utána hagyta elsikkadni. Én még szívesen olvastam volna a szerzőség kérdéséről, az írói inspirációról, a háborús szálról, mert ott még rengeteg dolog lapult a felszín alatt (elég csak az M. apját érintő megjegyzésekre gondolni), a múlt és a generációk traumáinak feldolgozásáról. spoiler

A befejezés nekem semmilyen téren nem ütött nagyot,nem váltott ki belőlem semmilyen nagy horderejű érzést. Csak véget ért, én meg vállat vontam, és arra gondoltam, hogy ez lehetett volna jobb is. Kár, mert tényleg benne volt a kivételes-könyv lehetőség, de valahogy nem voltam egy hullámhosszon vele. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok Herman Koch más műveire is. A Nyaraló úszómedencével eddig is a várólistámon trónolt, de most csatlakozott hozzá a Vacsora is.

Storczné_Révész_Ágnes P>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Herman Koch szerintem egy zseni. Azt hiszem, egy darabig nem úgy fogom felvenni a zoknimat és a cipőmet, mint eddig.
Nincsenek üresjáratok, pont jókor váltakoznak a szereplői szemszögek, élhetjük egy író életét is és kicsit egy pszichopata fejébe is belelátunk (szerintem a főszereplő H. kicsit pszichopata, ha van ebben fokozat). Számomra nem volt egyértelműen szerethető vagy nem szerethető szereplő, csak kamaszok, felnőttek, akik döntéseket hoznak, és nem lesz mindig az a döntésük következménye, amit remélnek. Viszont egész további életükre kihatással lesz. Olvassátok el!

Sárhelyi_Erika I>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Csavaros, szellemes, szókimondó regény, olyat, amilyet elvártam Herman Kochtól, A vacsora szerzőjétől. Igazi agykarbantartó könyv, élveztem, ahogy mindvégig kattogtak a fogaskerekek, míg olvastam. Ten points, akarom mondani, itt a molyon öt csillag :)
Író embereknek kötelező olvasmány, mindenki számára ajánlott, közoktatásban dolgozóknak kevésbé :)

Koradett P>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Sok őrült (?) szereplő, sok szálon futó cselekmény, mind remekül csavarva. Nekem sokkal olvasmányosabb volt, mint A vacsora. Az utóbbihoz hasonlóan erkölcsi kérdéseket feszeget off és ismét előtérbe kerülnek a kamaszok. Most azért legalább pozitív tizenéves szereplő is került a történetbe spoiler, de alapvetően megint a fiatalkori torz világszemlélet és morálisnak nem nevezhető viselkedés bontakozik ki.
Viszont hiába volt szuper olvasni, a vége nem jött be (nekem egészen a legvégéig nem esett le, mi lesz a csavar). Számomra túl sok kérdés megválaszolatlan maradt. spoiler
Szerettem volna egy ötcsillagos olvasást, egészen a végéig azt gondoltam, meg is lesz. Aztán mégsem.

RóbertKatalin IP>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

Február óta tartoztam ennek a könyvnek az értékelésével (kinek? magamnak? vagy az égieknek…? :D ), és lehet, hogy most már kicsit késői ez.
Jól összerakott, ügyes, érdekes könyv. De valahogy nagyon bosszantott ez a sok beképzelt, rohadék és mindent megúszó pasas… Tessék valami újról írni…

olvasoterem>!
Herman Koch: Tisztelt M. úr!

'A vacsora' után tudtam, hogy Kochtól váratlan befejezésre számíthatok, de én egészen az utolsó oldalakig nem jöttem rá a megoldásra. Amikor végül fény derült a titokra, egy percre abbahagytam az olvasást, és mosolyogva bólogattam a könyv fölött: ravasz, ravasz! A megoldás logikus, ésszerű és teljesen hihető. Olyan, mintha a szerző mindvégig ezt készítette volna elő, de ugyanakkor szüntelenül azon dolgozott, hogy engem, az olvasót szépen megvezessen. Telitalálat, teljes mértékben sikerült neki.

A teljes ajánló: https://olvasoterem.com/blog/2021/04/11/herman-koch-tis…


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

– Hogyan vehetjük rá a fiatalokat az olvasásra? […]
– A kérdéséből […] kihallok egy komoly félreértést. Tudniillik, hogy a fiatalokat – vagy időseket, vagy mozgássérülteket, netán a vegetáriánusokat – rá kell vennünk az olvasásra. Erre semmi szükség. Senkit sem kell rávennünk az olvasásra, ahogyan a moziba járásra, a zenehallgatásra, a közösülésre vagy a tömény italok fogyasztására sem. Az irodalomnak semmi keresnivalója a középiskolában. Sokkal inkább illik viszont az imént felsoroltak közé. A szex és a drogok, meg minden olyan közé, amit szabad akaratunkból, puszta élvezetből fogyasztunk. Kötelező olvasmányok listája. Te jó ég, hogy juthat egyáltalán eszébe valakinek ilyesmi!

128. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

Olvasmányélmény – igen, az írók olykor ezt írják a könyvük elejébe […] Tartalmas olvasmányélményt. Nem tudom, Ön hogy van vele, de én igen ritkán élek át olvasmányélményt. Az olvasmányélmény szó hallatán olyasvalakit látok magam előtt, aki olvasás közben a térdét csapkodja az élvezettől.
Az olvasó ezzel szemben olvas. Ha a könyv jó, egészen belefeledkezik. Ez minden, ami egy könyvtől elvárható, Ha azonban az olvasó nem feledkezik meg önmagáról olvasás közben, és minduntalan az íróra kell gondolnia, akkor az a könyv nem sikerült. Az olvasmányélménynek ehhez semmi köze nincsen. Aki élményre vágyik, váltson jegyet a hullámvasútra!

86. oldal

Belle_Maundrell >!

A középiskolában a gyerekek a szárnyaikat próbálgatják. Nem állnak meg a határaiknál, hanem áthágnak rajtuk.

37. oldal

Belle_Maundrell >!

Az ember elolvas egy könyvet, és megalkotja magában a szereplők arcát. Aztán elmegy a moziba, hogy megnézze a könyv megfilmesített változatát, és a képzeletében élő arcot egy szempillantás alatt elpusztítja a vásznon látható színészé.

55. oldal

Belle_Maundrell >!

Aki ifjúkorában annyi könyvet olvashat el ingyen, amennyit csak akar, talán később, felnőttként is szeret majd olvasni.

110. oldal

Storczné_Révész_Ágnes P>!

Lodewijk odahúzott egy széket, és letelepedett az anyja mellé. Először egy darabig némán ültek a sötét szobában, aztán az anyja megszólalt: a legjobban, mondta, azt sajnálja, hogy soha többé nem láthatja a fia hátát.
Nagyon halkan beszélt, Lodewijknek közelebb kellett hajolnia, hogy hallja.
– Hogy mondod? – kérdezte. – Mi van a hátammal?
Egy percbe is beletelt, mire az anyja válaszolt.
– Hogy nem láthatom, ahogy elindulsz a világba – mondta végül. – Hogy akkor már nem leszek itt.

Koradett P>!

Ha van film, ha nincs, egy könyv szereplőit sohasem szabad ábrázolni a borítón. Ezzel korlátozzák az olvasó fantáziáját. Arra kényszerítik, hogy olvasás közben a film főszereplőit lássa maga előtt. Annak, aki először a filmet látta, és utána esetleg kíváncsiságból vásárolta meg a könyvet, ez persze nem akkora baj, ám az, aki előbb olvasta a könyvet, komoly dilemma elé kerül. Olvasás közben minden szereplőhöz rendelt magában valamilyen arcot. Olyat, amelyet saját maga fantáziált össze magának.

Belle_Maundrell >!

– […] Az idő a barátunk. Legalábbis amíg képesek vagyunk megélni.

296. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
Belle_Maundrell >!

Az átlagosnál intelligensebb elme halálra unja magát a középiskolában.

317. oldal

Koradett P>!

– Ha azt hallom, élet a halál előtt, nekem mégis inkább valami pozitív jut eszembe – mondta Miriam. – Nem az, hogy már halott vagy, de kénytelen-kelletlen mégis élsz tovább, hanem hogy mindent kihozol az életből a halálod előtt, amit csak lehet.

Kapcsolódó szócikkek: halál

Hasonló könyvek címkék alapján

Ilja Leonard Pfeijffer: Grand Hotel Europa
Marion Pauw: Sötétben
Arnon Grunberg: Anyajegyek
Irving Stone: Van Gogh élete
Jessie Burton: A babaház úrnője
Irving Stone: A napsugár fia
Marente de Moor: A holland szűz
Saskia Noort: Az ínyencklub
Isabel Wolff: Séta az időben
Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma