A ​vacsora 185 csillagozás

Herman Koch: A vacsora

Négy ember egy csúcsétterem vacsoraasztalánál.
Egyikük országosan ismert politikus, esélyes miniszterelnök-jelölt. Mire véget ér az este, döntésre kell jutniuk egy közfelháborodást keltő ügyben, amely a fiaikat is közvetlenül érinti.
Emberölésről van szó, egy hajléktalan nő erőszakos haláláról.
Meddig mennek el a gyerekek, a karrier, a boldog családi élet megmentése érdekében?
Messzire. Nagyon messzire.

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Európa, Budapest, 2013
296 oldal · ISBN: 9789630792580 · Fordította: Bérczes Tibor
>!
Európa, Budapest, 2013
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630796675 · Fordította: Bérczes Tibor

Enciklopédia 3


Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Sárhelyi_Erika I>!
Herman Koch: A vacsora

Ez nagyon súlyos volt. Egyfelől nagyon könnyen olvasható, igazán olvasmányos stílusban ír a szerző. Másrészt ugyanakkor olyan morális kérdéseket feszeget, amiken nem lehet csak úgy átlibegni. A könyv tetején ez áll: „A gyerekedért bármit megtennél, ugye?” És rávágod: ez csak természetes! Bármit. Rávágod, aztán elgondolkodsz: de mi az a bármi? Bármi rosszat is? Bármit, ami egyébként az erkölcsi értékeid szerint nem helyes? A bármi az bármi. A gyereked meg a gyereked. Ha jó, ha rossz. Bárahány éves. A tiéd és szereted. Nem tehetsz mást. Ez nem választás kérdése, ez adottság. Az ember szereti, imádja a gyerekét. Feltétel nélkül. Igen ám, de hol van akkor a 'mégis csak én kell, hogy erkölcsi példa legyek számára. A család az alap, az origo. Ha én szarok a morálra, milyen alapon várom el, hogy ő másként tegyen?' Úgyhogy ez egy jó kis átbeszélgetős, moralizálós sztori – az is érdekes lehet, hogy miként vélekedik az eseményekről az, akinek már van és akinek még nincs gyereke. Van különbség vajon?
Fontos könyv, ötletes szerkezettel, remek párbeszédekkel, az elején magával ragadó, beszippantó, finom humorral. Bárkinek ajánlom!

11 hozzászólás
mate55 P>!
Herman Koch: A vacsora

Nehéz falat. Adott egy vacsora. Nem csak egy vacsora, de egyúttal zavaró „színházi darab” is. Eddig még nincs benne semmi különös. De vacsora és vacsora között lehetnek különbségek. Nemcsak abban, hogy mit eszünk. Hanem hogy hol vagyunk és kivel. De legfőképp abban, hogy miről beszélgetünk, és mi történik közben. És mi az apropója vacsora létrejöttének, vagy mi játszódik le a háttérben. Lehet akár kínos, sőt, sorsfordító is az a kis idő, amíg eljutunk az előételtől a desszertig. Vagy az előélettől a végkifejletig. A regény központi kérdése az erőszak. A cselekmény kibontása közben olyan, nem kis súlyú témák kerülnek szóba, mint a rasszizmus, politika, oktatás, halálbüntetés. Milyen rövid idő alatt képesek kulturáltnak tűnő, intelligens emberek kivetkőzni magukból, és felszínre hozni állati indulataikat. Ez pedig egy morális dilemma elé állítja a szereplőket, amiben ők egyre vehemensebben képviselik azt, amit szívük szerint helyesnek tartanak, és aminek valóban hatalmas tétje van. És ha már erkölcsi dilemmáról beszélünk, felmerül a kérdés, mit jelent igazából a normalitás, mi alapján van jogunk rendelkezni egy másik ember élete felett, legyen az egy vadidegen vagy egy családtagunk. Koch igen súlyos ítéletet mond a modern társadalom fölött: a családi idill és boldogság csak felszín, és ami alatta van, az van olyan szörnyű, hogy az ember vagy belebetegszik, vagy beleőrül. Itt egyik ember se jobb a másiknál; a híres politikus vagy az egyszerű családapa végül ugyanoda érkezik: igyekeznek egy normális élet látszatát kelteni, de egyáltalán nem biztos, hogy ez még valaha sikerül nekik. Kár, hogy mindennek valójában semmi funkciója nincs, mert a vacsora rövid időn belül apró darabora esik szét. A könyv megtelít, mégsem a jóllakottságot éreztem. A felsorolt mellékszálak nem érnek össze, nem alkotnak egy összefüggő könyvet. Egyes elemek szinte alig kapcsolódnak egymáshoz, túl sok és túl tömény ahhoz, hogy még befogadható legyen. De „A vacsora” minden gyengesége ellenére sokkal több, mint egy hosszúra nyúlt éttermi beszélgetés. Összességében nagyon sokat ígérő könyv, de a várakozásomnak nem minden szempontból felelt meg maradéktalanul. Az aprólékosan kibontakoztatott emberi dráma viszont annyira átható, amelyhez hasonlót Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről című könyvében tapasztaltam.

Teetee>!
Herman Koch: A vacsora

Két éjszaka alatt elolvastam, siettem vele, mert nem volt jó olvasni. Olyan furcsán nyugtalanító és félelmetes érzés vett erőt rajtam. Be akartam fejezni, hogy majd jöjjön a megkönnyebbülés. Nem jött.

Egy vacsora története. Előétel, főétel, desszert. És közben nyilván rengeteg flashback, hogy megtudjuk, mi is történt. Amit egyébként az asztalnál ülők közül mindenki tud (valaki több, valaki kevesebb részletét ismeri a gyerekeik szörnyű tettének), de abban egyiken sem biztosak, melyikük pontosan mennyire ismeri a történteket.

Két házaspár ül az asztalnál, az ismert politikus és a felesége, meg az extanár és a felesége. A politikus és az extanár testvérek. A gyerekeik, az unokatestvérek valami szörnyűséget csináltak. És most fennáll a veszély, hogy mindez kiderül.

Ki hogyan viselkedik ilyen helyzetben, mennyire védhető a bűn, és meddig lehet elmenni a gyerekeidért? A hangulat elképesztően feszült, és közben mindenki játssza a kis játékait „kifelé”, hogy fenntartsa a normalitás látszatát. És persze hogy az a legnormálisabb, akiről nem is gondoltad volna, akiről meg azt hitted, hogy… Attól meg utána alig tudsz elaludni.

Kiadós vacsora után nem ajánlott.

Szédültnapraforgó>!
Herman Koch: A vacsora

Első olvasmányom a holland írótól. Valóban a legjellemzőbb címke rá, hogy filozofikus regény. El nem tudtam képzelni, milyen súlyos dolog lehet a két testvér és családja között, amit egy étteremben, vacsora közben kell megbeszélni. A borító is annyira kétértelmű számomra.
Elítélendőnek tartom, hogy a szülő elsikálja egy haláleset jelentését, még ha a gyereke követte is el…egyszerűen ki voltam akadva, mire is képes egy 16 éves – másrészt meg az apja anyja reakciója vérlázító. spoiler
Szóval döbbenet volt ez a történet! Nem szívesen olvasok hasonlót. Nagyon lehangoló.

Storczné_Révész_Ágnes P>!
Herman Koch: A vacsora

Mit tennél meg a gyerekedért? Mit nem tennél meg érte? Mit kell megtenned a gyerekedért, és mit nem kell? Valóban érte teszed vagy nem teszed? Mivel teszel több jót? Mentesít egy betegség a tetteid alól? Kit merre visz az erkölcsi iránytűje? Kinek kapcsol be a morálmétere, ha egyáltalán bekapcsol valakinek? Melyik ér többet: egy hajléktalan élete/halála vagy három tinédzser élete? Felelősségvállalás? Példamutatás? Boldog család?
Uramisten! Felkavar, sokkol, elborzaszt, nem hagy békén.
Ezt írja a fülszöveg: „Meddig mennek el a gyerekek, a karrier, a boldog családi élet megmentése érdekében?” Azért ebben a történetben számomra sokkal fontosabb kérdés, hogy meddig mennek el a felnőttek? Mert a gyerekek mennek, amíg hagyják őket…
Kényszeresen haladnom kellett vele, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy „Ugye nem, ezt azért már mégsem?” És de!

2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Herman Koch: A vacsora

Nagyon izgalmas szellemi utazás az elmúlt időszak egyik legerősebb narrátorával. Nagy mennyiségű társadalmi probléma (amolyan „öntsünk bele a regénybe mindent, majd lesz valami” stílusban, ami ezúttal elég jól működött), érdekes erkölcsi dilemmák, no meg ügyesen, de a narrátorunknak köszönhetően kissé fals módon lefestett szereplők. Amúgy tényleg nagyon bírtam Pault (még ha a valóságban utálnám is), ahogyan nyilatkozik a figurákról és a tetteikről, ahogy mindenről és mindenkiről elmondja a nagyon nem polkorrekt véleményét, miközben gondolatban mindenkit kioszt.
Úgyhogy A vacsora eleinte hangosan nevetősen vicces, aztán egyre feszültebb, végül pedig kissé meglepő – bár azért el tudtam volna viselni még egy kis szellemi iszapbirkózást, olyan élvezetes volt, amikor végre egymásnak feszültek az egyes szereplők. Ezért meg a kissé idétlen genetikai szálért mínusz egy csillag, de azért baromira jól szórakoztam.

RKAti P>!
Herman Koch: A vacsora

Húha! Ez aztán a szimpátia hullámvasút!
Aronson (A társas lény) a megmondhatója mi az „ügyet” tekintve a tipikus reagálás, de én nem szeretném ha ez lenne!
Remélem soha nem kell még csak hasonló ügyben sem döntenem, de nagyot csalódnék magamban, ha ezt választanám megoldásnak.
Nagyot üt a könyv, épp mint Paul, ököllel, szünet nélkül.
(u. i. : bár eléggé ködösít, de nekem a Tourette szindróma jut eszembe. Ami azért érdekes, mert magára a cselekményre és a megoldásra sincs semmiféle hatással. Csak végiggondoltat velünk még valamit a születés- nem születés körben. )

fezer>!
Herman Koch: A vacsora

Alapvetően nem volt téves az előérzetem, hogy ez az a fajta modern realizmus, amit én eléggé élvezek és még nem untam meg a nagy tételben fogyasztásukat (értve ez alatt azokat a fajta családregényeket, melyek arról szólnak, hogy a kicsinyes családtagok hogyan keserítik meg egymás életét, miközben megvannak győződve saját felsőbbrendűségükről és igazukról.)
Ez rendben is volt, sőt az első felét kifejezetten élveztem, hisz van egy ellenszenves, testvérére betegesen féltékeny narrátorunk, aminek köszönhetően igen érdekes szűrön keresztül kapjuk az információkat, csak sajnos a vége az olyan nagyon megdöbbentő akart lenni, hogy teljesen elvesztette a hitelességét a regény (meg sajnos az érdeklődésemet is emiatt), míg másrészt behozta ezt a genetikus szálat, ami sehogy sem illett, vagy hiányzott ebbe a könyvbe (ha már mocsok, akkor süllyedjünk el benne, és ne legyenek ilyen olcsó kibúvók, na.)
Szóval összességében a stílus és témafelvetések nagyon tetszettek, és ha ezt a könyvét most kicsit túl is tolta, azért lesz még esélye az írónak nálam.

3 hozzászólás
IrodalMacska>!
Herman Koch: A vacsora

Nem tehetek róla, imádom Herman Koch beteg világát! A Nyaraló úszómedencével ugyan jobban tetszett (egyébként érdekes egybeesés, hogy mindkét könyv olvasásához utazás közben jött meg a kedvem), de ez a kötet is hozta a Kochtól elvárt iróniát és felmutatta azt a görbe tükröt, amit sokan talán nem is akarnak felismerni. Hogy minek is mutatott fityiszt az író? Az általam is személyesen ismert néhány idióta pedagógusnak, akik meg vannak győződve arról, hogy az ő családjuk makulátlan, a gyermeknevelési módszereiket tanítani kellene és mégis nekik vannak a legelcseszettebb gyerekeik. Aztán ha már a gyerekeknél tartunk: elkényeztetett, minden földi jóval ellátott kamaszok, akik azt gondolják, hogy brahiból mindent, de TÉNYLEG MINDENT megtehetnek. Maga a vacsora pedig ékes példája annak, amit magam is vallok, hogy a sznobizmus baromi sokba kerül. Mindezt úgy tálalja Koch, hogy akarva-akaratlanul is szimpátiát erőszakol ki belőlünk olyan szereplők iránt, akiket normál esetben leköpnénk – oké, aláírom, nem hosszú életű ez a fajta rokonszenv – és unszimpátiát ébreszt bennünk azok iránt, akik nem szolgáltak rá az ellenszenvünkre. Ismétlem: zseniális a pasi!

>!
Európa, Budapest, 2013
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630796675 · Fordította: Bérczes Tibor
postmodjane>!
Herman Koch: A vacsora

Bárcsak lett volna egy jobb szerkesztője ennek a regénynek…
Minden már-már mesterien elő van készítve. Adott az időkeret (egy este), adott a helyszín (Hollandia egy nagyon előkelő étterme), adottak a sznob és kevésbé sznob karakterek és az aktuális témák izgalmas keretbe csinosítva egy család konfliktushálózatát tárják fel.
Tetszett, hogy Tolsztoj tökéletes mondata a családok boldogságáról visszatérő elemként tagolja a regényt, tesz fel újabb és újabb kérdéseket.
Mennyire ismerjük / ismerhetjük a legközelebbi hozzátartozóinkat?
Mennyire lehetünk őszinték?
Mikor muszáj mást tenni, mint amit az írott és az íratlan törvények előírnak?
Van-e, és ha igen, akkor mi a különbség az egyszerű és a nem egyszerű emberek között? (Nem vagyok benne biztos, hogy itt a fordítás tökéletes)
Mennyire és kinek számít egy hajléktalan halála? Felborulhat-e miatta egy ígéretes politikai pályafutás?
Milyen befolyása van egy nagyon buta, meggondolatlan tettnek egy kamasz életére és mi köze ehhez az Afrikából örökbe fogadott fiúnak?

Csak ne lehetne bizonyos dolgokat a genetikával okolni…. Bár tény, hogy így egy szempontból Paul tettei felmentésre kerülnek egyes vádak alól…. ez az egy rész kidolgozatlan.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Ha meg kellene határoznom, mi a boldogság, azt mondanám, hogy a boldogság az, ami beéri önmagával, amihez nem kellenek tanúk.

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
mate55 P>!

Néha kicsúszik az ember száján olyasmi, amit később talán megbán. Vagy nem bán meg.

121. oldal

Lunemorte P>!

Vajon miért mutogat valaki a kisujjával? Most ez volna a sikk?

egy_ember>!

Lényegében a miniszterelnökeink kiváltotta szégyenérzet volt az egyetlen érzelem, amely az egymást követő holland kormányokat összekötötte egymással.

238. oldal

2 hozzászólás
koan12>!

Egy rossz könyvet sem tesz már le az ember, ha átrágta magát a felén, és ha kínlódva is, de végigolvassa […]

63. oldal

mate55 P>!

Agyon tudnám ütni. Puszta ököllel. Mocskos egy munka lenne, nem vitás, de semmivel sem mocskosabb, mint amikor meg pucolunk egy vadat.

122. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

Claire szemébe néztem, az asszonyéba, aki a boldogságot jelentette számomra. A feleségem nélkül sehol sem lehettem volna, ahogy néha a szentimentális férfiak mondják, akik előszeretettel nevezik magukat ügyetlennek: valójában ezen azt értik, hogy a feleségük egész életükben eltakarította utánuk a szemetet és a nap minden órájában helybe vitte nekik a kávét. Odáig nem mennék, hogy Claire nélkül semmire sem jutottam volna, de az biztos, hogy más irányt vett volna az életem.

251. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
James Patterson – J.D. Barker: A madártollas gyilkosságok
Colleen Hoover: Verity
Jodi Picoult: Házirend
Alice Feeney: Időnként hazudok
E. K. Blair: Hush
Bethany-Kris: Titokzatos és tüzes
Sienna Cole: Elmejáték
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok