Az ​orchideák bolygója 46 csillagozás

Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Expedíció érkezik a Földről egy távoli bolygóra. A földiek két csoportra válva igyekeznek megismerni a bolygó titkait. Értelmes lények alkotásaira bukkannak: a különös romvárosban középkori lovagi torna szellemképei tűnnek szemük elé és rejtélyes működésű lebegő járművek viszik őket ismeretlen rendeltetésű épületekbe. De értelmes lények helyett mindenfelé csak automata gyárakat és gépeket találnak.
A logikának ellentmondani látszó, képtelen, meghökkentő és lenyűgözően izgalmas események után két földinek sikerül a bolygó belsejébe hatolni – a hátborzongató gépvilágba, ahol a gépagyak törvényszéke és halálbüntetés vár rájuk. Még megpillantják a titokzatos „orchideákat”…
… és váratlan, igazi fantasztikus fordulattal minden hirtelen a helyére kerül és rendeződik

Eredeti cím: Der Orchideenkäfig

Eredeti megjelenés éve: 1961

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Science Fiction & Fantasy

>!
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1993
188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634757123 · Fordította: Simóné Avarosy Éva
>!
Táncsics, Budapest, 1970
196 oldal · keménytáblás · Fordította: Avarosy Éva · Illusztrálta: Hegedűs István
>!
Művelt nép / Táncsics, Budapest, 1970
196 oldal · keménytáblás · Fordította: Avarosy Éva · Illusztrálta: Hegedüs István

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
pwz ISP
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Azt tudtam, hogy érdekes lesz, hiszen a hozzászólások és a gyors kommentek biztosítottak róla, hogy jól választottam olvasnivalót! :)
Az eleje – szándékosan „eleje”-t használok – szokványos: idegen bolygón ébred a csapat, aztán indul a felderítés a városban, ami olyan furcsa, olyan Lem-es. Aztán hirtelen vége – azt hittem meghaltak a főszereplők – de az újabb fejezet(ek)ben megint kezdődik/folytatódik minden onnan, ahonnan elindultunk. Na, itt vettem észre, hogy a fejezetek nem is fejezetek, hanem Első kísérlet, majd Második kísérlet, stb. a cím. Aha, kezdtem kapisgálni a dolgot, de a végén azért jól csavarintott még néhányat az író a történeten és a mondanivalón!
Ezt a könyvet a német nyelven alkotó sci-fi írók egyik legjelentősebb képviselője, Herbert Werner Franke még 1961-ben írta. A mai olvasóknak minden bizonnyal nagyon sok film beugrik – mint ahogy be is ugrott pl. @Hatodik_Alabardos-nak is ;)! – erről a könyvről. Joggal, hiszen 73-ban már angolul is megjelent, így a 80-90-es évek sci-fi/fantasy filmjei bátran merítettek ebből az alapanyagból. Népszerűségét jelzi, hogy 1976-ban még magyar TV-játék is készült belőle, olyan – akkor még fiatal – színészekkel, mint pl. Venczel Vera, Kovács István, Egri Márta, Harsányi Gábor, Benkő Péter… :D Az már más kérdés, hogy az akkori TV-kritika nagyon lehúzta a magyar megvalósítást. Később viszont Hollywood nem egy kasszasikert kreált ebből a világból… :)! Az utolsó két oldal, az Utójáték jól helyretesz, ha addig nem jöttél még volna rá a események kulcsára. ;)
Akkor, 61-ben ez nagyon ütött, ma már a filmes és könyves „előképzettségünknek” hála, talán gyorsabban megy a felismerés…
Érdekes, Fukuyama könyveiben és Huntingtonnál is előjön a társadalom fejlettségének foka. Itt is valami hasonlóról szól a történet, persze, sci-fi keretek között. De egy fizikát, matematikát, kémiát, pszichológiát és filozófiát tanult tudóstól, aki érdeklődik a jövőkutatás, a barlangtan, a számítógépes grafika és a digitális művészet iránt, ráadásul könyveket, sőt sci-fi könyveket írt, ez lehet a minimum ;)! És ezeket a dolgokat bele is rakta, ahogy azt kell :D!

>!
vicomte P
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Franke írásaival egész korán találkoztam már – a gyerekkoromban kiadott Galaktikákban előszeretettel hozták le a novelláit, amelyeket én nagyon élveztem – amolyan SF egypercesek voltak, általában egy elgondolkoztató (legalábbis gyerekként még annak ható) csavarral a végükön.

Szerettem volna elolvasni a regényeit is, de sajnos annak idején nem jutottam hozzájuk, így aztán ez az olvasás egy közel harminc éves elmaradás pótlása.

Talán jobb lett volna, ha ez a hiány örökre fennmarad…

Ugyanis, ha az irodalmi élményt próbálnám értékelni, főleg azt, amit a regény első 80%-a ad, akkor ez egy borzalmas könyv.
Nem túlzok!

Innentől SPOILER!

A szereplők céltalanul, értelmezhető motivációk nélkül rohangálnak egy felfedezésre váró bolygón egy elkényeztetett hülyegyerek irritáló önelégültségével, és nagyjából annyira érdekli őket a világ, mint egy számítógépes arcade játék háttérgrafikája.
Az egymás közötti viszonyaik finoman szólva is vázlatosan vannak felskiccelve, jellemábrázolásról vagy konfliktusról szó sem eshet. Ami meg van, attól meg sírtam.
Mindezt tetézi az írói eszközök teljes hiánya. A párbeszédek borzalmasak és semmitmondóak, az átvezető részek erőltettettek, a leírások értelmetlenek, az akciójelenetekben pedig úgy halmozza a (…)-kat, hogy kedvem lett volna falhoz vágni a könyvet.

Azt csak moderáltan rovom fel az író hiányosságának, hogy a világképe és a technológiai víziói mostanra már teljes mértékben elavultak, ami nem is meglepő, hisz a könyv 1961-ben jelent meg eredetileg.

Az már inkább pozitívumnak számít, hogy ebben a részben több angolszász klasszikus (Bradbury, Asimov – akinek még a nevezetes robotikai törvényei is megidézésre kerültek –, Clarke) SF író munkásságára is egyértelmű utalás van.

Ami menti a regényt, s ami miatt kénytelen vagyok elismerni a regény klasszikus voltát, az az utolsó 40 oldal. Az nagyjából korrekt, olvasható, az első 160 oldal szenvedést okozó WTF történéseire is magyarázatot ad. De ez persze utólag nekem igen sovány vigasz volt…

Az is tény, hogy a regénybeli ötletek azóta sokszor, és sok helyen visszaköszöntek már – nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen, aki ne tudna legalább három-négy filmet felsorolni az elmúlt évtized bombasikerű SF filmjei közül, amelyek erre, vagy hasonló alapötletre építenek.

Ha valakit érdekelne a történet, annak szívből javaslom, hogy hagyja ki az első három fejezetet és a negyedikkel kezdje. Garantálom, hogy mindent meg fog érteni annyi alapján is, és egy csomó bosszankodástól megmenekül.

Lábjegyzetként annyit fűznék még hozzá, hogy a hasonló gondolatiságra építő Pierre Barbet: A psziborgok álmai c. regénye mindenféle szempontból sokkal élvezetesebb olvasmány.

>!
Blissenobiarella
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Egy marha jó ötlet silány kivitelezése. A szereplők tök hülyék, amit dialógus címén előadnak, az egy vicc, és főképp emiatt szörnyen untam, és túl akartam lenni a könyvön, úgyhogy gyorsan „ledaráltam”. Felcsillant a szemem a végén, a tárgyalás fejezetnél, mert gondoltam mostantól jó lesz a könyv, és persze minden kiderül, de még ez sem lett jobb.
Elismerem, hogy ’61-ben nagyot üthetett, nekem mára egy kissé kevés lett.

1 hozzászólás
>!
regulat
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Jó, hogy a sci-fi végig megmarad. Mert bizony Franke úr nem adta alább mint, hogy a történet végét legalább háromszor megcsavarja, és megírja a… (na most, ha megmondom melyik film, akkor mindent megmondok) khmmm alapötletét.
Mert az addig rendben van, hogy két csapat érkezik egy földhöz hasonló bolygóra. Versenyeznek. Az nyer, aki megtalálja a bolygó legmagasabb rendű életformáját…
…de csak gépeket találnak.
De akkor, hova lett az alkotó?

>!
Táncsics, Budapest, 1970
196 oldal · keménytáblás · Fordította: Avarosy Éva · Illusztrálta: Hegedűs István
>!
Valentine_Wiggin
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Nyomasztó könyv, amivel végeztem, és hirtelen nem tudtam, mire kellene gondolnom. Egyszerűen volt egy olyan zavart, keserű érzésem, amivel nem tudtam mit kezdeni. Át akartam gondolni az olvasottakat, párhuzamokat vonni… és közben inkább hagyni az egész történetet.
A karakterek nem fogtak meg. Nem lehetett velük azonosulni, és nem is kellett, mert az egész nem róluk szólt. A regény elejétől nyomasztó volt a hangulat, és ez nem változott. Nem történt semmi olyasmi, amiről el tudtam volna mondani: „Na, igen, ez okozza, hogy görcsbe rándult gyomorral olvasok!” mégis megtörtént. Faltam az oldalakat, rossz előérzettel, folyamatosan várva, hová fog kifutni ez az egész. Aztán elértem a végére, a többszörös csavarhoz, ahol egyik zseniális ötlettől átvezetés nélkül haladtunk a másikig, anélkül, hogy kaptam volna időt feldolgozni, hogy mi, miért, hogyan történik… de ennek, utólag örülök. Mert biztos nem hagyott volna ekkora nyomot, és nem ennyire sokkos állapotban teszem le a kötetet, ha kapok időt. Így viszont elolvastam az utolsó mondatokat, és ránéztem az ablakban lévő orchideára. Aztán nekiálltam újra átgondolni az olvasottakat.
És végül, végső konklúzióként mit mondhatnék… mivel már megjegyezték, hogy melyik film alapötletét adta a könyv, a fő csavarra számítottam valamennyire. És nem tudom, hogy érte el az író, de mégis gyakorolt rám hatást, ott és úgy leírva. Végig voltak sejtéseim, minden kérdésre megalkottam a saját válaszaimat, végül mégis hatásos, sokkoló, letaglózó élményt nyújtott megtudni az igazságot. El kell olvasni egyszer az életben.

>!
jezsek P
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

El tudom képzelni, hogy megjelenése idején ez a könyv az ötleteivel nagyot ütött. Ma már edzettebbek vagyunk könyves és filmes élményeink miatt, de még most is, hogy nagyjából mindkét rejtélyre rájöttem (a második, nagyobb rejtélyre a cím vezetett rá), és a meglepetés ereje nem volt túl nagy, mégis szórakoztató volt és letehetetlen. A vége csavar is nagyon jó volt, szerencsére ezt már nem írta túl az író (amit itt-ott éreztem, különösen a Város leírásánál).

>!
B_Petra
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Nagyon rövid, unalmasabb történet.
Idegen bolygó felkeresése is, meg nem is, robotos is kicsit, felbukkannak Asimov robot törvényei, de annak ellenére, hogy 1961-ben jelent meg, mégsem tudom elnézni, hogy milyen lapos.
Persze nem is számitottam egetrengető storyra, de túl kiszámitható volt, és nem tudom hangsújozni, hogy mennyire untam.
Biztosan jó film ötlet lehetett annó, de mára kicsit sablonos,(persze ez azért van,mert túl sok sci-t olvasok, vagy sci-fi filmet néztem már) és kiszámitható a csattanó.
A kevesebb néha több, ha novellának irja, talán több csillagra értékelem.

10 hozzászólás
>!
Noro P
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Zseniális novellát lehetett volna írni ebből az anyagból. Sajnos ehhez a könyv háromnegyedét helyből ki kellett volna húzni. Céltalan szereplők ugrálnak ide-oda egy alaposan leírt, mégis jobbára érdektelen világban, így a végeredmény inkább fárasztó, mint izgalmas. Ez nagy részben talán annak is köszönhető, hogy a főhős számára is értelmezhetetlen funkciójú, hangulati-érzelmi értékkel nem bíró tájak és tárgyak leírása inkább vizuális, mint irodalmi „műfaj”. Persze a hard sci-finek ezen is át kellett esnie, nyilvánvaló okokból, de én speciel örülök, hogy mára ezen már túlléptünk.

1 hozzászólás
>!
CelticHare
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Biztos furcsa, hogy nekem ennyire tetszett ez a sokak által lehúzott mű, de én nagyon élveztem Al, Don és René kalandjairól olvasni. Ha a történet nem is éppen a legeredetibb vagy legizgalmasabb, engem a jellemek bőven kárpótoltak érte. Hitelesek és szerethetőek (igen, nekem még Don is! :D), mind intelligensek, különlegesek, más dolgok iránt érdeklődnek, különböző dolgokban bontakozik ki intellektusuk, ellentétes elgondolásaik vannak a világról és mind a saját dogmájuk szerint cselekszenek.
Erős kritika jelenik meg a társadalomról, semmi sem oldja fel az emberi butaság és gyarlóság tényét, egyedül talán az, hogy a technológiától várni az élet nagy kérdéseire a választ, rossz út.

>!
Tüncsimüncsi
Herbert W. Franke: Az orchideák bolygója

Sajnos ebben csalódnom kellett. Nem hozta azt a színvonalat, ami elvárható egy jó sci-fitől. Nem azt mondom, hogy unalmas, de nincs meg benne az a pörgés, a dolgok végére járás és a karakterek kidolgozása sem tökéletes. Bizonyára az is közrejátszik, hogy 1961-es megjelenésű könyvről beszélek. Azóta sokat változtak az elvárások.
Nem volt benne kihívást, a figyelmemet nem kötötte el teljes mértékig.
Az események alakulásában nem volt igazi meglepetés. Egyszerűen ki lehetett találni a rejtélyeket.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Mindig roppant izgalmas, amikor egy idegen bolygón működni kezd a tudat. Mintegy adott jelre kezd összeállni a kép, az egyik részlet a másik után bontakozik ki a semmiből, illeszkednek – néha lágy hullámokban, néha keményen, egy csapásra. Mindezt bizsergő várakozás itatja át, valami elképzelhetetlenre: talán emberfelettien hatalmasra, talán gyilkosan borzalmasra.

7. oldal

>!
CelticHare

Egy pillanatra irigységet érzett, a töprengő értelem irigységét a boldogító együgyűséggel szemben.

65. oldal

>!
B_Petra

– Nem is olyan bizonytalanok – mondta Al. – Sőt, azt hiszem, meglehetősen könnyen áttekinthetők, ha az ember megtalálja a kulcsot hozzájuk, ha az ember megérti őket, ha a mechanizmust nem is, de a viselkedésüket. Persze azért… – hangja elhalkult és elhallgatott. – Azt akarod mondani, hogy egyszerű előírásokhoz tartják magukat, talán olyanokhoz, mint a négy klasszikus robottörvény? Idézte: „Egy: A robotnak óvnia kell az embert, és meg kell akadályoznia, hogy akár egyetlen ember is megsérüljön. Kettő: A robot engedelmeskedni tartozik az embernek Három: A robotnak ügyelnie kell, hogy őt magát ne érje károsodás. Négy: A robotnak úgy kell viselkednie, hogy környezetében a lehető legkevesebb rombolás mehessen végbe.”
…..
Meggyőződésem, hogy bárhol építenek is, vagy fognak ezután építeni automatákat, azoknak mindig engedelmeskedniük kell ilyesféle szabályoknak. Aki képes megépíteni őket, elég értelmes ahhoz is, hogy megvédje magát tőlük. De éppen ezzel összefüggésben adódik fel egy csomó kérdés. Mi lesz,ha a lények, akik a robotokat építették, kihaltak? Képesek a robotok önállóan megváltoztatni programjukat? És egyáltalán mik itt a robot-alaptörvények? Elképzelhető, hogy e bolygó lakóinak más etikai értékrendjük volt, mint nekünk. Hogy csak egyetlen példát mondjak: a mi első és második törvényünk közé beiktathattak egyet, amely minden élőlényt megvéd. – Azt nem hiszem – vetette közbe René –, hiszen nyilvánvalóan kiirtottak minden állatot. – Lehetséges – vágta rá Al, de nem merült bele a témába. – Végül az is lehet, hogy a miénknél bonyolultabb törvényrendszerük volt. De hát úgy gondolom, hogy ez egyáltalán nem fontos, hiszen elvileg annak sem lehetett más célja, mint az, hogy az automatáknak óvniuk kellett alkotóikat, engedelmeskedniük kellett nekik, és hogy sem önmagukban, sem semmi másban nem tehettek kárt. Most jön azonban az, ami nem világos előttem: vajon mennyire különbözünk mi ennek a bolygónak az értelmes lényeitől? Vagy másképp megfogalmazva: vajon a robotmechanizmus elismer-e bennünket urainak? Aztán van még egy másik kézenfekvő lehetőség: robotoknak, hogy ne mondjam, kollégáinak is tekinthet bennünket.

>!
sirszalhasogato P

Mindketten olyan izgatottak lettek, mintha valami óriási győzelmet arattak volna. Bizakodó hangulatban fordultak ismét a szeizmográfhoz.
– Mit mond a görbe?
– Egy dolog bizonyos: lent, körülbelül két kilométer mélységben fekszik egy visszaverő réteg… (…) Pontosan nem tudom, mert nem ismerem a hang terjedési sebességét a csillapítórétegben, de ahogy mondtam, nagyjából a régi völgy aljának szintjével lehet azonos mélységben, azzal a szinttel tehát, ahol a különös bejáratot találtuk.

140-141. oldal (Táncsics, 1970)

>!
sirszalhasogato P

Itt lehetőség volna, mégpedig csodálatos lehetőség, hogy egy kicsivel többet tudjunk meg arról, mi megy végbe rajtunk kívül a világban. Persze sohasem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a dolgok a valóságban is olyanok-e, amilyeneknek mi átéljük őket, hiszen nekünk mindig hullámokra, rezgésekre, impulzusokra van szükségünk ahhoz, hogy lássunk, halljunk, tapintsunk, ezt a gátat nem törhetjük át. Módunkban áll azonban más irányban kutatni. Az egészet talán sohasem fogjuk megérteni, de az összefüggéseket igen. Számunkra az abszolút nem létezik, lehet, hogy nem is egyéb vágyálomnál, fikció, de léteznek az összefüggések; nekünk ezekben az összefüggésekben van a valóság.

95-96. oldal (Táncsics, 1970)


Hasonló könyvek címkék alapján

H. G. Wells – Egon Friedell – K. W. Jeter: Utazások az időgéppel
Zsoldos Péter: A Viking visszatér
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Anatolij Sztaszj: Zöld útvesztő
Karel Čapek: Abszolútum-gyár
Orbán Dezső: F. D. 6438
Dézsi Csaba András – Ámon László: Ősállatkaland
Fehér Klára: A földrengések szigete
Romhányi József: Mézga Aladár különös kalandjai
Scott Westerfeld: Behemót