Quo ​vadis? 1025 csillagozás

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Az ​ókori Róma.

Nero – költői babérokra áhítozik. A birodalom ügyeivel nem törődik, szórja a pénzt, tobzódik az élvezetekben, a borban, a vérben. Egy tébolyult pillanatában felgyújtatja a Várost. Amikor a nép a tűzvész miatt háborogni kezd, a keresztényekre fogja a gyújtogatást. Az új eszme hívei a katakombákban bujdokolnak, mert aki kézre kerül, arénában végzi.

Péter – Krisztus első tanítványa, a halász. Tömegek zarándokolnak Róma falain kívülre, hogy meghallgassák beszédeit.

Vinicius – gazdag római patrícius, aki keresztény lányt szeret…

Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis. A fordulatokban bővelkedő romantikus nagyregény népszerűsége 1896-os megjelenése óta töretlen. Meghozta szerzőjének a világhírt, a Nobel-díjat, és több filmfeldolgozás készült belőle.

„A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle.”

„Tiétek a hatalom, a testőrség, az erő,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1895

Róla szól: Petronius Arbiter

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Diákkönyvtár Európa · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Palladis regénytár · Európa Klasszikus Regények Európa · Tolnai Világlapja ajándéka

>!
PairDime, Szeged, 2020
ISBN: 9786156123077
>!
Európa, Budapest, 2018
746 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630797061 · Fordította: Murányi Beatrix

34 további kiadás


Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

C. Petronius Arbiter · Lygia · Marcus Vinicius · Nero · Aulus Plautius · Pomponia Graecina · Tigellinus


Kedvencelte 347

Most olvassa 73

Várólistára tette 621

Kívánságlistára tette 181

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Karinthy P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Én drága Arbiter Elegantée-m, istenséges Petroniusom, ha nem lettél volna , ez a könyv fele ilyen jó lett volna. – Belőled kérnék még többet,többet…nagyon sokat… – Ó, carissime…!!

Gyönyörű,
Szórakoztató,
Megrázóan megindító,
a Kegyetlen valóság, Sienkiewicz írói köntösén keresztül megjelenítve.

Ahogy a keresztények az ókorban, úgy ez a regény is kiállta az idők próbáját.. Mindmáig milliók kedvelt olvasmánya. Aligha véletlen.
Igazi epikus nagyregény, annak minden erényével és hibájával együtt. És talán éppen ezért szeretjük annyira. :)
Csak ajánlani tudom minden kedves Moly-nak. *.*

Polluxra! :)

9 hozzászólás
Bla I>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Egy kitűnő könyv egy kitűnő írótól az ókori Rómából, a véreskezű Néró császár és a közismert keresztényüldözések korából. Izgalmas és érdekes történetvezetés, kitűnő karakter-ábrázolás. Tökéletes film is készült belőle. Néró elveszti az uralkodó osztály támogatását, mert nem megfelelően foglalkozik a birodalom ügyeivel – csak az élvezeteket hajszolja – s új támogatást a plebsztől remél, ezért őket akarja megnyerni…tömegrendezvényekkel, s ez torkollik végül Róma felgyújtásába, s a tűzvészbe. A sok latin kifejezést persze szokni kell, de így is élvezetes.

2 hozzászólás
gabiica P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Miután megszokod a szituációt, a nyelvezetet, az egész környezetet és korképet, rájössz, hogy ez mennyire jó. Féltem tőle, hogy nem fog tetszeni, sajnos mindig kissé előítéletesen tekintettem a hasonló művekre, úgy éreztem, nem nekem valók. De szerencsére tévednem kellett ebben az esetben is.
Szórakoztató volt, kikapcsolt, ezért is végeztem vele aránylag hamar. Érdekes volt, tökéletesen lefestett képpel. Örülök, hogy nem adtam fel, és mégis elkezdtem olvasni, hiszen nagy élménytől fosztottam volna meg magam.

Chivas>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Zseniálisan megírt könyvnek tartom, teljesen átéltem, és ott voltam az ókori Rómában. Aztán jöttek azok a jelenetek, amik igazán megviseltek. Akkor azt gondoltam, én ezt a könyvet képtelen vagyok pontozni, ezt az őrületet, tombolást egyszerűen nem lehet. De túljutottam rajta, meglepődtem, megnyugodtam. Azon gondolkodom, hogy vajon láttam-e a filmet, szerintem igen, és mégis másmilyen befejezésre számítottam. Nem sokat változott a világ azóta, a kegyetlenség megmaradt.

Inpu>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Akármit is állítsanak a kritikusok, Mészáros István korai fordítását (Európa, 1971), egy pillanatig sem éreztem nehézkesnek, bár kétségem sincs afelől, hogy a Murányi Beatrix által jegyzett új változat – bármilyen meggondolás is inspirálta – szintén kivételes élményt jelent az olvasó számára.
A Quo Vadis-szal kapcsolatban talán a leginkább meglepő dolog a mű meglehetősen vegyes fogadtatása és megítélése. Ismeretes, hogy Sienkiewicz-nek a regény megjelenését követően Nobel-díjat adományoztak, s bár a hivatalos indoklás szerint az elismerés „kiemelkedő epikai munkásságát” honorálta, ebben a Quo Vadis hihetetlen nemzetközi sikere nyilvánvalóan komoly szerepet játszott. Hazai irodalmi nagyságaink közül Ady az egekbe dicsérte, mások, mint például a Nyugat szellemi köréhez tartozó Ignotus, Fenyő vagy éppen Babits meglehetősen elítélően szóltak róla, erős szavakkal és hasonlatokkal kifogásolván a Quo Vadis szépirodalmi értékét, minőségét, gyakorlatilag a giccs kategóriájába sorolva azt. Kosztolányi „középszerű írásműnek” tartotta a regényt, bár emögött a Néró, a véres költő szerzőjének nagyon is hétköznapi féltékenysége is megbújhatott. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a Quo Vadis a mai napig megosztja a kritikusok és irodalomkedvelők széles táborát: pártalan népszerűségét vajon epikus tömegtermék jellegének avagy kortalan remekmű voltának köszönheti?
Nos, bizonyára sokak előtt felrémlik a Holt költők társasága című film azon jelenete, amikor Keating, a különc irodalomtanár arra buzdítja tanítványait, hogy tépjék ki szöveggyűjteményük bevezetőjének azon lapjait, melyeken egy tudományos módszer leírása olvasható egy mű valódi értékének meghatározásáról. A metódus szerint egy vers nagyszerűsége úgy állapítható meg, hogy a formai színvonal illetve a jelentőség értékét két, egymásra merőleges tengelyen ábrázoljuk, majd megnézzük az így lefedett terület nagyságát. Célszerű volna talán nekünk is képzeletben kitépni azon lapokat, melyre formai és szerkesztettségbeli elvárásainkat jegyeztük fel, és úgy olvasni a Quo Vadis-t, hogy közben fél szemmel magunk belsőjére figyelünk; arra, amivel a mű bennünket kiegészít, amilyen üzenetet felénk, az aktuális olvasók felé közvetít, s akkor elképzelhető, hogy megsejtünk valamit abból, aminek ez a regény időtálló népszerűségét köszönheti.
Jómagam úgy sejtem – bár hozzá nem értőként lehet, hogy tévedek –, hogy Sienkiewicz remek ráérzéssel gyúrta egybe művét olyan alkotórészekből, melyek kortól és kultúrától függetlenül elementáris hatással bírnak lenni a mindenkori olvasóközönség tagjaira. A császárkori Róma mint a túlérett, széthullóban lévő, a művészeteket dekadenciába hajtó, az emberi erényeket pedig az ösztönök oltárán feláldozó társadalom archetípusa igazából világirodalmi toposz; önmagát kínáló tükörkép az elmúlt évszázad különféle, ám valahol mégis egy irányba mutató történelmi konstellációinak ábrázolására. A belterjessé, önmagába záruló társadalmi elit, élén egy valóságtól elszakadó, önnön kivételességében vakon hívő, saját hóbortjainak és élvezeteinek hódoló, paranoid és őrült diktátorral túlságosan is kortalannak és ismerősnek hat, csakúgy, mint a dezintegrálódó társadalmi viszonyok között törvényszerűen megjelenő szektarianizmus, mely a kiüresedett, külsőségeibe merevedett uralkodó vallással szemben alapvető morális értékek átmentésére vállalkozik. Mesteri fogásnak bizonyult a Vinicius és Lygia között szövődő szerelem túláradó, néhol egyenesen ömlengő nyelvezetét kibogozhatatlanul összefűzni a korai keresztény közösségeket uraló vallásos áhítat lexikonjával: valóban, csak ez a kettő, a szerelem és a vallásos elragadtatás képes az eksztázis csúcsára juttatni az embert, s ekképpen lehet egyik a másikának kifejezőeszköze. És hát persze a filmszerűség. A kiváló érzékkel megválasztott és karakteresre gyúrt történelmi és fiktív szereplők, a mozgalmas, sodró lendületű eseménysorok, és a vértanúk kínhalálának oly mértékben plasztikus és realista ábrázolása, mely elborzaszt ugyan, de egyidejűleg ki is elégíti a mindenkiben ott lakozó, vérre szomjazó démont. Sienkiewicz regényét olvasva éppúgy magára és közegére ismerhet a 19. század végének lengyel nemessége, mint a 21. század nyugati kultúrájának szülötte. A Quo Vadis nem szorul rá, hogy megvédjük, hogy mellette érveljünk. Önmagáért és önmaga helyett szól – minden egyéb szőrszálhasogatás csupán…

9 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Ó, testvér, merre visz az utad?

Kimondottan szeretem azokat a regényeket, amelyek az Ókor idején játszódnak. Mégis tartottam a Quo vadis?-tól, mert a legtöbben nehéz olvasmánynak tartják. És bár az elején tényleg megszenvedtem vele, a végére teljesen magával tudott ragadni a történet.

Sienkiewicz regényében párhuzamosan figyelhetjük meg egyrészt Nero uralkodásának idejét, a lakomákat, a fényűzést, a pazarlást és az, ahogy a Caesar egyre jobban átadja magát az őrületének. Másrészt egyfajta ellentételezésként, ellensúlyként a kereszténység terjedését figyelhetjük meg, akik ekkor még teljes mértékben a szeretetet, a szegénységét, a fényűzés elutasítását testesítik meg. Nem csoda, hogyha a patríciusok folyamatos dorbézolásától megundorodók egyre inkább a kereszténység felé fordultak.

Az író nagyon érdekes karaktereket mozgat, és bár én Lygiától és Vinicius-tól a hajamat téptem, de szerencsére ott van Petronius és maga Nero, akik annyira összetett és érdekes személyiségek, hogy a kissé sok giccset is képes vagyok elnézni a regénynek.

Hatalmasnak lenni nem egyszerű dolog, de szerénynek maradni még nehezebb.

5 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

„A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás, s ugyanígy csalódás a lélek is. Csak annyi esze legyen az embernek, hogy a kellemes csalódásokat megkülönböztesse a kellemetlenektől.”

Dráma. Mi több: melodráma. Cifra giccs, csupa-csupa szenvelgés. Ócska minta: az ártatlan szűzleány és a vad, erkölcstelen életet élő, ám a leányért szívében őszintén megtérő katona olthatatlan szerelme. Mostanra elcsépeltük mi ezt már, mégis működik. Ugyanakkor, mielőtt belekezdesz, keményítsd meg te a szívedet, mert borzalom és őrület lesz neked a lapokon osztályrészed.

Nero önimádó, gyermeteg, egyúttal vérgőzös tébolya. Róma elfajzik, majd lángba borul általa. A keresztények borzalmas kínhalála az arénákban: füst, égő hús szaga, vadállatok üvöltése, szenvedők sikolya. Egy ravasz, szeretetre méltó, bátor életművész, aki nem csak élni tud, de meghalni is. És két ifjú szerelmes szív, akik minden eléjük vetett akadály ellenére hittel és hűséggel tartanak ki egymás mellett. A maga nemében gyönyörű és Sienkiewicz a dramaturgia nagymestere. Húz és halaszt, növeli a feszültséget, majd – kegyetlen kínzó! – ad egy kis lélegzetnyi könnyülést, mielőtt újra összeszorítja a lelkedet. Néha túl is feszíti azt a bizonyos húrt, de éppen csak addig, hogy még elviseld, és ahelyett, hogy a sutba vágnád a könyvet, mégis inkább lapozz tovább, míg a válaszokat megleled.

Nem tudok vitatkozni azokkal, akik szerint ez inkább klasszikus ponyva. Ám azokkal sem, akik szerint mestermű. Én, aki az ilyen ömlengést és érzelmi viharokat kevéssé jól viselem, és a keresztény hitvilág (bármilyen vallás általában) is eléggé távol áll tőlem, alig tudtam letenni. Varázslat történt, mert minden észérv ellenére szeretem.

Nem tudom, mi kellene még az olvasónak? Ebben minden benne van. Legendás történelmi alakok, mindent elemésztő igaz szerelem, körömrágásig izgalmas fordulatok, vér, kínhalál, csipetnyi humor, egy agyafúrt cselszövő, ki a főhős leghűbb barátja, egy velejéig romlott áruló, kinek sorsa váratlan fordulatot vesz, és egy gigantikus erejű, de gyermeki lelkű harcos. Sorolhatnám még. Elismerem, testi szerelem nincs benne, ami nekem ugyan nem hiányzott, de biztosan tudom, hogy másnak sem fog. Remekbe szabott. Monumentális. Hatásvadász. Érzékenyítő olvasmány. Igazából: felemelő. Komolyan mondom. Sem a katarzis, sem a könnyek, sem a hála nem marad el a végére. Megtelik vele a lelked. Akkor is, ha nem vagy hívő. Akkor is, ha nem vagy és soha nem is voltál szerelmes. Akkor is, ha mit érdekel téged az ókori Róma meg a keresztényüldözések. Érdekel. Hidd el. Érdekel.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Ez egy csodálatos könyv volt, le se tudtam tenni, annyira tetszett.
Méltán van a legmagasabb 90 % feletti értékeltek között.
A keresztény vallás hajnalán játszódik az őrült Néro császár idejében a romai birodalomban. Izgalmakkal teli történet, a keresztények még titokban találkoznak és terjesztik a vallást.
Remek karakterek vannak a könyvben, hőseink egy keresztény leány és egy római katona vonzalmán keresztül ismerhetjük meg, hogyan voltozik meg a katona hite, hogyan hat rá a titkos találkozón megismert, szelíd szeretetről szóló ige.
Színpompás helyszínek, Néro udvara, a római tivornyák és persze a nagy tűzvész, amit sikeresen rákentek az amúgy szelíd természetű keresztényekre.
Nagyon szép történet volt, nem csoda hogy Hollywood ráharapott és monumentális filmet készítettek belőle.

4 hozzászólás
Lady_Hope I>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Istenem, hát meg lehet emlékezni szebben és tökéletesebben a te mártírjaidról, akik mosolyogva mentek a halálba, azzal a biztos tudattal hogy Te vársz rájuk a túloldalon?
Van-e jobb mű ami méltón emlékszik meg róluk?
Nehezen hiszem most el. A könyv hatalmába kerített, könnyek futottak a szemembe, és három napja se éjjelem se nappalom nem volt, csak arra vártam hogy befejezhessem végre, és megtudjam mi lesz velük.
Nem azért olvastam hónapokig mert nem tetszett az eleje, hanem mert attól féltem szétesik a regény. Édesanyám régi példányát olvastam, amit ő hatszor fejezett be. Volt olyan rész, ahol 60 oldalon keresztül egyenként estek ki a lapok.
Féltem magammal vinni bárhova (a buszra a legkevésbé) és féltem hogy nem lesz happy end a vége. Naiv gyermeki szívem ezért húzta hónapokig az olvasást.
Alig várom hogy lássam Rómát! Első utam majd a Porta Capena közelében lévő kis kápolnához fog vezetni ahol még olvasható a felirat: Quo Vadis, Domine?

2018. április 3. ÚJRAOLVASÁS UTÁN:
Hihetetlen, hogy három év mennyit változtat az emberen. Első olvasásra csak csodálni tudtam ezt a könyvet, de most sokkal reálisabban álltam hozzá. És már értem, hogy miért mondta azt Kosztolányi, hogy ez giccses.
Mert hiába akar valaki mindig boldog lenni, és örökké csak jó lenni, és hinni. Sosem leszünk tökéletesek. Lygia nemcsak csodaszép, de hibátlan is. Ursus nem csak erős és hűséges, de gyermeki szeretettel szereti is a Bárányt, a nap minden percében. A keresztények mind egy hang nélkül mentek a halálba, és állták ki a szenvedéseket.
Gyönyörűen hangzik. De annyira nem igaz.
Már évszázadok óta csak arra tudunk gondolni, hogy az őskeresztények voltak az igazi mintakép. Ők voltak azok a keresztények, akiknek nekünk is lenni kellene. De a tökéletesség képe hosszú évszázadok alatt lett rájuk aggatva. Bennük is ugyanúgy voltak kétségek. Ők is hibáztak, voltak dühösek, sírtak, és tévelyedtek el, mint mi.
Ez a könyv csak megerősíti azt a hitet: hogy ilyenné kellene válni. Mert akkor még tisztán tudtak hinni.
Pedig a hit nem erről szól, hanem kétségekről, félelmekről. Vannak benne völgyek, és hegycsúcsok. A hit retteg, és megkérdőjelez. De a hit lábra is áll. És ez benne a szép. Nem ez a tökéletesség.
Másodjára nagyon zavart már ez.
Mint ahogy Marcus és Lygia szerelme is sok volt már nekem.
Voltak jelenetek, amikor emlékeztem: hogy éreztem mikor először olvastam. És most csak üresség volt bennem. Hiányzott a meghatottság, habár a csodálat még mindig megmaradt. Mert ha nem is szó nélkül, énekelve ment be minden keresztény az arénába: de mégis meghaltak a hitükért. Feláldozták önmagukat. Torokszorító belegondolni. És nem tudom, lenne-e bennem elég bátorság ehhez.

Most nagyon élveztem azt, hogy az „egyetemi kiképzés” miatt értettem a latin kifejezéseket, ismerősek voltak a mellékszereplők is, nem kellett idézeteket fordítgatnom, és lábjegyzetet olvasnom. Igazából egyszer még hibát is találtam a lábjegyzetben. Csak mondom.
Még mindig nagy ívű, és zseniális munkának tartom. Ahol néha azért süt a katolicizmus (Péter imája miért érne többet? Hát mert nincs egyetemes papság?) Szóval marad a kedvencem, mert még mindig sokat ad.
Nagyon szeretném újraköttetni a regényünk. Szinte lapjaira hullott, és így hogy adom majd tovább, az új nemzedéknek?
És bizony: azóta jártam Rómában. És nem mentem el a Porta Capena közelében lévő kis kápolnához. Kiesett volna az útból, és nem fért bele a másfél napba, plusz akivel mentem, ő nem hívő. Szóval nem akartam ráncigálni (így is fél órán keresztül kerestük a Szent Teréz extázisát, és nem lett meg. Pedig az a hotel mellett volt. Szóval nem akartam még egy scavenger huntot csinálni.) De a könyv akkor velem utazott. :)
De ha egyszer visszamegyek az Örök Városba, akkor már biztos elmegyek oda. Megígérem Domine.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Végre! Hosszas idegenkedés, aztán kerülgetés és „barátkozás” után nekiláttam és kiolvastam. Az első 40-50 oldalhoz kell türelem, míg az ember belerázódik részben a korba, részben a nyelvezetbe, részben a sok latin kifejezésbe, és rááll a töméntelen római latin nevű szereplőre, akik közül szinte mindegyik úgy tűnik, mintha a történelemkönyvből lépett volna elő (és egy részük tényleg).
A romantikus szállal és a vakhittel – bármennyire szépen és átéléssel írta is le Sienkiewicz – nem tudtam annyira azonosulni. De a regény olvasmányos volt, izgalmas és sok-sok hozzáolvasásra ösztönzött.
Érdekes, hogy pont pár hete találtam meg magamnak Kosztolányi Néró, a véres költő-jét, remek „előtanulmány” volt ehhez a könyvhöz. És már kinéztem magamnak néhány további történelmi könyvet olvasásra.

30 hozzászólás

Népszerű idézetek

tataijucc>!

– Én csak reggelenként vagyok ügyefogyott, estefelé visszanyerem régi rugalmasságomat.

Hatodik fejezet

2 hozzászólás
Christine_>!

A szép nő annyi aranyat ér, amennyit nyom, de az olyan nő, aki emellett még szeret is, szinte megfizethetetlen.

1 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!

Még sosem láttalak ilyen szépnek. Csináltatok neked egy kagyló alakú kádat, s te leszel benne a drága igazgyöngy…

396. oldal (Európa, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: C. Petronius Arbiter
8 hozzászólás
tataijucc>!

– Ha a világ és az élet a lehető legrosszabb volna is, egy örökké jó marad benne: a fiatalság!

Második fejezet

1 hozzászólás
mandarina>!

Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes művészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.

Grace_Martin>!

Egeden sohase legyen felhő, s ha lesz is, rózsaszínű és rózsaillatú legyen.

2 hozzászólás
tthktln>!

Vannak az életben szép dolgok, de az emberek túlnyomórészt annyira szennyesek, hogy nem érdemes az életet sajnálni. Aki tudott élni, annak tudnia kell meghalni is.

405. oldal, 51. fejezet

tataijucc>!

– Öregszünk, s mindketten egyre jobban szeretjük a házi csendet.

Második fejezet

No_és_mi>!

A világot nem Atlas, hanem a nő tartja a vállán, s néha játszik is vele, mint egy labdával.

stippistop P>!

    Vinicius nem tudta, alszik-e, vagy gondolataiba mélyedt. Nézte a leány arcélét, lehunyt szempilláit, ölében összekulcsolt kezét, s pogány fejében nagy nehezen kezdett megfogamzani az a tudat, hogy az idomaira annyira büszke, öntelt, görög és római mezítelen szépség mellett van a világon valami más, valami új, valami végtelenül tiszta szépség is, amelyben lélek van.
    Ott még nem tartott, hogy ezt keresztényi szépségnek nevezze, de ha Lygiára gondolt, már nem tudta őt elválasztani a tanoktól, melyekben hitt. Sőt azt is megértette, hogy ha mindenki nyugovóra tért, csak éppen Lygia virrasztott mellette, éppen ő, akit annyira megbántott, ezt azért teszi, mert vallása parancsolja. S noha ez a gondolat csodálattal töltötte el ama vallás iránt, egyúttal kellemetlen is volt számára. Jobban szerette volna, ha Lygia ezt az iránta való szerelemből, arcáért, szeméért, szoborszerű alakjáért, egyszóval mindazért tette volna, amiért nyakát annyiszor ölelték át hófehér görög és római karok.
De hirtelen megérezte, ha Lygia olyan lenne, mint a többi nő, akkor valami nem tetszenék neki benne. Erre elámult, s maga sem tudta, mi történik vele, mert észrevette, hogy benne is valami új érzések, új hajlandóságok támadnak, amelyek teljesen idegenek attól a világtól, amelyben eddig élt.
    Közben Lygia kinyitotta szemét, s látva, hogy Vinicius nézi, odalépett hozzá, s így szólt:
     – Itt vagyok melletted.
    Ő pedig így felelt:
     – Álmomban láttam a lelkedet.

206. oldal (Lazi Könyvkiadó, 2011)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Edward Bulwer-Lytton: Pompeji utolsó napjai
Francine Rivers: Hang a szélben
Phyllis T. Smith: Én, Livia
Barbara Wood: Lélekláng
Phyllis T. Smith: A Palatinus-domb lányai
Orczy Emma: Isten és a császár
Victor Hugo: A nyomorultak
Charlotte Brontë: Shirley