Quo ​vadis? 1112 csillagozás

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Az ​ókori Róma.

Nero – költői babérokra áhítozik. A birodalom ügyeivel nem törődik, szórja a pénzt, tobzódik az élvezetekben, a borban, a vérben. Egy tébolyult pillanatában felgyújtatja a Várost. Amikor a nép a tűzvész miatt háborogni kezd, a keresztényekre fogja a gyújtogatást. Az új eszme hívei a katakombákban bujdokolnak, mert aki kézre kerül, arénában végzi.

Péter – Krisztus első tanítványa, a halász. Tömegek zarándokolnak Róma falain kívülre, hogy meghallgassák beszédeit.

Vinicius – gazdag római patrícius, aki keresztény lányt szeret…

Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis. A fordulatokban bővelkedő romantikus nagyregény népszerűsége 1896-os megjelenése óta töretlen. Meghozta szerzőjének a világhírt, a Nobel-díjat, és több filmfeldolgozás készült belőle.

„A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle.”

„Tiétek a hatalom, a testőrség, az erő,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1895

Róla szól: Petronius Arbiter

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Diákkönyvtár Európa · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Palladis regénytár Palladis · Európa Klasszikus Regények Európa · Tolnai Világlapja ajándéka Magyar Kereskedelmi Közlöny

>!
614 oldal · ISBN: 9786158193184
>!
PairDime, Szeged, 2020
ISBN: 9786156123077
>!
Európa, Budapest, 2018
746 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630797061 · Fordította: Murányi Beatrix

36 további kiadás


Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

C. Petronius Arbiter · Nero · Aulus Plautius · Lygia · Marcus Vinicius · Pomponia Graecina · Tigellinus


Kedvencelte 361

Most olvassa 74

Várólistára tette 647

Kívánságlistára tette 209

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Karinthy P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Én drága Arbiter Elegantée-m, istenséges Petroniusom, ha nem lettél volna , ez a könyv fele ilyen jó lett volna. – Belőled kérnék még többet,többet…nagyon sokat… – Ó, carissime…!!

Gyönyörű,
Szórakoztató,
Megrázóan megindító,
a Kegyetlen valóság, Sienkiewicz írói köntösén keresztül megjelenítve.

Ahogy a keresztények az ókorban, úgy ez a regény is kiállta az idők próbáját.. Mindmáig milliók kedvelt olvasmánya. Aligha véletlen.
Igazi epikus nagyregény, annak minden erényével és hibájával együtt. És talán éppen ezért szeretjük annyira. :)
Csak ajánlani tudom minden kedves Moly-nak. *.*

Polluxra! :)

10 hozzászólás
Bla IP>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Egy kitűnő könyv egy kitűnő írótól az ókori Rómából, a véreskezű Néró császár és a közismert keresztényüldözések korából. Izgalmas és érdekes történetvezetés, kitűnő karakter-ábrázolás. Tökéletes film is készült belőle. Néró elveszti az uralkodó osztály támogatását, mert nem megfelelően foglalkozik a birodalom ügyeivel – csak az élvezeteket hajszolja – s új támogatást a plebsztől remél, ezért őket akarja megnyerni…tömegrendezvényekkel, s ez torkollik végül Róma felgyújtásába, s a tűzvészbe. A sok latin kifejezést persze szokni kell, de így is élvezetes.

2 hozzászólás
gabiica P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Miután megszokod a szituációt, a nyelvezetet, az egész környezetet és korképet, rájössz, hogy ez mennyire jó. Féltem tőle, hogy nem fog tetszeni, sajnos mindig kissé előítéletesen tekintettem a hasonló művekre, úgy éreztem, nem nekem valók. De szerencsére tévednem kellett ebben az esetben is.
Szórakoztató volt, kikapcsolt, ezért is végeztem vele aránylag hamar. Érdekes volt, tökéletesen lefestett képpel. Örülök, hogy nem adtam fel, és mégis elkezdtem olvasni, hiszen nagy élménytől fosztottam volna meg magam.

Chivas>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Zseniálisan megírt könyvnek tartom, teljesen átéltem, és ott voltam az ókori Rómában. Aztán jöttek azok a jelenetek, amik igazán megviseltek. Akkor azt gondoltam, én ezt a könyvet képtelen vagyok pontozni, ezt az őrületet, tombolást egyszerűen nem lehet. De túljutottam rajta, meglepődtem, megnyugodtam. Azon gondolkodom, hogy vajon láttam-e a filmet, szerintem igen, és mégis másmilyen befejezésre számítottam. Nem sokat változott a világ azóta, a kegyetlenség megmaradt.

Inpu>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Akármit is állítsanak a kritikusok, Mészáros István korai fordítását (Európa, 1971), egy pillanatig sem éreztem nehézkesnek, bár kétségem sincs afelől, hogy a Murányi Beatrix által jegyzett új változat – bármilyen meggondolás is inspirálta – szintén kivételes élményt jelent az olvasó számára.
A Quo Vadis-szal kapcsolatban talán a leginkább meglepő dolog a mű meglehetősen vegyes fogadtatása és megítélése. Ismeretes, hogy Sienkiewicz-nek a regény megjelenését követően Nobel-díjat adományoztak, s bár a hivatalos indoklás szerint az elismerés „kiemelkedő epikai munkásságát” honorálta, ebben a Quo Vadis hihetetlen nemzetközi sikere nyilvánvalóan komoly szerepet játszott. Hazai irodalmi nagyságaink közül Ady az egekbe dicsérte, mások, mint például a Nyugat szellemi köréhez tartozó Ignotus, Fenyő vagy éppen Babits meglehetősen elítélően szóltak róla, erős szavakkal és hasonlatokkal kifogásolván a Quo Vadis szépirodalmi értékét, minőségét, gyakorlatilag a giccs kategóriájába sorolva azt. Kosztolányi „középszerű írásműnek” tartotta a regényt, bár emögött a Néró, a véres költő szerzőjének nagyon is hétköznapi féltékenysége is megbújhatott. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a Quo Vadis a mai napig megosztja a kritikusok és irodalomkedvelők széles táborát: pártalan népszerűségét vajon epikus tömegtermék jellegének avagy kortalan remekmű voltának köszönheti?
Nos, bizonyára sokak előtt felrémlik a Holt költők társasága című film azon jelenete, amikor Keating, a különc irodalomtanár arra buzdítja tanítványait, hogy tépjék ki szöveggyűjteményük bevezetőjének azon lapjait, melyeken egy tudományos módszer leírása olvasható egy mű valódi értékének meghatározásáról. A metódus szerint egy vers nagyszerűsége úgy állapítható meg, hogy a formai színvonal illetve a jelentőség értékét két, egymásra merőleges tengelyen ábrázoljuk, majd megnézzük az így lefedett terület nagyságát. Célszerű volna talán nekünk is képzeletben kitépni azon lapokat, melyre formai és szerkesztettségbeli elvárásainkat jegyeztük fel, és úgy olvasni a Quo Vadis-t, hogy közben fél szemmel magunk belsőjére figyelünk; arra, amivel a mű bennünket kiegészít, amilyen üzenetet felénk, az aktuális olvasók felé közvetít, s akkor elképzelhető, hogy megsejtünk valamit abból, aminek ez a regény időtálló népszerűségét köszönheti.
Jómagam úgy sejtem – bár hozzá nem értőként lehet, hogy tévedek –, hogy Sienkiewicz remek ráérzéssel gyúrta egybe művét olyan alkotórészekből, melyek kortól és kultúrától függetlenül elementáris hatással bírnak lenni a mindenkori olvasóközönség tagjaira. A császárkori Róma mint a túlérett, széthullóban lévő, a művészeteket dekadenciába hajtó, az emberi erényeket pedig az ösztönök oltárán feláldozó társadalom archetípusa igazából világirodalmi toposz; önmagát kínáló tükörkép az elmúlt évszázad különféle, ám valahol mégis egy irányba mutató történelmi konstellációinak ábrázolására. A belterjessé, önmagába záruló társadalmi elit, élén egy valóságtól elszakadó, önnön kivételességében vakon hívő, saját hóbortjainak és élvezeteinek hódoló, paranoid és őrült diktátorral túlságosan is kortalannak és ismerősnek hat, csakúgy, mint a dezintegrálódó társadalmi viszonyok között törvényszerűen megjelenő szektarianizmus, mely a kiüresedett, külsőségeibe merevedett uralkodó vallással szemben alapvető morális értékek átmentésére vállalkozik. Mesteri fogásnak bizonyult a Vinicius és Lygia között szövődő szerelem túláradó, néhol egyenesen ömlengő nyelvezetét kibogozhatatlanul összefűzni a korai keresztény közösségeket uraló vallásos áhítat lexikonjával: valóban, csak ez a kettő, a szerelem és a vallásos elragadtatás képes az eksztázis csúcsára juttatni az embert, s ekképpen lehet egyik a másikának kifejezőeszköze. És hát persze a filmszerűség. A kiváló érzékkel megválasztott és karakteresre gyúrt történelmi és fiktív szereplők, a mozgalmas, sodró lendületű eseménysorok, és a vértanúk kínhalálának oly mértékben plasztikus és realista ábrázolása, mely elborzaszt ugyan, de egyidejűleg ki is elégíti a mindenkiben ott lakozó, vérre szomjazó démont. Sienkiewicz regényét olvasva éppúgy magára és közegére ismerhet a 19. század végének lengyel nemessége, mint a 21. század nyugati kultúrájának szülötte. A Quo Vadis nem szorul rá, hogy megvédjük, hogy mellette érveljünk. Önmagáért és önmaga helyett szól – minden egyéb szőrszálhasogatás csupán…

9 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Ó, testvér, merre visz az utad?

Kimondottan szeretem azokat a regényeket, amelyek az Ókor idején játszódnak. Mégis tartottam a Quo vadis?-tól, mert a legtöbben nehéz olvasmánynak tartják. És bár az elején tényleg megszenvedtem vele, a végére teljesen magával tudott ragadni a történet.

Sienkiewicz regényében párhuzamosan figyelhetjük meg egyrészt Nero uralkodásának idejét, a lakomákat, a fényűzést, a pazarlást és az, ahogy a Caesar egyre jobban átadja magát az őrületének. Másrészt egyfajta ellentételezésként, ellensúlyként a kereszténység terjedését figyelhetjük meg, akik ekkor még teljes mértékben a szeretetet, a szegénységét, a fényűzés elutasítását testesítik meg. Nem csoda, hogyha a patríciusok folyamatos dorbézolásától megundorodók egyre inkább a kereszténység felé fordultak.

Az író nagyon érdekes karaktereket mozgat, és bár én Lygiától és Vinicius-tól a hajamat téptem, de szerencsére ott van Petronius és maga Nero, akik annyira összetett és érdekes személyiségek, hogy a kissé sok giccset is képes vagyok elnézni a regénynek.

Hatalmasnak lenni nem egyszerű dolog, de szerénynek maradni még nehezebb.

5 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

„A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás, s ugyanígy csalódás a lélek is. Csak annyi esze legyen az embernek, hogy a kellemes csalódásokat megkülönböztesse a kellemetlenektől.”

Dráma. Mi több: melodráma. Cifra giccs, csupa-csupa szenvelgés. Ócska minta: az ártatlan szűzleány és a vad, erkölcstelen életet élő, ám a leányért szívében őszintén megtérő katona olthatatlan szerelme. Mostanra elcsépeltük mi ezt már, mégis működik. Ugyanakkor, mielőtt belekezdesz, keményítsd meg te a szívedet, mert borzalom és őrület lesz neked a lapokon osztályrészed.

Nero önimádó, gyermeteg, egyúttal vérgőzös tébolya. Róma elfajzik, majd lángba borul általa. A keresztények borzalmas kínhalála az arénákban: füst, égő hús szaga, vadállatok üvöltése, szenvedők sikolya. Egy ravasz, szeretetre méltó, bátor életművész, aki nem csak élni tud, de meghalni is. És két ifjú szerelmes szív, akik minden eléjük vetett akadály ellenére hittel és hűséggel tartanak ki egymás mellett. A maga nemében gyönyörű és Sienkiewicz a dramaturgia nagymestere. Húz és halaszt, növeli a feszültséget, majd – kegyetlen kínzó! – ad egy kis lélegzetnyi könnyülést, mielőtt újra összeszorítja a lelkedet. Néha túl is feszíti azt a bizonyos húrt, de éppen csak addig, hogy még elviseld, és ahelyett, hogy a sutba vágnád a könyvet, mégis inkább lapozz tovább, míg a válaszokat megleled.

Nem tudok vitatkozni azokkal, akik szerint ez inkább klasszikus ponyva. Ám azokkal sem, akik szerint mestermű. Én, aki az ilyen ömlengést és érzelmi viharokat kevéssé jól viselem, és a keresztény hitvilág (bármilyen vallás általában) is eléggé távol áll tőlem, alig tudtam letenni. Varázslat történt, mert minden észérv ellenére szeretem.

Nem tudom, mi kellene még az olvasónak? Ebben minden benne van. Legendás történelmi alakok, mindent elemésztő igaz szerelem, körömrágásig izgalmas fordulatok, vér, kínhalál, csipetnyi humor, egy agyafúrt cselszövő, ki a főhős leghűbb barátja, egy velejéig romlott áruló, kinek sorsa váratlan fordulatot vesz, és egy gigantikus erejű, de gyermeki lelkű harcos. Sorolhatnám még. Elismerem, testi szerelem nincs benne, ami nekem ugyan nem hiányzott, de biztosan tudom, hogy másnak sem fog. Remekbe szabott. Monumentális. Hatásvadász. Érzékenyítő olvasmány. Igazából: felemelő. Komolyan mondom. Sem a katarzis, sem a könnyek, sem a hála nem marad el a végére. Megtelik vele a lelked. Akkor is, ha nem vagy hívő. Akkor is, ha nem vagy és soha nem is voltál szerelmes. Akkor is, ha mit érdekel téged az ókori Róma meg a keresztényüldözések. Érdekel. Hidd el. Érdekel.

Popovicsp87 P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Viszonylag nagy elvárásokkal vásároltam meg annak idején a regényt, és most, mikor egy kihívás miatt elővettem, még mindig kíváncsi voltam erre a műre. Persze nagy vonalakban tudtam, hogy mire számíthatok, mert ha jól emlékszem, az apai nagymamám mesélt róla párszor gyerekkoromban.

Kézbe véve a könyvet rájöttem, hogy ez egy szerelmi történet.
Persze nem kell rögtön egy 700 oldalas Biancára gondolni, de a regény nagy részében Vinicius és Lygia epekedik egymás iránt Nero tébolyult uralma alatt.
A két főszereplő, Petronius és Vinicius az elején a legvisszataszítóbb figurák. De Nero többi kegyence is megér egy-egy misét, mert ilyen elfajzott bandát ritkán látok. Róma a világ ura, és ehhez képest a társadalom vezérei a legnagyobb disznók benne.
Lygia pedig az ártatlanságot képviselné, de szerencsétlen lány inkább a körülmények folyamatos áldozata.
Nero pedig igazán semmilyen. Nagyobb ripacsra számítottam, és bár Sienkiewicz próbálja ezt érzékeltetni, valahogy többet vártam volna.
Aztán ott volt még Chilon, akit legszívesebben durván a padlóra dobtam volna. Igazi tenyérbemászó figura, egy pondró.
Az ő szemszögükből láthatjuk az eseményeket, amik végül is elindítják a keresztényüldözést Rómában. Ezek a részek a legbrutálisabb jelenetek a könyvben, a szerző gyomorforgatóan mutatja be a csőcselék szórakoztatására szánt gyilkosságokat.

A könyv egyik fő szála Vinicius spoiler megtérése.
Kimondom kerek perec: egy percig nem hittem el, hogy Vinicius valóban hithű keresztény lett. Végig az volt az érzésem, hogy egyedül csak Lygiáért teszi, amit tesz.
Ez pedig azért lehet, mert a könyv valahogy végig tartotta tőlem a három lépés távolságot. Egyáltalán nem akarta, hogy a közelébe férkőzzek, így végig egy kissé száraz leírásnak éreztem. A fordulatai nem igazán leptek meg spoiler, Péter és Pál apostol prédikációit is üres szavaknak éreztem.
Hiányoltam azokat a cselekménybeli mérföldköveket, amelyekre azt mondhattam volna: „ez igen”.
Ami még bosszantott, az az egész történet lezárása. Komolyan mondom, a hollywoodi filmek innen nyerhettek inspirációt. Az utolsó 2-3 fejezetnél már meg is jelent a képzeletbeli felirat, hogy melyik szereplővel mi történt.

Viszont azt el kell ismernem, hogy nagyon szépen van megírva. Igazán választékos mind leírásoknál, mind a párbeszédeknél.

Nem rossz könyv a Quo vadis?, de sajnos csalódást okozott.

>!
Európa, Budapest, 2014
748 oldal · ISBN: 9789630797061 · Fordította: Murányi Beatrix
Olympia_Chavez P>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Idei évre tervezett szégyenlistám csökkentésének újabb állomásához, minden tekintetben igazi mérföldkövéhez értem ezzel az eposszal. off Ez a kötet kb. 20 éve áll érintetlenül a polcomon, várva az alkalomra, amikor majd kézbe veszem. És miért is ne vettem volna, ha az ókort, az ókortörténetet és még ráadásul a Ben Hurt is imádom? Akkor mégis mi tartott vissza ilyen arcpirítóan sokáig attól, hogy számomra fontos emberek által méltatott könyvvel ily mostoha legyek? Nos nem, nem az az 500+ oldal, hanem a kereszténység, a vértanúság emlékműve, amiből előre sejtettem, hogy a mélyen vallásos lengyel szerzőtől olyan dózist fogok kapni, amit nem biztos, hogy kihordok lábon. Aztán, valami egészen furcsa dolog történt…

A korabeli cári cenzúrát megkerülve, Sienkiewitz egy sokkal távolibb, mégis minden tekintetben átfogó témát választott a hazáját érő elnyomás, zsarnokság és dekadencia bírálatára, amihez kézenfekvő volt egészen az ókori Rómáig, annak egyik legemblematikusabb zsarnokáig visszanyúlni.
Néró uralmának utolsó éveiben járunk, amikor már rég megalapozta kétes hírnevét, de legszörnyűbb tettei még váratnak magukra. Ebben a tekintetben Sienkiewitz nem kispályázott, talán nem is tehette egy ilyen volumenű regény megírásánál, és a két legkevésbé visszafogott történetíró (Suetonius és Tacitus) elbeszéléseire támaszkodva festette meg az őrült császár színes és hátborzongató portréját, ami majd Róma felgyújtása és a keresztényüldözés alatt éri el igazi mélységeit. A valós történelmi és vallástörténeti események mellett pedig húzódik egy markáns, fiktív szerelmi szál is, ami érzékenyen fűzi össze a két világ egymástól merőben eltérő életfelfogását. Szóval minden adott ebben a regényben, hogy nagyot menjen, hogy széles rétegekhez szóljon és, hogy elkerülhetetlenül vászonra vigyék.

A lassan kibontakozó történet nagy hangsúlyt fektet a hősei belső konfliktusát tanulmányozó narrációkra, így csordogálva el a végkifejletig, ami Péter és Pál apostolok megjelenése után még egyszer ennyi elmélkedéssel bővül a kereszténység mibenlétéről, filozófiájáról. És itt történt meg az a furcsaság, hogy egyáltalán nem éreztem megterhelőnek ezeket a tanításokat, sőt. Sienkiewitz populáris, a keményvonalas keresztények számára talán már túl profán vallásmegközelítése ideális közegként működött számomra. Modern megközelítésű, a fanatizmust elítélő, az unásig ismételt megbékélésre és megbocsátásra hangsúlyt fektető gondolatai olyan mély hatást gyakoroltak rám közvetlenségükkel és szépségükkel, amit korábban senki és semmi. Felemelő volt olvasni ezeket a sorokat, olyannyira, hogy az olykor giccsesnek ható jelenetek fölött is lehunytam a fél szemem. off

Szóval igen, jó emlékeket fogok őrizni erről a könyvről és szerzőjéről, amivel mindenképp érdemes megismerkedni, pláne ha tényleg ezért a regényéért, off kapta azt a kis 200 g-os csecsebecsét. Ha meg még ennél a vitatott megítélésű regénynél is írt jobbakat, akkor egy új barátság van születőben.

6 hozzászólás
kaporszakall>!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Ez is újraolvasás közel fél évszázad után. De közben olvastam sok mást is, s persze a regény nem ugyanúgy hat rám ma, mint hatott az egykori kamaszra.

Hibáival együtt – főleg az erősen cukrozott love storyra gondolok – ma is hatásos, jól összerakott történetnek tartom. Ha apró dolgokban anakronisztikus is (spoiler), ám remekül idézi fel Róma hétköznapjait, a császári udvar dekadenciáját, Nero gyávasággal vegyes exhibicionizmusát, és a Város égése illetve a keresztények pusztulása az arénában rendkívül szuggesztív módon van lefestve. Mondhatni, Sienkiewicz ezzel a regényével rögtön egy kiváló forgatókönyvet is írt.

A főszereplők, Vicinius és Lygia nekem olybá tűnnek, mint Andrzej Kmicic orszai zászlós és Billewiczówna leányasszony ezerhatszáz évvel korábbra transzponált hasonmásai, de a best supportive actor szerepében Petronius megmenti a show-t. Hűvös intellektualizmusa, józan, cinikus opportunizmusa ellensúlyozza a szerelmesek túlzott hőfokra állított lángolását, és bevallom, az ő alakja nőtt leginkább a szívemhez.

A Trilógia világa ugyan közelebb áll hozzám, de ez a munka is olvasásra javallt.

S végül két apró off topic:

1) Nem véletlenül említettem, mennyire forgatókönyvszerű a regény: Hollywood jócskán kiaknázta. Ha a YouTube-on rákerestek, most (éppen) látható az 1951-es filmváltozat, részben magyar szinkronnal. Rögtön hozzáteszem: a szereplőgárda zöme (az egy zseniális Peter Ustinovot kivéve, Nero szerepében) kiábrándító, de a monstre jelenetek (Róma égése) hatásosak.

2) Ez már a sokadik regény, amely a nagy ókori író-előd, Tacitus Annaleseiből táplálkozik. Graves Én, Claudiusa, Kosztolányi Nero, a véres költője, Waltaritól Az emberiség ellenségei mind-mind Tacitus munkáján alapulnak. 'Mindannyian Gogol köpenyéből bújtunk elő' – mondta egyszer egy orosz író. 'Mindannyian Tacitus tógájának ráncaiból jöttünk' – mondhatnák az említett történelmi regények szerzői. Ráadásul Tacitus színvonalban nem alábbvaló, mint eme regényírók, és munkái on-line is elérhetők. Ceterum censeo: ha ezek a regények tetszenek nektek, olvassatok Tacitust is! Érdemes.


Népszerű idézetek

tataijucc>!

– Én csak reggelenként vagyok ügyefogyott, estefelé visszanyerem régi rugalmasságomat.

Hatodik fejezet

2 hozzászólás
Trixi_Adzoa>!

Még sosem láttalak ilyen szépnek. Csináltatok neked egy kagyló alakú kádat, s te leszel benne a drága igazgyöngy…

396. oldal (Európa, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: C. Petronius Arbiter
8 hozzászólás
Christine_>!

A szép nő annyi aranyat ér, amennyit nyom, de az olyan nő, aki emellett még szeret is, szinte megfizethetetlen.

1 hozzászólás
tataijucc>!

– Ha a világ és az élet a lehető legrosszabb volna is, egy örökké jó marad benne: a fiatalság!

Második fejezet

1 hozzászólás
Grace_Martin>!

Egeden sohase legyen felhő, s ha lesz is, rózsaszínű és rózsaillatú legyen.

3 hozzászólás
mandarina>!

Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes művészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.

No_és_mi P>!

A világot nem Atlas, hanem a nő tartja a vállán, s néha játszik is vele, mint egy labdával.

tthktln>!

Vannak az életben szép dolgok, de az emberek túlnyomórészt annyira szennyesek, hogy nem érdemes az életet sajnálni. Aki tudott élni, annak tudnia kell meghalni is.

405. oldal, 51. fejezet

stippistop P>!

    Vinicius nem tudta, alszik-e, vagy gondolataiba mélyedt. Nézte a leány arcélét, lehunyt szempilláit, ölében összekulcsolt kezét, s pogány fejében nagy nehezen kezdett megfogamzani az a tudat, hogy az idomaira annyira büszke, öntelt, görög és római mezítelen szépség mellett van a világon valami más, valami új, valami végtelenül tiszta szépség is, amelyben lélek van.
    Ott még nem tartott, hogy ezt keresztényi szépségnek nevezze, de ha Lygiára gondolt, már nem tudta őt elválasztani a tanoktól, melyekben hitt. Sőt azt is megértette, hogy ha mindenki nyugovóra tért, csak éppen Lygia virrasztott mellette, éppen ő, akit annyira megbántott, ezt azért teszi, mert vallása parancsolja. S noha ez a gondolat csodálattal töltötte el ama vallás iránt, egyúttal kellemetlen is volt számára. Jobban szerette volna, ha Lygia ezt az iránta való szerelemből, arcáért, szeméért, szoborszerű alakjáért, egyszóval mindazért tette volna, amiért nyakát annyiszor ölelték át hófehér görög és római karok.
De hirtelen megérezte, ha Lygia olyan lenne, mint a többi nő, akkor valami nem tetszenék neki benne. Erre elámult, s maga sem tudta, mi történik vele, mert észrevette, hogy benne is valami új érzések, új hajlandóságok támadnak, amelyek teljesen idegenek attól a világtól, amelyben eddig élt.
    Közben Lygia kinyitotta szemét, s látva, hogy Vinicius nézi, odalépett hozzá, s így szólt:
     – Itt vagyok melletted.
    Ő pedig így felelt:
     – Álmomban láttam a lelkedet.

206. oldal (Lazi Könyvkiadó, 2011)

tataijucc>!

– Öregszünk, s mindketten egyre jobban szeretjük a házi csendet.

Második fejezet


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Barbara Wood: Lélekláng
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös
Jókai Mór: A Damokosok
Hugo Viktor: A Notre Damei toronyőr
Hugo Viktor: A Notre-Damei torony őre
Hédervári Péter: A jávai tekercsek
Simon Sebag Montefiore: Vöröslő ég a Don felett
Weina Dai Randel: Hold a palotában
Budai Lotti: Shirzan szerelme
Ken Follett: Az idők végezetéig