Baktérítő (Térítő 2.) 16 csillagozás

Henry Miller: Baktérítő

Henry Miller (1891-1980) szabadszájú regényeit hosszú ideig hazájában is cenzúra sújtotta. A Baktérítő 1939-ben Párizsban jelent meg először. Amerikában csak 1962-ben adták ki. A tiltás persze csak növelte a lappangó hírnevét, híveinek táborát, noha Miller soha nem kapcsolódott irodalmi körhöz, nemzedéki csoporthoz. Úgy élt, ahogy írt: csavargott, bejárta a világot, állást állásra váltott – néhány évig a New York-i közműveknél a küldöncök személyzeti főnöke volt. Végletesen individualista nézeteit áradó nyelvezetű exhibicionista kitárulkozástól sem visszariadó önéletrajzi műveiben fogalmazza meg. Magyarul ezeddig csak szórványosan lehetett tőle egy-egy esszét, novellát, interjút olvasni, fontosabb művei közül csak a A légkondicionált lidércnyomás jelent meg. A Baktérítő egy Henry Miller-sorozat első darabjaként jelenik meg.

Eredeti megjelenés éve: 1939

>!
Európa, Budapest, 1990
386 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630751623 · Fordította: Bartos Tibor

Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

para_celsus>!
Henry Miller: Baktérítő

A jó öreg Henry azért tudott valamit. Inspirációt nyújtott a beatgeneráció tagjainak, és a XIX. században született íróként is képes volt még az ötvenes-hatvanas években is frissebbnek lenni, mint az akkor felnövő-befutó generáció. Volt, aki Bukowskihoz hasonlította, ami nem igazán állja meg a helyét, legfeljebb a felületes szemlélő számára. Miller prózája áradó, duzzadó, dagadó, a túlhabzó mondatai Céline-nel (vagy később a beatek némelyikével) rokoníthatók, ellenben Bukowski monoton, darabos stílusával. Ráadásul Millert őszintébb szerzőnek tartom: Bukowskiban a fordított sznobizmust érzem, a minden-áron-őszinte szerepben tetszelgést (https://moly.hu/ertekelesek/3723240), míg Millernél azt, hogy tényleg eljutott a nem-érdekel-mit-gondolsz-akkor-is-elmondom állapotába, nem szelektál, nem maníroskodik, hogy őszintének hasson, hanem csak beszél, pofázik, ágál, odavet, közbeszúr, mintha mólésan tolná meló után a 34. és nagyonsokadik utca sarkán álló csehóban, mert nem akar magáról ilyen vagy olyan képet kialakítani, csak épp beszélhetnéke van.

1 hozzászólás
Klapec>!
Henry Miller: Baktérítő

Fura, de nálam ez egy alapolvasmány, életem egyik meghatározó műve. Sajnos a többi, eddig olvasott Miller könyv messze nemhozta azt a nyelvet és gondolatistílust amit itt annyira megszerettem…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!

Mintapéldánya vagyok annak a dölyfös északi fajzatnak, amelyikben hiába nem élt kalandvágy, a földet csak lehántotta, majd kibelezte és szentelt emléket meg szemetet hagyott jártában mindenfelé. Nyughatatlan lelkek ezek, nem kalandvágyók. Tépelődők, akik a jelennek nem élhetnek. És szégyenletesen gyávák egy szálig, velem együtt. Mert nagy kaland egyetlenegy lehetséges csak, s az befelé visz, legbensőbb valónk iránt.Ehhez a kalandozáshoz pedig nem kell se idő, se tér, se tett.

8. oldal

>!

Lelkes fellobbanásaidban, szenvedélyes vágyadban a világot ölelnéd, hogy mutasd, mennyire szereted az embereket.-Csakhogy hiába tárod a karod, a világ hátrál. Nem kér senki az igaz szerelemből se, meg az igaz gyűlöletből se. Senki nem óhajtja, hogy beletúrj szent zsigerei közé-az a pap joga az áldozat órájában. Amíg élsz, amíg a véred forró, addig úgy kell tenned, mintha a vérről nem is tudnál, és csontvázat sem hordanál húsod szerkezetének. Fűre lépni tilos! Ezzel a jelmondattal él a világ.

69. oldal

1 hozzászólás
>!

„Látod, ecsém, kvargli a világ, fordulhatsz a falnak nyugodalmasan.”

103. oldal

1 hozzászólás
>!

S ha visszaúszok magamba, anyámat látom, amilyennek ő látott, amikor megszült, de most úsztomban túljutok ezen a határon is, és utazásom körkörössé lesz, zökkenő nélkülivé és zavartalanná, akár a köldök vonala. Se forma, se szerkezet, se eszménykép, csupán a kerge körkörösség. Én vagyok az álom nyila. Én testesítem meg repüléssel. Én semmisítem meg zuhanással.

136. oldal

>!

A föld egyetlen nagy és érzékeny állat, az emberiség átitatta teljesen-élő bolygó, habogva, elhalón szólhat csak, de annyit megmond, hogy nem csupán a fehér faj hona, sem a fekete fajé, sem a sárgáé, sem az elenyészett kéké, hanem az emberiségé.

35. oldal

1 hozzászólás
>!

Ráadásul egy fonálon haladt, gyerekkoromnak azon a fonalán, amikor először mentem ki az utcára egymagam, és az árok piszkos jegébe fagyva döglött macskát láttam, és akkor először láttam, először értettem meg a halált. Ettől a pillanattól tudtam, mi a magány-hogy minden élő és minden halott magányos utat jár.

56. oldal

>!

Az élet színjátékká válik, és ha művésznek tetszel lenni véletlen, jegyzed az elvonuló mulatságot. Magány nincs többé, mivel az összes értékek a magadéval együtt a sárba gázolva. Csupáncsak a részvét virul, de az sem a teljes emberi részvét, hanem annak gonosz vadhajtása. A törődés oly kevés benned, hogy annyit oda is áldozhatsz bárminek, akárkinek. Közben az érdeklődésed, a kíváncsiságod burjánzik. Eszköznek aligha nemes, mert egy inggombhoz éppúgy fűz, mint valamely szent ügyhöz. Sarkalatos különbség dolgok között nincsen-minden folyós, minden pusztulékony. Tulajdon valód homlokzata is örökké mállik. Belül viszont megkeményedel, akár a gyémánt. Talán éppen ez a kemény, delejes mag az, ami másokat vonz, kelletlenül akár. Bizonyos csupán annyi, hogy ha meghalsz és feltámadol, a földé vagy, és ami a földé, az a tiéd is örökösen. A természet csodája lettél, árnyékot nem vetsz, meg sem halsz többet, csak elvonulsz, mint a jelenségek.

71. oldal

para_celsus>!

Hogy a világ fenekét a nemi közösülés tartja helyben, azt a magam keserves tapasztalatán tanultam meg.

para_celsus>!

[…] a gondolkodás, ha nem önfertőző, akkor megnyugtat, gyógyít, örömet szerez. Az a fajta gondolkodás, amelyik sehova nem vezet, elvisz mindenüvé.

>!

Helyes és helytelen nincsen, csupán csavaros gondolkodás. Már nem hiszel a valóságnak sem, csupán a gondolkodásnak. Csak majd amikor a gondolkodás vakvágányáról is letolatnak, akkor eszmélsz, hogy az se ér semmit.

70. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: A Keresztapa
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
John Steinbeck: Egerek és emberek
Alice Walker: Kedves Jóisten
Joyce Carol Oates: Szöszi
Thomas Wolfe: Nézz vissza, angyal!
Isabel Allende: Kísértetház
Alice Walker: Bíborszín
John Irving: Árvák hercege
Barbara Kingsolver: Mérgezett Éden