Baktérítő (Térítő 2.) 73% 16 csillagozás

Mintapéldánya vagyok annak a dölyfös északi fajzatnak, amelyikben hiába nem élt kalandvágy, a földet csak lehántotta, majd kibelezte és szentelt emléket meg szemetet hagyott jártában mindenfelé. Nyughatatlan lelkek ezek, nem kalandvágyók. Tépelődők, akik a jelennek nem élhetnek. És szégyenletesen gyávák egy szálig, velem együtt. Mert nagy kaland egyetlenegy lehetséges csak, s az befelé visz, legbensőbb valónk iránt.Ehhez a kalandozáshoz pedig nem kell se idő, se tér, se tett.

8. oldal

Lelkes fellobbanásaidban, szenvedélyes vágyadban a világot ölelnéd, hogy mutasd, mennyire szereted az embereket.-Csakhogy hiába tárod a karod, a világ hátrál. Nem kér senki az igaz szerelemből se, meg az igaz gyűlöletből se. Senki nem óhajtja, hogy beletúrj szent zsigerei közé-az a pap joga az áldozat órájában. Amíg élsz, amíg a véred forró, addig úgy kell tenned, mintha a vérről nem is tudnál, és csontvázat sem hordanál húsod szerkezetének. Fűre lépni tilos! Ezzel a jelmondattal él a világ.

69. oldal

„Látod, ecsém, kvargli a világ, fordulhatsz a falnak nyugodalmasan.”

103. oldal

S ha visszaúszok magamba, anyámat látom, amilyennek ő látott, amikor megszült, de most úsztomban túljutok ezen a határon is, és utazásom körkörössé lesz, zökkenő nélkülivé és zavartalanná, akár a köldök vonala. Se forma, se szerkezet, se eszménykép, csupán a kerge körkörösség. Én vagyok az álom nyila. Én testesítem meg repüléssel. Én semmisítem meg zuhanással.

136. oldal

A föld egyetlen nagy és érzékeny állat, az emberiség átitatta teljesen-élő bolygó, habogva, elhalón szólhat csak, de annyit megmond, hogy nem csupán a fehér faj hona, sem a fekete fajé, sem a sárgáé, sem az elenyészett kéké, hanem az emberiségé.

35. oldal

Ráadásul egy fonálon haladt, gyerekkoromnak azon a fonalán, amikor először mentem ki az utcára egymagam, és az árok piszkos jegébe fagyva döglött macskát láttam, és akkor először láttam, először értettem meg a halált. Ettől a pillanattól tudtam, mi a magány-hogy minden élő és minden halott magányos utat jár.

56. oldal

Az élet színjátékká válik, és ha művésznek tetszel lenni véletlen, jegyzed az elvonuló mulatságot. Magány nincs többé, mivel az összes értékek a magadéval együtt a sárba gázolva. Csupáncsak a részvét virul, de az sem a teljes emberi részvét, hanem annak gonosz vadhajtása. A törődés oly kevés benned, hogy annyit oda is áldozhatsz bárminek, akárkinek. Közben az érdeklődésed, a kíváncsiságod burjánzik. Eszköznek aligha nemes, mert egy inggombhoz éppúgy fűz, mint valamely szent ügyhöz. Sarkalatos különbség dolgok között nincsen-minden folyós, minden pusztulékony. Tulajdon valód homlokzata is örökké mállik. Belül viszont megkeményedel, akár a gyémánt. Talán éppen ez a kemény, delejes mag az, ami másokat vonz, kelletlenül akár. Bizonyos csupán annyi, hogy ha meghalsz és feltámadol, a földé vagy, és ami a földé, az a tiéd is örökösen. A természet csodája lettél, árnyékot nem vetsz, meg sem halsz többet, csak elvonulsz, mint a jelenségek.

71. oldal

Helyes és helytelen nincsen, csupán csavaros gondolkodás. Már nem hiszel a valóságnak sem, csupán a gondolkodásnak. Csak majd amikor a gondolkodás vakvágányáról is letolatnak, akkor eszmélsz, hogy az se ér semmit.

70. oldal