Diplomácia 48 csillagozás

Henry Kissinger: Diplomácia

A ​XX. század utolsó harmadának egyik legjellegzetesebb és csak erre a korszakra jellemző vonása, hogy világsztárokat termel ki magából, szinte függetlenül azok foglalkozásától. Ahogy a művészeteknek megvannak a csillagai, úgy a tudománynak és az üzleti életnek is felépülnek a maga idoljai, a sportról, a vallási kultúráról vagy a politikáról nem is beszélve. Ezt a könyvet egy közülük való megasztár, a nemzetközi politika, a diplomácia legismertebb csillaga, a Harvard egykori professzora, a valamikori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, a Nobel-békedíjas Henry A. Kissinger írta. Nincs, aki a diplomáciáról, a diplomácia világáról hitelesebben szólhatna, hiszen Kissinger maga az eredeti forrás.
E monumentális áttekintő munka azt mutatja be, hogy a diplomácia művészete és a globális hatalmi egyensúly hogyan teremtette meg azt a világot, amelyben ma élünk. A következtetések levonásához Kissinger három évszázad történelmét lapozza végig, amely szemében a hatalmi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1994

>!
Panem, Budapest, 2017
956 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635451997 · Fordította: Baik Éva, Kálmán András, Magyarics Tamás, Rózsa György, Szabó Klára
>!
Panem, Budapest, 2008
956 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635451999
>!
Grafo / Panem, Budapest, 1998
956 oldal · ISBN: 9635451997 · Fordította: Baik Éva, Kálmán András, Magyarics Tamás, Rózsa György, Szabó Klára

1 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Richelieu · Konrad Adenauer · VIII. Orbán pápa


Kedvencelte 9

Most olvassa 35

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

R4ms3s P>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Amikor a tanárom az egyetemen idézett belőle, egyből tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom! Meg persze kötelező is volt, de mennyivel jobb olyan kötelezőt olvasni, ami érdekel is és tényleg jó!

Henry Kissinger úgy nyúl a témához, hogy nem csodálom, hogy a szakma tekintélye. Minden fontos nemzetközi/diplomáciai kapcsolatot, ami a történelemben megtörtént több oldalon át kiveséz, exkluzív adatokkal ellát és néhol sajátos vicces stílusában hozzászól. Sosem pártolt egyik oldalra sem, sőt teljesen lebontja nemcsak a szereplők személyiségeit, de az adott kor politikai helyzetét, ezáltal teljesen megérthetjük a „nagyok” gondolkodását és „elfogadhatjuk” döntéseiket. A többoldalas elemzésnek köszönhetően, a végére teljesen sikerült megtanulnom, befogadnom az adott témakört és nem az volt, hogy kérdőn néztem mi is történt, mint a legtöbb hasonló témát feldolgozó könyvben. Külön tetszett, hogy egyből leírta a következtetéseit és felhívta a figyelmet a más korszakban észrevehető párhuzamokra, következményekre. Ritka az olyan könyv, melyben az idézetek tényleg tökéletesen illeszkednek és jobbá teszik a szöveget – ez itt nagyon is sikerült.

Hatalmas élvezet volt olvasni és ajánlom mindenkinek, akit érdekel a politika, a diplomácia! Tudom nagyon sok oldalból áll (rengeteg!) és néhol tömény, de általa nem csak a múltat érthetjük meg, hanem a jelent is (és talán a jövő problémáit is). Alig várom, hogy többet olvashassak az írótól! Számomra példakép lett.

2 hozzászólás
kfg>!
Henry Kissinger: Diplomácia

izgalmas és informatív könyv ez a külpolitika gyakorlati alakítójától a külpolitika elméletéről és történelméről, csak kicsit régi – látszik rajta, hogy voltaképpen egy kilencvenes évek közepi kiadás alapján készült, ami gorbacsov bukása után, de még a mi nato-csatlakozásunk előtt zárul. mindazok a kérdések, amelyek a tartalomjegyzék alapján a későbbi „világrend” című könyvének a lényegét alkotják (hatalmi átrendeződés, kína felemelkedése, arab tavasz és következményei, iszlám radikalizmus) és annak következményei a lehetséges világrendre nézvést csak az utolsó, jövőbe tekintő fejezetben kerülnek elő.

a könyvben kissinger a külpolitika alakításának két történetileg kialakult tiszta elvi megközelítését adja: az erőegyensúlyon és nemzeti érdeken alapuló európai és az elveken alapuló amerikai megközelítést.

az európai megközelítés a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békében gyökerezik, amikor a vallás és politikai küzdelemben megtizedelt európa megkísérelt békét teremteni. ennek során elismerték a különböző államok szuverenitását, különbözőségét vallási tekintetben, belső autonómiáját, stb. és lefektettek egy olyan intézményrendszert, amely lehetőséget adott nagyobb konfliktusok kialakításának elkerülésére. ennek az elképzelésnek része volt a különböző országok közötti szövetségkötések dinamikus jellege, amelynek révén a túlságosan megerősödő országot más országok szövetségei kordában tudtak tartani. ez az elrendezés nagyjából a napóleoni háborúkig kitartott. ezeket a metternich által tető alá hozott bécsi béke zárta le, amely a négyes szövetség és a szent szövetség révén újabb mintegy 100 évet kibíró elrendezést alkotott.

ezt az időszakot a német egyesítés tette nehézzé, amelynek során bekövetkezett az, amitől franciaország félt, hogy megjelenik egy erős német hatalom. hogy az osztrák-porosz és a porosz-francia háború végül nem torkollott nagyobb problémába, azt kissinger bismarck önmérséklete eredményének tekinti, amennyiben németország a kereteinek kialakítását követően inkább a békében volt alatta érdekelt. ebben a két évszázadban anglia a splendid isolation politikáját folytatva a partvonalról figyelt s csak akkor avatkozott közbe a kontinensen, amikor az erőegyensúly megbomlását érzékelte. bismarck ügyességének tulajdonítja kissinger azt is, hogy az oszmán birodalom visszahúzódását követően a balkánon bekövetkezett vákuumban ausztria és oroszország nem ütközött össze korábban.

az első világháború okai között szerepel bismarck utódainak kevesebb korlátot ismerő ügyetlensége, oroszország gyárilag beépített expanzionizmusa, illetve a kialakított szövetségi struktúrák megmerevedése.

az amerikai megközelítést kissinger elvinek mondja, amely az alapítás módjában, a felvilágosodásban gyökerező elvi alapozásban rejlik, amely amerikát, az egyesült államokat mint az elvileg lehetséges legjobb, mert az észben gyökerező berendezkedésnek mondja. ez magával hozza azt a küldetést is, hogy ezt az elvi alapozást terjeszteni kell, és mivel az emberek alapvetően jók, a világ pedig harmóniára törekszik, a világ demokratikus átalakulása magával hozza a békét és a harmóniát. ez az amerikai megközelítés magában foglalja az európai erőegyensúly-politikai mélységes megvetését.

az egyesült államok a monroe-elv alkalmazásával (amely a nyugati féltekét a saját érdekszférájának tekinti) és mivel azon a részen domináns szereplő, ezt a megközelítést nem kellett, hogy alkalmazza (a nyugati területek meghódítása, területszerzés mexikótól ebben az értelemben nagyvonalúan nem minősül külpolitikának).

ebben a megközelítésben az egyesült államok mindkét világháborúba elvi megalapozással és nem az erőegyensúly fenntartása érdekében lépett be. ennek megfelelően próbált olyan rendezést is létrehozni, hogy elősegítse a világ népeinek megértését egy az érdekek összehangolását elősegítő nemzetközi rendszer (népszövetség) kialakításával, és az önrendelkezés elve figyelembe vételével. ez a wilsoni megközelítés (mi őt főleg a wilsoni pontokról is trianon kapcsán ismerjük, de kissinger megközelítésében gyakorlatilag a teljes 20. századot az ő külpolitikai megközelítése határozta meg. az i. vh-t lezáró rendezéssel az egyesült államok vissza is vonult a nemzetközi színtérről, nem volt érdekelt az egyensúlyi politizálásban.

az i. vh-t lezáró rendezés kissinger megközelítésében egyrészt az önrendelkezés elvének fontos pontokon (itt előkerülnek, nem nagyon hangsúlyosan a magyarok, mint akinek – a németeken kívül – sok szomszédos országba kerültek kisebbségei) való figyelmen kívül hagyása és szovjet-oroszország visszahúzódása, illetve kizárása a rendezésből, ami vákuumot teremtett közép-európában, ami értelemszerűen húzta oda a németeket. ebben a megközelítésben trianon nem clémenceau holmi magyarellenes nézeteinek következménye, hanem franciaország kétségbeesett (és reménytelen) kísérlete, hogy oroszországot romániával, csehszlovákiával, lengyelországgal, jugoszláviával helyettesítse mint ellensúllyal a túl erős németországgal szemben annak keleti oldalán.

részletesen elemzi a ii. vh utáni feltartóztatási politikát, ami szintén az usa elvi megközelítéséből fakadt, és amely szintén lehetővé tette, hogy az usa továbbra is olyan elkötelezettséget vállaljon, ahol jó és rossz állt szemben, s ne kelljen magára úgy tekintenie, mint aki részt vesz a klasszikus – és általa megvetett – erőegyensúlyi politikában. itt kap egy fejezetet a szuezi válság, mint az a pillanat, ahol a nagyhatalmi státuszát korábban elvesztett franciaország mellett nagy-britannia is elveszti azt, de ez lehetőséget ad arra, hogy bemutassa, hogy milyen közösségek és milyen különbségek vannak az usa és európai szövetségesei megközelítésében, illetve hogy az egyes európai szövetségesek megközelítése miben különbözik egymástól. hogy anglia miként megy abba az irányba, hogy különleges kapcsolatokat alakítson ki az egyesült államokkal, alátámasztva az európai kint is vagyok bent is vagyok megközelítést, míg franciaország miként igyekszik a megtépázott nemzeti önbecsülését de gaulle alatt az önálló külpolitizálással, saját atomerejének építésével felépíteni. kap egy fejezetet 1956 is, ami nagyjában egészében cáfolja azt a nézetet, hogy az amerikai beavatkozás lehetőségétől az egyesült államok szuezi elfoglaltsága miatt kellett eltekintenünk.

végigköveti a német kérdést, az egymást követő berlini válságokat, illetve a francia-német közeledést.

a könyv központi kérdése értelemszerűen – hiszen kissinger egyik fő műve a vietnami háború lezárása – vietnam. amelybe az egyesült államok több elnök alatt (eisenhowertől kezdődően) sodródott bele a feltartóztatási politika részeként, az egyértelműbb (ám szintén nem egészen kielégítően intézett) koreai háború után. különösen érdekes számomra, egymás kölcsönös hazaárulózásához szokott fülemmel, hogy kissinger a galambokat és a héjákat is megértéssel kezeli, s mindkettő esetén elismeri, hogy az amerikai külpolitikai tradíciók szellemében gondolkodtak. azok is, akik a feltartóztatási politika jegyében a vietnami beavatkozás fenntartása és kiterjesztése mellett kardoskodtak, és azok is, akik a beavatkozás megszüntetése mellett voltak arra való hivatkozással, hogy a saigoni kormány nem jobb, mint a vietkong és így értelemszerűen nem lehet jó és rossz küzdelméről beszélni. őket kissinger nem a céljaik helytelensége, hanem téves helyzetfelmérésük miatt kritizálja: hogy egy azonnali kivonulás lehetetlen katonailag, hogy túlértékelik a vietkong tárgyalási készségének és megközelítésének őszinteségét, stb.

mindenesetre vietnamot látja kissinger annak a fordulópontnak, ahol az egyesült államoknak szembe kellett néznie azzal, hogy a globalizáció hatására a klasszikus vesztfáliai erőegyensúlyon alapuló rendszer globális lett, és többé az egyesült államok sem vonhatja ki magát az alól, hogy ennek ne egy különleges, a többi résztvevő felett álló résztvevőnek tekintse magát, hanem – bármennyire is nem egyezik az önképével – ennek egyik résztvevőjeként, mégpedig a két szuperhatalom egyikeként.

ennek megfelelően hosszan foglalkozik másik főművével, a kínai nyitással is, illetve az oroszokkal való kapcsolat alakításával, valamint a hidegháború megnyerésével.

eközben több elnökről kapunk nagyon finom jellemzést – számomra a nixon-kép a legérdekesebb, akit kissinger külpolitikailag az egyik legfelkészültebb elnöknek mond, aki elkezdte az usát új külpolitikai pályára állítani, de a watergate-botrány megakadályozta, hogy hagyatékát igazán komolyan lehessen venni. és reagan, mint aki jókor volt jó helyen, akit az ösztönös megközelítése és a személyisége tett alkalmassá arra, hogy egy erre fogékony időpillanatban történelmi áttörést hajtson végre.

számomra talán a legmeglepőbb, hogy a xx. századi amerikai külpolitikát, különböző csavarjai ellenére, mennyire egy elméleti tőről fakadónak írja le, amelyet gyakorlatilag végig kétpárti konszenzus kísért, minden vita ellenére.

úgyhogy én ezt kifejezetten javaslom, igen jó stílusban és közérthetően van megírva. még a fordítást is jónak mondanám, bár a könyv második felében egyre több értelemzavaró vesszőprobléma van benne, a szerkesztői jegyzetek meg teljesen esetlegesek. vannak dolgok, amik jól rászorulnának a jegyzetekre de nincs jegyzet, vannak olyan helyek, ahol a megjegyzetelt dolog pár oldallal előbb vagy később részletesen ki van fejtve a főszövegben, s vannak olyan helyek, ahol egyszerűen semmit nem mondanak a jegyzetek.

ezzel együtt kifejezetten nagyon jó könyv.

1 hozzászólás
ekphrasis>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Kedves kis konyv, gondolom, nyomtatva onvedelmi eszkoznek / ajtotamasznak / disszertacio-nehezeknek is megteszi.

Erdekes `en megmondtam, hogy igazam lesz` Churchill utan olvasni (ha most nem lennek ilyen lusta faradt, megneznem, hivatkozik-e ra).

Ami a legjobb benne, hogy konnyen fogyaszthato (senkit ne riasszon el a hossza), ami ugyanakkor nyilvan azzal is jar, hogy ismetel. Ez Churchill-nel zavaro, Kissinger-nel kevesbe. Picit elorebb mozditott annak megerteseben, ami itt korulvesz. (A halak megertese. ;))

Egy lenyeges tanulsag azert mindkettoben van (ugyanaz): nem lenyeg, hogy mi is az, amit el akarsz erni: a lenyeg, hogy soha, semmilyen teny / eredmeny / cafolat / ketseg ellenere el ne terj tole – es jutalmad nem marad el. (Ld.: Goering strategiajanak megvaltoztatasa London bombazasakor avagy Hitler es Munchen.)

(Csalodtal, hogy nem kaptal `igazi` ertekelest? Olvasd el a konyvet.)

Hammer>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Olyan olvasni, mint belelátni egy hatalmas pókerjátszma lapjaiba. A könyvből kiderül, miért úgy néz ki a világunk, ahogy. Hosszú, nagyon olvasmányos, néhol szinte szájbarágós, de érdemes volt elolvasni.

Doro>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Zseniális. Hogy mindig ott tudott lenni, ahol alakítani lehetett a világ folyását… (más kérdés, hogy hogyan)

Képopera P>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Briliáns mű egy briliáns elmétől. Örülök, hogy el kellett olvasnom, pedig nem szeretem a rám kényszerített irodalmat. Ez az egyik kivétel.

Hanging_Moss_9102>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Ami kellett belőle (1914-1945) azt elolvastam, és nagyon izgalmasnak találtam. Kitűnő könyv. A többit majd tavasszal, következő tantárgyra.

szam42>!
Henry Kissinger: Diplomácia

A könyv az elmúlt 400 évről ad egy átfogó munkát, a harmincéves háborútól a hidegháború lezárásáig foglalja össze vagy inkább fűzi logikai rendbe a történelem eseményeit a diplomácia szemszögéből. Elsősorban a nemzetközi konfliktusok komplex elemzését adja a könyv, így nyilván számos – elsősorban belpolitikai jellegű – történés csak akkor kerül elő, amikor annak külpolitikai következményei is voltak. Ebből következően a könyv első része szinte kizárólag az európai nemzetekre koncentrál, míg az I. világháború utáni rendezéssel kezdődően egyre inkább az Egyesült Államok diplomáciája kerül előtérbe.
Már az által is, hogy a könyv kellően összetett dolgokat tárgyal, kizárt, hogy Kissinger értelmezése legyen az egyetlen (néha ki is tér az ellentétes véleményekre), mint ahogy nyilvánvaló terjedelmi és objektív korlátok miatt egy-egy konfliktus résztvevőinek motivációi nem azonos súllyal kerülnek bemutatásra. Utóbbi talán csak a Nixon adminisztráció tevékenységének leírásakor válik kicsit “bántóvá”, ennyi elnézhető.
A stílus kifejezetten jó, Kissinger néhány személyes tapasztalattal, anekdotával is színesíti az események elemzését, de soha nem válik bennfenteskedővé.
Ha tervezed az olvasását, érdemes tudnod:
– ha szenvedélyes USA-utáló vagy, nem ez a te könyved. Hogy ne vágja ki az ember már a első fejezetnél az ablakon, legalább annyit el kell fogadnod, hogy a tengeren túl nagyon más koordinátarendszerben gondolkodnak az olyan kategóriákról, mint “nemzeti érdek” vagy “erkölcs”,
– ha túl sokat edződtél a napi politikán, és el sem tudod képzelni, hogy magasztos elvek is vezethettek döntéshozókat, akkor szintén nagyon fog idegesíteni a könyv,
– háborús stratégiát nem elemez,
– 1956-os eseményeknek külön fejezetet szentel Kissinger, ahogy több jelentős esemény kapcsán is szóba kerül Magyarország.

A többit meg olvasd el, megéri.

Ivan>!
Henry Kissinger: Diplomácia

Nagyszerű írás egy kiváló embertől. Végig izgalmas és jól érthető. Igazából csak az volt a bajom vele, hogy egy picit rövid (mondjuk lehet ez egy több, mint 800 oldalas könyv esetében picit furcsán hangzik) és kicsit sajnálom, hogy pl. a Kubai rakétaválsággal szinte alig foglalkozott, illetve Jimmy Carter és George H. W. Bush elnökségéről is csak alig esett szó. Ettől függetlenül akit érdekel a történelem (főként a hidegháború és korszaka) az ennél jobb könyvet keresve se találhatna.


Népszerű idézetek

R4ms3s P>!

Amikor VIII. Orbán pápa értesült Richelieu bíboros haláláról, állítólag a következőket mondta: „Ha van Isten, Richelieu bíborosnak sok mindenért felelnie kell. Ha nincs… nos, akkor sikeres ember volt.”

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Richelieu · VIII. Orbán pápa
NB14>!

A béketárgyalásokból kizárták Európa két legerősebb nemzetét, Németországot és Oroszországot, amelyek együtt Európa népességének több mint felét lefedték, és katonai erejük a legnagyobb volt. Már e tény önmagában elég lett volna ahhoz, hogy a versailles-i békét kudarcra ítélje. Megalkotói sok tekintetben ellentétes hatást értek el, megpróbálták meggyengíteni Németországot fizikailag, de helyette megerősítették geopolitikailag. Hosszú távon jobb pozícióba került Versailles után az Európa-uralom szempontjából, mint a háború előtt. Amint megszabadult a leszerelés béklyóitól – ami csak idő kérdése volt –, nagyobb hatalom birtokában lépett fel, mint bármikor korábban.

Kapcsolódó szócikkek: Németország · Oroszország
szam42>!

Nagy feladatok véghezviteléhez igen gyakran egy csöppnyi naivitás is szükséges.

18. A feltartóztatás sikerei és gyötrelmei; 456. oldal (Panem Könyvkiadó, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: naivitás
Hanging_Moss_9102>!

Tudja, Ribbentrop, ha ma kiegyeznék a Szovjetunióval, holnap akkor is újra megtámadnám, nem tudnám visszafogni magam.

Kapcsolódó szócikkek: Joachim von Ribbentrop
betarix>!

„A történelem azt tanítja, hogy az államok határait nem a konferenciák változtatják meg. Az ott hozott döntések legfeljebb az új erőviszonyokat tükrözhetik. Az erőviszonyok megváltozását pedig egy háború, mindenekelőtt annak végkimentele – a győzelem, vagy a vereség – vagy egyéb körülmények határozzák meg.”

1. oldal

2 hozzászólás
szam42>!

A levél maga komoly fejtörést okozott a német protokoll-tisztségviselőknek, mivel Sztálin egyedül a „Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára” címet viselte, és nem volt kormányzati pozíciója, így nem tudták hogyan szólítsák meg. Végül a levelet egyszerűen „Sztálin úrnak, Moszkvába” címzéssel küldték el.

329. oldal (Panem Könyvkiadó, 2008)

szam42>!

Azoknak a vezetőknek, akik képtelenek választani a lehetőségek közül, a körülmények mindig megfelelő alibivel szolgálnak a tétlenségre.

104. oldal (Panem Könyvkiadó, 2008)

betarix>!

A végén a kollektív biztonság rendszere annak esett áldozatul, hogy központi elve gyengének bizonyult. Nevezetesen az, hogy minden nemzet egyenlően érdekelt abban, hogy bizonyos agressziónak ellenálljon, és kész azonos kockázatot vállalni a leküzdésében. A gyakorlat bebizonyította, hogy e feltételezések hamisak. Soha egyetlen nagyhatalom által végrehajtott agressziót nem küzdöttek le a kollektív biztonság elvét alkalmazva. Vagy a világ közössége nem volt hajlandó elismerni, hogy egy cselekmény agresszív; vagy nem értettek egyet a megfelelő szankciókban. Amikor pedig szankciókat alkalmaztak, azok óhatatlanul a legkisebb közös nevezőt tükrözték, és annyira hatástalanok voltak, hogy több kárt okoztak, mint hasznot.

betarix>!

A külpolitikában a „példa nélkül álló” kifejezés mindig kissé gyanús, mert a lehetséges újítások tényleges terjedelmét erősen korlátozzák a történelem, a honi intézmények és a földrajz által megszabott körülmények.

betarix>!

Megfeledkeztek, ha egyáltalán tudtak róla, Pascal figyelmeztetéséről, amit a Pensées-ben írt: „Ész nélkül rohanunk a szakadék felé, miközben magunk elé tartunk valamit, hogy ne lássuk, mi van az út végén.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Fischer Ferenc: A megosztott világ
Schrek Katalin (szerk.): A nemzetközi kapcsolatok története
John Lewis Gaddis: A hidegháború
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Carl von Clausewitz: A háborúról
Niall Ferguson: A világ háborúja
Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány
Claudia Weber: A paktum