Egy ​hölgy arcképe 44 csillagozás

Henry James: Egy hölgy arcképe Henry James: Egy hölgy arcképe Henry James: Egy hölgy arcképe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A hölgy, akinek arcképét elemző lélekrajzzal, a sokrétűen hajlékony, intellektuális próza művészi pasztellszíneivel festi meg az író, egy huszonhárom éves, szép, okos amerikai lány: Isabel Archer. Mint mondja, azért jön Európába, hogy itt olyan boldog legyen, amennyire csak lehetséges. Útja döntő jelentőségű sorsára. Örökség révén nagy vagyonhoz jut, férfiak hódolata veszi körül, élményekben van része. De a boldogság? Kérőit sorra elutasítja, hogy megőrizze függetlenségét, majd szíve sugallatára mégis férjhez megy – s aztán rá kell döbbennie, hogy eszközül használták fel, és vagyona volt a vonzóerő a házasságban. Isabel, a puritánok unokája azonban kötelességtudatból vállalja az egész életre szóló lelki szenvedést.

Eredeti megjelenés éve: 1881

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Aranytoll

>!
Európa, Budapest, 1985
678 oldal · ISBN: 9630735970 · Fordította: Balabán Péter
>!
Európa, Budapest, 1976
716 oldal · ISBN: 9630705877 · Fordította: Balabán Péter
>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1976
716 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630708531 · Fordította: Balabán Péter

1 további kiadás


Enciklopédia 28


Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

>!
Piintyő
Henry James: Egy hölgy arcképe

77 % ?! Jujj! Nem baj, én egy kicsit javítok rajta. Nálam 5 *.

Ezt a majd' 800 oldalt rekordgyorsasággal elolvastam, nem is nagyon tudtam letenni, csak a legszükségesebb időre. Nagyon szeretem az ilyen lassú folyású, lélekboncolgató könyveket.
No, lássuk csak! Elrémített ez a 77 %, meg aztán az egyik ízlésőröm is eléggé lepontozta: már majdnem letettem róla, hogy egyáltalán belekezdjek. De aztán megembereltem magam; ha már kihoztam a könyvtárból, legalább nézzek bele .

Jól tettem: nekem ez a könyv nagyon sokat jelentett (talán mert én is elég lelkizős vagyok, így hát nem untatott egy percig sem ).
Nem mondhatnám, hogy a regény szereplői – kevés kivételével – szimpatikusak lettek volna, de ez szerintem nem is feltétel egy jó regénynél. Jó regény, ha leköt, elgondolkoztat, foglalkoztat; ez pedig megtörtént.
Nekem az volt az érzésem, hogy nem rajong ő annyira az amerikaiakért, mert vegyük sorra: végülis mindegyiknek volt valami domináns rossz tulajdonsága, szemben az angol szereplőkkel. A főhősnőt azért kiemelném ebből annak ellenére, hogy erőteljesen egoista volt, de fiatalsága, tapasztalatlansága, s bizonyos mértékű naivsága (bár ő maga nagyon határozottnak képzelte magát), valamint fejlett erkölcsi érzéke, nagyvonalúsága (jóllehet ellentmondásnak tűnik, de szerintem pont ezért akart segíteni Osmondon) mégiscsak kiemeli az egyértelműen negatív szereplők közül. Nem beszélve arról, hogy igazán megszenvedett önfejűsködéséért. Nem találom pozitívnak – igaz nem is egyértelműen negatív – barátnője, Henrietta alakját sem. Igaz, ő, elég talpraesett, határozott teremtés, de elég arrogáns, nagyon lenézi az európaiakat, mint akik elmaradottak, még mindig feudális körülmények között élnek. Jól megmutatkozott ez már az első színre lépésekor, vitájában a lorddal. Tettszett, ahogyan a lord ironikusan, epésen vágott vissza ezekre az erőszakos megnyilvánulásokra. Ugyanez az erőszakosság vezette, hogy Goodwood-ban valósággal buzdította, tüzelte, táplálta a reményt – holott Isabelnek nagyon terhére volt. Ezek a vonások nagyon nem tetszettek az egyéniségében. És hát végül ő is beadta a derekát. Számomra ez olyan volt, mintha azt mondta volna H.J a két hölgy kapcsán: na, mire mentek a nagy szabadságszeretetekkel?!
A másik három amerikai: Goodwood, Mme Merle és Osmond számomra egyértelműen negatív figura volt. Ja, és még ott van Lydia néni, egy érzéketlen önző öregasszony és Gemini grófnő – ilyen névvel csakis olyan lehetett, amilyen volt :D, pletykás, hazudós, ármánykodós.
A másik oldal viszont, bár Ralph és az apja szintén amerikaiak, de régen Angliában élnek, s már elangolosodtak: lásd nyitókép, teázás, nagyon szimpatikus volt. Normális gondolkozásúak, jólelküek, még akkor is , ha kissé konzervatívak.
Nekem az író stílusa is nagyon tetszett. Nem éreztem cseppet sem terjengősnek, szép mondatai vannak, kissé ironikus hangvétele, ami sosem bántó. Egyetlen egy dolog miatt bosszankodtam, vagy inkább méltatlankodtam: Pansy miatt. Sehogy sem fért a fejembe, hogy lehet egy felnőtt nőt, akinek már udvarlója, kérője van, kislányként titulálni. Persze ő nem is viselkedett felnőttként, de ennek is megvolt az oka. Apja valósággal terrorizálta, mint ahogy a feleségét is. E tekintetben is éreztem a fricskát az író részéről, mert hát hova is tűnt az a nagy-nagy önállóság, szabadság Isabelből, ha nem volt képes változtatni; csak felszín volt, szólam. Mert hiszen megtehette volna… Ebből a szempontból Hawthorne Hestere sokkal bátrabb volt, pedig neki mélyről kellett indulnia, de Isabel csak beletörődött..

Láttam, hogy film is készült belőle, jó volna megnézni. A főszereplő a gyengém, láttam pár hasonló stílusú filmben, szerintem biztos itt is remekel.

1 hozzászólás
>!
eme P
Henry James: Egy hölgy arcképe

Mint ahogy az egy tisztességes mazochista könyvmolyhoz illik, végigrágtam magam rajta, annak ellenére, hogy egyike azon regényeknek, melyek leginkább próbára tették a türelmemet. Bizonyos szempontból túlírtnak, más szempontból alulírtnak tűnik, annyira koncentrál a belsőre, érzések, gondolatok, lelki rezdülések részletes, talán túlontúl részletes elemzésére, hogy a külső – környezet, cselekmény szinte csak jelzés*, igaz, ez utóbbi az utolsó párszáz oldalon kap egy löketet, amely lendületet ad a regénynek, egyben a központi téma és karakter kikerekítésének is hasznára válik.
Maga a téma érdekes lenne – az Újvilág jó pár alakja, középpontban Isabel Archer kisasszonnyal átruccan kisebb-nagyobb periódusra a jó öreg, kissé porosan patinás, unalmas, de mégiscsak civilizált, kulturált Európába tapasztalatot szerezni, sorsot formálni, élni… Van köztük identitásához ragaszkodóan beilleszkedő (pl. az idős Mr Touchett), elangolosodott, (betegsége miatt) tétlenül szemlélkedő, filozofálgató (Ralph Touchett) karakter – a regény talán legszimpatikusabb alakjai –, talpraesett, életerős újságíró-hazafi, aki végül feláldozza elveit a szenvedély oltárán (Henrietta Stackpole), pénzorientált, amúgy tisztességesen középszerű gyáros (Caspar Goodwood), ürességét és tétlenségét művészi áltevékenységgel álcázó, zsarnok és képmutató semmittevő (Gilbert Osmond), hogy csak a legfontosabbakat említsük. (És mindannyiukkal valami baj van, ahogy azt, sajnos már nem emlékszem, melyik szereplő megjegyzi.)
A főalak, Isabel mintha mindenki fölött lebegne pár arasszal, egyféle naiv álomba burkolózva hajózik át találkozni sorsával. Maga a megtestesült frissesség, erő, temperamentum, őszinteség, nyíltság, aki neveltetése révén is magabiztosan, szabadsága és függetlensége szent eszméjének szentelve magát akarja látni (nem annyira tapasztalni és átélni) a világot. Nem titkolja az elbeszélő sem Isabel kisasszony egocentrizmusát, akinek individualizmusa határokat feszeget, mintegy próbatétel alatt áll. Isabel felfújt eszményei hatására mindenkit kiismerhetőnek vél, kedvenc időtöltésének szenteli idejét – a jellem és a tulajdonságok kérdései_t kutatja, a személyiség mélységes titkait vizsgálja, saját magát is beleértve, visszautasítva a kicsinyes, hétköznapi lét, a közönséges szenvedélyek közeledését, felnyújtott lehetőségeit – közben meg nem kipukkan, hanem csak laaaaaassan leereszkedik az eszmények léggömbje, főhősünk pedig felismerések sorozata révén eszmél rá erre, miközben önmagát menteni igyekszik sorsának alakulását illető felelőssége alól. Mivé lesz a világ szabad megismerésének néha túlzottan önetelt, ám naivan őszinte, felvilágosult előítéletek vezette vágyából? James nem kecsegtet ábrándokkal és illúziókkal – Isabel addig igyekszik menteni szabadságát, míg a lehető legostobább, -szerencsétlenebb módon veszíti el azt, spoiler Még az eléggé nyitott befejezés sem tud meggyőzni arról, hogy Isabelnek van választási lehetősége.

Szabadság, függetlenség, felelősség, önmegvalósítás, személyes kibontakozás lehetősége, konvenciókhoz való viszonyulás, hűség és árulás Amerika és Európa kulturájának kontextusában – ezek a kérdések boncoltatnak a regény lapjain, elsősorban Isabel szemével láttatva, gondolatmeneteivel érzékeltetve. A helyzetek, jellemek megítélése, vizsgálata is többnyire ebből a nézőpontból alakul, változik, követve a főhős percepcióját, aki, szemben Mme Merle-lel, az „eszményi” társasági lénnyel** (Az ember énje, mások szemében, énjének külső megnyilvánulása), úgy véli: csak én tudom kifejezni magamat; és semmi más. Ez a minden külsőtől és külsőségtől megfosztott, pőre én szenved vereséget a regényben, és mennyire ironikus, ez az életszagtól, megfoghatóságtól, külső, tárgyi valóságtól távol tartózkodó, hangsúlyozottan intellektuális, művészi és művészies próza szenvedett nálam vereséget olvasás közben. De nagy a valószínűsége annak is, hogy én szenvedtem vereséget. Mindenesetre küzdelem, az volt.

* ezzel önmagában nem szokott gondom lenni, most mégsem működött az egész – talán rosszkor olvastam, vagy csak egyszerűen James nem az én íróm.
** persze a tökéletes társasági lény mögött egy sokkal kevésbé tökéletes magánember bújik meg, mint kiderül – Isabel is a Mme Merle és társai állította látszat-valóság csapdának az áldozata, de azért fejlődése folyamán ő maga is veszít őszinte átlátszóságából…

>!
Farkas_Szonja
Henry James: Egy hölgy arcképe

Számomra is igazi kihívást jelentett megbirkózni ezzel a regénnyel, és sajnos ezt szó szerint kell érteni. Ha nincs ez a rögeszmém, hogy elkezdett könyvet nem hagyok félbe, akkor bizony már az első végigszenvedett 150 oldal után sutba vágtam volna. Az említett oldalak olyan lassan csordogáltak, és olyan stílusban íródtak, hogy az volt az érzésem, valamilyen paródiát olvasok.
Angol irodalomórán tanultunk Isabel Archerről, és nagy elvárásaim voltak vele szemben, amelyeket azonban sajnos jócskán alulmúlt a szóban forgó ifjú hölgy. Nagyon sok a leírás és a lélekelemzés a regényben, ám ettől még nem lett szimpatikus karakter a hősnő, sőt, egyáltalán nem lett világos, miért találják olyan nagyszerűnek őt a többiek, illetve miért tartja ő saját magát (!) igen nagyra. Annyira intelligens és sziporkázó személyiség ez a Miss Archer, hogy képtelen átlátni az igazán agyafúrt Madame Merle és Mr. Osmond erkölcsi és érzelmi silányságán, és önként és vidáman belesétál a csapdába, feladva a sokat hangoztatott szabadságát.
Ha kissé elnézőbb akarok lenni, akkor úgy is felfoghatnám, hogy valaki fiatal és tapasztalatlan, aki nagyon romantikus nézeteket vall az életről általában, saját naivságának és szándékosságának lesz az áldozata. De továbbra is bosszantó számomra, ahogy az író megpróbál párhuzamot vonni az amerikaiak ártatlansága és az európaiak vélt vagy valós dekadenciája között. Tudom, hogy ez Henry James kedvelt témája, de akkor is. Három csillagot csak a vége miatt kap a könyv.

>!
Európa, Budapest, 1976
716 oldal · ISBN: 9630705877 · Fordította: Balabán Péter
>!
deaxx P
Henry James: Egy hölgy arcképe

Még mindig a hatása alatt vagyok – pedig féltem ettől a könyvtől, féltem, hogy csalódás lesz, megijesztettek a negatív értékelések (bár igazán megszokhattam volna már), de főleg attól, hogy el lesz rontva ez is, mint A galamb szárnyai (https://moly.hu/ertekelesek/2906342).
De nem volt csalódás, mi több, talán az egyik legjobb H. J. könyv, amit olvastam.
Pedig nem is angolul kerítettem rá sort – és ez azért nagy szó, mert H. J.-ben azt a tipikus stílust szeretem nagyon, és ez sokkal jobban süt az eredetikből. A fordítások tesznek rá egy szűrőt. Ez a mostani szűrő jó volt!
Éreztem azt az igazán angolos légkört, azokat a finom jelzéseket, amik felteszik a pontokat az i-kre. Néha nagyon-nagyon finoman kerülnek azok a pontok a helyükre, máskor durván vannak odadobva. Hát, sokszor meglepett ez a regény.

És persze lélektani regény, sok a lélektan – talán pont ez ragadott meg a leginkább, ahogy folyamatosan árnyalódott az a bizonyos arckép, ahogy változott, ahogy változtak a karakterek, és ahogy nem is változtak annyira.

Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet.

>!
Európa, Budapest, 1976
716 oldal · ISBN: 9630705877 · Fordította: Balabán Péter
>!
Izolda P
Henry James: Egy hölgy arcképe

Hát nem.
Oké, kb. tudtam, hogy miről szól. Így azért annyira nem volt izgalmas, de hősiesen tűrtem a 170. oldalig. Aztán elolvastam az utolsó oldalt, és úgy döntöttem, ennyi volt. Aztán még rászántam két órát, és átlapoztam a következő úgy 400 oldalt, elolvastam pár oldalt, jellemző részletet. Meg az utolsó úgy 100 oldalt. És ezzel elintézettnek tekintem ügyünket.
Valószínűleg én vagyok csak türelmetlen. Aláírom. De sok nekem a pszichologizálás, és bár az elején voltak érdekes részek… de…
spoiler
(Ja, és hogy minek van benne a 20. századi tételsoromban, az egy k. jó kérdés.)

>!
Európa, Budapest, 1976
716 oldal · ISBN: 9630705877 · Fordította: Balabán Péter
1 hozzászólás
>!
Gabriella_Balkó
Henry James: Egy hölgy arcképe

Azt hiszem, Henry James nem az én íróm. Túl részletes és terjengős a regény, tömörítve nekem jobban tetszett volna. A vége jobb volt, és nem azért, mert vége, hanem mert ott nem szenvedtek oldalakon keresztül, hanem minden „idejében történt”.

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1976
716 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630708531 · Fordította: Balabán Péter
>!
Nity
Henry James: Egy hölgy arcképe

Rettentően hosszú, elaprózott, unalmas volt nekem. Nagyon szenvedtem, de ha elkezdek egy könyvet nem hagyom abba. Időnként pár hétre, hónapra félre kellett tennem, de csak legyűrtem. :)

>!
bbea
Henry James: Egy hölgy arcképe

Lenyűgözött a nyelvezete, a gyönyörűen megalkotott mondatok (és ez a fordító érdeme is). Gardencourt valami csodás hely lehet, öreg, idő koptatta, angol vidéki kastély, mely a a folyó fölé emelkedő alacsony dombon állott. Szerettem olvasni ezt a regényt, de a vége miatt levonok fél csillagot, mert tényleg már na, ezt csak így lehetett befejezni abbahagyni?

>!
Laudine
Henry James: Egy hölgy arcképe

Kétszer is végigolvastam. Mint Austin-olvasóhoz illik, sok szépséget találtam a lelki ábrázolásban, a társasági viszonyok bogozgatásában. De ezért kevesebb több lett volna. Ebben a regényben nincs meg A csavar fordul egyet tökéletessége (abban nincs felesleges szó.)

>!
monalisa
Henry James: Egy hölgy arcképe

Sokáig olvastam. A sok-sok Isabel Archer gondolatmenet egyből beugrik… A történet is rémlik, nagyon is jól. Érdekes karakterek vannak benne, az egyetlen aki talán még szimpatikus is volt, az meghalt a végére. A főhősnővel pedig valahogy nem tudtam azonosulni, mivel több kiugrási lehetősége volt és valójában ő szúrta el a saját életét. Amúgy egy olvasást megért és
filmen is érdemes megnézni, nagyon jó színészi alakítások vannak benne.


Népszerű idézetek

>!
deaxx P

Ne törődj te azzal, ki mit mond a másikról. Magad formálj véleményt mindenkiről és mindenről.

303. oldal, 23. fejezet (Európa, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: vélemény
>!
eme P

Az ember énje, mások szemében, az énjének a külső megnyilvánulása.

I. 233. o.

>!
eme P

Áldozat nélkül nincs nagylelkűség.

I. 182. o.

Kapcsolódó szócikkek: áldozat · nagylelkűség
>!
eme P

Az ízléssel nem lehet vitába szállni.

I. 132. oldal

>!
deaxx P

Nincs teljesen elszigetelt férfi vagy nő; mindnyájunkhoz kellékek tömkelege tartozik. Mert mi az „én”-ünk? Hol kezdődik és hol végződik? Átfolyik mindenbe, ami a mienk, onnan meg visszafolyik belénk.

248. oldal, 19. fejezet (Európa, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: én · identitás
>!
deaxx P

Nem tudom, vajon egyáltalán sikerül-e kifejeznem saját magamat, az egyéniségemet, azt azonban tudom, hogy csak én tudom kifejezni magamat; és semmi más.

248. oldal, 19. fejezet (Európa, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: egyéniség · önkifejezés
>!
deaxx P

Ami a tulajdonom, az nem határozza meg az egyéniségemet; sőt: minden ilyesmi csak akadály, korlát, méghozzá önkényesen felállított korlát.

248-249. oldal, 19. fejezet (Európa, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: egyéniség
>!
eme P

(…) csak én tudom kifejezni magamat; és semmi más.

I. 233. o.

>!
deaxx P

Mitévő legyen az ember a világ nyomorúságával, amikor a maga dolgai oly kellemesen alakulnak?

77-78. oldal (Európa, 1976)

>!
Elazul

Önmagunkban kételkedni majdnem olyan szükségtelen, gondolta Isabel, mint legjobb barátunkban kételkedni; meg kell próbálni önmagunk legjobb barátja lenni, s ily módon kell előkelő társaságban részeltetni magunkat.

74. oldal (Európa, 1976)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

D. H. Lawrence: Lady Chatterley és a kedvese
Gustave Flaubert: Madame Bovary
Jane Austen: Tartózkodó érzelem
Anne Brontë: Wildfell asszonya
George Orwell: 1984
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Jack London: A vadon szava
Jane Austen – Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik
Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger