Coco ​Chanel 82% 131 csillagozás

Coco Chanel eredeti nevén , Gabrielle-ként szerepel a könyvben.
Gyerekkora nyomorúságos, talán restelli is, hiszen idős korában, amikor életrajzi könyvet akart írni, a valósággal éppen ellenkezőt fogalmazott meg. Méltatlan gyerekkor egy ilyen nőnek. Persze, lehet, hogy ez tette olyanná, amilyen lett.
Apja árvaházba adta nővérével együtt.
Amint onnan kikerültek, már a varrással kezdtek el foglalkozni.
Forradalmasította a nők öltözködését, levágatta derékig érő gyönyörű haját, aztán elkezdődött a rövid haj viselése a hölgyeknek.
Mindig nagy társaság vette körül, de ahogy megjelent egy-egy új ember a regényben, az író bemutatta honnan származik, így mindenkiről tudhattunk mindent, sőt még a felmenőikről is. Egy idő után hozzászoktam, de eleinte zavart.
Átélt két háborút, hosszú évekre bezárta a varróműhelyeit, csak a parfümmel foglalkozott, majd idős korában újraindította.
Amint volt mit a tejbe aprítania, sok-sok embert segített, testvéreit is, vagy az érdekesség kedvéért Sztravinszkijt hosszú éveken át eltartotta.
Amikor kevés pénze volt ismét, a támogatásokat megvonta , szűkösen élt.
Volt fenn és lenn.
Nem akart a férfiaktól függeni.
Zsarnoki természete alakult ki idős korára, de inkább elfogadták, mintsem ellenkeztek volna vele.
Ha egy manökennek hosszú haja volt, el tudta érni, hogy vágassa le, mert mindenki nála akart dolgozni, cserébe „bókolt ”, hogy nehogy a legszebb testrészét, a tarkóját takarja már el a hajával.
A modelljei fiatalsága, vidámsága idős korában is jó hatással voltak rá, szinte átmelengették a szívét, úgy tekintett rájuk, mintha a gyerekei lennének, ami egyébként sosem adatott meg neki.
A magány fájt neki a legjobban, amikor már legtöbb barátja halott volt.
A rengeteg ismert ember, akikkel találkozott élete során felsorolhatatlan, csak pár nevet említek : Gréta Garbo, Picasso, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe…
Szép kort élt meg, de én úgy vettem ki ebből a könyvből, hogy a boldogság nem igazán adatott meg neki.

Igen érdekes könyv volt, sok számomra ismeretlen tény volt benne … ott is lehetett hallani, ahogy koppant az állam?
Amiket én is tudtam, hogy „eldobta” a fűzőt, meg kőkemény üzletasszony volt … de a másik fele? És itt főleg az elejére gondolok … A szüleire nagyrészt, főként az apjára. Már ha az ilyet lehet apának nevezni.
Hogy tömören mondjam, nagy kan volt, szerette a szabadságot. No, de ennyire? Coco édesanyja mindössze 33 éves volt, mikor meghalt, erre édes drága jó apja? Még a temetésen se volt ott, kavirnyált valamerre. Oszt a legfőbb problémája? Hát … hogy ő mostan mit fog kezdeni a gyerekeivel. 5-en voltak testvérek, mert a hatodik testvér, Augustin csak néhány hetet élt. Szóval 3 lány és 2 fiú maradt. Erre Albert (ő drága apuci) mit csinál? Magára hagyja a 2 fiút. Erre a hatóságok a 10 éves Alphonse-t és a mindössze 6 éves Lucien-t elhagyott gyermeknek nyilvánítja és kihelyezték őket vidékre: „becsületes földműves családokhoz, akik ezért havi díjazásban részesültek” – magyarán szólva odaadták őket, ahol ingyen munkaerőnek számítottak és rettenes milyen körülmények közé kerültek! Úgyhogy ott marad a 3 lány, Júlia (13 éves akkor), Gabrielle (12 éves, ő kapja később a Coco becenevet) és Antionette (8 éves ekkor). Mi a megoldás? Hogy szabadul meg tőlük apuci? Elviszi őket a Mária Szent Szíve kongregációba és otthagyja őket.
Szóval neki is megvolt a maga hányatott élete, ami igencsak megkeményítette.
Szerintem érdemes elolvasni, már csak azért is, mert kiderül belőle, mi történik akkor, ha valaki megkapargatja a csillogó felszínt – hogy bizony egyáltalán nem volt fenékig tejfel az indulás!

A lányom kérte születésnapjára, meg is kapta tőlem. Mégis én olvastam el először. Nagyon érdekes volt, nagyon tetszett. Elgondolkodtam rajta. Igazán megérte elolvasni. CSak ajánlani tudom mindenkinek.

„Ki ne hallott volna már Coco Chanelről? Kis fekete ruha, Chanel No. 5, gyöngysor, kosztüm és az ikonikusan egybefonódó C-k jutnak az eszünkbe, mikor meghalljuk a nevét. Hosszú évek után adta ki újra az Európa kiadó Henry Gidel életrajzát az idén 50 éve elhunyt divattervező-üzletasszonyról, kinek életműve halhatatlan.

De tudjuk-e ki is volt valójában Coco, eredetileg Gabrielle, akinek újszerű és meghökkentő darabjai először Franciaországot, majd az egész világot ismeghódították? Azt, hogy hová tartott mind tudjuk, de hogy honnan jött, az kevésbé ismert.”

Teljes értékelés. http://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/fo…

ez alkalommal nyúltam először önéletrajzi kötethez és milyen jól tettem. aki előszeretettel olvas regényeket (például én), annak ez a műfaj néha kicsit szárazabb, túlságosan részletezett, esetleg ingerszegény lehet. na de kérem, ez Gabrielle Chanel önéletrajza volt, ami egy stílusosabb szerző tollából regényszintű olvasmány is lehetett volna.
hol adtak a kezébe először tűt és cérnát, majd hogyan váltott később inkább ollóra? hogyan ragadt rá a Coco becenév, amit évekkel később az egész világ megismert? kinek a segítségével és hogyan került Párizsba? mihez kezdett ott egy olyan világban, ahol a fűzők, a hatalmas díszes kalapok és a standard anyagok kőbevésett elemek voltak? hogyan fogadták a forradalmi újításait és hogyan terjedt futótűzként az a hallatlan egyszerűség és elegancia, amivel a női divat az egyik legemlékezetesebb fordulópontjához érkezett? miképp vészelt át két világháborút és hogyan változott meg az üzletpolitikája az évek során? minek köszönhetően vált korszakja egyik legismertebb és legbefolyásosabb ikonjává, aki a legelitebb körökben mozgott festők, szobrászok, színészek és politikusok legjobb barátjaként? megtalálta-e a szerelem vagy éppen hogyan vészelte át legmagányosabb időszakjait? mely színdarabok vagy filmek szereplőit és hírességeit öltöztette? hogyan teremtette az egyik legnépszerűbb illatot? hogyan vált divatcsomóponttá a párizsi Cambon utca 31-es cím, ami még ma is szinte zarándokhelynek számít? hogyan hozta divatba a gyöngysort, a csíkos mintát vagy éppen a tweed és dzsörzé anyagokat? mi volt a legnagyobb függősége és hol lelte örök nyugalmát? milyen is volt ő valójában?
ezekre maradéktalanul választ kapunk és közben elgondolkozhatunk a legnagyobb és legösszetettebb kérdésen: hogyan teremtett egy olyan exklúzív és örökzöld divatházat, ami a mai napig dobogós a világszintű ranglistán?

Kortörténetből jeles.
Coco jellemzéséből szintén.
Apró dolgokról derül ki ismét, hogy azok egyáltalán nem apró események.
A kitartása, akarata, hite, munkabírása egyaránt csodálatos. Állhatatosságának eredménye pedig egy olyan brand name, ami míg a világ világ a luxuscikkek egyik prominense marad.
Az persze már egy másik része az életének, hogyan, miként és miként nem részesül a boldogságból.

A kötet a kezdetektől, a Chanel család előző generációitól indul el, hogy aztán a kezdettől a végig bemutassa, hogy Gabrielle Chanel milyen ember volt, kit szeretett, hogyan dolgozott és miképpen lett belőle legenda.
Nagyon alapos és folytatólagos a történet, Gidel amit csak lehetett, összeszedett. Talán csak egy olyan életszakasza van benne az ikonnak, ami rejtve maradt, a II. világháború idejéről.

Megosztja a figyelmet az alkotó és a magánember között. Egyaránt itt vannak a szakmai sikerek és mélypontok – amikor színre lépett Christian Dior, és Chanel bőven hatvanon felül volt. Elmeséli, milyen kapcsolatot tartott fenn a családjával, illetve hogyan lett mecénás is belőle. Döbbenetes, mennyi színpadi munka mögött volt ott Chanel, és mennyi kosztümöt is tervezett, noha ezekből nem volt bevétele. Sok-sok művészt támogatott, és Párizs egyik leginkább pezsgő szalonja is az övé volt.

Természetesen itt vannak a férfiak is. Könnyed szeretők vagy éppen nagy szerelmek. Gidel megmarad a tények mellett, és nem romantikus regényt írt. Hogy ismerkedtek meg, mivel töltötték az időt, hogyan ért véget a kapcsolat. Nincs lélekrajz, érzelmi belemerülés. Talán jobb is így, hiszen – nem győzöm hangsúlyozni – ez nem regény, életrajzi munka.
Még akkor is, ha Gidel nem szárazon ír. Szinte regényszerű, könnyed és fogyasztható, de érezni a mögötte levő munkát és alaposságot.

Ad egy portrét az asszonyról, és azt azért érzékelteti, a siker és a márkaépítés, a veszteségek hogyan formálták a jellemét. Alapvetően szerethetőnek állítja be, de megmutatja a diktátorként akaratát végigvívő Cocót vagy az éles nyelvét, melytől a barátok sem menekülhettek.

Ha valamin megakadt a szemem, az az, hogy mennyire steril ez az életrajz. Azért voltak drámák és botrányok is, de ezekről finoman hallgat a szerző. Pl. egyszer említi spoiler akkor esik ez az egy félmondat, és sejteti, hogy mi minden maradt homályban.

Szerettem benne, hogy mennyire könnyű olvasni, és alapos. Még akkor is, ha azért nekem hiányzott az életút árnyoldala is. Coco karaktere izgalmas – a korszak nagyasszonyai közül nekem ő az egyik kedvencem, így szívesen tudtam meg többet az életéről. Talán csak fotó lehetett volna több benne – egy kis melléklet éppen csak mutatónak elég benne.

Gidel könyve végigvezet egy kivételes életúton, objektív szemlélettel, kiemelve, hogy melyek a tények, és mely információk feltételezések. Objektivitása ellenére nem száraz olvasmány, nyolc évtizedet szerintem nem lehetett volna „jobban” megírni. Több könyvet is olvastam már Chanelről, de ez volt a legteljesebb és leghitelesebb. Aki regény helyett inkább valódi életrajzot szeretne Chanelról, javaslom Gidel könyvének elolvasását.

Nagyon szeretem a Chanel diivathazat es persze Coco Chanelt is bar eletenek egyes mozzanataira, donteseivel nem ertek egyet, talan o sem volt buszke azokra. Maradandot alkotott. Nok millioit teszi a mai napig boldogga.
Henry Gidel konyve jol foglalja ossze Coco elettortenetet. Olvastam mar Chanelrol konyvet es csak azert adok erre 4 csillagot mert nehol hianyos.
Az ebook mindossze 166 oldal, 1-2 napra kellemes kikapcsolodas.

Mielőtt elkezdtem írni fújtam egy kis Mademoiselle-t a csuklóm belsejére, és hosszasan szagolgattam. Merthogy úgy kezdődött a Coco-szerelmem, hogy kaptam ajándékba egy háromnegyed üvegnyi Mademoiselle parfümöt. Ebből az illatból próbálom meg pontosabban visszafejteni Coco Chanelt. Na jó, ez a könyv is közelebb hozta, de azért a titok az titok marad. A sokat várt Coco-önéletrajz ugye nem készült el, ugyanis Gabriella (így hívták mielőtt Coco lett) kétszer is nekiugrott, de mindkétszer egy olyan mesét írt, amely szerette volna, hogy legyen az élete. Magyarul meghazudta az eredeti történetet. Egy kívülálló, jelen esetben Henri Gidel még ha pompás körülíró is, mégsem az asszony legbelsejéből ír. Így marad nekem ez a roppant rafinált illat, mely egyszerre nőiesen finom és kecses, ugyanakkor férfiasan intelligens, illékony, áttetsző, ám abszolút eltökélt is. Egy olyan lény illata, aki zsigeri pontossággal, abszolút ártatlan őszinteséggel dönt és választ. Ez az, amit nem lehet tanulni, maximum elfelejteni. Coco Chanel nem felejtette el.
A könyv feléig tiszta izgalomban olvastam, habár a sztorink teljesen más, mintha a hajtóerőnk ugyanaz lenne, és az ember csak megörül, de nagyon a hasonlóságnak. Minden allűr, akarás nélkül Coco csak dolgozni akart. Hogy miért? Mert egyszerűen nem volt más választása. Egyetlen egy vékonyka ösvény adatott neki. Egy előre megírt forgatókönyvet kellett lejátszania. Sok beleszólása nem volt, de engedelmeskedett, és hatalmas akarással csinálta. Végrehajtotta azt, amit az élet feladatként kiírt rá. Ezt sokszor én is érzem festés közben. Csinálnom kell, nincs más választásom..csinálni, amíg van mit.
Aztán egyszer nem lesz mit..na és itt nem kicsit de megijedtem, sőt elszomorodtam Coco évtizedik elnyúló tétlensége, unalma okán..Nem tudom, ha ő írja az életrajzot, akkor is így mesélte volna el, mert Gidel tollából árad az apátia, az unalom.
Mintha egy élet csak félig lett volna megírva, mintha „aki” írta elfeledkezett volna végigfuttatni a filmet, cserben hagyta Cocot félúton..(na jó, jön itt még a cirkusz a nemzetiszocialistákkal, meg a csakazértis visszatornázom magam az élmezőnybe 70 felett..) De itt már valami másról kellett volna szólni az életének..Nekem ez már inkább kétségbeesett kapálódzás. Jó lenne ebből a rossz példából okulnom..
Persze ez csak az én olvasatom, hisz az életből nézve micsoda szenzáció, hogy 70 felett újra bemutatókat tart, ruhákat tervez..Ja, az életből nézve..Ám figyelve ezt a erőt, mely Cocot hajtotta, ezt a tüzet lehetett volna egy ponton túl valami másra is használni, nem ugyanarra, amire használta már..Igazán irányt váltani. Tudom, mindig csak magamból indulok ki, de honnan máshonnan..Ezzel a tűzzel talán vissza lehetett volna jutni minden jelenség forrásáig, ha időben jó irányba fordítja. Önmaga abszolút valódi lénye felé. Ilyen masinája, mint neki keveseknek van.