Meglepődtem, amikor láttam, hogy csak egy értékelés van erről a könyvről a Molyon. Híressége-hirhedtsége okán ennél jóval többre számítottam. Az enyémmel együtt így most kettő lesz…, de ha a potenciális utánam jövők elolvassák ezt, akkor lehet, hogy sokkal több értékelés nem lesz később sem. Három okát is mondhatnám ennek, de előtte nagyon röviden arról, hogy mit érdemes tudni a könyvről.
– Nem Ford írta…, hanem egy William J. Cameron nevű újságíró, aki a Ford tulajdonában lévő Dearborn Independent-nél dolgozott. Ebben az újságban jelentek meg heti rendszerességgel azok a cikkek (1920. májusától 1922. januárjáig), melyeket a közlésekkel szinte párhuzamosan könyv formában is megjelentettek (eredetileg négy kötetben, 1920-22).
– Ford (az autógyáros Fordról van szó) a cikkek segítségével az ún. nemzetközi zsidóságnak az amerikai egyesült államokbeli jelenlétére, illetve ennek a jelenlétnek a káros hatásaira akarta felhívni a figyelmet – ezzel együtt azért kitekintést nyújt a kérdés nemzetközi – pl. oroszországi, németországi – helyzetére vonatkozóan is.
– Mivel akkoriban még nem létezett önálló zsidó állam (csupán 2-3 évvel vagyunk a Balfour-nyilatkozat után), így az itt nemzetközi zsidókként megnevezett népcsoport lényegében az egész akkori zsidóságot jelentette, akik hagyományos összetartásukat és határokon átívelő nemzetközi kapcsolatrendszereiket kihasználván számukra előnyös pozíciókat harcolnak ki maguknak szerte a világban – ez a könyv egyik alaptézise. A másik alaptézis szerint ez a nemzetközi zsidóság, saját érdekei érvényesítéséből következően bomlasztó hatást fejt ki az őket befogadó társadalmakban. Ez a bomlasztás megfigyelhető, sőt egyre erősebben érezhető az Amerikai Egyesült Államokban, átjárva annak minden szegmensét, az államigazgatástól a pénzvilágig, a szórakoztatóipartól a mezőgazdaságig.
– A könyv végső célja a megoldáskeresés, egyszerre szólítva meg mind a nem zsidókat, mind a zsidókat. Mint többször hangoztatják, a zsidókérdés reflektorfénybe helyezésével a témával kapcsolatos társadalmi diskurzus kialakulását szeretnék ösztönözni, egy egyfajta nyitást, mert, mint sugallják, nem a problémák szőnyeg alá seprése, hanem csak ez vezethet el valamiféle megoldáshoz. Megoldásra, rendezésre pedig szükség van.
És most az okok, amelyek esetleg a teljes könyv elolvasása ellen szólhatnak:
Az egyik a nem túl jó fordítás. Voltak olyan terjedelmes részek, főleg a könyv közepén, ahol a szöveg egyszerű tükörfordítása volt az eredeti mondatoknak, mindenféle magyarítás nélkül, így ilyen mondatok születtek: „Meglehetősen hízelgő kritikája a helyzettel való szembesülés képtelenségének, bár nem igaz.” Érdekes, hogy a könyv eleje viszont egészen olvashatónak tűnt. (Az Új Kékszalag kiadásában olvastam; lehet, hogy a Gedéék kiadásának más a fordítója.)
Egy másik ok lehet az, hogy elég nagy terjedelemben foglalkozik a könyv olyan jelenségekkel, melyek az átlag magyart nem igazán érdekelhetik. Ilyen pl. a zsidók és a baseball kapcsolatának az elemzése (két fejezet terjedelemben), vagy egy Benedict Arnold nevű tábornok – aki a függetlenségi háborúban, elárulván az amerikaiakat, átállt az angolokhoz – bizonyos zsidó körök általi befolyásoltságának a taglalása (három fejezet terjedelemben).
És végül, ennek a könyvnek a szövege száz évvel ezelőtt íródott, így, bár a benne tárgyalt jelenségek ma éppúgy aktuálisak, de a történelmi távlat nyilván tompít a mondanivaló erősségén.
Ez a könyv egy látlelet, egy jelenségről készült pillanatfelvétel száz évvel ezelőttről; elsősorban az amerikai egyesült államokbelieknek készült; a zsidókérdés irodalmának egyik klasszikusa.
Mindezek figyelembevételével érdemes viszonyulni hozzá.
Azoknak, akik szeretnék jobban megérteni azt, hogy milyen, napjainkban is megfigyelhető jelenségek vezetnek ahhoz a problémakörhöz, melyet ún. zsidókérdésnek hívnak a világban, ajánlom Csonthegyi Szilárd rendkívül alapos, forrásmegjelölésekkel megtámogatott tanulmányait (lásd lentebb, a „Hozzászólások”-nál). A magyar nyelvű interneten szerintem az ő írásai a legösszeszedettebbek, leglényegremutatóbbak e témakörben. Érdemes egy kis időt szánni rájuk.