Walden ​/ A polgári engedetlenség iránti kötelességről 64 csillagozás

Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Egy ​enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu sarokvasát.” Napló, 1841

Thoreau, Thoreau – elsuttogott, titkos jelszó is lehetne, a természettel harmóniában élőké. A XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember – nem az Író – valóságosan is titkos: amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom ésszerűtlenségét, ám nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él – a Walden-tó mellett –, saját kezével teremtve meg életfeltételeit. „Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet…” Ennek a társadalomból való „kivonulásnak” krónikája a könyv; olyan ízekkel, szagokkal,… (tovább)

Eredeti mű: Henry David Thoreau: Walden / Civil Disobedience

>!
Fekete Sas, 2015
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155568091 · Fordította: Szőllősy Klára, Molnár Imre
>!
Fekete Sas, Budapest, 2008
288 oldal · ISBN: 9789639680210 · Fordította: Szőllősy Klára, Molnár Imre
>!
Európa, Budapest, 1969
350 oldal · keménytáblás · Fordította: Molnár Imre, Szőllősy Klára

Enciklopédia 8


Kedvencelte 23

Most olvassa 13

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 106

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Ifjúkorom nagy kudarca volt ez a könyv, egyáltalán nem boldogultam vele. Kimegy a csávó az erdőbe, és még egy medvével se találkozik – hát mit érdekel ez engem? Érett (bár sosem elég érett) olvasóként most ismét nekifutottam, hátha sikerül törlesztenem a régi tartozást – és lőn. El van olvasva a Walden. Hurrá.

Belátom, ez a szöveg tele van olyan értékekkel, amelyek anno elkerülték a figyelmemet.
1.) Thoreau egesz egyszerűen káprázatos nyelvérzékkel van megáldva. Csak kapkodja a fejét az ember ezeken a tündökletes megfogalmazásokon, amelyek gondolati mélységükön túl még kristálytisztára csiszolt lírának is bizonyulnak – bizonnyal akad amerikai barátunknál szabatosabb és tömörebb gondolkodó, de olyan, aki ilyen szépen ír, kevés.
2.) A Walden egy egészen sajátos tempójú könyv – olyan, mintha az ember a fű növését nézné. Ifjúkoromban alighanem ez volt az, ami megakadályozta, hogy belefeledkezzem (akkoriban jobb dolgom is akadt, mint a fű növését nézni), de most kifejezetten élveztem. Lassan haladtam vele, az igaz, de néha nem rossz lassan haladni. (Bááár… néha igen-igen nehéz.)
3.) Thoreau szövegei (a Walden, valamint híres esszéje a polgári ellenállásról, ami szintúgy a kötetben található) éppúgy megkerülhetetlen alapművek az ember és társadalom modernitásbeli viszonyában, mint amennyire megkerülhetetlenek a kereszténység számára Szent Ágoston vallomásai. A szerző Marxszal egy időben rámutat a társadalmi elidegenedés veszélyeire – külön pluszpont, hogy nem pusztán az ipar, hanem a földművelés kontextusában is, hisz a tanyasi paraszt, aki látástól vakulásig dolgozik a piacnak, ugyanúgy rabja saját munkájának, mint a munkás. Thoreau ezen felül már azelőtt felhívja a figyelmet a minimalizmus, a visszafogott fogyasztás szükségességére, mielőtt egyáltalán kialakult volna a „fogyasztói társadalom” definíciója – ezzel pedig kábé 100-150 évvel megelőzte korát. De még ennél is fontosabb, hogy ezek az írások egy olyan erkölcsöt írnak le, ahol az egyén morális törvényei nem a közösségből, nem is az egyházból, hanem önmagából, saját szuverenitásából vezethetőek le – Kantéhoz mérhető erejű maximák ezek.

Nem mindenben értünk egyet Thoreau-val, az biztos. A végtelen amerikai terek már eleve más válaszokat tettek lehetővé, mint amilyeneket a XXI. század kínál – ha én most például kimennék a Városmajorba, és elkezdenék magamnak egy rönkházat építeni, hamarosan tutira felfokozott rendőri jelenlétre kéne számítanom. De tagadhatalan, hogy Thoreau-ban egy eredeti, impulzív, hogy azt ne mondjam: bájos gondolkodót ismertem meg. Kár lett volna kihagyni.

16 hozzászólás
>!
MrClee I
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Hamvas nélkül nem ismerném Thoreau-t, de lehetne ez akár fordítva is. Ha felszínesek akarunk lenni, azt mondhatnánk erről a könyvről dióhéjban, hogy Thoreau 2 éven át remeteként élt egy erdőben, a Walden tó partján, idilli környezetben, s mindezt leírta. De többről van itt szó, vagy inkább kevesebbről.

Hamvas ekképp ír ajánlójában spoiler róla:
„Helyesen értelmezte Rousseau-t és saját szívét: nem a természethez tért vissza, hanem az egy-szerűséghez és az ősforráshoz. A közösségből kivonult, egyedül az erdőben ütött tanyát, maga emelte házát, maga szántott, vetett, ültetett, maga készítette cipőjét, fejte a tehenet és vágta a fát. Olyan ez a könyv, mintha a világvárosok közepében valaki kunyhót épített volna, faggyúval világítana és állatbőrben járna –, reggel pedig imádkozna. Ez a tao: a kezdetek kezdetének békés, szent élete.”

Már-már a ló túloldalára estem, és nem volt kedvem olvasni, nagyjából végig azt éreztem, hogy mennyivel jobb lenne tényleg ott lenni, elzárkózva a világtól, a rohanástól, és egyszerűen csak élni, a maga teljes valójában.

3 hozzászólás
>!
Morpheus 
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Gyakorlatilag minden benne van, hogyan gondolkozzon és viselkedjen az ember embertársaival, a természettel és a kormányzatokkal. Lássuk meg, hogy totális hazugságban élünk globálisan és lokálisan egyaránt, ahonnan csak kimazsolázni lehet a valóságot, miután elvetettünk mindent, ami akadályozhatná a tisztánlátásunkat. Aztán mindent próbára is kell tenni, hogy ne maradjunk a spekuláció szintjén.
Ismét eljutottam odáig, hogy kétféle emberszerű lény van ezen a planétán. Az egyik az, aki elméjét arra használja, hogy jobbá, egyszerűbbé, szabadabbá, bölcsebbé váljon és autentikus életet kíván élni. A másik az, aki elméjét csupán arra használja, hogy a (legtöbbször mesterségesen keltett) vágyait ki próbálja elégíteni. Hogy közben önmagát, környezetét, másokat tönkretesz, nemhogy nem baj, hanem a törvények, a szokások támogatják is ezt, hiszen csak így maradhat fenn az a világrend, amit magunk körül tapasztalhatunk.
Aki az első csoportba tartozik, annak egészen el kell jutna odáig, hogy nem félti sem az életét, sem az esetleges vagyontárgyait, és készen áll arra, hogy megtagadjon minden törvényt és konvenciót (polgári engedetlenség), amiről úgy látja, hogy helytelen, még ha börtönbe is zárják miatta. Nos, őt nevezem Szabad Embernek, nem csupán embernek.
Amikor jobb idő lesz, tervezem, hogy valahol az erdőben építek egy kunyhót. Csak hogy lássam, képes vagyok-e rá, van-e bennem elég mersz hozzá, és képes vagyok-e könnyen elengedni (és másikat építeni akár), ha egy hajléktalan beleköltözik vagy ha szétrombolják azok, akik a területet őrzik, felügyelik. Lehet csatlakozni. :)

7 hozzászólás
>!
Elsie P
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Egyszerűsítsünk, ahol csak lehet!”

Ez egy réges-régi adósságom volt; még anno tavaly angolon néztük az Into the Wild-ot, amit én halálosan untam. Nem is értettem olyan perfektül az angol feliratot, év végén fáradt is voltam, és nem figyeltem egyáltalán. A sztori lényege, hogy egy fiú megcsömörlik a civilizációtól, és thoreau-i filozófiát követve elvonul egyedül a természetbe. spoiler
Most legalább törlesztettem.

Thoreau értelmezésében a waldeni két év: kimentem a természet lágy ölére, fölépítettem a házamat, oszt elláttam magamat.
De azért érezzük, mi van emögött, ugye.

Olyan bensőségesen ír Waldenről, hogy, hogy megpróbáljak minél jobban azonosulni vele, magamban, ahányszor leírva láttam, hogy Walden, utána mondtam, hogy amit szererek. Walden, amit szeretek.

Thoreau eredetiben olvas Homéroszt, de nem derogál neki rántott patkányt enni. Le a kalappal.

A polgári engedetlenség meg sem tagadhatná Rousseau-t. Az egészet számomra összefoglalja a következő idézet: „Nem arra születtem, hogy kényszert alkalmazzanak velem szemben. A magam módján akarok lélegezni. (…) Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én.”

1 hozzászólás
>!
entropic P
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Jó régen olvastam először, egy nyári szünet alatt. Először nagyon untam az oldalakon át tartó felsorolásokat meg leírásokat arról, hogy milyenek az erdei állatok meg hogyan kell babot termeszteni, és Thoreau előadásmódja sem volt szimpatikus, bár a gondolatai azok voltak. Aztán egyszercsak elkezdtem élvezni és végül már le se akartam tenni és emlékszem, hogy hajnalig olvastam, amíg a végére nem értem, utána meg megnéztem a napfelkeltét. Nagyon jó élmény ez a könyv, ha az olvasó épp a megfelelő hangulatban van hozzá.

1 hozzászólás
>!
Kkatja P
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

„Thoreau önként vállalt 2 éves remeteségének csodálatosan megírt krónikája – a Walden különös varázsú könyv. Egyrészt mert boldogság árad belőle, azé az emberé, aki visszatalált a természethez – és a természet utáni nosztalgia azóta csak még erősebb lett a nagyvárosok légszomjas lakóiban. Másrészt azért, mert erkölcsi bátorságot is sugároz, bizonyítva, hogy bátorság nélkül nem lehet a boldogságra törekedni.”
Valóban, ezt éreztem én is a könyvet olvasva, ezt a szinte gyermeki, mégis nagyon bölcs szemléletmódot, ahogyan kellene és lehetne élni minden embernek, az egyszerűségre és természetességre törekedve a mindennapjainkban, ami által ünnepként élhetnénk meg rövid kis életünket. Ez a könyv erre a szemléletmódra tanít, gyönyörű természetleírásokkal és bölcs, nagyszerű meglátásokkal tarkítva. Gyakoroljuk ezt, valamint a polgári engedetlenséget is, ha/hogy képesek vagyunk/legyünk meglátni a fáktól az erdőt!

>!
Quator
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Téves hipotézissel fordultam a könyv felé, mert azt hittem, hogy arról fog szólni, hogy egy ember beköltözik az amerikai végeláthatatlan vadon közepébe, távol mindentől, teljesen elszigetelten, és a civilizáció védőernyőjétől mentesen, elhagyatottan, a természet csendjében fogja megvalósítani a Rousseau által megálmodott világképet. Ezzel szemben kiderült, hogy Thoreau 2 mérföldre, vagyis maximum 4 km-re költözött ki Concord településtől délre egy erdőbe, a Walden tó partjára. Én, aki valamennyire rálátok a dél alföldi tanyák jelen helyzetére, tudom, hogy ma is vannak olyanok, akik mindentől távol, szinte a semmi közepén élnek tanyájukban, akár 10 (vagy több) km-re is a legközelebbi településtől. Innentől Thoreau kivonulásának jelentőségében kisebb léket kezdtem érezni. Ma is élnek emberek mindentől távol, és próbálnak megélni, de így volt ez Amerikában is, ott is megannyi farm lehetett mindentől távol. Most nem is nagy gazdaságokra gondolok, hiszen sok kis tanya van, ami majdnem önellátó, vagy legalábbis egykor az volt, de a legtöbben nagy szegénységben, mindennapi küzdelemben élnek, a többségi társadalom tudta nélkül, elfeledve, magukra hagyva. De akkor miért figyelt fel a közvélemény Thoreaura? Abban látom a választ, hogy az író nem egyszerű ember volt, az apja ceruzákat gyártott, ő maga pedig a Harvardra járt. Concord nem volt akkor sem egy nagyváros, ahogy ma sem az, de volt egy embere, aki eljutott a Harvardra, és a tudomány területén elért valamit. Egy kis település esetében ez nagy eseménynek számít, legalábbis így gondolom. Önmagában a széles közvélemény számára ez még nem érdekes. Az viszont, hogy egy ilyen ember megcsömörlik, és beköltözik a természetbe, ki akar szakadni a civilizációból, ez már érdekli az embereket. Ez már szenzáció. Mindenesetre az érme másik fele, hogy ez a művelt és megcsömörlött ember, aki otthagyja a társadalmat két évre, ki kell emelni, hogy a természetről nagyon szépen ír, a természetszerető ember lelkének jó olvasni ezeket a sorokat. A természet bemutatása szerintem a kötet legerősebb része, ha csak ez lett volna benne, számomra sokkal erősebb is lett volna az összkép. Magyarul arra gondolok, hogy egy bevezető után, amiben leírja a jelen társadalom pazarlását, és gondjait, csak a természetről írt volna, filozófiai kommentár nélkül. Nekem ez lett volna az eszményi, az ideális. De a könyv szerkezete olyan, hogy egy kis filozófia, egy kis természet, egy kis filozófia, egy kis természet, néhol elég monotonná válik, nehéz befogadni, aztán jön a természeti rész, ami megmenti az írást, és erőt ad neki. Talán a gondom az, hogy ez a filozófia, ami akkor új lehetett, ma már nem az, sokan gondolkodnak az önellátáson, a kiválás lehetőségén, a természetes életmódon. Persze a válaszok még ma sem tökéletesek. Thoreau írásában nem látok olyan aspektust, hogy az író bemutatna egy életformát, ami által az általa kívánt társadalom létrejöhetne. Inkább tényleg igaz, hogy ez az ember kivonul, és siránkozik, hogy a szellem az ókorban, vagy egyes emberekben milyen magas, mégis a nagytöbbséget elnézve ez a világ egy olyan hely, amitől menekülni kell. Igazi megoldást viszont nem tud adni, ehelyett nagyon sok mindenről beszél és gondolkodik. De mint szikra, mint szellemi előd nagy jelentősége van. Valószínűleg sok emberre hatott ő, tudatosan és tudattalanul, hozzá hasonló érzékeny emberekre, akik által mára szélesebb az igény a természetesre, a természetvédelemre, a bioélelmiszerre, a természet közeli gazdálkodásra és gondolkozásra. Ebben látom Thoreau jelentőségét. Sajnos ma is úgy tűnik, hogy az, hogy valaha is ide vissza tudna térni az ember, ahová Thoreau eljutott, ez utópia, nincs igazi mindenki számára járható út, nincs igazi jelentős szándék erre, ez csak egy kisebbség szándéka, és hamarabb ki fogunk pusztulni, minthogy a természetközeli életmód megvalósulhatna, ez lehet a szomorú valóság. Thoreau sem tud igazi válaszokat adni, csak kesereg, ókori hősökhöz és bölcsekhez fordul, miközben látja, hogy ami az erdőn túl van, vagyis a civilizáció valahol zátonyra futott, valahol megfeneklett, de van-e visszaút, és ha van hogyan? Ezt nem tudta se ő, se a mai hozzá hasonló emberek, és úgy érzem, hogy ezt az elkeseredést, ezt a nem tudást rejtette el, és beszélt helyette mindenféle gondolatról, hősökről és mindenről. Számomra éppen ezért hatásosabb lett volna, ha egy bevezető, és probléma felvetés után csak a természetről beszélt volna, annak működéséről, és hogy mit lát hónapról hónapra, évszakról évszakra, gondolkodás és filozófia nélkül, ezért az egy csillag levonás.

>!
morin5
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Az idei évben pont 200 éve született amerikai szerző a természetbe kivonulás rousseau-i elvét a gyakorlatba ültetve a Walden-tó partján próbálta ki civilizációs hatásoktól mentes önmagát, és tapasztalatait ebben a tájleírást (néha szájbarágós, máskor békétlen) filozófiai gondolatokkal ötvöző munkában örökítette meg.
Meglehetősen lassú könyv, többnyire állapotokat vázol, amikbe különösen zavaró belemozdulni, illetlenség belealudni (bár nem voltam messze tőle), hiszen a passzív szemlélődés egyfajta növény szerepet ró az olvasóra. Viszont eléri, hogy felkeltse az érdeklődést olyan erdei élet-halál harcok iránt, mint amikor a vörös és a fekete hangyák megütköznek egy kupac faháncs tetején.

>!
pilgrim
Henry David Thoreau: Walden / A polgári engedetlenség iránti kötelességről

Ha a világon minden könyv elpusztulna, és ne adj’ Isten a Walden bárkihez (vagy bármihez) kerülne, akkor valószínűleg elég sok kellemes alapfeltételt teremtene egy új világban a természetességtől és nyugodtságtól – mint emberi tulajdonságok – egészen az igényes mezőgazdaságig és egy egészséges gasztronómiáig. Hogy csak a valós és kézzelfogható dolgokról beszéljek, azért emelkedik ki Thoreau a többi „Vissza a természetbe!”csatakiáltású elvtársa közül, mert míg ők kötelességüknek tekintik a természetet feltétel nélküli paradicsomnak látni és a város gonosz poklát elítélik addig ő mindenben képes volt észrevenni a természetet és annak szépségét.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Nem beszélnék annyit magamról, ha volna a világon más, akit olyan alaposan ismerek.

5. oldal

9 hozzászólás
>!
Joconda

Olvasásnak a szó magasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, s aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.

Harmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
3 hozzászólás
>!
Kuszma P

Sokan foglalkoznak Kelet és Nyugat műemlékeivel, kutatják, hogy ki építette őket. A magam részéről inkább azt szeretném tudni, ki nem építette őket – ki volt az, aki annak idején fölötte állt e hiúságoknak.

48. oldal

3 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ezren és ezren metszegetik a bajnak ágát-bogát, de ezer közül legfeljebb ha egy veszi célba gyökerét; és könnyen meglehet, hogy aki a legtöbb időt, pénzt áldozza a szegények megsegítésére, életmódjával a legtöbbet tesz azon nyomor létrehozásáért, melynek kiirtásán hasztalan fáradozik.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: filantrópia
>!
Kkatja P

    Meg kell tanulnunk fölébredni és ébren maradni nem külső segédeszközökkel, hanem sohasem szűnő hajnalvárással, amely még álmunkban sem tágítson tőlünk. Nem ismerek bátorítóbbat, mint az embernek azt a kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel jobbítsa életét.

73. oldal

>!
Kuszma P

Aki agyonüti az időt, mindenképpen az örökkévalóságot károsítja.

9. oldal

>!
Kuszma P

Az írott szó a legdrágább ereklye. Bizalmasabb közelségben van hozzánk, s egyúttal egyetemesebb, mint bármely más műalkotás. Valamennyi közül a legközelebb van az élethez. Lefordítható minden nyelvre, minden emberi ajak elolvashatja, sőt kiejtheti, tehát nem vászon vagy márvány az anyaga, hanem maga az élő lehelet az, amelyből faragják!

83. oldal

3 hozzászólás
>!
Kuszma P

Minden ember templomot emel – e templom a teste – annak az istennek, akit imád, és olyan stílusban, amely egyedül a sajátja; ezt a kötelességet nem kerülheti meg azzal, hogy helyette márványt vés.

175. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ralph Waldo Emerson: Természet, ember, társadalom
Ralph Waldo Emerson: Esszék
Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű
Edgar Allan Poe: A holló
Maár Judit – Ádám Anikó (szerk.): A bűvös kéz
Emerson: Szerelem, barátság, a költő
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán
Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?
Theodore Dreiser: Carrie drágám