Nóra 86% 636 csillagozás

Újraolvasás vége.
Nem örülök neki, hogy éppen ezzel a címmel vált elterjedtté a darab Magyarországon. Így olyan, mintha csak Nóráról szólna az egész, mintha kizárólag az ő problémája állna a darab középpontjában, pedig nem. Ezért sokkal jobb a „Babaszoba” vagy „Babaház” fordítás, amely a norvég címnek megfelel. Ebben a darabban mindenki játszik vagy játszani akar valakivel. És persze valamit. Szerepet.
Színházban színházban színház. (Matrjoska-baba.) A nézők előtt zajlik a játék, amely arról szól, hogy mindenki szerepet játszik, és közben, hogy teljesen egyértelmű legyen a dolog, és senki el ne hibázhassa, jelmezbált is rendeznek. Szép kis karácsonyi történet, amelynek a szereplői maszkot viselnek, és nem mindenki kellemes dolgokat rejteget alatta.
Torvald azt játssza, hogy ő a gondos, lelkiismeretes, tiszta nevű ügyvéd és bankigazgató, mellesleg mintaférj és felelős családapa (a feleségének is inkább apja, mint férje). Nóra azt játssza, hogy gyermeteg, üresfejű, meggondolatlanul költekező, ám szeretni való baba-feleség. Mindkettőjüknek tetszik ez a szerep, lubickolnak benne. Rank doktor azt játssza, hogy joviális, udvarias jóbarát. Neki nem tetszik ez a szerep. Krogstad, hogy aljas intrikus, aki zsarolástól se riad vissza. Neki se. Kristine… na, neki elege van a szerepekből. Nem hajlandó többé hazudni, és másoktól se bírja hallani a hazugságot.
És robban a bomba.
Egy szép karácsonyon, néhány óra leforgása alatt mindenki leveti az álarcot. Nem hosszú időre, alig néhány percre. Aztán lehetne játszani tovább, kinek melyik szerep tetszik, esetleg álarcot váltani, ha a régi már unalmassá vált. Csak hát van, aki olyat lát a másik maszkja alatt, amit nem bír elviselni.
Nem akarok lelőni egy poént se, csak annyit mondok: aki olvassa a darabot, a tükörhatásra figyeljen. Ahogyan az egyik emberi kapcsolat mintegy ellenpárja a másiknak. Más-más alapra építkeznek, tehát másmilyen az épület teherbírása is.

Végre mindennemű fenntartás nélkül tudom azt mondani, hogy tetszett egy dráma. Mert ez igenis tetszett. Bár nem értek egyet a magyar címadással, ahogy azt szerintem már többen is említették előttem, de ezt leszámítva nagyon jó volt az egész.
Ez egy olyan történet, ami bárkivel, bármikor előfordulhat, a végkimenetel csak attól függ, ki hogyan kezeli, és vannak-e emberek, akik mellettünk állnak.
Sajnáltam, hogy Torvald nem úgy reagált, ahogy szerettem volna, de enélkül nem lett volna dráma a dráma. Úgy érzem, hogy ennek így kellett lennie, hiszen már az elejétől érezhető volt az, hogy mennyire nem valós ez a helyzet, mennyire nem tökéletes a szituáció.

Szerintem később újra elő fogom venni, ha egyszer lesz időm rá, mert kifejezetten tetszett, jó műnek tartom!

Nem kellett túl sok rokonszenvet pazarolnom a szereplőkre. Ibsen minimal art-ja szinte kizárólag viszolyogtató szereplők köré épül. A doktor talán kiléphetne közülük, de tudatos boldogtalansága engem visszariaszt. Nóra is csak abban a röpke néhány percben válik kedvelhetővé, amikor a darab végén fellázad. Amikor tudatosul benne, hogy eddig sose tekintették embernek, mindig csak apró csecsebecse volt, valakinek a valamije, egy jól körülhatárolható tárgy. Bennem meg felmerült egy kép, hogy holnap esetleg mindenki fellázad, akit tárgynak tekintenek. Szép is lenne! Holnap a világ egyetlen munkahelye sem nyitna ki, mert senki se menne be dolgozni. A családok döntő többségében valamelyik fél elköltözne otthonról. Sőt! Egész sor családban mindkét fél elköltözne, s az üresen maradt otthonban magára hagyná az elhagyott gyerekeket. Többségük talán ezt észre sem venné. De ezt ne varrjuk Ibsen nyakába, még akkor sem ha tényleg zseniálisan mutatta be az alapvető lázadást unszimpatikus szereplőivel.

A középső részt elég unalmasnak találtam, na de ami utána jött a lezárásban, elhozta a végére a 4,5 csillagot, mert az a néhány oldal annyira erős, olyan drámai, hogy beleborzongtam. Egy feleség öntudatra ébred.

Ibsentől csak A vadkacsát olvastam korábban, az áprilisi molyklub témája viszont a norvég irodalom, így úgy gondoltam, ideje bepótolnom a hiányosságot, és Nórát vinnem oda. Nem bántam meg. Egyáltalán nem.

Vannak olyan házasságok, ahol a férj egy kalitkában, babaszobában tartja a babafeleségét. Magát mindennél többre becsüli, öntelt, a nőben nem a nőt, hanem önmagát szereti. A nő ő számára csak a férfi leegyszerűsített babaváltozata. Egy babának nem kell tudnia fontos dolgokról, nem kell leülni vele komolyan beszélni, hiszen úgysem fogná fel. Holott aki kicsit is ismeri a nőket, az tudhatja, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint a férfiak. (Talán csak általánosan többet viselnek el és talán többet titkolóznak, mint a férfiak. Tisztelet a kivételnek.)
A pénz nem minden esetben boldogít…

„HELMER
Nóra, én örömmel dolgoznék érted éjjel-nappal, elviselnék gondot és ínséget. De nincs senki, aki a becsületét áldozná fel azért, akit szeret.

NÓRA
Asszonyok százezrei tették meg.”

Azt hiszem ezt most tényleg gyorsan „befaltam”.
Mondjuk nem is bánom, mert ez a típusú kötet igen ritkán fordul meg a kezeim között, egyszerűen nem az én műfajom.
De ha már úgy adódott megvettem, gondoltam elolvasom.

Nos, bár távol áll tőlem, mégis igen érdekes történetet kaptam.
Adott egy asszonyka, aki nem igazán „takaros”, adott a férj, és körülöttük lévő emberek.
Mindenki tele van titokkal és pár óra lefogása alatt egy igazi kalamajka alakul ki.
Senki nem az, akinek mutatja magát és egy „kellemesnek” induló karácsony estén, kerülnek elő a lelkek rejtett sötétségei.

Ami nagyon érdekessé tette számomra az olvasást, az a kiforratlan nő – férfi kapcsolat.
Mert bár a férfi az úr, mégis ez a fajta bánás mód igen csak megfeküdte a gyomromat.

Lehet ezért is négy csillagot ér a szememben.

Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Hosszú idő óta ez az első olyan mű, ami komoly érzelmeket mozgatott meg bennem. Értetleneség majd mérhetetlen düh emésztett, és nagyon-nagyon szívesen lecsaptam volna egy-egy péklapáttal Nórát és a férjét. Nem biztos, ebben a sorrendben.
Nóra a dráma 95%-ában az a nő nekem, aki kihozza belőlem az agressziót és a nem jó értelemben vett szenvedélyt. Olyan igazi áldozattípus, aki csak jót akart. Aki a FÉRFIért, a pasas boldogulásáért bármit. A pasas meg cserében olyan igazán ibseni karakter…
A megoldása viszont tetszik, és ezért kapituláltam végül is.

Sok mindent el lehet mondani erről a rövidke műről, de azt semmi esetre, hogy ne hatott volna rám elég komolyan. Nekünk sajnos nem volt kötelező, még csak ajánlott olvasmány sem, bánnám viszont, ha kimaradt volna. Sorsszerű, hogy az ilyesmik mikor találnak rám (vagy én rájuk), de általában akkor, amikor a legtöbbet adják.

Nem tudom, hogy veszíti-e valaha aktualitását a téma, nyilván, ma már másképpen, talán burkoltabban ilyenek a kapcsolatok, de szerintem sok helyen napjainkban is megjelennek ezek a problémák: álarcok viselése (és nem csak a bálban), őszintétlenségek, önállótlanság, megjátszás, érdek, önismeret és önbecsülés hiánya, elnyomás, lenézés.
Nem mondom, hogy minden szempontból kifogásolhatatlan Nóra döntése, de az, hogy felébredt, elkezdte keresni a saját útját, igazi önmagát, mindenképpen becsülendő. Egy teljességgel eltékozolt élet volt/lett volna, amit élt, még ha boldognak, jól sikerültnek is tűnt.

És ugyan ki más fordíthatta volna jobban, mint a női sorsok, lelkek „szakértője”? :) Németh Lászlóval és az „Iszonyával” is kerülgetjük egymást egy ideje (újra), most már biztosan elő fogom keríteni valahonnan.

Ibsen analitikus drámája leginkább egy krimire emlékeztet: az alapkonfliktus a számunkra ismert történetet megelőzően alakult ki, mibenlétére csak lassanként ébredünk rá. De ez a ráébredés olyan, mintha álmunkban ébrednénk fel egy álombeli álomból. Azt hisszük, ébren, tudatunknál vagyunk – de amit látunk és érzékelünk, az még nem a valóság.

Valahogy így van ez a Babaházzal is. Egészen az utolsó pár oldalig nem a valódi konfliktus helyzet az, ami magára vonja a figyelmünket. Jelen van ez is, a levegőben, a dialógusokban, az egész „ízléses, de nem drága holmikkal berendezett, kellemes” kis babaházban, de ez a konfliktus az egyéné. Amire az olvasó figyelme irányul, az valószínűleg a társadalmat elsőre ránézésre sokkal jobban érintő „bűnügyi” szál. A kérdés az, hogy „Mit tett Nóra?”, vagy talán még inkább, hogy „Mit tettek Nórával?” – de nem az, hogy „Ki is igazából Nóra?”

Sokat hallottam a Babaházról spoiler, épp ezért nem hittem volna, hogy ennyire megfog. Azt hittem, egyértelműen elítélem majd a befejezést, de – bár az indítékot spoiler továbbra is nevetségesnek tartom – a végső döntés helyességét nem tudom vitatni spoiler.

Ibsen stílusára tökéletesen ráillik az a meghatározás, hogy „egyszerű, de nagyszerű”. Nem a szóhasználat vagy a mondatalkotás terén alkotott nagyot a szerző; a mű értéke a mondanivalóban rejlik. És nem csak abban a mondanivalóban, amit ennek a drámának a kapcsán ki szokás emelni spoiler, hanem a mű során elszórt mindennapi igazságok és bölcs megállapítások sokaságában.

A szereplőket ennek ellenére kisebb vagy nagyobb mértékben egytől-egyik utáltam; egyedül a doktor lopta be magát a szívembe a könnyed modorával. spoiler

Úristen! Ez valami zseniális volt! Köszönöm emelt magyar, köszönöm @BarbyMalik0112 és köszönöm Ibsen! 5/5