Századunk ​bűnösei… 1 csillagozás

Henri Pozzi: Századunk bűnösei… Henri Pozzi: Századunk bűnösei…

A ​szerző, Henri Pozzi által említett, netalántán értékelt politikusok esetében figyelembe kell venni az időszakot, amelyben könyvét írta, illetve megjelentette. Századunk 30-as éveinek elején ugyanis, a későbbiek során megdicsőült, vagy bűnösökké züllött második világháborús politikusok még pályájuk kezdetén, esetleg közepén álltak, s így még nem lehetett tudni róluk, mivé teszi őket az idő; személyiségbeli adottságaik és a körülmények. Nem csoda tehát, hogy az akkor még csak tendenciákat regisztrálható Pozzi és a mi értékeléseink a szóban forgó figurákról igencsak eltérőek lehetnek. Szerzőnket tehát
nem az ezekre vonatkozó esetleges tévedései, hanem az igazmondás igénye, a tényekhez való rendíthetetlen ragaszkodás és egyéb, általa vallott humanisztikus értékek alapján célszerű megítélni. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a bőséges adatokkal alátámasztott koncepcióját bátorsága volt előadni olyan körülmények között, olyan országban és időszakban, ahol és amikor… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1936

Tartalomjegyzék

>!
HOGYF Editio, Budapest, 1996
332 oldal · ISBN: 9638484012 · Fordította: Marjay Frigyes
>!
Dr. Marjay Frigyes, Budapest, 1936
332 oldal · puhatáblás · Fordította: Marjay Frigyes

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

Razide>!

A szlávok évszázados céljaik érdekében felidézték a háborút.16) Ma már mindenki tudja, hogy nem Ausztria volt a bűnös, amely azonnal észrevette a fenyegető veszedelmet és a szerb konfliktus békés elintézésén fáradozott.17)
Magyarország ép oly kevéssé volt bűnös. Mindent elkövetett a béke megóvása érdekében. Benes 1916-ban hazudott, mikor a háborús felelőséget Magyarországra akarta hárítani.18)
Németországot az orosz mozgósítás kényszerítette hasonló lépésre.
Egyedül Oroszország akarta a háborút!


Hasonló könyvek címkék alapján

Benda Kálmán (szerk.): Európa és a Rákóczi-szabadságharc
Köpeczi Béla: II. Rákóczi Ferenc külpolitikája
Betlen Oszkár: Párizs, Madrid, Bécs
Barta Róbert – Kerepeszki Róbert – Pintér Zoltán Árpád (szerk.): Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása 1918-ban
Dávid Katalin – Kovács Endre: A barátság ezer éve
Ágoston Gábor: Európa és az oszmán hódítás
Boldizsár Iván (szerk.): Az ellentétek párbeszéde
Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban
Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Christopher Clark: Alvajárók