Nagypapa ​repül 6 csillagozás

Helmut Rathert: Nagypapa repül

„-Mi újság, megvan a jogsid?
– Á dehogy, már megint meghúztak. Hiába, nem megy a manőverezés.”
Ugye, milyen sokszor hall ilyen és ehhez hasonló párbeszédeket a nyájas olvasó? Pedig akinek lefullad a motorja, nem teszi ki idejében az indexet vagy egyéb végzetes hibát követ el a vizsgán, még legalább maga alatt érezheti a biztonságos, az édes anyaföldet. Mit szóljon akkor az az úriember, aki nagypapa korában fejébe vette, hogy elszakad a földtől, és – csupán saját izmaira és érzékszerveire hagyatkozva – kis sportrepülőgépén meghódítja a tágas levegőeget? Haj, mennyivel nehezebb is megszerezni a szakszót, a jogsi „égi mását”!
Hogy milyen viszonytagságokat él át a snájdig nagypapa, míg végre önállóan nyargalhat a légörvények hátán – ezt meséli el nekünk, többnyire földhözragadt olvasóinak a nyugatnémet szerző fanyar-vidám könyvecskéje.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 1985
188 oldal · puhatáblás · ISBN: 963073558X · Fordította: Kertész Imre · Illusztrálta: Sajdik Ferenc

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

lizzizi>!
Helmut Rathert: Nagypapa repül

Aranyos, vicces könyv. Olyan volt, mintha Adrian Plass repült volna. :))) Így, kicsit beletekintve, már nem is tűnik olyan egyszerűnek a repülés. ;) Pedig eddig volt egy ilyen sanda gyanúm… :)

Miki>!
Helmut Rathert: Nagypapa repül

Na ezt mindenkinek ajánlom, egy kellemes téli délután el is lehet olvasni. Kellemes, könnyed hangvételű könyv, egy bohókás, idősödő úr kalandjairól.


Népszerű idézetek

ReniK P>!

A vizsgáztató legfontosabb tulajdonsága – ami valószínűleg elengedhetetlen előfeltétele is egyúttal annak, hogy valaki vizsgáztató legyen – a hiányos humorérzék.

83. oldal, Az elmélettől függ az élet (Európa, 1985)

ReniK P>!

Mert, s ez halálbiztos, a vizsgáztató is csak ember, aki előtt nem ismeretlen érzés a bosszúvágy.

84. oldal, Az elmélettől függ az élet (Európa, 1985)

ReniK P>!

Amit az ember egy fél évszázadon keresztül hordoz magában, az megérett már arra, hogy valóra váltsa.

18. oldal, A sors keze (Európa, 1985)

ReniK P>!

Azt a fickót szeretném én látni, aki örökös zsebpénzgondok mellett – melyek tudvalevőleg a legszélsőségesebb önmegtartóztatással és igénytelenséggel járnak – örökké vidám és jókedvű marad!

46. oldal, Egészségügyi ügyek (Európa, 1985)

ReniK P>!

Bonyolultabb itt a helyzet; mert hányan furikáznak olyan járgányon, amely nem áll arányban a jövedelmükkel, és ezt az arányt aztán a kedves nejük őnagyságának kell helyreállítani a családi költségvetésben, két keze munkájával!

79. oldal, Az elmélettől függ az élet (Európa, 1985)

ReniK P>!

… korántsem osztom ifjúságunk igencsak elterjedt nézetét, miszerint, mondjuk úgy ötventől az ember már nem több, mint afféle tetszhalott.

6. oldal, Előljáróban (Európa, 1985)

ReniK P>!

És ebben rejlik az öregség igazi tragédiája. Az ember nem teheti többé, amit szeretne.

10. oldal, A kornak azért megvannak az árnyoldalai (Európa, 1985)

Kapcsolódó szócikkek: öregedés · öregség
ReniK P>!

Végül a lovasságnál kötöttem ki, ahol az ember hamar rájött arra, hogy a lovas katona csupán arra való, hogy kiváló célpontot nyújtson az ellenségnek.

13. oldal, Teljesen szokványos előzmények (Európa, 1985)

ReniK P>!

Végül aztán mégiscsak kijöttem a sodromból. Még a legtürelmesebb birkát sem lehet büntetlenül felingerelni.

35. oldal, Úgy látszik, valaki teljesen megbuggyant (Európa, 1985)

ReniK P>!

Kezet a szívre, ki ne képzelte volna már bele magát valaki másnak a szerepébe, olyan valakiébe mindenesetre, aki nálunk magasabb polcon áll?

37. oldal, Egészségügyi ügyek (Európa, 1985)


Hasonló könyvek címkék alapján

Rita Falk: Császármorzsa-dráma
Simon Tofield: Simon's Cat legsajátabb könyve
Hans Hellmut Kirst: Tisztgyár
Stefan Zeidenitz – Ben Barkow: Miért nem bírjuk a németeket?
Leo Kessler: Kitörés Sztálingrádból
Conrad Ferdinand Meyer: Jenatsch György / Borgia Angela / Pescara megpróbáltatása
Hera Lind: A szupernő
Georg Weerth: Humoros karcolatok és egyéb írások
Kerstin Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat
Timur Vermes: Nézd, ki van itt