A ​gólem és a dzsinn (A gólem és a dzsinn 1.) 148 csillagozás

Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Chavát egy kabbalista mágiát űző rabbi keltette életre a tizenkilencedik század végén egy férfi kívánságára, aki feleségre vágyott – ebbe az agyaggólembe azonban szokatlan módon emberi kíváncsiságot plántáltak. Miután Chava gazdája meghal a tengeren, a gólem egyedül érkezik meg New Yorkba, ahol útmutatás nélkül, önmagának kell boldogulnia.

Ahmad dzsinn, a tűz teremtménye, aki az ősi szír sivatagban született. Évszázados rabságából egy manhattani bádogos szabadítja ki, Ahmadot azonban egy törhetetlen vaspánt továbbra is ehhez a világhoz láncolja.

A gólem és a dzsinn a helyüket keresik az Újvilágba özönlő emigránsok között. Hiába ellentétes a természetük, egy véletlen találkozást követően barátságot kötnek. Hamarosan ráeszmélnek, hogy egy óvilági hatalom a nyomukba eredt – és ez a létüket fenyegető sötétség fontos döntés elé állítja őket.

Eredeti megjelenés éve: 2013

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2015
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634060352 · Fordította: Tamás Gábor
>!
GABO, Budapest, 2015
504 oldal · ISBN: 9789634061106 · Fordította: Tamás Gábor

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Szíria


Kedvencelte 24

Most olvassa 5

Várólistára tette 194

Kívánságlistára tette 133

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

A misztikus elemekkel átszőtt történetekért lelkesedő olvasóként ellenállhatatlanul vonzott ez a teljesen egyedi, nagyon hangulatos regény, amelyben a kabbalában jártas rabbi által életre keltett, agyagból készült gólem találkozik és barátságot köt az Ezeregyéjszaka meséit idéző, palackból szabadult dzsinnel.
A helyszín a századfordulós New York, az Újvilág kapuja, az álmok és remények városa az Európából és Ázsiából érkező bevándorlók számára. Igazi multikulturális élmény az újonnan érkezettek sokszínű kerületeit bejárni, Kis Szíria és a zsidó negyed egyaránt őrzi ősi hagyományait, a dzsinn emlékein keresztül pedig megelevenedik a sivatag és a beduin tábor.
Az eleven, lüktető város reális világában rejtőzködik, feszegeti saját határait a két varázslatos lény, a gólem maga az engedelmesség és empátia, de barátai védelmében életveszélyes, vele szemben csupa szabadságvágy és ösztönös impulzus a korlátokat nehezen tűrő, lánglelkű dzsinn. A valóság és az emberi szokásokon ámuldozó csoda lépten-nyomon áthatja egymást, tökéletes arányban keveredik.
Ami azonban mégis megnehezíti a befogadást, az a lassú, ráérős, parttalanul áradó történetvezetés, sokáig egészen kétséges, hogy vajon merrefelé tartunk, és rejlik-e bármiféle koncepció a hol kissé vontatottnak tűnő, hol hirtelen sodró erejűvé váló részek egymást követő hosszú sorában. A könyv végére persze megnyugtatóan összeérnek a szálak. Gyönyörű mesére vágyó, türelmes olvasóknak ajánlom.

18 hozzászólás
vicomte P>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Nosztalgikus hangulatú, eltérő kultúrák találkozásáról szóló mese, a XX. század hajnalának New Yorkjában – amolyan Ragtime light, urban fantasy köntösben. Szerencsére azért ennél azért több van ebben a regényben.

A két főszereplő – mily meglepő, a gólem és a dzsinn – két kultúrkört, két hagyományt és két gyökeresen eltérő világszemléletet testesítenek meg.
Ők pedig hol máshol találkoznának, ha nem New Yorkban?
A gólem, aki természeténél fogva engedelmes és szolgálatra teremtett, így akár a századfordulós kelet-európai bevándorló nők tipikus példája is lehetne, hiszen azok legtöbb jellemzőjével rendelkezik. A helyét keresi a világban és a legfontosabb számára, hogy valahová – valakihez tartozzék. Jellemét leginkább a józanság és másokért való tevékenykedés és felelősség vállalás vágya határozza meg. Számára a könyvön végigvonuló konfliktust az jelenti, hogy megszűnt az a kötés, ami értelmet adna a létezésének, s azzal az egzisztenciális válsággal kell megküzdenie, amit a szabadság jelent számára, amely során saját magának kell kijelölnie a határokat, amelyeken belül élni – és nem csak létezni – akar és tud.
A dzsinn vele szöges ellentétben a szabad szellemet és a kreatív sokszínűséget testesíti meg, akit megnyomorított az évszázados rabság. Az ő célja, hogy megpróbálja visszaszerezni a saját identitását, és szembenézzen azzal, hogy miért is ejtették rabságba korokkal ezelőtt, és miért bűnhődött ilyen keservesen. A dzsinn totálisan énközpontú, gyakran olyan együgyűen önző, mint egy gyerek. Mindezek mellett, mint ahogy a tűz teremtményéhez illik, lelkesítő, csábító és lenyűgöző is egyben. Az a fajta kalandor, szélhámos és művész, akire titokban minden romantikus fiatal lány vágyik – míg tényleges valójában nem találkozik vele.

Ők ketten, habár jellemre és habitusra teljesen különböznek egymástól, mégis egymásban találják meg azt, amit sem a szír bevándorlók, sem a zsidó közösség nem képes megadni nekik – a saját idegenségük és mérhetetlen magányuk tükörképét.

Wecker nagyon jó mesélő*, aki nem csupán alaposan ismeri mindkét kultúrát, de rendkívül érzékenyen képes megfesteni két ilyen gyökeresen eltérő világlátású szereplő, az emberihez hasonló, de attól lényegesen szélsőségesebb és gyakran fájdalmas reakcióját a körülöttük zajló eseményekre.
A történetben a konfliktust persze nem csak ez adja, hanem egy évszázadok hosszú során öröklődő átok is, amely összekötő kapcsot képez a múlt és a jelen, valamint a két címszereplő között, amely a könyv végére szépen összefonja és elvarrja a három fő szálat.

* Nagyjából a könyv felénél tartottam, amikor ráébredtem, hogy valójában még nem történt semmi eget rengető, csak a szereplők történet ismertük meg, és ez engem csöppet sem zavart – tudj isten, én szeretem, ha mesélnek nekem.

Timcsibaba77>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Egy számomra elég lassan emészthető, mégis varázslatos remekmű, valahol a felnőtt világ és a mese, gyermekek világának találkozásának metszete volt ez a könyv. Meglepő, és tartalmas kikapcsolódásban volt részem. Egy képzeletbeli varázslattal átszőtt napjainkban játszódó talán inkább a zsidó vallás kabbalista világában képzeletében fennmaradt fantáziaelemek kapnak főszerepet e történetben a gólem és a dzsinn. Itt-ott meglepő, és mulatságos volt miként keresik helyüket a modern felgyorsult pogány világban.
Hangulatában ez a sűrű, és sok oldalas könyv nekem akár a mai Biblia előzményének tűnhet, az azt megelőző ótestamentum is lehetne, akár, lehozva közérthető nyelvezetre mindenki számára. Egy pompázatos mesekönyv mindenkinek, ahol teret kap a fantázia, és teljesen rábízza a könyv írója Helene Wecker a történet összeolvasztását olvasójára.
Bennem nyomot hagyott, kíváncsi lennék miként hogyan mutatna ez a történet a filmvásznon.

Bíró_Júlia>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Lassan, ráérősen csordogáló mese. Napfényes, porosszürkés, fémes, sáros, illatokkal meg színekkel teli. Kegyetlen és szükségszerű következményeket ilyen finom kézzel ritkán adagolt szerző – a szereplői kínlódásán átolvasódni (passzív tevékenység, flow halmazállapotban) nagyjából egy csésze erős fekete tea és pár szem gyömbéres csokibonbon elrágcsálásával egyenértékű. Igen, mindegyikből jöhet még, amíg az alapanyagokból és az oldalakból tart, és ami a legjobb, hogy minden spoiler optimizmusa és békés partokra evezése mellett is muszáj szeretni. Elképesztő finomsággal szövődnek össze a new yorki emigránsok mindennapi gondjai, bánatai és örömei a természetfeletti, emberen túli vágyakkal, kínokkal, bosszúságokkal, örökösen hatnak egymásra, nyomokat hagynak, kuszálódnak. spoiler
A végére kicsit eltompult, a fő cselekményszál szélsebesen spoiler megoldódott, túl sok fényt kapott a történet, de ezzel együtt is olyan kellemes elégedettséget hagyott, mint az elképzelt teázós-nassolós szeánsz.

2 hozzászólás
Rodwin>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Kihíváshoz olvasott könyv, amely már ránézésre sütött róla, hogy nem lesz az én stílusom, mert annyira nem vagyok az urban fantasy híve.
Történetünk az Újvilági New Yorkban játszódik, ahol rengeteg népség megfordult már a század elején. Mi olvasók pedig az arab világgal és némi kultúrával is megismerkedhetünk. Ugyanis az egyik főhősünk egy mesebeli dzsinn, évszázadokkal a háta mögött. Nevezetesen Ahmad akit én a legjobban kedveltem az egész könyvben, ha ő volt a porondon még élveztem is az olvasást.
Ellenben Chava szála már kevésbé mozgatott meg. Ő lenne a másik főbb szereplőnk, aki egy agyagból készült gólem. Hogy, hogyan és miért kerültek ide az Újvilágba, azt nem szeretném lelőni.
Elég sok mellékszereplőt vonultat fel az írónő, kezdve a fagyi árustól a kovácsig, szerelmi szálak jönnek – mennek, míg a fő esemény csak lassan hömpölyög.
Mint látható némi mágia is fellelhető könyvünkben, egy tűzben edzett dzsinn, és egy agyagból készült gólem. Süt róluk, hogy fekete mágia állhat a háttérben.
Mese jóról és rosszról, barátságról, szerelemről.
Nem én vagyok a célközönség, de ugyanakkor értem, hogy sokaknak miért tetszhetett. Wecker nagyon szépen ír, és fogalmaz, New York pedig nagyon él és mozog a könyvben.
Azért nem bántam meg, hogy elolvastam. spoiler

>!
GABO, Budapest, 2015
504 oldal · ISBN: 9789634061106 · Fordította: Tamás Gábor
dontpanic IP>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Az elején féltem, hogy majd kapok egy jól összerakott szórakoztató ipari terméket, amiből hiányzik a lélek. Nem is igen tudom, miért volt ez a félelmem, de valamiért ilyen benyomást tett rám a könyv legeleje.
Azt láttam, hogy jól ki van ez találva, át van gondolva, elő van készítve, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is tud érinteni.

A félelem alaptalan volt, és a könyv túlszárnyalta az elvárásaimat.

A két szereplő tényleg nagyon át van gondolva és fel van építve, de emellett még szeretni is lehet őket! Ez nem történik meg azonnal, legalábbis velem nem azonnal történt, hanem időbe kerül. Hozzájuk kell szokni, meg kell ismerni őket, hagyni kell, hogy megmutassák emberségüket. Ez pedig nem egyszerű, hisz nem is emberekről van szó. :)
Ez a ráérős építkezés jellemző az egész könyvre:
nem fél elidőzni a mellékszereplőinél (egyébként egy egészen meglepő asszociációval engem Ulickajára emlékeztetett, mert nála láttam ezt, hogy ennyire közelről megmutatja a mellékesebb figurákat is), a szálakat lassan szövi. De a szereplők és a szálak is biztos kézben vannak, a szerző végig pontosan tudja, hova akar kilyukadni, minden esemény, minden fordulat logikusan következik az előzőből. Ennek ellenére a cselekmény mégsem válik szárazzá vagy mesterkéltté, ami pedig még bravúrosabb: kiszámíthatóvá sem! Legalábbis én végig tudtam izgulni, hogy vajon hova futnak össze a szálak.

A korszak és a helyszín, ahol és amikor játszódik a könyv, így együtt sosem vonzott: a századforduló New Yorkja (jobban szerettem a korszak Angliáját), de most egy kicsit közelebb került hozzám. Tényleg megelevenedik a lapokon a környezet, a rengeteg emigránssal, akik egy szebb jövő reményében érkeznek. A szerző alapos kutatómunka eredményeként tárja elénk ezt a világot, ebben is érződik alapossága.

Szeretem azt is, amikor első pillanattól kezdve tudok rajongani egy könyvért, de azt is, amikor egy kötet megküzd a ragaszkodásomért, és bebizonyítja, hogy tényleg érdemes a figyelemre. A gólem és a dzsinn mindenképpen ez utóbbi kategóriába tartozik, kedves olvasmányélményemmé vált.

Chöpp >!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Nagyon érdekes! Teljesen más, mint amit vártam. Én sosem olvasom el a fülszöveget, mielőtt elkezdem a könyvet. Úgy szoktam, hogy amikor kezd kikristályosodni a történet, beleolvasok, mintegy ellenőrizve, jól értem-e az események haladását.
A borító alapján egy „egyszerű” YA-ra számítottam. Nem volt nálam a könyv, amit éppen olvastam, ezért elkezdtem. Rögtön láttam, hogy tévedtem, de még nem tudtam felmérni, mekkorát. Először természetesen befejeztem a Houellebecq-et (mindenek előtt!), aztán felmértem tévedésem arányát. És egyre inkább magával ragadott a történet, ami olyan élő volt, mint én magam. Tökéletesen hétköznapi sorsok, izgalmas cselekmény, cselszövés és barátság, és az emberi lélek rejtelmei, csakhogy két nagyon nem hétköznapi lény körül zajlottak az események. Így van: egy gólem és egy dzsinn. De – ismétlem – annyira életszerű volt az egész, hogy én ELHITTEM, hogy ezek a csodálatos lények akár létezhetnek is! Tökéletesen át tudtam élni létezésük bonyolult hétköznapiságát.
A cselekményszövés bravúros volt, bár itt-ott előre kikövetkezhető, de attól még nagyon izgalmas. Nem mondom, hogy végig könnyű volt olvasni, de a végére bizony abszolút letehetetlenné vált.

4 hozzászólás
Morpheus>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Egész jó kis történetet rittyentett az írónő a magányos, helyét nem találó gólemről és a hasonszőrű dzsinnről. Amellett, hogy szórakoztatónak bizonyult, azért lehetett azonosulni emberként is emberfeletti létükkel és magányukkal. És hogy hogy fér meg egy dzsinn és egy gólem? Mi közük is van egymáshoz, mikor az egyikük akár ezer évvel ezelőtt születhetett, míg a másikuk csupán néhány nappal ezelőtt?
Kár, hogy nem folytatták a sorozat lefordítását.

2 hozzászólás
Oriente>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Nehéz bármi konkrét hiányosság miatt belekötni ebbe a könyvbe, de azért bele fogok.
Ha ötszáz oldalt összeír valaki, akkor vagy legyen tényleg ötszázoldalnyi mesélnivalója, vagy legyen olyan a stílusa, ami kipöcköl annyira a tudatosságból, hogy elfelejtsek azon gondolkodni miért nem szól valamiről a szöveg.*
Pedig kellemes kis regény ez, nagyon tetszett maga az alapötlet, amire építkezik, szépen rajzoltak a karakterek, nem is beszélve a multikulti századfordulós New Yorkról, ahol a szereplők mozognak: az élettől pezsgő utcák és háztetők, kávézók és boltocskák, kikötők és parkok, a százféle bevándorló közösségek sajátos hangulatú városnegyedei. Mondhatnánk, hogy hű, ez olyan atmoszferikus, és akármeddig el tudnám ezt olvasni, de nem tudnám. :D Szerintem Chava és Ahmad története egy feszesebb előadásban élesebb és drámaibb színezetet nyerhetett volna, mi több, tényleg valami fontosról szólhatott volna a könyv a közösségi identitás és a beilleszkedési alkalmazkodást kísérő változás és ellenállás témájában. Helene Wecker azonban lassú tűzön, túl sokáig kavargatta a levest és így elfőtt az ereje.

A könyv műfaja nem magától értetődő. Zsánerkönyv, ami persze szépirodalmi is. (Bár rendszeres és kellemes csillanásai ellenére én kissé laposnak találtam a stílusát.) Fantasynek nem elég összetett a világépítés, hiszen egyszerűen átemel néhány elemet az arab mesevilágból, illetve a zsidó miszticizmusból, belepottyantja őket egy formálódó metropoliszba a huszadik század hajnalán, mi pedig megnézhetjük mi sül ki ebből. Leginkább mágikus realistának tudom értelmezni: a betelepülők elfeledett mesekincse ölt új formát a címszereplőkben, igaz megszeppenve és rejtőzködve. Szűk környezetüknek azonban előbb utóbb szembesülnie kell a ténnyel, hogy mítoszaik utánuk jöttek.

Tetszett még, hogy a szerző alaposan kiaknázta a gólem és a dzsinn mesebeliségét. Nem-emberi természetük ugyanis lehetővé tette, hogy egyes emberi vágyakat vegytisztán és végletes formájában képviseljenek. Így rajtuk keresztül átélhetjük az elemi szabadságvágy fullasztó klausztrofóbiáját, illetve az elemi kötődésvágy altruista szorongásait. Beilleszkedésük (sőt gyakran puszta túlélésük) kulcsa pedig pont abban áll, hogy képesek-e elmozdulni a két pólus felől befelé ezen a skálán. Átalakulásuk ábrázolása szerintem megnyerő, annál elégedetlenebb voltam a nagy, történetzáró konfliktus „megoldásával”. spoiler.

*Most jól kipécéztem szegény Weckert, valójában sok korábbi olvasás alatt felhalmozott bosszankodás szól belőlem. Mert volt itt mese bőven, és szép mese volt, csak feleennyi terjedelemre való.

pat P>!
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Hát ez milyen egy szép és szeretni való könyv! A borító először nem tetszett nagyon, de aztán kiderült, milyen szép harmonikusan illeszkedik a külcsín és a belbecs, és akkor muszáj volt megszeretnem.
Ez egy végtelenül hangulatos, komótos, kényelmes, puhapihe bekuckózást kiváltó történet, remekül eltalált, szerethető karakterekkel és a századfordulós New York finoman idealizált, de azért távolról sem rózsaszín világával. A szereplők (gólem! dzsinn! remekül felskiccelt mellékesebb karakterek!) és a hangulat nekem szinte el is vitték a hátukon azt a kevéske ötszáz oldalt. Hát még az egyáltalán nem szájbarágósan tálalt gondolatok a szabad akaratról és a cselekedetek beláthatatlan következményeiről. Meg arról, hogy a szeretet (meg az egymásra figyelés, a tolerancia, az elfogadás) mindent legyőz. Cselekmény az mondjuk nem volt túlságosan sok, és őszintén szólva én a főintrikus főármánykodásából származó főbonyodalmak köré szerveződő fő történetszálat egész jól elnélkülöztem volna – pláne a kisebb logikai sutaságaival együtt.
De jó volt ez. Olyan kis ráérős, lassan olvasós, minden mondatát kiélvezős.
Én tényleg ritkán szoktam folytatást igényelni (általában pedig van), de itt egy pillanatra azért eszembe jutott…


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Immár látta, hogy az igazság épp annyira megszámlálhatatlan, mint a hamisság… és hogy a pőre, fortyogó káosz tekintetében az istenek világához egyedül az emberé ér fel.

Nita_Könyvgalaxis>!

Azonban az olyan szerelem, amelyik a magányon és a vágyon alapszik, rövid időn belül kialszik.

Kapcsolódó szócikkek: magány · szerelem · vágy
Chöpp >!

Meg kell tanulnod, hogy az embereket a tetteik, és ne a gondolataik alapján ítéld meg.

47. oldal

3 hozzászólás
Oriente>!

[Arbíli] azon vette észre magát, hogy elmondja a dzsinnek Krisztus életének és az egyház alapításának igen rövid történetét. Ezt hosszú, csavaros és időnként kemény vita követte.
– Lássuk csak, jól értem-e – mondta egy ponton a dzsinn – Te meg a rokonaid abban hisztek, hogy az égben élő szellem teljesíteni tudja a kívánságaitokat.
– Ez durva leegyszerűsítés, és ezt te is tudod.
– Közben pedig az emberek szerint mi, dzsinnek csak gyermekmesékben létezünk?

201. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

Túlságosan is őszinte lélek volt – soha nem tanulta meg, hogyan csapja be önmagát.

Chöpp >!

Az esős éjszakák hosszú egymásutánja már-már elviselhetetlenné vált, azért a dzsinn elgyengült, és olyasmit tett, amire megesküdött, hogy nem fogja: vett egy esernyőt.

169. oldal

theodora P>!

A gólem élete egy gőzhajó rakterében vette kezdetét.

(első mondat)

5 hozzászólás
Chöpp >!

Lassanként beláttam, akadnak olyanok, akiknek valamilyen okból soha nem lehet a kedvére tenni.

160. oldal

Röszkva>!

Az embereknek nem ok kell a gonoszkodáshoz, hanem ürügy.


Hasonló könyvek címkék alapján

Csüllög Ferenc: Világfa
Krencz Nóra: Szilánk
Yangsze Choo: Szellemara
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Reneszánsz
Alma Katsu: Éhség
Farkas Bíborka: Róma lángjai
Dan Simmons: Terror
Joan D. Vinge: 47 ronin
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Shirley Palmer – Szepes Mária – Michael Connelly – Nicola Lindsay: Veszélyzóna / A vörös oroszlán / Elfelejtett hangok kórusa / Túl a felhőkön