Hélène ​Berr naplója 1942–1944 20 csillagozás

Závada Pál előszavával
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

„Ma ​a metrón az jutott eszembe, hogy vajon az emberek felfogják-e, mit jelent húsz évesen helyt állni ebben a rettenetes viharban, amikor ebben az életkorban éppen hogy a világ szépségét kellene befogadnunk, és ki kellene tárnunk a szívünket az embereknek?” Hélène Berr úgyszólván első perctől tisztában van vele, hogy történelmi időket él, és aggályos pontossággal jegyez fel minden említésre méltót, a megszállt Párizs hétköznapjait; azt a világot, amely fokról fokra merül az egyre áthatolhatatlanabb sötétségbe. A huszonéves lány 1942 kora nyarától 1944 kora tavaszáig dokumentálja érzéseit, élményeit, gondolatait. De a könyv nemcsak arról ad mesteri képet, hogyan ritkul meg egy nagypolgári család körül lassan a levegő, hanem arról is, mennyi lelkierő, méltóság, együttérzés, tudatosság, emberi tartás, bátorság, sőt, hősiesség volt ebben a törékeny diáklányban.

Az olvasó ezt a közel hatvan év múltán előkerült művet – a számos publikált visszaemlékezés közül – akaratlanul is… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2009
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427011 · Fordította: Kiss Kornélia

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Biedermann_Izabella>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

október 12.
Mostanában egyre többször gondolkodom azon, biztonságban vagyunk-e még itt. Azt olvastam, két embert valami pitiáner ügy miatt letartóztattak. Olyasmiért, amire mondjuk egyébként annyit mondanánk, ejnye. Persze ugyanezért a rendszer kiszolgálóit még meg is dicsérik. Deportálásokról ugyan nem tudok, de egyre többen, főleg a külföldi barátaim, mondják azt, hogy őrültség itt maradni. Nem tudom.
Próbáljuk a megszokott életünket élni, dolgozunk, koncertekre járunk, de sokszor beszélgetünk arról, vajon észrevesszük-e majd, mikor nem szabad többé itt maradni.
Sokszor nem értem, mi történik, és főleg, hogy miért. „… manapság semmi mást nem érez az ember, mint mély szomorúságot. Vajon mi a megoldás? Lehetséges, hogy aki elfogult, sokkal boldogabb, mert megtalálja a megoldást, legyen az bármilyen bármilyen hibás is, ráadásul az ilyen embernek célja van: meg kell találnia gyűlölete tárgyát, hiszen ha gyűlölhet, már nem szorong annyira.”
Európa és a világ történelme mindig ki tud termelni magából olyan férfiakat, akik elveszik mások életkedvét. Pontosabban, akik először csak az élethez való kedv elvételére éreznek magukban indíttatást, később az élet elvételéhez is.
Hogy lehet az embert megfosztani a gondolkodásától? Hogyan lehet belőlük elképzelhetetlenül abszurd és kegyetlen parancsokat teljesítő, minden erkölcsi szabályt sutba dobó gépeket csinálni? Számomra titok, de szemlátomást lehet.
Nem csak 1944-ben lehetett, bármikor lehet.

Egy gondolkodó ember naplóját olvassa az, aki Heléne Berr írását a kezébe veszi. Nyomasztó volta ellenére is élvezetes olvasmány, intellektuális kihívás. A könyvnek magának nincs tanulsága, az utolsó utáni bejegyzés Heléne letartóztatása után írt levele testvéréhez.
Nincs happy end, a demagógia, a propaganda, az ostobaság és irigység elsöpri az eredeti gondolatokat, az intellektust, a kifinomult ízlést, a művészetet. A világ keveset változik, az ember semmit. Ma is lehetne naplót írni.

1 hozzászólás
Tündérke P>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

„…tudniuk kell az embereknek, hogy felkészültem a sorsomra.”

Micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy valaki (jelen esetben Héléne), levesse ezeket a sorokat. Még van hátra néhány oldal, de úgy éreztem, nem szeretnék tovább várni azzal, hogy írjak róla. Csillagoztam ugyan, de ez most nem arról szól, mennyire tetszett vagy sem. Inkább annak, hogy bár legyek hálás azért, amim van, de emeljem fel a szavam és ne horgasszam le a fejem. Nem szeretem ugyan, ha valami kötelező, de ezt, Anne naplójával együtt, azzá tenném. Nem csak azért, hogy tanuljunk belőle, hanem azért is, hogy emlékük sose merüljön feledésbe. Mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek.

hofeherke11 P>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

Mindig nehéz a 2. világháború idején játszódó könyveket olvasni, de még nehezebb azokat, amik személyes történetet mesélnek el.
Ez a napló egy fiatal, okos, jószívű és empatikus lány tollából származik, aki egy francia zsidó családból származott.
A napló első felében a deportálások híre már behálózza mindennapjaikat, mégis tudják élvezni az életet és a szerelem is rátalál Helene-re.
A napló második felében azonban 180 fokos fordulatot vesz a történet, eltelik 1 év az utolsó írása óta és már 1943-ban járunk. Ekkortól mindennapossá válik, hogy számítanak arra, hogy bármelyik pillanatban letartóztathatják és deportálhatják a Berr családot is. Helene teljesen felkészül rá, hogy nemcsak az eddigi élete, de úgy egyáltalán az élete is véget érhet hamarosan. Megrendítő volt a gondolatairól olvasni. És még ennek fényében is, ő nem magával törődött, hogy vajon mi lesz vele, hanem jobban foglalkoztatta a többi ember sorsa.
Igazán szívszorító volt, ahogy az ismerőseiket is egymás után deportálják, illetve a történetek is megrázóak voltak a németek kegyetlenkedéseiről.
spoiler
Nagyon dühös és végtelenül szomorú voltam végig a történet olvasása során – és mindig amikor a zsidókkal szembeni kegyetlenkedésről olvasok – hogy hogyan történhetett meg ilyesmi egyáltalán..

ppeva P>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

Egy fiatal lány naplója, amit 21 és 23 éves kora között írt. A kor és a helyzet teszi naplóját rendkívülivé.
Nagyon más, mint az eddig általam olvasott történetek. Az teszi mássá, hogy az utolsó hétig, 1944 februárjáig a család a saját lakásában él, és korlátok között, megaláztatások mellett, de még látszólag normális (valójában teljesen abnormális) életet élhetnek: ehetnek, ihatnak, alhatnak a saját ágyukban, találkozhatnak barátaikkal és ismerőseikkel, bejárhat az egyetemre, sőt, segíthet a zsidó gyerekek mentésében is. Közben pedig pontosan tudják mind, hogy ez a látszólagos jó élet bármelyik pillanatban véget érhet.
Nagyon sok elgondolkodtató rész van a könyvben. Az egyik az, amiben leírja, hogyan reagáltak az egyetemi társak, barátok, ismerősök, ismeretlenek, járókelők arra, mikor el kellett kezdeniük hordani a sárga csillagot. A másik a dilemma: menni vagy maradni, menekülni vagy szembenézni, vajon tényleg van személyes veszély vagy nincs? Itt az is figyelembe veendő, hogy mikor nincs hová menekülni, akkor az embernek ezek a dilemmái tulajdonképpen csak elméletiek… Ők pontosan tudták, milyen veszélyek várhatnak rájuk, hiszen az apa már volt egyszer deportálva, ahonnan csak a cégének köszönhetően szabadult, ezen kívül rengeteg hír, információ jutott el hozzájuk a deportáltak, koncentrációs táborokba szállítottak, letartóztatottak, kivégzettek sorsáról.
Mérhetetlenül szomorú volt egy okos, tehetséges, érzékeny, bátor lány tragikus történetét olvasni. És ez csak egyetlen történet a sok közül…

Georgina77 P>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

„Az ember végtelenül kis porszem a modern tudomány felfedezéséhez képest, az ima mégis örök.”

Az ehhez fogható entelektüell személyek megismerése miatt érdemes a holokauszt címke naplóirodalmában kutakodni.
Annak idején, ha nem is hasonló, de megközelítő mélységét vártam Anne Frank hátrahagyott irataitól. S mégis, miért van az, hogy Hélène Berr nevéről, szinte sehol nem lehet hallani? Míg Anne Frank agyondicsért? Sohasem lehetünk elég hálásak az olyan naplóírókért, akik teletűzdelik olvasmányélményeikkel hagyatékukat. Itt is, a Thibault család erősen inspiráló.
Csudalatos lelki-erkölcsi gazdaságú ez a hölgy. Áldom a percet, amikor elővettem visszaemlékezését.

kitekaktusz>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

Megdöbbentő olvasmány. Ez a lány annyira szeretett élni. Szép volt, okos, imádott tanulni, az egyetem volt az egyik legfontosabb dolog az életében. Szerette a családját, a barátait és nem akart mást, csak a régi életét visszakapni. Annyi pozitív életszemlélet áradt a soraiból, hogyha nekem csak feleennyi lenne, már elégedett lehetnék. Nagyon elgondolkodtatott a története, szörnyű volt olvasni, ahogy egyre fogytak el körülötte a barátok, ismerősök. Szerencsések vagyunk, hogy nem abban a korban kell élnünk, mert azt az időszakot ép ésszel nem nagyon lehet felfogni.

Astrd>!
Hélène Berr: Hélène Berr naplója 1942–1944

Üresség. Csend. Zaklatottság. Nem is tudnám igazán megfogalmazni, hogyan is érzek most. Hélène személye nagyon közel került a szívemhez, rokonszenvet éreztem, de miért is ne, hiszen egy részében magamat láttam. Én voltam ő, az ő gondolatai, melyek az enyémek is. Ha nem is sokáig, de az ő életét élhettem egy ilyen szörnyű időszakban. Amikor olvastam, csodálattal töltött el, hogy abban a korszakban egy huszonéves lány így gondolkodik. Szörnyű, hogy mennyien nem láttak akkor a dolgok mögé, hiába próbált akár Hélène rávilágítani. Hiszen nem csak nézünk kell, hanem látnunk is. Azonban sokaknál ez utóbbi elmaradt. Viszont ez a lány nem véletlenül írt. Szándéka volt megmutatni az embereknek, hogy miket kellett elszenvedniük, ez volt az egyik célja. Előfordult, hogy abba akarta hagyni, nem látta többé értelmét, de mégis folytatta. Hitt valamiben és nem adta fel. Szörnyű a gondolat, hogy hányszor járt az a fejében, hogy nemsokára vége és együtt lehet teljesen a család, végre láthatja szerelmét. Talán ez adott neki reményt, hiszen mást nem igazán tehetett. Reménykedett, még a fogaskerekek lassacskán egyre jobban szorultak össze körülötte, s a levegő fojtogatóvá vált. Ilyen életet élni, amelyet ő és a társai… Erre sajnos nincsenek szavak. Sokunk már az elején feladta volna szerintem.

Köszönöm Hélène, hogy átadtad nekem a lelked egy részét és elolvashattam, s hogy egy időre eggyé válhattam veled átérezve mindent.


Népszerű idézetek

Biedermann_Izabella>!

Napközben az élet, mint valami kéreg, elfedi a gondolatokat.

89. oldal

Biedermann_Izabella>!

Istenem, nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz.
Egész nap nagyon bátor voltam. Emelt fővel néztem az emberek szemébe, ők meg elfordították a tekintetüket. De így is nagyon nehéz volt.
Egyébként az emberek többsége rám sem néz. Az a legkínosabb, ha olyanokkal találkozom, akik szintén hordják a csillagot.

58. oldal

Biedermann_Izabella>!

Most már tudom, hogy az a gyávaság, ha az ember semmi másra nem gondol a világon, csak a költészetre; mert a költészet ugyan maga a csoda, de mindenekelőtt önző dolog.

31. oldal

ppeva P>!

Talán amikor valaki elolvassa ezeket a sorokat, megdöbben, mint ahogyan én is megdöbbenek, ha olyan szerzőtől olvasok az elmúlásról, aki már régen nincs közöttünk. Soha nem felejtem el, milyen furcsán „aktuálisnak” éreztem, amit Montaigne ír a halálról: Ő is meghalt, hát vele is megtörtént, és nyilván ő is sokat töprengett, mi várja odaát. Amikor ezt olvastam, úgy éreztem, Montaigne tréfát űz az idővel.

192. oldal

ppeva P>!

Furcsa, hogy az élet egyszerre lehet alávaló és csodás.

Tündérke P>!

Lesz majd olyan reggel, amikor nem arra ébredek, hogy rémálomban élek, és soha többé nem leszek boldog?

104. oldal

K_Heni>!

Szerintem a lélek halhatatlanságának egyetlen valódi bizonyítéka éppen az, ahogyan az élők híven őrzik halottaik emlékét.

244. oldal

Zsófia_Horváth_2 P>!

Csábító dolog megválni az egyéniség terhétől! Csábító beleolvadni valami lelkes egyetemes megmozdulásba! Csábító hinni, mert egyszerű és roppant kényelmes! […] Mentől jobban összezavarodnak a nyomok, annál szívesebben fogad el az ember valami készen kapott elméletet, hogy az vezesse és megnyugtassa, csak hogy a zűrzavarból mindenáron kivergődjék. Minden félig-meddig elfogadható válasz a magának föladott és meg nem oldott kérdésekre menedéknek látszik előtte, főként ha sokan fogadják el. […] Állj ellent, utasítsd el a jelszavakat! Ne hagyd, hogy beszervezzenek! Többet ér a bizonytalan aggodalom, mint a lusta erkölcsi jólét, amellyel minden tanítás kecsegteti a hozzá csatlakozókat!

208-209.

Biedermann_Izabella>!

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem a fájdalomban sokkal több az őszinteség, mint az örömben.

207. oldal

Georgina77 P>!

Nem félek a haláltól, mert úgy érzem, ha majd valóban előtte állok, már nem fogok gondolkodni. A lelkem egy kis zugába eldugom majd minden veszteségeket, mint ahogy olyan ügyesen el tudtam azt is felejteni, mit akarok.
[…]
A halál szerintem nem önálló entitás, sokkal inkább valami isteni hatalom manifesztációja.

212-213. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Frank: Anne Frank naplója
Zsolt Ágnes: Éva lányom
Adolf Eichmann: Tárgyalástól ítéletig
Anne Frank – Ernst Schnabel: Anne Frank naplója / Anne Frank nyomában
Heller György: Auschwitz napló
Hoffmann János: Ködkárpit
Edith Eva Eger: A döntés
Art Spiegelman: A teljes Maus
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló