A ​porcelánfestő 13 csillagozás

Helena Marten: A porcelánfestő

A regény egy nő életéről szól, aki a 18. században a művészetért élne, és egy szerelemért, amely minden szabállyal szembeszegül. A húszéves Friederike porcelánfestő akar lenni, a szülei akarata ellenére, akik a lányt legszívesebben férjhez adnák. Friederike férfiruhába öltözve indul neki, hogy valóra váltsa álmát, ám kockázatos terve egy ismeretlen miatt meghiúsulhat.

Eredeti cím: Die Porzellanmalerin

Eredeti megjelenés éve: 2009

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Regényes történelem General Press

>!
General Press, Budapest, 2013
608 oldal · ISBN: 9789636435653 · Fordította: Erős László
>!
General Press, Budapest, 2013
608 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636433468 · Fordította: Erős László

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

iramanna>!
Helena Marten: A porcelánfestő

Az írónő másik könyve – A kávé illata- után már tudtam, hogy fordulatos cselekményre számíthatok ebben a könyvben is. Helyenként túl fordulatosra, mesésre is:) Pont ez adja a regény könnyedségét, de túlsúlyban mindenképp a regényesség van a történelmiséggel szemben. Tehát, aki többet várna a történettől, annak nem ez a legjobb választás. A befejezésnél, mikor alig pár oldal volt hátra a könyvből, bevallom reménykedtem egy másfajta befejezésben, ami kicsit visszarántotta volna a földre a cselekményt, de az írónő csak abszolút happyendet tűrt meg, úgy tűnik.
Mindennek ellenére egyszeri olvasásra szórakoztató volt.

Morzsa>!
Helena Marten: A porcelánfestő

Időnként elgondolkodtam, nem egy ifjúsági kötet került-e a kezembe, annyira gyerekes volt a szereplők motivációja (Friedrike, az abszolút pozitív, követendő főhősnő pl. szinte naponta változtatja, ki élete szerelme, de ugyanígy Carl motivációi sem kutyák :-D), meg egyes történeti elemek annyira fantazmagóriának tűntek, hogy talán még egy mesének is sok lett volna.
De aztán meggyőztem magam, hogy nem, ez egy felnőtt könyv, mert egyrészt egy ifjúsági, sőt gyerekkönyvben is illene valósághűnek lennie a szereplők mozgatórugóinak, másrészt sem a cselekmény többi része, sem a nyelvezet nem utalt arra, hogy ez nem felnőttek írt könyv.
Így hát kénytelen vagyok pár csillagot levonni…


Hasonló könyvek címkék alapján

Tanja Kinkel: A bábjátékosok
Andrea Schacht: Az ördögasszony műve
Hermann Kant: Futásod véget ér
Frank Thiess: Csuzima
Lion Feuchtwanger: Az Oppermann testvérek
Bernhard Schlink: A felolvasó
Hans Lorbeer: A wittenbergai menyegző
Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban
Marina Fiorato: Kit
Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony