Árulás 11 csillagozás

Helen Dunmore: Árulás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Helen ​Dunmore Ostrom című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az Árulás vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját.

A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a „gyilkos zsidó orvosok” pere…

Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Európa, Budapest, 2012
454 oldal · ISBN: 9789630794848 · Fordította: Czine Erzsébet

Most olvassa 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

BBetti86>!
Helen Dunmore: Árulás

Egyre több olyan regénnyel találkozni, melyben a cselekmény mögött megbújik a szovjet rendszer kritikája. Ilyen volt Dunmore Árulása is. Egy kis család sorsát követhetjük, akik mind jó emberek. Az orvos férj, az óvónő felesége és a kamasz fiú velük, az asszony öccse, aki zongorázni szeret és zenét szerezni. Nem is találtam bennük rossz tulajdonságot, legfeljebb azt, hogy túl jók a korba és az emberiség sorába. Így lehet belőlük bűnbakot csinálni: mert ők nem magukat mentették, mint a környezetükben többen. Kiálltak az elveikért, és a rendszer ezért eltaposta őket. Ilyen szempontból rémes is volt olvasni a történetet: amikor ennyire pozitív karakterek szenvednek, azt egyszerűen rémes olvasni.
A regényben nincs sok cselekmény, de azt úgy elhelyezi a világban, és olyan erkölcsi környezetbe helyezi, hogy így is maximálisan lekötött. A szereplők sorsa, az orvosi eset megoldása is érdekes volt. Az, amit pedig a sztálini rendszer tett az orvosokkal – undorító. Mindig a nácik bűneit emlegetik, de a szovjetekéről is lehetne szót ejteni.
Olvastatja magát a szöveg is, könnyeden végig lehet olvasni a viszonylag nagyobb terjedelme ellenére is. Van egy előzmény kötete is, most felvettem azt is az olvasólistámra. A benne levő igazságtalanságok miatt talán nehezebb olvasni, de érdemes.

egy_ember>!
Helen Dunmore: Árulás

Azért lett rosszabb, mint az előző, mert itt jobban kiütközik, hogy nincs mögötte személyes élmény.
És míg az első részben, ami Leningrád ostromáról szól, a mocsok mellett ott a heroizmus is, itt, a másodikban, ami a Sztálin halála előtti időszakban játszódik, már csak a mocsok maradt.

3 hozzászólás
istipista>!
Helen Dunmore: Árulás

Most voltam a terror házában és nagyon nem tetszett. Ez a könyv bizony megmutatja azt a szörnyűséget.


Népszerű idézetek

BBetti86>!

A múlt él. És megköveteli, ami jár neki.

117. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Simon Sebag Montefiore: Szásenyka
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála
Tibor Fischer: A béka segge alatt
Martin Amis: Koba, a rettenetes
Gorka Eszter: Várni fogunk
Tompa Andrea: Omerta