Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A dzsunkaorvos 6 csillagozás

Hongkong dzsunkaváros – teli titkokkal, szenvedéllyel, bűnözéssel és emberi nagysággal!
Ebbe a világba csöppen bele a német orvos, Dr. Merker a Trópusi Intézettől. Kínai kollégájával, Dr. Wang An-céval együtt kell nyomára bukkannia egy alattomos betegségnek: teljesen egészséges emberek váratlanul valamiféle hipnózisba
esnek, mely alatt különféle bűntényeket követnek el anélkül, hogy tudnának róla. A betegség jelentkezése után néhány héttel a máj lebomlásában meghalnak. Kutatásai során Dr. Merker előtt megrendítő emberi sorsok tárulnak fel. Európaias érzéseit, gondolkodását és értékítéletét el kell felejtenie – mindenekelőtt mikor a rejtélyes betegség nyomára bukkan. Szörnyű felfedezést tesz, mely azonnali cselekvést követel. A cselekvés ebben az esetben egyet jelent a gyilkolással! Más kiút nincs.
Eredeti cím: Der Dschunkendoktor
Eredeti megjelenés éve: 1991
Várólistára tette 1

Kiemelt értékelések


Ez a ritkán olvasott krimi az „egzotikus Hongkongba” kalauzol minket, ahol a sok szigetre épülő város mellett létezik a dzsunkaváros, az ezernyi csónakból álló klön birodalom. A krimi a városban kezdődik, hogy aztán a főhős német orvos a dzsunkavárosban találjon menedéket és hivatást. A krimi egy kemikáliára alapló gyilkosságsorozatot mutat be,l jól olvasható, érdekes. Bár a végén a hatásmechanizmus kevéssé kerül bemutatásra, ezt hiányolom. A szerelmi szál elég gyengén felépített, bár a mű fontos tényezője, azért az egy pont levonás. Fura, hogy ilyen kevesen olvassák.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fabian Lenk: Titkos jelek Pompejiben 93% ·
Összehasonlítás - Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr 90% ·
Összehasonlítás - Michael Palmer: Szokatlan tünetek ·
Összehasonlítás - Anthony Grey: Halálmester ·
Összehasonlítás - Nancy Fisher: Szérum ·
Összehasonlítás - Fabian Lenk: Rablók és robotok ·
Összehasonlítás - Robert Ludlum: A fantom visszatér 86% ·
Összehasonlítás - Alexandra Fischer-Hunold: Kincsvadász kísértet 86% ·
Összehasonlítás - Kerstin Gier: Fellegszálló 86% ·
Összehasonlítás - Paul Carson: A szike ·
Összehasonlítás