Fizikai ​kislexikon 0 csillagozás

Heinrich László (szerk.): Fizikai kislexikon

Ez ​a kislexikon, amelyet az olvasó most a kezében tart, napjaink egy nagyon fontos tudományágával, a fizikával kíván megismertetni. A szerzők célja, hogy a fizikában és a határterületein előforduló szakkifejezések, rövidítések és jelek mögött rejlő fogalmakat a tudomány mai állásának megfelelően, szabatosan és megbízható alakban, röviden ismertesse, hogy a fizika iránt érdeklődök tájékozódását megkönnyítse.
Mint terjedelme és jellege révén szükségszerűen bizonyos határok közé szorított zsebkönyv, előadásmódjában alapvetően különbözik a tankönyvektől: úgy foglalja össze az alapismereteket, hogy feltételezi olvasója ismeri már a fizika alapjait és járatos az alsóbb matematikában. Viszont a benne foglalt ismeretanyaggal segítséget kíván nyújtani a következő lépés megtételéhez, az alapismeretek bizonyos fokú elmélyitéséhez. Kutató szakembereknek újat nem nyújt, hiszen anyaga éppen az általuk felhalmozott ismeretek és tapasztalatok leszűrése. Gyakorlati szakemberek viszont… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kriterion KéziKönyvek Kriterion

>!
Kriterion, Bukarest, 1976
530 oldal · keménytáblás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ábel András: Los Alamostól Nagaszakiig
Horváth Dezső: A Higgs-bozon
L. I. Ponomarjov: A kvantum nyomában
Lamoth Emil: Elektro-akusztika
Jánossy Lajos (szerk.): Kvantummechanika
Teller Ede: Üzenetek egy marslakótól
A. Ahijezer – I. Pomerancsuk: Fejezetek az elméleti magfizika köréből
Fényes Imre: Fizika és világnézet
Szalay Béla: Fizikai összefoglaló
Tóth Béla: Atomkihívás