Shizoo 13 csillagozás

Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Ötven éves első kötetes szerzőként elkerülhetetlen, hogy a bemutatkozásnak ne legyen egyfajta „válogatott legjobb versek” jellege – azért én megpróbáltam elkerülni. Főleg mert ezek a versek egytől egyig 2012 novembere óta születtek, ebben a kései kamaszkor ízeit hurcoló áradásban. Mondhatnám úgy is, ez a költészet mindössze öt éves… de mivel olyasmiből szeretne táplálkozni, amit leginkább időtlennek szoktak nevezni, s mivel nem szégyelli, ha felismerik az óriások vállát, amin épp mászna, ennél azért idősebb. Tolvaj költészet az Irodalmi szabad rablás blogról – szívesen biggyesztem a magam versét a más ihletére. Mert nem tudunk szólni az előttünk szólalók nélkül – hiszen a nyelvet is így tanuljuk (talán ezért becsülöm többre a megőrzés kísérleteit, mint az új ösvények taposását). Most mindez a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából az olvasók elé kerül. Szeressétek.

>!
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158068628

Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Littlewood IP
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Ha a versesköteteket nettó hasznosanyagra értékelnénk, tuti ez lenne a tavalyi év befutója. De nálam azért más szempontok mentén sem esélytelen.
Az első, ami mellbe vágja az embert, mindenképpen a terjedelem. Egyes ciklusok szellősebb szedéssel megállnák a helyüket önálló kötetként is. Ezt nem lehet csak úgy elkezdeni az elején és becsukni a végén, pontosabban lehet, csak nem érdemes. Nekem nagyjából két hétig tartott úgy magamhoz venni, hogy ne temessen maga alá és fel is fogjam, amit olvasok. A rászánt időt csak növelte, hogy nagyon erős gondolatiság van a versekben, mindegyikben ott van valami kemény mag, amire ráépülnek a sorok, és ahhoz, hogy leássunk odáig, időt kell adni. Van, hogy elsőre sikerül a mélyfúrás, van, hogy csak sokadszorra, de mindig, kivétel nélkül előkerül valami, amiért érdemes volt azt a verset megírni, szóval az olvasónak is érdemes szöszölni velük.
A tagolása jól követhetőnek és átgondolnak tűnt, pedig nekem rendszeresen gondot szokott okozni a ciklusokba rendezés szempontjainak felfogása. Mivel a versek egy részét blogon már olvastam korábban, nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy a kötetté formálás mennyit változtatott a versek súlypontján, és hogy voltak olyanok is, amelyeket ugyan felismertem, mégis teljesen újként, egy új, egységes anyag részeként tudtam olvasni őket. Nem is gondoltam volna, mennyire más benyomást kelt így, és hogy ennyire sokat tesz egy kötet ahhoz, hogy egy egységes kép alakuljon ki az egyébként különböző időpontokban olvasott versekről. Most úgy érzem, megvan. Ha két szóban kellene jellemezni a kötetet, azt mondanám: nagyvárosi zen. Vagy legalábbis arra való törekvés. Több-kevesebb botlással, több-kevesebb sikerrel. Mint egy ember, úgy.:)
A fotók nem csak szépek, nem csak illusztrációk a versekhez, hanem teljesen önálló alkotásokként is megállják a helyüket. Ezzel együtt olyan egységes az egész, hogy szinte összművészeti album benyomását kelti, és olyan erős a kapcsolódás a versek és a képek között, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a versek egy része eleve a képekhez íródott. Elsőre furának tűnt a kötetből kimaradt versek QR-kóddal történő linkelése arra a helyre, ahová sorrendben illeszkedne, mert könyvben még nem láttam ilyet, csak matricás albumoknál. De az ötlet szuper, határozottan látom az elterjedés lehetőségét a nyomtatásban feltámadt kíváncsiságot kielégítő kiegészítő tartalom onlájn magunkhoz vétele érdekében.
Kedvenc versek: Ücsörgés a néma mester mellett, Papó háza – Egy kiállítás megnyitója, Egyszerű lélek, A feladat, A tél manói, Szokott séta, Lenni, Ha én egyszer. Utóbbi itt is olvasható: https://moly.hu/idezetek/892908

6 hozzászólás
>!
dontpanic P
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Inspirált kötet. Szerintem több benne az olyan költemény, aminek van ajánlása, mint az olyan, aminek nincs. Az ajánlásokban leginkább kortárs művészek elevenednek meg, így erősödik a gesztus párbeszédjellege. Olyan érzésem lett a kötetet olvasva, mintha egy visszhangot, egy lenyomatot, egy visszaverődést olvasnék: a költőben elindult egy párbeszéd, benyomások keletkeztek benne különböző művek kapcsán, amiket le kellett írnia. Ezt az érzetet erősíti a képekhez írt versek jelenléte. Olyan, mintha a lírai én folyamatos párbeszédben lenne a világgal, mintha minden és mindenki, akivel találkozik, elindítana benne valamit, inspirálná őt, és amire válaszul megszületik benne, belőle egy költemény. Mintha nem is tudna másképpen viszonyulni a világhoz, csak így, művészetté alakítva azt. És talán az az igazi művész, aki ezen a nyelven képes kommunikálni.

Másik érzésem is volt a kötettel kapcsolatban, és ezzel kicsit árnyalom is rögtön ezt a magasztos irányt, amibe az értékelésem kezdett haladni. :)
Vannak kötetek, amikkel kapcsolatban azt érzem, hogy az írójuk attól félt, ez lesz az egyetlen könyv, amit valaha is meg fog írni (vagy inkább jelentetni). Ezért hát minden tudását, tehetségét, minden „trükkjét” (de csúnya szó ez ide) bele akarta sűríteni. Kicsit itt is ezt éreztem. Szerintem egy verseskötetnek csak nagyon indokolt esetben kellene átlépnie a százoldalas határt. Egy verseskötet számomra olyan, mint egy múzeum: minél nagyobb, annál jobban elfáradok a végére, és annál kevésbé tudom befogadni azt, ami a végén van. A látogatás elején lelkesen pattanok egyik képtől a másikig, elkerekedett szemmel csodálva a művek sokszínűségét, de egy idő után eltelek velük, csak kerengek bambán a termekben, és nem vagyok képes megadni a műalkotásoknak azt a figyelmet, amit amúgy megérdemelnének. Nekem ilyen egy hosszú verseskötet is. Ez meg az egyik leghosszabb volt, amit az utóbbi években olvastam. És a művek még így is szétfeszítik a kötet határait, mert találunk itt QR kódokat is, amik újabb költeményekhez vezetnek. Nekem ez már túl sok volt. Egyrészt mert a versekről azt gondolom, amit a mesékről is: nem kell nekik csinnadratta, körítés, hókuszpókusz, ha jók, akkor egyszerűen ütni fognak a papíron is, fekete-fehér betűkkel. Nem kell hozzájuk a telefonnal bohóckodni, nem kell őket QR kódok mögé bújtatni. Másrészt meg azt gondolom, hogy egy kötetbe válogatni is tudni kell, és a 200 oldal már eleve feszegeti az olvasó tűrőképességeinek határait, és azt a hatást kelti, hogy itt ömlesztve kapok egy csomó verset, válogatás nélkül. És akkor azt üzeni nekem a kötet, hogy még ezen túúúl is vannak versek, amiket mindenképpen olvasnom kéne. Nem, nem. Ne akarja a költő mindenáron a létező összes alkotását egyszerre az orrom alá dugni, mert nekem ez visszatetsző hatást kelt.

A versekről persze még nem is írtam. De nehéz is tényleg, mert annyira sok van. Ennyi között volt, amit olvasás után el is felejtettem, és volt, ami velem maradt, és később is eszembe jutott. A versek nyelvezete néha kizökkentett, mert van, hogy nagyon fennkölt, és van, hogy rettentően profán. De ezt nem éreztem igazán disszonánsnak, hanem úgy gondolom, tudatos költői döntés, ami csak erősíti a versek által keltett hatást.
Értékeltem a kötetben nyújtott teljesítményt, de a versek érzelmisége mégis kicsit távol maradt tőlem, talán amiatt, amit feljebb írtam, hogy ennyire le akart hengerelni monumentalitásával a kötet.

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Egy darabig gondolkodtam, mennyiben szeretném csillagozni egy barát kötetét, pláne úgy, hogy, ahogy a szerző a dedikációban fogalmazott, van benne versem is. Több is.
Másrészt viszont miért ne lehetne mégis. Úgyhogy lett csillagozás is.
Egyébként szokásomtól eltérően hosszan olvastam ezt a versgyűjteményt: egyrészt mert hosszú, másrészt mert akartam időt hagyni a versekre. Szerintem jól tettem, másnak is hosszan olvasásra ajánlom Zoli kötetét.
Sok verset már ismertem, és emlékeztem rájuk, másokat ismertem, de elfelejtettem már, és voltak, amik egészen újnak tűntek – így kötetbe rendezve, lapokra szorítva mégis mind egy kicsit új volt. Komolyságot ad a papír a szónak. Ezt helyeslem.
Sokféle vers van benne, gondolkodtam, mit lehetne, meg hogy, hogy szedjem-e részeire, amikor másoknak a figyelmébe ajánlom, írjak a formai sokszínűségről, meg hogy vannak QR-kódok, szépséges képek, ide-oda vetett sorok, meg vaskos verszakok, szigorú verstanba kötött szavak, de aztán…
Inkább azt mondom, olyan ez a verseskötet, mint a légzés. Ha volna a légzésnek is mérőeszköze, mint egy EKG vagy egy EEG, hívnánk EBG-nek esetlek, akkor ez a kötet volna az évek hosszú során ki és belélegzett levegőnek/szavaknak egyfajta rajza. Van nagy levegő, mély álomlégzés, meg fuldoklás is.
Szép és komoly, néha játékos versek, aztán könnyű haikuk. Majd még olvasgatom pár évig.

>!
tengshilun IP
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Megint sikerült egy nehezen értékelhető könyvet kifogni.
Nem azért, mert jó ismerősöm a szerző. Nem az elfogultság, vagy az elfogultság gyanúja a bajom: ha nem tetszene a kötet, azt is ugyanúgy közölném vele, mint hogyha ódákat akarnék zengeni róla; én pedig egyiket sem fogom tenni.
Azért nehéz írni róla, mert ami az erénye, egyben az válik (némileg) a hátrányává is. Nézzük hát.
Kívülről befelé haladva, először is meg kell említenem a külsőt. Nagyon igényes, keménytáblás kötetről van szó, a kiadó (Cédrus Művészeti Alapítvány, vagyis Napkút) és a szerző igazán kitettek magukért. De nemcsak a borító érdemel figyelmet: a könyvben sok fotó és festmény is található, amelyek fontos részét képezik a kiadványnak: ha van kép az alkotáshoz, akkor a szöveg csakis a képpel együtt értelmezhető igazán, a szerző saját szavaival: “a szöveg alkot egy esztétikai egységet, a kép alkot egy esztétikai egységet, és végül a szöveg ÉS a kép alkot egy esztétikai egységet”. A fényképek miatt egyébként jó minőségű, fotópapír szerű anyagra van nyomtatva az egész, megjelenésében a tehát a kötet mindenképp kiemelkedő.
Viszonylag nagy szövegkorpusz van benne, pedig – a költő saját bevallása szerint – így is jóval kevesebb került a kötetbe, mint ahogy eredetileg a szerző szerette volna. Az én véleményem az, hogy nagyon jól történt, ami és ahogy történt a szerkesztés alatt: a kötet így is a határokat feszegeti, a maga 177 alkotásával. Ráadásul, merész húzásként a “hivatalos” tartalom mellett van egy újító koncepció is, az ún. “kötetbe surran” jelensége: 21 darab, mindig az aktuális szöveghez kapcsoló, vagy arra reflektáló versről/slam-ről van szó, amikhez a könyv oldalainak alján található QR-kód okostelefonos beolvasásával lehet hozzájutni. Habár izgalmas újítás, van egy hátránya: az okostelefon/tablet stb. nélkül élők, vagy azok, akiknek nincs megfelelő alkalmazásuk a kód beolvasására, ettől az élménytől elesnek, lemaradva erről a plusz körről. A koncepció oka egészen prózai: a szerző így még bele tudott “csempészni” némi tartalmat, ráadásul ezek a “kötetbe surran” alkotások a költő blogoldalán találhatóak, némileg elmosva ezzel a nyomtatott és a digitális megjelenés közötti határokat.
Rendkívül tartalmas, sőt nehézkes kötet. Gondolatilag nem könnyű rákapcsolódni a szövegre, így annak, aki könnyedén befogadható élményt keres, nem ajánlom. Súlyos gondolatok sorjáznak az alkotásokban, sok aktuálpolitikai, társadalmi, kulturális utalás található benne, nem kevés parafrázissal, ajánlással más kortárs szerzőknek. Ezek a versek gondolkodásra késztetnek, többszöri olvasást igényelnek, de nem akarják a megoldás kulcsát a kezünkbe adni, azt nekünk kell magunknak megtalálnunk.
A fél csillag levonása annak jár, hogy mániám alapján a kevesebb itt is több lett volna (mint oly sok kortárs kötetnél, ebben az esetben is ezt éreztem), de a 2017-es év eddigi “verstermését” elnézve ez a kiadvány az év egyik legminőségibb gyümölcse.

3 hozzászólás
>!
virezma P
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Van szerencsém – a Molyról! – személyesen ismerhetni a költőt, és így az ő hangján olvastam belül a verseket. Mert hogy Shizoonak saját hangja van, az nem kétséges. Rá lehet ismerni a szó- és képalkotásra, a ritmusra, a problémafelütésre. Közben pedig milyen sokféle, kiforrott, teljesség-tükör. Kiemelhetném a kötet igényességét, a képválasztást (mármint a sok-sok ihletadó festményt, fotót), mert már ez is egy sokat látott és fogékony lelki alkatú emberről árulkodik; sőt egy szóval biztosan úgy jellemezném: emberi. Meg kell még említenem a kedvenc szövegemet, mely egyszerűen zseniális (k. jó), mégpedig a Minotaurusz.

>!
_selene_ IP
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Rendkívül alapos, tudatosan összeállított kötet, amely a szó- és képelemek harmonikus összefonódásával válik egységesen lélegző egésszé.
Az elvont gondolati síkon éneklő sorok nem értelmezhetők könnyedén – a vers itt befejezetlennek hat, nyitva marad, amott a szavak mögötti relevanciák kutatására késztet, vagy épp töredékességével szólít lényegek keresésére. Épp ezért e kötet esetében nem egyszerűen versolvasás történik, hanem élénk párbeszéd: költő és befogadó tudatos együtt-játéka.
Eleinte félénk, majd egyre bátrabb elmerülés e modern lírai közegben, ahonnan még gyakran felszínre kéredzkedünk nagy levegőt venni, vagy épp csónakkal evezni tovább a méltóságteljesen hömpölygő szavak csöndes zen-folyóján.

>!
Kek P
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Elolvastam. :) Már amit a könyvből pusztán szemüveggel el lehet. Sajnos a telefonost nem tudom – abban bízom, hogy azokat már úgy is láttam a blogon.

>!
lzoltán P
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

rettenetesen untam

>!
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158068628
>!
pável 
Hegyi Zoltán Imre: Shizoo

Kissé sok benne az Enigmán gépelt A fekete zongora, majd megbeszéljük egy sör mellett – a verset amúgy sem érteni kell, hanem.

körbehajóztam
a feneketlen tócsát
papírhajómon


Népszerű idézetek

>!
Littlewood IP

Ha én egyszer

ha én egyszer holdat rajzolok
csak olyat, ami elé épp odakúszik a felhő
kellenek a foltok és a párarücskök
hogy elviselhető legyen a tökéletlenségünk.

ha én egyszer tengert rajzolok
az egy vonal lesz majd – a horizont
egy vonalba belehúzva a végtelen
ha egyet húzok – tudod hogy a tengert.

ha én egyszer növényt rajzolok
ahogy a neve lakik a növekedésében
csak olyat, ami rajzolás közben is egyre nő
amíg a rajz és növés egyszerre szárad.

ha én egyszer téged rajzollak
csak olyan vonást, amilyennek látlak
szerintem biztos nem ismernél magadra
de nem csoda: nem is tudok rajzolni.

>!
Biedermann_Izabella P

BABONA

Egy fehér macska
futott át előttem –
jelentsen valamit.

112. oldal

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

A NŐ. AKI A TENGERT NÉZI

Marla verse

A nő, aki a tengert nézi
a Balatonon
a gyereke árnyékában
a csukott szemhéján

a nő, aki a tengert nézi
akármelyiket
a Földközi-tengertől
a Norvég-tengerig

a nő, aki a tengert nézi
látja a tengert

ennél többet
nem is szabad mondani róla.

maga fejben folyton
egy fejben sétáló
nőre hasonlít

24. oldal

>!
lzoltán P

Amikor az öröm hagy cserben,
bármit elvehetsz magadtól.

8. oldal

>!
_natalie_ I

Papó háza – Egy kiállítás megnyitója
     Németh Krisztának, szeretettel

Én így hívom: úgy hagyottság.
A mozdulatok helye a tárgyakon.
Még nem nyűg, hogy úgy maradt –
de már nem is fáj olyan nagyon.

Egy territórium. Nem változik.
Időmegálló. Egy szelet
mozdulatlan idő. Alig köti már –
másképp köti a tekintetet.

Egy skanzen. Ahol megül a por
a mozdulatok hűlt felületén.
Valami lesz. Ahogy az élet szokta.
Addig a percek eresztékein
csak úgy elmotoz a fény.

Én így hívom: úgy hagyottság.
Hívhatnám így is:
nincs vele kezdeni még mit.
Valami lesz. Ahogy az élet szokta.
Valahogy reggel lesz megint
ahogyan az ég nyit.

Én így hívom: úgy hagyottság.
Még nem nyűg. Hogy így hívom.
A mozdulatlan idő csak ül
mozdíthatatlan tárgyakon.

45. oldal

1 hozzászólás
>!
tengshilun IP

A FÉRFI, AKI A TENGERT

Egy ember hatvanöt liternyi könnyet sír az élete során, ám egy alkalommal legfeljebb 28 csepp könnyet tud ejteni – mondja Kőrösi Zoli. 28 csepp. Ez szíven ütött.

egy ember 65 liternyi
tengervizet termel életen át, ha elszorul –
de egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle.
ezt egy kedves író mondta, már halott,
kisírta előre, rosszul elosztva mind a 65 litert –
28 cseppenként a maga
tengerét.

egy ember nem tudja egyszerre kisírni magából,
„életen át” helyett egyszerre a tengert,
mert egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle –

ezt egy kedves író mondta, már halott,
abban bízom, még jobban tudja
a mindenkire mért cseppek
pontos számát –

mert szeretném, ha a
nagy különbözésben, én, te ő –
lenne egy ilyen mindenkire
vonatkozó tenger.

egy ember 65 liternyi
tengervizet áldoz életen át, ha elszorul –
de egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle.

ezt egy kedves író áldozta, már halott,
előre elsírta, rosszul beosztva, másokért –
28 cseppenként, mind a
65 litert.

egy férfi. aki a tengert.

22-23. oldal

>!
_natalie_ I

Fölött

     Szondi Györgynek, meg a többi angyalnak (Berlin felett)

az igazi verset hallani mások
gondolatában
mint a gyerek nézni le tényleg
lóg-e a lábam
lóg az eső lába csak akkor veszíteni el
az ernyőt
fedelet védettséget képességet
amitől a felnőtt –

az igazi verset amit elmos a
reggeli kávé
ami sose a tiéd és még annyira sem
a másé
más élete kék ege monitor nyílásán
beszivárgó zajfal
kávé íz-melegét leheli be
valahol egy angyal –

az igazi verset – elfoszlik a
reggeli pára
ahogy a gyerek dúdol bele bármit a
lépte zajába
nem ahogy a felnőtt keresi a szavakat
a hőhöz
nem ahogy az órák – hanem az a néma
időköz

az igazi verset amit itt nem látsz
te se sohasem
csak amit az angyal sem hall
vele keresem –
ahogy a gyerek dúdol bele bármit a
lépte zajába
aki odapillant hogy tényleg
lóg-e a lába

25. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

ÉJFÉL UTÁN

csillagtalan se nap se hold égbolt
alatt
a minket óvó angyalok is
alszanak

a mély sötétben nem különböztet
a szem
fölénk rakott boltíveden
ha pihen

hiányában teljesül be
az ige
fejünket a megvonása
fedi be

fedelétől elnyugszik az
akaró
nincs különbség – szemfedő vagy
takaró

39. oldal

>!
tengshilun IP

Ellensúly

A kedves alszik
mire hazaérek,
álma partján ücsörgök.

84. oldal

>!
LuPuS_007 P

REGGEL

nem érzem magam:
szégyent vagy elégtételt –
téged érezlek
*
idegen illat
boldog rejtelmét zárod
ráismerésbe

78. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Fodor Ákos: Dél után
Fodor Ákos: Akupunktura
Petri György: Petri György munkái I. – Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Szó-Tár
Fodor Ákos: Még: mindig
Kányádi Sándor: Zümmögő
Fodor Ákos: Képtelenkönyv