Futártempó 2 csillagozás

Hegyi Zoltán Imre: Futártempó

Hogyan viselkednek az emberek, amikor félnek? Leginkább agresszíven; a durva megnyilvánulások hagynak tartósan nyomot a szemlélőben vagy az elviselőben. Hegyi ­Zoltán Imre is ezeket – vagy éppen ennek a gerjesztett, álháborús helyzetnek látványosan ellentmondó – élményeket rögzíti, miközben a felszín háborgása mögött krónikus társadalmi és emberi, egzisztenciális gondokat listáz. Mindez azonban csupán látlelet és pszichologizálás lenne, ha a futárkodásban a mélyen szimbólikus és a legelemibben zsigeri tapasztalatokat nem kapcsolná össze. Testekről és testek szükségleteiről is szól ez a könyv, az indiszkréciónak olyan fokán, amennyire lecsupaszodva szinte sosem látjuk magunkat, éhesen, kiszolgáltatottan, meztelenül, ösztönlényként, a gyomrunk uralma alá hajtott aggyal.
Csillogó szellemességgel szólni a szellem-foszlás stációiról – ennek a szép kísérletnek a korfestő, de mégis időtálló rajzának jósolom Hegyi Zoltán Imre verseskötetét, a Futártempót.

Kállay Kotász Zoltán

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Dr. Kotász, 2021
90 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158171632

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

virezma>!

Egy félelembe panírozott rántott hús alakú ország.

27. oldal

tengshilun I>!

Van egy kincseskamrám. Borsó
nagyságú, érfalra tapadó daganat,
az alvásgátlás nem engedi
megszületni, életem végéig
ígéret marad.

19. oldal (Gazdagság)

tengshilun I>!

Amit szereztél, az a tiéd, de
ez a pillanat, amit tőled szereztem,
most már az enyém. Elvettelek –
a másét. Belegyűrtelek sokat
látott szembogaramba. És viszlek.

21. oldal (Bűnsegéd)

tengshilun I>!

Istenek ideje van,
fém-szükre felhőket püföl
egy északi ököl félálomban elhajított kalapácsa.
Thortól ázott papírtorták a cukrászda előtt –
Most vagy szabályszegő lettél tényleg, vagy
az összes panteon része.

Annyira valóságos minden,
de az istenek idejénél
kevés dolog valóságosabb.

15. oldal (Megtérés)

tengshilun I>!

Láttam, igen, tényleg nagyon kemény.
Igen, van ilyen valóság is.

Ami megszokhatatlan, hogy két utcával
odébb ugyanakkor egy kislány
hajába választékot simít a szél,
az ablakból kihajló néni elkapta
az elengedett lufiját és
hagyta, hogy apu feljöjjön érte.

Megszokhatatlan a botrány
szomszédságában mosolygó
harmónia.

18. oldal (Felvételen rögzített tények)

tengshilun I>!

Ezt jelenti a bűnevés – hogy
megtestesül bennem a bűnöd.

22. oldal (A bűnevésről)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Szó-Tár
Jónás Zoltán – Káelné Kovács Rita (szerk.): Kortárs Hangon ’20
Koncz Mars János – Perényi Mónika – Klenk Zsolt – Zentai Zsófia (szerk.): Létvágytalanság
Kátai Tamás: Holdak és mezők
Fodor Ákos: Zaj-szünet
Péri Györgyi: Minden más
Schilli Tímea: Szívtükrözés
Fodor Ákos: Benső beszéd: hangminta