A ​senki 27 csillagozás

Hegyi Ede: A senki

Mi történik, ha felismerjük, hogy semmi közünk nincs ahhoz az élethez, amit élünk? A történet főhőse egy fiatal, húszas éveiben járó fiú, aki folyamatosan elégedetlen azzal, amit éppen csinál. Sodródik a munkahelyek között, és ez a sodródás sokszor kilátástalanul magába szippantja.
Hegyi Ede regénye sokszor mulatságos, sokszor filozofikus, de szigorúan a tényekre támaszkodik. Árnyaltan és gyakran ironikusan mutatja be a munkahelyek világát, az embert érő sérelmeket, a lehetetlen feladatokat, a borzasztó kollégákat és a vég nélkül tartó túlórákat. Görbe tükröt tart a szokásokat igen, ám a kultúrát és az erkölcsöt nem értő multinacionális cégek elé egy olyan ember szempontjából, aki átélte ebben a közegben a sikert és a sikertelenséget is.

>!
Napkút, Budapest, 2020
216 oldal · ISBN: 9789632639178
>!
Napkút, Budapest, 2019
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638638

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Tarr Béla


Kedvencelte 3

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

>!
n P
Hegyi Ede: A senki

Engem ez a könyv szórakoztatott. Értettem a folyamatos krízisállapotnak megfelelő életválságát, de már az elejétől azt éreztem, hogy ez a fiatalember csak a helyzetéhez és sokszor másokhoz mérve érzi senkinek magát. Akinek már ilyen fiatalon, ennyire pontos meglátásai vannak, ilyen jól átlátja magát és másokat és ezt kellő humorral is tudja kezelni, megélni, leírni, az már ettől nem senki. Azt éreztem, hogy végig pontosan tudja, hogy mikor miben van és mikor miben nincs benne az élete. Még ha néha úgy is tűnt, hogy elvész, belevész a multivilágba, nekem ő mindig valahogy kilógott a sorból. Úgy mondom, hogy menthető volt, meg volt hozzá az önismerete, az önmarcangolás miértje, nem volt céltalan, csak útkereső, az útkeresés – életkezdés meg azzal jár, hogy amíg fiatal az ember, próbálkozik. Ha nem tölti el a gyors meggazdagodás heve (persze, melyik fiatalt nem tölti el, nem csak manapság), ha nem felejti el, hogy a felhőkarcolók világán kívül is van élet ( fák, virágok, fény), ha minden saját maga hozott döntést felültud vizsgálni és fordítani, lépni mer, akkor ott nagy baj nem lehet. Én azt mondom, ezek el ne vesszenek. Ettől még lehet multinál dolgozni, nem ismerem a statisztikát, hogy mennyi a be és kimenő munkavállaló ott, de, nem is érdekel. Még két dolog jutott eszembe: az egyik, Kötter Tamás könyvei, most nem tudom pontosan melyik, de A senki útja valahol oda tartana, ha nem tartana végül másfelé, és az még, hogy nem zavart a névnélkülisége a szereplőknek. Azt hiszem, bár nem tudom, de valahol egy névtelen világot mutat be, átmenő szereplőkkel, semmi sem állandó, minden változó, mozgásban van. Csak az a nem mindegy, hogy ki – mi változik, hogy ki mer mozdulni.

>!
gesztenye63 MP
Hegyi Ede: A senki

Nem minden irodalmár utazónak jut egy mitikus nimfa, hogy kalauzolja hajóját az epika viharos tengerének Szküllái és Kharübdiszei között. Úgy tűnik azonban, hogy az ifjú Hegyi Edének még ez is megadatott. Hisz a vihar utolsó perceiben, amikor a legádázabb hullámok éppen átcsapni készültek A senki (netán épp Ulysses?) hajója fölött, hogy azt a szörnyetegek az Unalom tengerének mindent elnyelő mélyébe ránthassák, megjelent a semmiből Kirké, hogy egy kedves, vagány, jópofa egyetemista büféslány képében biztos kézzel átvezesse a lélekvesztőt a veszedelmes zátonyok között. Komoly, nagy hajrá és bravúros kormánymozdulatok szükségeltettek ahhoz, hogy ez a kisregény végül biztosan révbe érjen.
Pedig sokkal könnyedebben kezdődött a kirándulás. Mai napság sajnos élő fájdalom, aktuális probléma a pályakezdő, fiatal értelmiség helyzete egy tudást, tudni vágyást, kreativitást és ambíciót általában sem tisztelő, az elbirkásodást államilag támogató, a sötétséget preferáló társadalmi közegben. Mindez nyilván hatványozottan jelentkezik a bölcsészek és minden, spéci elméleti tudást, szerteágazó diszciplináris ismeretanyagot igénylő terület képviselőinél.
A helykeresés, a frusztráció, a tehetetlen tennivágy, a konvenciók fojtó ölelése azonban nem kifejezetten mai kortünet, sokkal inkább általános generációs életérzés, szerintem úgy a múlt század ötvenes évei óta. Ha mélyére próbálunk látni a virággyermekek szabadságkergető mozgalmának, vagy a kelet-európai államok posztszovjet rendszer- (vagy jóval inkább módszer)váltó idejének, mindenütt megtaláljuk az ifjú nemzedék forradalmi hevületét, fáradhatatlan törekvését az újra, a járatlan utakra, energikus kreativitását, „munkoholizmusba” hajló kitartását a teljesítmény, a sikerek, az önmegvalósítás hajszolásában. S mindenütt előkerülnek a falak is, a lélekölő szabályok, a korlátok, a posványos társadalmi közeg, a mérgező, őskonzervatív viszonyrendszer, amelyek Hegyi Ede ifjú, nevenincs hősét is a mélybe rántják. Törvényszerű eredménye a folyamatnak a kiégés, a depresszió, a fölöslegesség/az értelmét vesztett (vagy meg sem talált) lét bizonyosságának érzete, az addiktív szerek utáni segélykiáltás, majd a felismerés…
A felismerés, hogy az élet a másik oldalon van. De ki viszi át az utazót arra a bizonyos másik oldalra. Talán éppen ehhez van szükség a semmiből érkező egyetemista büféslánykákra.

A szerző nagy biztonsággal járja ezt az utat a sorok között, kiváló technikával rakja össze a pokolra szállás stációit, és igen, átjön a „senkiség”, a nevenincsek gárdájának színen vonultatása is. Számomra azonban pont ez a szimbolika, az elidegenedettség, a távolságtartás, a lélektelenség színes/színtelen ábrázolása vált azzá a bizonyos kockázatos határmezsgyévé, amely veszélyesen megbillentette azt a bizonyos képzeletbeli hajót.
Ha és amennyiben többet kapok a főhős/szerző közvetlen környezetéből, családi-baráti kapcsolatrendszeréből, nevén nevez egy rühellt főnököt, vagy egy kedves ismerőst a sarki krimóból (tökmindegy), engem, az olvasót is beljebb enged elméjének és lelkének százszor is kulcsra zárt világába. Nem sokon múlott, hogy el ne vesszünk a Workforce túlszabályozott, analitikus világában, ahonnan nincs az a Kirké, aki kivezetné az elbeszélést…
Persze mindez csupán az én személyes meglátásom és rigolyám, hiszen amit Hegyi Ede művel a mondatokkal, a történettel, a szemérmes, finom megnyilatkozással, az igazán kiváló és senki ne várjon ennél frappánsabb, összeszedettebb bemutatkozó kötetet. Igazán reményt keltő indulás, bizakodom, hogy találkozunk még.

>!
Csabi P
Hegyi Ede: A senki

Mi a rosseb, most már az életközepi válság az emberek húszas éveiben kezdődik? Nem ez az első, fiatal szerzőtől olvasott könyvem, ami hasonló témát dolgoz fel (Szendi Nóra jut eszembe kapásból). Sőt, úgy tűnik, hogy a fiatalok kilépve az egyetemről mindjárt belépnek a válságba. Névtelen hősünk is így tesz, szabad bölcsész diplomájával a zsebében egy kávéházban gürizik. De ez csak rövid bevezető, mert hamar egy kismultinál találja magát, hogy aztán egy nagymultinál teljesedjen be a teljes életundor. Nem jó ezt olvasni, hogy ennyire kizsigerelt, céltalan generációk jönnek mögöttünk. Köszönjük, kapitalizmus, hogy harminc év alatt sikerült kiölni minden jövőképet a fiatalokból. Már persze kivéve azokat, akiknek a pénzszerzés az egyetlen jövőképük. Ha volt is sok könyv erről a kiábrándultságról, az inkább értelmiségi szemszögből mutatta be ezt a nihilt, Hegyi regénye viszont kizárólag a multikulti kapitalizmus kórképét vázolja fel, nagyon hitelesen. Idióta, narcisztikus főnökök, fásult, motiválatlan beosztottak, értelmetlen feladatok, lelki kihasználás, minden szavát alá tudom írni, sajnos.

Fontos, leleplező könyv, de ettől még nem lesz igazán jó regény. Egyrészt nagyon tömény, célratörő, mintha csak egy panoptikumot építene fel, szünet nélkül kapjuk az újabb lélekölő napokat, nincs pihenő, sehol egy tájleírás, csak újabb feladatok, újabb szartaposás. És ez egy idő után sok, kimeríti az olvasót is, kéne valami kontrapunkt. Ez talán A valaki című fejezet kellett volna legyen, amiben hősünk immár főnök, ha csak kicsi is, és már a kevésbé szarosabbik végén fogja a botot, na itt lehetett volna bemutatni, hogyan fordítja ki magából az embert a rendszer, hogyan változik a nézőpont, de ez túl lightosra sikerült, talán valami szemérmesség, vagy önigazolás vezette Hegyit, nem tudom, hogy alteregója főnökként sem megy át igaz metamorfózison, így aztán repetitívvé válik a szöveg, sőt, a végén el/átmegy Waldenbe, ami persze nem baj, csak itt meg túlságosan el van nyújtva a nyilvánvaló.
Másrészt, bár ez még valójában az egyrészt, nagyon egyhangú a szöveg, kevés a párbeszéd, amikben konkrét példákon keresztül lehetett volna bemutatni ezt a világot, kicsit színesebben, mint a leírásokban. Akinek ilyen részletes belső információi vannak, annak biztos, hogy több sztori kell legyen a tarsolyában.
Másik másrészt nagyon hiányoltam, hogy a főhősnek nincs magánélete. Ha nem a munkahelyen van, akkor sör, cigi, kávé, néha egy kis sörözés a haverokkal, még több sör, és kb ennyi. Sehol egy nő. De tényleg, sok év a regény ideje (nem beazonosítható igazán, hogy hány, egy helyen említi, hogy 2,5 évet volt ott), de soha nincs barátnője (barátja sem), csak a végén Waldenben ismerkedik meg a büfés csajjal, de a kapcsolatuk teljesen aszexuális. Egy huszonéves férfi esetében ez így hiteltelen. Ez nem egy álszemérmes regény, ezért nem tudom ezt hová tenni.
Harmadrészt a karakterek nem igazán kidolgozottak. Egyetlen név sem hangzik el a szövegben, már emiatt is eléggé általánosak a szereplők, de amúgy is inkább típusokat jelenítenek meg, mint hús-vér embereket. Mint mondtam, a baráti/családi oldalról egyetlen személy sem jelenik meg (kivéve a büfés csajt), csak a munkatársak, ők meg eleve ritkán mutatják a személyes oldalukat.

De nem azért soroltam hosszasan a kifogásaimat, mert nem tetszene a regény, jól bemutatja ezt a világot, pontos korképet ad azoknak, akik nem látnak bele kívülről. Első regénynek szerintem egész jó.

>!
Annamarie P
Hegyi Ede: A senki

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy még csak május van, de Hegyi Ede a kilencedik elsőkötetes szerző, akitől idén olvasok. Frissen tartja az ember gondolatait és szemléletét, hogy mindig valami új megközelítéssel találkozik. Természetesen ez megvan akkor is, amikor addig számomra ismeretlen szerző kerül fel a palettámra, de annál, aki első kötetét publikálja, még nyitottabb és elnézőbb vagyok. Igen, elnézőbb, ezt már számtalanszor mondtam.

Hegyi Ede „Senkije” egy nagyon ismerős életérzést jelenített meg számomra. Ez az életérzés szerencsére nem a saját életemből volt ismerős, hanem egy korábbi olvasmányomból. De erről majd később, most nézzük mi ez az élethelyzet ahonnan indulunk!

Nem lehet ezt jobban befogni, mint a pályakezdő nemzedék korai kiégése. Ennek az idő előtti lemerülésnek pedig az az oka -hogy amint azt megtudjuk főhősünk beszámolójából-, nagyon rövid idő alatt, nagyon nagy utat, egy viszonylag nagy karriert jár be. Amíg a kezdetekben csak egy kávéházban pultoskodik szabad bölcsész diplomával a farzsebében, addig a könyv végére, körülbelül két év múlva egy cég adminisztrátori csoportjának vezetője. Bevezet egy új adminisztrációs rendszert, meggyőzi a régi bútordarabokat is, hogy ez így sokkal jobb nekik és végül belátja, hogy már nincs meg benne a lendület, hogy motiválni tudja beosztottjait. Mit csinálhat az emberfia ebben a helyzetben? Amikor korábban ugyanezeket a jeleket tapasztalta életében, akkor fogta magát és keresett egy új meghódításra váró területet, munkahelyet váltott, és egy ideig beállt a látszólagos nyugalom. A történetben háromszor kísérhetjük végig a reményteli kezdéstől, a rutinon át, a teljes értelmetlenségig vezető utat. Ezek szerint ennyiszer kellett megégetnie magát, hogy kibillenjen a szokásos mederből.

Hegyi Ede szerencsére csak egy jelenséget mutat be, aminek csupán szorongató voltára akarja felhívni a figyelmet, nem akarja megoldani senki problémáját, nem kínál fel kívánatos utakat. Az olvasó maga döntsön arról, hogy akkor ez most mi volt, siker vagy kudarc?

A történet jól konstatálja, hogy minden kornak megvan a maga nehézsége. Így volt ez régen, és most is. Nem lehet mérlegre tenni ezeket. De mindig beúszik a képbe valaki, aki egy szalmaszálat nyújt felénk. Ártatlanul lép be, lehet hogy egy csésze kávét kínál vagy egy hamburgert, de mindig ad valamit, és csak rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e, és kilépünk-e a kereteinkből.

A könyv hasonló életérzést hívott elő belőlem, mint a tavalyi évben megjelent, szintén elsőkötetes Szendi Nóra Természetes lustaság-a. Érdekes ez a párhuzam, mert tartalmilag a két kötet nem fedi még közelről sem egymást, mégis mintha ugyanannak az embernek egyszerre látnánk két életét. Mint, amikor a népmesében el kell döntened, hogy merre mész, melyik utat választod. Talán nem is az út határozza meg a mai pályakezdő generációt, hanem ők maguk határozzák meg, hogy milyen lesz az útjuk. Úgy tűnik a kiábrándultság és az unalom páncéljában próbálnak menetelni a semmi felé. Cél nélkül nehéz ám előre haladni, csak úgy megsúgom. Cél nélkül tulajdonképpen minden nehéz.

A történet nyitott mondatként zárul, nagyon helyesen, hiszen ebben az időszakban még nem dőlt el semmi, és a regény is ezt sugallja. Van ez a kis szalmaszál, no meg az idő, ami reményt kínálhat főhősünknek, ha végre kimászik az alkohol gőzfelhőjéből.

Hegyi Ede írása lendületes, stílusa olvasmányos. Nagyon rövid idő alatt, nagyon széles utat akar velünk bejáratni, ráadásul egy egész más generáció vagyunk, elintézhetnénk annyival, hogy „ezeknek a mai ifjaknak már semmi sem jó”, de mégsem tesszük, mert a szerző rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyekkel át tud minket olvasás közben kalibrálni, valahogy ott állunk a főszereplő mellett. Talán azért tudta megtenni, mert az olvasóban éledő sikercsírára alapozott mindent. Így együtt hisszük a főhőssel, hogy most minden jó lesz, ez az új lehetőség a mennyország kapuja.
Van benne iram, van benne humor. Különösen tetszettek a meglepő szituációk és párbeszédek, és hogy nem követett sémát.
Talán ezt a frissességet és újszerűséget érezte meg a Merítés zsűrije is, amikor beválogatta a kötetet a 2019-ben megjelent számukra legjobb tíz könyv közé. Várom a szerző további munkáit, érdekes lesz, hogy merre akar még minket elvinni!

2 hozzászólás
>!
balagesh IP
Hegyi Ede: A senki

Megpróbálok néhány egyszerű kijelentést tenni. Az első az, hogy talán én jobban vonzódom a némi hibával elkövetett nehezebb formamutatványokhoz, mint a tökéletesen kivitelezett egyszerűbbekhez. Ugyanakkor ha valaki például egy egyszerű szaltóból állít össze sorozatot, és csak csinálja, csinálja, őrült tempóban pörgeti, akkor azt már nem nevezném egyszerű gyakorlatnak.* Márpedig az elbeszélő lendületet vesz, és alig ér le a talpa, már jön az újabb forgás, és hiába gondoltam a 30. oldalnál, a felénél, a sokadik munkahelynél, hogy ezt már nem lehet folytatni, mindig kiderült, hogy lehet. Az ebből következő egyszerű kijelentésem ez: a folytatás is fokozásnak számít.
A téma betalál. Egyszerű kijelentés: korunkban tipikus sors a multihoz (párthoz, vendéglátózáshoz stb.) szegődő bölcsészé. De ezt ábrázolni is sikerül. Fontos, amit @mohapapa emel ki: „A könyvben senkinek nincsen neve. […] A főszereplőnek sincsen (ő innentől E/1 lesz). A vállalatoknak sincsen. Egy számítógépes szoftvernek van. De a városnak, az utcáknak sincsen, az üdülőhelyeknek sincsen. Tévedek: Prágának van neve.” Van itt egy tér, aminek nincsenek egyedileg azonosítható pontjai, következésképpen a tulajdonnevek nem játszanak benne szerepet. Gondolkodtam, mi hiányzik nekem olvasás közben. Az egyediséget hiányoltam. Hogy nincsenek sem személyes, sem pedig egetverően nagy jelenetek. A csapatépítésen nem szippantanak csíkokat, csak pálinka van. Nincs főnök, aki a közös út során megejtett kupleráj-éjszakában sírja el, hogy mennyire szereti a feleségét. Nincsen az sem, hogy a még figyelmeztetésre képes multi-zombi a minimális morgáson kívül jóakarata jeléül valami szövevényes tervet készít főhősünk kirúgatására, azaz lelkének megmentésére. Minden lapos és jellegtelen, minden suhanóan alaktalan, és nem kerülnek bele ilyen Bret Easton Ellis-i egyediségek. Mert (egyszerű kijelentés) a multizás bizony nélkülözi ezeket: mindig ugyanazt az energikus egyszerűséget kell végrehajtani. Ne legyen benne cifrázás, bonyolítás, de meg se bicsakoljon ám az a szaltó.
És bár úgy tűnik, innen „Egyáltalán nincs kiút” (56), a végén mégiscsak megszakad a menet, és a pofára esés nem tűnik esetleges szerzői bénaságnak, hanem, mondjuk úgy, inkább a koreográfia belső szükségszerűségéből következő lezárásnak.
*https://www.youtube.com/watch…

>!
Chöpp 
Hegyi Ede: A senki

Az a valaki vagyok aki testet hurcol, jóllakat és átitat az élet(en). Az a valaki, aki fájdalmak közt érez örök elégedetlenségben. Az a valaki, aki lép, küzd, harcol, fáj, küzd, lelép. Az a valaki, aki én vagyok, az vagy te is. Vagy voltál. Bár nem hiszem, hacsak nem hagytad már magad mögött a sárba húzó, küszködő, szánalmas, kényszeres szokásaid. Hacsak nem vagy tudattal bíró elejétől fogva. De sokkal valószínűbb az, hogy még nem tudod. Hogy csak dörzsöl és viszket és szúr itt-ott, felváltva vakarod és tapogatod, nyalogatod és rejtegeted. Mert nem bírod már sokáig a nem tudod mit.
Egzisztencialista modern létfájdalom. A nagyvárosi gürcölő folyamatos rémálma híg sörökben és jeges italokban ázva.
Ez itt kérem a nyűg, az élethosszig hurcolt vasjárom, a kinyithatatlan, levehetetlen (?), a kolonc, ami a közös megegyezések ragacsos sarához rögzít és nő, nő, egyre csak nő szüntelen. Dörzsöl, viszket, morogsz és elégedetlenkedsz.
Hova mész? Miért? Miért vonszolod?
De mi lesz, ha nem lesz? Mi leszek nélküle?
Mi vagy?
Mi vagyok?
Mit akarsz?
De hogy lesz, ha nem így? És miből? És hogyan?
Én… Nem Így Akarom.
Jó lesz.
„Olyan, mintha lenne remény.”

Az én regényem volt. Szinte minden lapján ott voltam. Köszönöm!

2 hozzászólás
>!
Cipőfűző P
Hegyi Ede: A senki

A senki történet egy senkiről, aki valaki akar lenni. Senki senkiként él. Elkezd mászni, felfelé, kitartóan, a valakik közé. Egyszer csak azt veszi észre, hogy már eljutott a valakikhez, hogy már valaki. Szétnéz a valakik között, körbehordozza tekintetét. Azon tűnődik, hogy hiába lett valaki, mégis csak senki. Felpillant a plafonra, a nála nagyobb valakik felé, látja magát lelki szemei előtt, hogy ő ott is senki. Felteszi magának a kérdést: mi kell ahhoz, hogy senkiből valaki legyek?

A senki történet az ember elveszettségéről, ürességéről túl gyors, pörgő, anyagi javaktól, hírnévtől átitatott, a mindennapos taposástól roskadozó világunkban.

Technikai megvalósításában ügyes regény. Egyszerű, többé-kevésbé dísztelen, minimalista próza, és még az előtt vége van, hogy saját magába süppedjen, és ismétlővé váljon. Pontos, hideg, szenvtelen, áthatja a monotonitás, a külső világ felé áradó érdektelenség, a személytelenség, nincsenek nevek, csak a Burger King-nek (multi neve tör az emberek szíve csücskébe). Aztán jön a fordulat (a büfés lány), a közvetlenség, a törődés, de csak felvillanásnak tűnik, nem kap nevet, elfelejtődik, de megfogan a kérdés: mi kell ahhoz, hogy senkiből valaki legyek? És akkor megszületett ez a könyv. Gratulálok!

>!
olvasóbarát P
Hegyi Ede: A senki

„A materializmus diadalmas tort arat a morálon.”

A fiatalember munkahelyeken át tartó vándorlása ezt a könyvet juttatta eszembe. Jól megírt történet arról, hogy a senki egy névtelen csavar a gépezetben, dolgozik, iszik, alszik, nincsenek olyan események, amelyek „ a hétköznapok gyilkos monotóniáját megtörik."
A fejezetcímek jól kifejezik a lelki állapotot, ahogyan a munkavállalók sodródnak, a „disztopikus államban csecsemők”, de lépegetnek a karrier lépcsőfokain. Felméri, „hogy hol tart az élet nagy versenyében” és elkezdődik valami más. „Olyan, mintha lenne remény.”
Amikor az előző év kiadványaiból már sok kötetet olvastam sokféle hatás ért, olyanok is, amelyekbe majdnem belehaltam, időnként elgondolkodtató, máskor szépen összerakott mondatokban gyönyörködhettem, meditáltam az élet dolgain. Ez a kötet most jókor talált meg, figyelmetekbe ajánlom, olvassátok!

3 hozzászólás
>!
cseri P
Hegyi Ede: A senki

Bámulatos könyv, olyan, mint egy termelési regény, több tíz oldalon keresztül szól arról, hogyan érvényesül a főhős a munkahelyén, milyen szempontok szerint vált munkát, mit dolgozik, pl. hogyan ésszerűsít munkafolyamatokat (!), hogy csinálta, hogy mindez érdekes tud lenni?! Irodában dolgozóknak óhatatlanul ismerős lesz.

>!
ppeva P
Hegyi Ede: A senki

Kifog rajtam ez a könyv. Már egy hete elolvastam, azóta rendezgetem a gondolataimat, próbálok róla összehozni valami értékelésfélét – de mindig elakadok.
Mindenesetre az a tény, hogy gondolatban gyakran visszatérek hozzá, foglalkoztat, már azt mutatja, hogy érdemes volt elolvasnom. Örülnék, ha más is elolvasná.
A végén jót mosolyogtam: csak nem azért született meg ez a könyv, hogy a fiúnak ne kelljen vekkerre kelnie? :)

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

A vasárnap már csak a szabadság illúziója. A burkon lévő repedés, amin keresztül még lehet lélegezni. De túlélni már nem.

56. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vasárnap
7 hozzászólás
>!
Annamarie P

Az arcom hideg márvány, a mosolyom tiszta, precíz nyílás. Már magamat sem látom a rendszerben, mert én vagyok a rendszer, amin átszalad minden információ, nincsen tűzfalam, nincsen víruskeresőm, hideg számítás vagyok, csillogó, fémes gépezet.

57. oldal

1 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP

Őszintének lenni a legkevésbé igazságtalan.
Tapintatosnak lenni a legkevésbé őszinte.

154. oldal

Kapcsolódó szócikkek: őszinteség · tapintat
>!
Chöpp 

Rövid időn belül kiderül, hogy sokkal több szar alak van a világon, mint amennyit első körben hittél.

116. oldal

2 hozzászólás
>!
Chöpp 

Olvasónaplót kérnek a könyvről, amit nem olvastál, lelkesedést az állásért, amit nem ismersz, a lelked és az időd felajánlását azért, mert ők meghirdettek egy állást, amire jelentkezhetsz. És persze elvárják, hogy hálás legyél, hazudj, ömlengj, vágd ki a szíved, és add át.

12. oldal

1 hozzászólás
>!
balagesh IP

Nem szeretném a bányász, a mentős, a műtős, a benzinkutas, az asztalos vagy akármelyik munka akármelyik művelőjének érdemeit kicsinyíteni, de el kell ismerni, hogy kilenc órán keresztül szinte végig egy helyben ülni és előadásokat hallgatni a logisztikai folyamatokról és fejlesztésekről borzasztóan kimerítő feladat. Főleg úgy, hogy közben nem teremtesz értéket, nem mentesz meg életeket, nem teszed jobbá a világot. Csak ülsz és hallgatsz hosszú órákon át.

80-81. oldal

>!
Chöpp 

Nevetséges, hogy milyen könnyen meg tudja magát győzni az ember az önként vállalt rabszolgaság szükségszerűségéről.

6. oldal

>!
Chöpp 

Egy tanár felelőssége számtalanszor nagyobb, mint egy egyszerű irodistáé. Legyen az akár egy kis fogaskerék a gépezetben vagy egy középvezető. Egy tanár munkássága sokkalta nagyobb nyomot hagy. Egy tanár meg is nyomoríthatja a gyerekeket, és fel is emelheti őket. Olyan gyerekeket, akiknek nincsen választásuk.

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tanár
>!
gesztenye63 MP

Nyilván mindenkivel megesik a munkája során, hogy nehézségekbe ütközik. De vannak olyanok, akiknek a munka a nehézség. A nyilvánvaló megértése a teher.

87. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Julia Lewis Thomson: Többek között
Baráth Viktória: Egy év Rómában
Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.
Bálint Szabina: Péntek? Csajok!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Joanne Harris: Szederbor
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Vida Gábor: Egy dadogás története