Kalliopé ​bűvöletében 0 csillagozás

Avagy az európai verses epika évezredei
Hegedüs Géza: Kalliopé bűvöletében Hegedüs Géza: Kalliopé bűvöletében

Kalliopé az elbeszélő költészet, vagyis az epika múzsája. A hajdani görög képzelet szerint ő ihleti azokat a hősökről éneklő költőket, majd utódaikat, akik már olvasókra számítva írják a hősökről szóló verses történeteiket. Hőseiben ősidők óta minden kor saját magáról szól. Hőseiről ismerjük fel, hogy melyik időszakban milyennek tartották magukat az emberek, vagy milyenek szerettek volna lenni, vagy milyenek nem szerettek volna lenni. Az epika hőseinek története az embereszmények alakulásának története. Ezt igyekszik nyomon követni ez a könyv, rövid áttekintést adva arról a mintegy 4000 évről, amelyet végigtekinthetünk az európai kultúra történetéből. Ez az európai kultúra az előidőkben Európán kívül – Elő-Ázsiában, Kis-Ázsiában – kezdődik, s évezredekkel később nyugat felé is, kelet felé is túlterjed a földrajzi Európán. De így kap képet az olvasó a világtörténelemben oly döntő fontosságú európai ember arculatának változásairól és mégis maradandóságáról.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az én világom Kozmosz Könyvek

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1988
218 oldal · ISBN: 9632117883

Most olvassa 1

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv
Arany János: Arany János összes költeményei
Petőfi Sándor: János Vitéz / A helység kalapácsa / Bolond Istók / Az apostol
Babits Mihály: Laodameia / Jónás könyve
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor elbeszélő költeményei
Egy pesti arszlán: A pesti művelt társalgó
Vincent & Vincent: Szösszenetek
Arany János: Arany János válogatott művei I-IV.
Petőfi Sándor: János vitéz / Az apostol
Weöres Sándor: Mahruh veszése